Nyugdíj mellett főállásban dolgozók

Szerintem tarthatalan helyzet, hogy sokan úgy dolgoznak a közszférában, hogy közben teljes nyugdíjat is kapnak. Az én főnököm is, akinek a bére kb. 300-400 ezer Ft lehet, hasonló összegű nyugdíjban is részesül. Közben rengeteg fiatal, vagy középkorú van munka nélkül, és ezek csak foglalják előlük a helyet.

Januártól megváltozik a helyzet, és választaniuk kell,hogy munkabér vagy nyugdij. Eddig sem engedtem volna, mondjuk 70ezer ft nyugdij felettit,hogy dolgozzon a közszférában. A magánszférában azt csinál amit akar. A katonák/rendőrök 40évtől és egyéb 50-55-60 éves korukban "nyugdíjba ment" vezetők nyugdija 180-250ezer között mozog + fizetés. Ebből könnyű kijönni. És ezek 90%a vezetőként dolgozik. Remélem már nem sokáig...

Annyira szánalmas és megrázó , hogy köztisztviselő létedre süt belőled az irigység.Én nem dolgozom nyugdíj mellett , de szeretnék. Ilyen begyepesedetten Neked már igényed sem lesz semmire , ha nyugdíjaskorú leszel , mert addigra elpusztítod az összes agysejtedet.

Köszönöm a színvonalas hozzászólást, ami téged minősít!
Nem lenne semmi baj a nyugger munkával, ha nem az aktívak elől vennék el a helyeket. A közszférában bérbefagyasztás van három éve, a nyugdíjakat viszont évente emelik az inflációt meghaladó mértékében.
Szóval továbbra is azt mondom, tessék választani: nyugdíj, vagy fizetés.

Nagyon is egyet értek Veled, nincs minden rendben ebben a témában sem, csak bízhatunk abban, hogy a szájtépésünke valaki felfigyel és végre tesz is annak érdekében, hogy változzanak ezek az anomáliák.Azt pedig nem tudom elnézni, hogy az ország jelenlegi morális és gazdasági válságáért is ezeket az embereket teszem felelőssé,akik a saját poziciójukban előre vihették volna az ország ügyét, de mindig csak a saját zsebük megtömésén fáradoztak.Bocsi a kivételektől!

A korom leírtam. Van egy 10 éves unokám, akit nagy-ritkán látok, igaz, velünk laknak, de reggeltől késő estig dolgozom. "Szerencse" ?? hogy a másik mama rokkant, így tud vigyázni rá. 30-35 évvel ezelőtt az én anyám bármikor el tudta vállalni a gyermekeimet, 50 évesen nyugdíjba mehetett, és fiatalos, friss volt rá lehetett bízni a gyereket. Mire mi nyugdíjba mehetünk, vagy felnőnek az unokák, hogy nem is látjuk őket, vagy nem merik ránk bízni, mert lehet, már saját magátsem tudja ellátni az öreg. Aki ledolgozik 40-42 évet, miért nem mehet el nyugdíjba, és ha ereje van, legyen lehetősége beédönteni, hogy dolgozni akar. És a fiatalok több energiával, jobb minőségű munkát tudnának végezni, és nem kellene a gyerekre gondolni állandóan, hogy hol van, mit csinál, beveszi-e a gyógyszert. Kinek mi a véleménye erről?

Kik ezek a fiatalok , akik így beszélnek?
Hogy tudnak ezek a félfogadáson dolgozni az emberekkel ?
Ilyenek dolgoznak ott ahol én már nem , mert nyugdíjas vagyok.Vagy csak állásuk van és a fél munkaidőt a cigarettázva töltik a Hivatal előő?

A kor nem érdem, hanem állapot.

Nem az idősekkel van bajom, hanem ezzel a közszférás szisztémával, amelyben sokan fogják a széküket és nem akarják belátni, hogy 65-70 évesen már pihenni kellene.
A fiatalok, középkorúak 45 felett (ők talán még rosszabb helyzetben vannak) között nagyon nagy a munkanélküliség.
Nekik nincs semmilyen jövedelmük, kilátásuk.
Képzett, megfelelő emberek állnak sorba közszolgálati állásokért.

Aki egy helyről húz jó jövedelmet (nyugdíj), az ne húzzon igen extra, a bértábla csúcsán lévő teljes fizetést és kész.
Az nem járja, hogy valaki dupla jövedelmet kapjon. Az állam ennyire nem gazdag. Ez nem irigység.

Egyébként, ami tavaly ezt az írást kiváltotta belőlem, az említett kedves főnök egy-két húzása volt:
- amikor iszonyú nagy bankhitellel, családi segítséggel meg tudtuk venni első igen szerény lakásunkat, a kedves főnök megkérdezte, hogy miért nem nagyobbat vettünk....
- egy igen alacsony keresetű, aktív korú kollégát meg azzal vegzál állandóan, hogy "én nem élem föl a fizetésem, maga miért nem spórol..."

