Mikortól számít közalkalmazotti munkaviszonynak a munkában eltöltött idő?

Mikortól számít közalkalmazotti munkaviszonynak a munkában letöl

Szép napot! Sürgős segítséget szeretnék kérni, egy nagyon fontos problémámra.
1984 március 05 napjától-1999 március 10 napjáig az akkor még TÁKISZ néven ismert megyei központ leigazolta a közszolgálati időmet.1991-ben kezdtem meg a munkám közalkalmazottként kórházban segédnővéri beosztásban. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatos munkaviszonyban dolgoztam kórházban 2008-ig. Ekkor a kórház vezetőségével megegyezve Egészségügyi vállalkozóként dolgoztam 4 évet, majd a szerződésemet megszüntették. A folyamatos munkaviszonyt két alkalommal 1,5 év átképzési támogatás, 3h hónap munkanélküli segély valamint 3 hónap aktív korúak szociális ellátása szakította meg, majd szociális otthonban dolgoztam ápolónőként.2008-ig az összes munkában eltöltött évemet az akkori munkahelyemen mint közalkalmazotti munkaviszonyt elismerték és ennek megfelelően, valamint az időközben megszerzett végzettségemnek megfelelően a besorolási bért és kategóriát meg is kaptam. 2013-ban szociális otthonban dolgoztam ápolónőként,ahol már csak 1994-től fogadták el az éveimet és ennek megfelelően csak 14 évet kaptam besorolási bérben is. Jelenleg munkahelyet váltottam és egy másik kórházban kezdtem dolgozni, ahol szintén csak a 1994-től fogadták el a közalkalmazotti munkaviszonyomat az előtte eltöltött időt nem vették figyelembe.Mivel a 33 éves munkaviszonyomból csak 14 évet fogadtak el, így a besorolási bérem a 2008-as évhez viszonyítva vissza lett minősítve. Akkor E 9-es kategóriában voltam már, jelenleg E 6-ba soroltak be. Ez gyakorlatilag is majdnem 10 év és több ezer forinttal kevesebb bért kaptam jelenleg.

Kérdésem az lenne: mit mond erről a tör vény és a hatályos jogszabályok milyen módon szabályozzák a közalkalmazotti munkaviszonyt és ennek megfelelően mely évek számítanak közalkalmazotti munkaviszonynak új munkahely esetén? El kell e fogadnia a jelenlegi munkáltatónak az 1992 előtti közszolgálati időt, mint közalkalmazotti munkaviszonyt vagy nem? Milyen igazolások szükségesek a szolgálati idő igazolásához, és ennek alapján a munkáltató köteles e elfogadni a szolgálatban letöltött időt? Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelettel: iboly65.

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!