kinevezés-módosítás

Kérem, aki tud, adjon tanácsot!
Közalkalmazott vagyok, határozatlan idejű kinevezéssel. 2009 elején szültem, igazgatóhelyet­tesként jöttem Gyedre. 2009 szeptemberétől munkahelyem egy intézményi társulás tagintézménye lett új névvel. 2009 novemberében kaptam egy indokolás nélküli kinevezés-módosítást, miszerint visszavonják helyettesi megbízásomat, és visszasorolnak tanárrá. Én a kinevezés-módosítást aláírtam, mivel a társulás miatt (tudomásom szerint) megszűnt a helyettesi státusz, bár úgy tudtam, a Gyed, Gyes alatt nem lehet a munkavállaló kinevezését módosítani.
Most Gyesen vagyok, de hamarosan vissza szeretnék menni dolgozni. Szóban már jeleztem a munkáltató felé szándékomat, nem nagyon örült neki. Attól tartok, hogy még eredeti munkakörömet sem fogom megkapni, pontosabban, hogy nem a szakomnak megfelelő munkát fognak kínálni. Kérdésem: mit lehet tenni ilyen esetben? Én úgy tudom, nem vagyok köteles elfogadni a nem eredeti munkakörömnek megfelelő munkát. Pl. ha matematika-fizika szakos tanárként szólt a kinevezésem az igazgatóhelyettesi megbízás előtt, és most napközis munkát kínálnak, mit tehetek?

Hasonló cipőben járok BRJ társamhoz, annyi különbséggel hogy nem voltam még gyesen. Nevelői munkakörömből átminősítettek gyermekfelügyelői munkakörbe, óvodapedagógiai diplomával rendelkezem 11 év közalkalmazotti munkaviszonnyal. Nem értem, a gyermekfelügyelői munkakörhöz kell a diplomás végzettség (kereskedelmi technikusként nem tudom betölteni). Miért sorolnak vissza F4-es kategóriából E5-be. Előre is köszönöm valakinek a segítségét

Milyen intézményben dolgozol? Ezt azért kellene tudni, mert -többnyire - az intézmény jellegétől függ, hogy a Közalkalmazottak jogállásáról szóló tv. melyik ágazati végrehajtási rendelete érvényes rá.
A végrehajtási rendeletek mellékletében sorolják fel, hogy melyik munkakörhöz milyen fizetési osztályok tartozhatnak.
Elképzelhető, hogy a nevelői munkakörhöz hozzárendelte a jogszabály az "F" osztályt; viszont a gyermekfelügyelői munkörhöz már nem.

Kedves Judit! A tevékenységi kör elég széles, én jelenleg az intézményen belül működő gyermekotthonban dolgozom, mint nevelő illetve jövő héttől gyermek felügyelőként.
Tevékenységi körként ez van megnevezve:Otthont nyújtó ellátást biztosít újszülött kortól kezdődően az ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek számára, speciális csoportot működtet az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és tartós nevelésbe vett tartósan beteg, fogyatékos gyermekek számára. Átmeneti gondozást nyújt a 3 évnél fiatalabb egészségügyi és szociális okok miatt rászoruló gyermekeknek, korai fejlesztést végez 0-6 éves korú gyermekek körében és fejlesztő felkészítést nyújt képzési kötelezett fogyatékos gyermekek számára.

Kedves Kérdező!
Biztos nem vagyok benne, de valószínűsíthető, hogy az intézményetekre a 257/2000. sz. Kormányrendelet vonatkozik. /mint a Kjt. végrehajtási rendelete/
Ezt Te is megkérdezheted a vezetőtől.
Az említett rendelet mellékletében az látható, hogy gyermekfelügyelő nem sorolható "F" fizetési osztályba.

Az, hogy a visszasorolásod helyes volt-e, azt csak akkor lehet pontosan megmondani, ha biztosan tudott, melyik ágazati végrehajtási rendelet alapján működtök. /a Közalkalmazotti törvényhez több végrehajtási r. tartozik./
Remélem, egy kicsit tudtam segíteni!

Kedves Érdeklődő!
Az az érzésem, hogy -sajnos- nem sok lehetősége maradt a választásra.
A megbízás visszavonása 2009-ben történt. Akkor nem kérte, hogy a megbízás visszavonását indokolják.
A GYES lejárta utáni státuszát nagyban befolyásolhatja az, hogy a vezetői megbízás visszavonása után milyen elnevezésű "eredeti munkakör" került a papírra. Ha nevesítve van pl. matemetika-fizika szakos tanár, akkor van esélye arra, hogy ezeket a tárgyakat taníthassa. Ha egyszerűen "tanár" a megjelölés, akkor ez napközis feladatokat is jelentheti.
A Kjt. 23.§-ából idézek:
"6) A lemondás, a megbízás visszavonása, valamint a megbízás határozott idejének letelte után a közalkalmazottat a kinevezése szerinti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni."

Megítélésem szerint amennyiben a /bármilyen/ tanári állást nem fogadja el, munkaviszonyát felmentéssel megszüntethetik, mivel az intézményben az eredeti helyzethez képest "átszervezés" történt. /társulás/ Ugyanez lehet a magyarázata annak is, hogy a fizetésnélküli szabadsága idején történt a kinevezés módosítása.

Itt -években mérhető - határidők is szerepet játszanak. Ezért mindenképpen javaslom, hogy egy munkajogásszal konzultáljon, mivel a társulás létrehozásával kapcsolatos átszervezés során - elképzelhető-, hogy 2009-ben nem az előírásoknak megfelelően jártak el az illetékesek. /A hozzászólása első három sorában leírtakra utalok./
Sok sikert kívánok, és magánvéleményként annyit teszek hozzá, hogy egy jól szervezett napközis csoportban is sikerélményhez juthatunk. A munkarend kialakítása pedig - elsősorban - a napközis nevelőn múlik.

Köszönöm a hozzászólást! Valóban a "tanár" megnevezés áll a kinevezés-módosításomon. Mindenképpen megkeresek 1 munkajogászt, ahogyan tanácsolja.
Közben eszembe jutott még 1 probléma. A gyermekem 2012. év februárjában lesz 3 éves. Addig és még 30 napig védett vagyok. Én viszont 2011 szeptemberétől mennék vissza dolgozni. Mi történik akkor, ha szeptemberben nem fogadom el a napközis munkát? Akkor is felmenthetnek? (Felmondani semmiképpen nem fogok.)

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!