Iskolatitkárok

Csak a pedagógusokról beszélnek, de mi lesz az iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek fizetésével? Ők maradnak a régi tábla szerint? Mi nem pedagógusok vagyunk, de ott dolgozunk közöttük.

Sziasztok!
Hallott valaki a 3%-ról mostanában? Médiák foglalkoztak az ügyben de még az Okt.Hivatal nem adott választ.
Annyit tudott kideríteni a Kereskedelmi csatorna ,hogy (amit már eddig is tudott minden érintett dolgozó)a 3% kiosztása IS KÖTELEZŐ! !!
Már a differenciálást nem is említem azt már mindenki tudja.
Sajnos sokad magammal együtt próbáltuk jelezni különböző fórumokon, ezt a Kis problémát de minden hol süket fülekre találtunk!
Első helyen az Oktatási Hivatalánál próbáltunk volna érdeklődni ,de a Fórum éppen szünetel .
Én úgy gondolom megelőzhető lett volna a sok probléma, félreértés ha a Minisztérium írásban adja ki minden Önkormányzatnak és Állami fenntartású intézménynek ,hogy a központi költségvetésben ott van a pénz !!!! Sajnos az önkormányzatok nagy része azért nem engedik az intézményvezetőknek kiadni ezt a 3 %-ot mert félnek ,hogy nem kapják vissza az államtól utólag. Mert ugye az önkormányzati fenntartású óvodákba néhol megelőlegezik a béreket majd később kapják meg a fedezetet az államtól .
Nem sok az a 1,2,3 % de megdolgozunk érte és ráadásul JÁR! !! ÉS NEM CSAK ADHATÓ !

Egyházi iskolánkban jár ez 7+3%??? Senki nem válaszol?? Ők is igényelhetnek támogatást az államtól?

17 év után most megéltem, hogy az új központi vezetésünk levett a béremből.
Tavaly óta azt játsszák, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetmény-kiegészítésemet használták fel a garantált bérminimumra történő kiegészítésre. (Ahogy ők nevezik "helybenjárás". Ennyit az emelésről.)
Ezen felül még volt egyéb pótlékom, amit 2002. zseptemberétől folyamatosan kaptam. Idén ezt is elvették, így kevesebb lett a bérem nettó 12.500,- Ft-tal.
Úgy gondoltam, hogy ezt csak jövőre érem meg, mivel akkor emelik 183.000,- Ft-ra a garantált bérminimumot.
És IGEN most elérték, hogy annyit keresek 58 évesen 17 év iskolatitkári tapasztalattal, mint a 23 éves takarítónő.
A másik amit jó lenne tudni, hogy szabályos-e. Az új KIRA programra hivatkozva a "Kinevezés módosításokat" úgy kapjuk meg, hogy csak a garantált bérminimum szerepel rajta. A pótlékokat külön lapon print scrn-nel készített KIRA program megnyitott felülete kinyomtatva dogozónként. Szerintem ez nem szabályos, a Kinevezés módosításnak minden régi és új adatot, összeget tartalmaznia kellene.
Kérdésemre azt válaszolták, hogy az új programban csak így lehet. Tehát már tavaly is csak a garantált bérminimumat tudtam aláírni. A tanárok is az osztályfőnőki vagy munkaközösség-vezetői pótlékot is külön, ilyen lapon kapják meg, csak értesítés jelleggel. Gondolom így bármikor elvehető, mint az az én esetemben is bebizonyosodott.
A 7 + 3 %-os béremelésről még semmilyen papírt nem kaptam a mai napig. Valószínűleg akkor már márciusban sem lesz kifizetve.

Kedves Gabi!

Én is takarítónő vagyok, igaz nem 23 éves, hanem 56. A béredet nem a takarítónőéhez kell viszonyítanod, hanem az iskolai végzettségedhez. Jelenleg én egy KLIK iskolában takarítok, 14 tantermet, egy nagy étkezőt és a súlyos beteg társunk helyett is dolgozunk. Mivel ez egy gyógypedagógiai intézmény, mindig mindent becsületesen rendbe teszünk. Hidd el, az én szakmám sem takarító, mielőtt a gyermekeim megszülettek egészen más munkakörben dolgoztam. A GYES-ről már nem volt hova visszatérnem, mert "öregnek" számítottam. Én úgy gondolom, hogy nem a 23 éves takarítónő fizetése a sok, hanem a tied nagyon kevés. Visszatérve rám! Szakirányú érettségim van. Eddig D12 volt a besorolásom. Január 23-án aláírtuk a 161 000 Ft-os besorolást. Január 27-én alá akartak velünk íratni egy újat, ami 127 500 Ft + 7 500 Ft valamilyen pótlék. A besorolásom pedig hirtelen C12 lett. Nem írtuk alá. Január 30-án jogszabályokkal mentünk az irodába, de nem maradt más választásunk, mint aláírni az új besorolást egy komoly vita után. És érdekes módon az új besorolás szerint kaptuk a fizetést, amit január 24-e körül a MÁK elszámol. Tehát bércsökkentést kaptunk, mivel tavaly a garantált bérminimum 129 000 Ft volt. Voltam munkajogásznál, aki mondta, hogy törvénytelen az egész eljárás. Talán a munkaügyi bíróságon van lehetőség. Csak az a kérdés, hogy utána lesz-e még állásom. A 7 500 Ft pótlékot azért tették hozzá, hogy ne látszódjon a bércsökkentés. Jövőre a pótlék eltünik és kemény 3000 Ft béremelést fogunk kapni. Helyettesítést nem fizetnek, azt mondják csúsztasd le. De mikor? Szóval nem a 23 éves takarítóhoz kell hasonlítani magad. Én 56 éves vagyok és ha egy írástudatlan bejönne az utcáról, aki sosem járt iskolába, ugyanannyit kapna, mint én. Szerinted, ez jól van így? És még valami! Senkitől sem kaptunk segítséget. Az iskola a technikai dolgozók nélkül ugyanolyan működésképtelen lenne. A rendszer működési elve: "Oszd meg és uralkodj!" Úgy látszik ez sikerül nekik. Bocsánat a tegeződésért, de hasonló korúak vagyunk.