Én teljesen egyetértek veled.
Annyit tennék még hozzá, hogy engem köteleznek arra, 65 éves koromban is dolgozzak úgy, mint most . Nem fogok tudni, ezt egyértelműen tudom. Szoktunk viccelni, hogy mindenfelé cédulák lesznek majd, hogy el ne felejtsünk valamit....persze igyekszünk majd úgy elhelyezni őket, hogy a gyermekeket is észre tudjuk venni köztük.
Aki nem ért meg: köteleznek! Majd' 30 év alatt gondjaim vannak térddel (sportoltam; a munka is megkívánja a térdelést, guggolást...), ízülettel. Nem egy kollégámnak a gyomrával. A munka stresszes ( a gyermekek egyre problémásabbak, ezt legalább már elismerik és nyíltan beszélnek róla) , kopunk ez kétségtelen. Igenis el fogunk fáradni, ahelyett, hogy a fiataloknak átadhatnánk a helyet (vagy nyugodtan mehetnénk szabadságra a nyáron, és a nyugdíjasok arra az időre beállhatnának, a szülőnek meg nem fájna a feje, mit csináljon a gyermekével hetekig; a társadalom nem nyilatkozna meg laikusként negatíve rólunk pl.)
A folyamatos elvonásokba is bele lehet fásulni, nem csak a pedagógus kiégés (amit legalább a szakemberek elismernek) fenyeget bennünket.
Nyilván örülnék, ha tévednék és lenne annyi jövedelmem folyamatosan, hogy állandóan karban tudjam magam tartani , nehogy megijedjen egy gyermek tőlem 15+ év múlva és sírva könyörögjön szüleinek, hogy másik kollégához szeretne kerülni, nem ehhez a ráncos, elkeseredett öregasszonyhoz - akinek persze még egy vagy két kötelező éve a pályán.
No, mindegy csak elgondolkodtam....Most így látom/látjuk.

Te beszélsz színvonalról , amikor nyuggerezel.
Mi már megértük , te megfogod?

Én nem engedném, hogy a nyugdíjasok dolgozzanak és elvegyék a fiatalok helyét. Aki elment nyugdíjba pihenjen, foglalkozzon az unokáival stb.. Hogy szerezzen a fiatal munkaviszonyt, ha nemtud elhelyezkedni?
Üdv. Néri

Őskövületek ülnek a Parlamentben is. Ott szuszikázik, elüldögél kényelmesen. De tényleg a munkahelyeken is vannak, akiket "elfelejtenek" hazaküldeni pihenni. Csak a saját példám, diplomával, szakvizsgával 1 éve nem tudok elhelyezkedni, csak pályázok, pályázok. Ha nem lett volna megtakarított pénzem, már éhen haltam volna. Közben emberek nyugdíjat is, fizetést is zsebre tesznek. Vérlázító!

Ez az őskövület dolog tényleg megvan és pártfüggetlen. Minden illetménypótlékos helyen csücsül néhány tucat őslény (sokan 70+) főtanácsadói, vagy címzetes főosztályvezetői besorolással. Ha az ő bérüket felosztanák intézményen belül, egyből lenne pénz..

Teljes mértékben egyetértek, illetve azt is vizsgálni kellene, hogy a nyugdíjasnak milyen szociális körülménye. Én ismerek olyat akinek csak 52000 ft nyugdíja van, ill. olyat is akinek 156000 forintos nyugdíja van. Persze nem sajnálom tőle, és 70 évesen elég fárasztó a munka, éppen ezért kor és nyugdíj összeg figyelembe vételével kellene alkalmazni az idősebb korosztályt, s így esetleg több pénzért talán több fiatalabb is munkához juthatna, csökkenne a munkanélküliek száma

Teljesen igazatok van valahol határt kellene húzni a törvényben, hogy a már régen nyugdíjba részesülőkre is vonatkozzanak más szabályok., nekik sem engedném a korlátlan munkavégzést egy bizonyos összeg felett.
Sajnos nem a fizikai dolgozók maradnak tovább a munkahelyükön, hanem a jó beosztású vezetők, tanácsosok, főorvosok, stb. , akik két kézzel fogják az íróasztalukat és semmiképpen nem akarnak végleg visszavonulni.

Na és ahhoz mit szólsz majd ha a férjednek 40.000,-Ft lesz a nyugdíja és neked meg mondjuk 100.000.-Ft és két nagykorú gyereked meg munkanélküli?
Majd akkor vizsgáltassátok meg a szerencsétlen sorsotokat , ha még 6 embert tartasz el magadon kívül.Ja , és persze talán a gyógyszereket is ki kellene váltani , mi?

Itt folytatom a "nyugdíj melletti munka" című írásom gondolatmenetét:
Te meg úgy feketézel ahogy én a kávét iszom.Ha én valamit csináltatok ,Te csak számla nélkül csinálod meg és annyit kérsz , hogy én a köztisztviselői béremből alig tudom kifizetni.Te meg zsebrevágod és nem adüzól utána.Annyit kérsz majdnem mint két heti béred a munkahelyeden.Én nem fogadhatok el semmit egy szál virágot sem , mert akkor kikürtölöd ,hogy adtam a községházán virágot az ügyintézőnek.Nagyon korrekt vagy , igaz?

Ilyen marhaságot.Nem tudom hol dolgozol , de rémhír terjesztésnek nagyon jó amikor azt írod , hogy a fönök nyugdíja is lehet 300-400 ezer Ft.Mindig utáltam az ilyen piti alakokat. Ha Te köztisztviselő vagy , akkor legyen tartásod és legyél korrekt.Mi volt az eskü szövegében? Gondold át és akkor szólalj meg , ha érted is amit az esküdben ígértél.Vagy az nem számít? Ti vagytok azok a savanyú ügyintézők akiktől frászt kap az ember , még akkor is ha szintén köztisztviselő.
"Soha ne feledd az ügy miatt hozzád forduló segítségkérő mögött az EMBER-t" - nekem ez a hitvallásom.

"Soha ne feledd az ügy miatt hozzád forduló segítségkérő mögött az EMBER-t"

Ennek, illetve szegény ügyfeleknek mi köze a nyugdíjas munkavállalókhoz?:)))

Az, hogy folyamatosan benned van ez a tüske , amitől már sárga vagy ,és egész nap ural az írigység. Ami a színvonalat illeti , ilyen belső harmónia nélküli munkatársaktól mentsen meg bennünket az Ég.

Véleményem szerint sem szabadna megengedni a közszvérában, hogy nyugdíj mellett a közszvérában dolgozzanak.

Ha öregségi nyugdíjat igénybeveszi, akkor menjen haza pihenni. De a Tv lehetővé teszi ezért hülyék lennének kihagyni. És vajon miért kinálja a TV ezt a lehetőséget, mert valamelyik BEFOLYÁSOS SZEMÉLYNEK ez volt az érdeke és NEM MERIK vagy NEM AKARJÁK eltörölni az illetékesek.
A rokkant nyugdíjasok esetében viszont ott a kérdés, hogy igaz, hogy Ő valamilyen okból egészség károsodott, tehát nem tekinthető egészségesnek, de a rehabilitációs járadékot azért hozták létre, hogy a beteg, de munkaképes embereket visszavezessék a munkavilágába.

Egyébként az a legnagyobb baj, hogy ezek mellett az ŐSKÖVÜLETEK mellett felnővekvő vezető generáció is görcsösen ragaszkodik a múlt dolgaihoz.
Erre jó példa volt a munkahelyemen. Egy üggyel kapcsolatosan a törvény betűje szerint intézkedtem, s a munkámat ellenjegyző visszaadta az iratanyagot, hogy nem úgy kell intézkedni. Szóltam a közvetlen vezetőmnek, aki egyetértett velem,. Erre az ellenjegyző az Ő vezetőjéhez fodult és azzal az indokkal utasítottak a törvénnye ellentétes megoldásra, hogy évek óta így csináljuk. De hát ez van, nem tudsz mit csinálni.
Én most nyelvet tanulok, hogy átmehessek a versenyszérába. Miért? ha az embert megalázzák, ingyen túlóráztatják, akkor fizessék meg.

Fejéről büdösödik a hal, nagyon megállja a helyét itt is. Meg kell nézni, a minisztériumoknál hány nyugdíjas maradt meg "tanácsadó"-ként. Nem kevés jövedelemmel és semmittevéssel. Ilyen munkanélküliség mellett bizonyos nyugdíjon felül nem tenném lehetővé a munkahely elfoglalását a fiatalok, családfenntartók elől.
Aki keményen ledolgozta a 40 évet, az vágyik is a kötetlenségre, pihenésre, olvasásra, családdal való több időtöltésre stb.

Régen, még "kezdő" koromban hallottam egy idősebb kollégától az alábbi "bölcseletet". 20-30 között az ember akar de még nem tud dolgozni (a tanári pályáról volt szó konkrétan, hogy félreértés ne essék), 30-40 év között akar és már tud is, 40-50 között tudna, de már nem akar és 50-60 között már nem is tud és már nem is akar. Viccesnek találtam,de sajnos 60 körül megtapasztaltam, hogy sajnos ez valóban igy is van,. Ennek számtalan jelét tapasztalom nap mint nap, nem csak a saját, hanem munkámnál fogva az igen tágabb környezetemben. Ugyanakkor mi 60 körüliek és akik már rég nyugdíjas státusz mellett még mindig közalkalmazottkodnak, hivatkozunk a TAPASZTALATRA, rutinra. Ugyan kérem, hol is tart a jelen közoktatásunk szinvonala? Nem mi is vagyunk ezért a felelős ,nem csak a sokat szidott kormány és társadalom ? Néhány valóban elhivatott közülünk próbálja artikulálni, pl .egy ilyen fórumon, vagy valamelyik szakszervezeten esetleg szakfórumon keresztül, hogy bün az amit ma közoktatás jogán jövőnkkel, gyerekeink ,unokáink lehetőségei ellen teszünk. Hogyan zajlik le ma egy középiskolában egy ciklust lezáró tanulói értékelés. Szinte mindegy, hogy mennyit tud, vagy inkább nem tud az éppen elbirálandó tanuló, ha nem akarod magad kitenni az igazgatói fenyegetésnek, hogy ti. ha elégtelenre minősitesz jövőre neked nem tudok munkát bisztositani, s hasonló "pedagógiai" intelmekkel ellátva belátóan meghajlunk bölcs elhivatott vezetői útmutatások érvei előtt és érdemtelenül juttatunk egyre több fiatalt osztályról osztályra, egészen az érettségiig, magunkat becsapva azzal , milyen jó pedagógusok is vagyunk. Az éretttségin pedig azért izgulunk, hogy legalább az elégségest teljesítség, ha már a vezetői jóindulat megszerzéséért, na meg a remélt " jutalomért" mindezt felvállaltuk. Valaki korábban azt írta, hogy e témában (vezetöi terror, nyugdíj mellett etikus e főállásban dolgozni - nyugdijkorú, vagy már nyugdijas vezető, aki még terrorizálja is beosztottjait-) talán nem is lesz hozzászólás,. Attól tartok az illetőnek igaza lehet, vagy nem ?

Valós problémát vetettél fel és ahogy látom, mindegyikőnk tud példát a környezetéből, de senki nem tesz semmit.
Hová lehet fordulni, hogy más is labdába rúghasson, hisz a nyugdíjas aktív dolgozó remekül érzi magát.
A hatalom támogatottja, különben már rég lapátra tették volna, de már igen csak ráférne az intézményre a vérfrissítés, mert a hatalom megrészegít, mint tudjuk és mi már lassan belerokkanunk a kótyagos főnök ötleteinek végrehajtásába.
Kinek mondjuk el , hogy elég volt? Hová lehet fordulni, ahol nem az lesz a válasz, hogy, ha nem tetszik, fel is út, le is út?

Egy szociális intézményben dolgozom. Az igazgató asszony már régen nyugdíjas, még mindig a régi kapcsolataiból él.( Végzettsége sem megfelelő.) Mivel azok is mind maradtak.....mint nyugdíjasok. Egy kollegám megkérdezte mikor hagyja abba a munkát, az eredmény az lett, hogy "megbüntették" mint egy gyereket. Nem engedi, hogy éjjel dolgozzon, ami bércsökkenést jelent számára. A felügyeleti szervek szintén nyugdíjasokkal vannak ellátva, nem fognak saját maguk ellen beszélni. Véleményem szerint vannak nála sokkal képzettebb emberek, akik jobban eltudnák látni ezt a feladatot. A tisztességes az lenne, hogy a nyugdíjas egy összeghatár felett ne vállaljon munkát! Nem azt mondom, hogy 60 ezer nyugdíjjal ne dolgozzon, de főleg azok dolgoznak akiknek sokkal több van!

Nekem is az a tapasztalatom, hogy inkább a magasabb munkabérrel, jó beosztásban történik a nyugdíj mellett a foglalkoztatás. A probléma az, hogy nem a jövőt építi, hanem a ma helyzetét használja ki, minden változásnak kerékkötője, a fiatalabb jó szakemberek felett hatalmaskodás a jellemző, óva vigyázzák, hogy a "nélkülözhetetlenségüket " semmi ne homályosítsa el. Borzalmasan ragaszkodnak a megszokott dolgozkhoz, még akkor is ha az hasznavehetetlen, a törvények, szabályok felettinek érzik magukat és szóban "mindenért vállaják a felelősséget" ami a valóságos felelősséget soha nem jelent, és tudja, hogy a tetteiért soha nem vonják felelősségre. Különösen érvényesek ezek az állami szférában a közszolgálatban.

Teljes mértékben egyet értek veled!

Oldalak

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!