Egy elkeseredett, becsapott takarítónő.

Üdvözlöm!

"C" kategóriában 161.000Ft a minimum, a 127.500 csak az "A" kategóriás dolgozókra vonatkozik.

Köszönom a hozzászólást. Valóban a törvény szerint a 161.000 Ft járna. Miután voltam a munkajogásznál bementem a Tankerülethez. A panaszom süket fülekre talált. Nálam volt a bizonyítványom is. Megnézték, majd visszaadták. Egy Iskolaszolga címü újságra hivatkoztak, hogy az abban talált cikk után módosították a átsorolásomat vele együtt a béremet. Tehát a besorolásom D11-ből valamiért C12-be (ez van a kapott átsoroláson). A bér pedig a tavalyi garantált bérminimum 129.000Ft az idei pedig 127.500Ft + /7.500Ft-pótlékalap terhére/ aláhúzva 135.000 Ft. Ezért volt a vita az irodában. Hiába vittem a közalkalmazotti törvényt, senkit nem érdekelt. Kimazsolázták belőle azt a mondatot, hogy a takarítónak nem kell érettségi. Sajnos tovább nem olvasták, vagy igen... mivel "C" kategóriába soroltak, csak éppen az ahhoz kapcsolódó bért nem adták meg. A bércsökkentést elfedték a + 7.500Ft pőtlékkal. És mindez az ország nyugati oldalán. Beszéltünk az iskola igazgatóval, a gazdaságissal de senki nem segített nekünk. Én nem önkormányzati iskolából kerültem át,i eddig is a KLIK volt a fenntartó. Egyszerűen úgy döntöttek, hogy nekünk nem jár az emelés. A karbantartó saját maga mondta nekünk, hogy Ő megkapta. Ő is "D" kategóriában van, mint én voltam. Teljes tanácstalan vagyok, mivel a számomra ez nagyon sok pénzt jelent. Így évek múlva sem érhetem el még az idei garantált bérminimumot sem. Mivel 56 éves vagyok nem nagyon merek tenni a helyzet ellen, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy rövid úton az utcára kerüljek. Abban bízunk, hogy valaki talán észreveszi ezt az egész átvágást...vagy nem is tudom,hogy minek nevezzem. Még annyit mondtak a Tankerületnél, hogy két jogászt is megkérdeztek mielőtt a besorolásomat a béremmel együtt megváltoztatták, és a Kúria állásfoglalását várják. Ez a számomra teljes érthetetlen, mert a közalkalmazotti törvényt a jogásznak biztos ismerni kell.

100%, hogy C-ben 161.000Ft járna Önnek, máshol az a takarító, aki C-ben van, azaz van érettségije, az 161.000-ret kap.

Sajnos nem tudok ettől fogva semmit tenni, mert hirtelen nem tudok más állást találni. Köszönöm, hogy megerősített abban, hogy a közalkalmazotti törvényt én jól értelmezem. Talán ahogy a másik válaszoló írta egyszer eljut ez a "sztori" egy újságíróhoz vagy olyan emberhez aki tud segíteni. A KLIK addig is az marad ami volt. Egy olyan szervezet ami úgy tűnik törvény felett áll, bármit büntetlenül megtehet.

Ne a kjt-re hivatkozz, hanem a 326/2013 kormányrendeletre!
Nem tudom, mi a végzettséged, de a D-ben csak akkor lehetsz, ha olyan szakmai végzettséged van, ami érettségire épült. 51, 52, -vel kezdődik az OKJ száma.
De a C-ben is ugyanazt az illetményt kellene megkapnod, mint, ami D-ben járna, 161 000 Ft-t.
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi?docid=A1300326.KOR
"13. A köznevelési intézményben nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak besorolására vonatkozó szabályok
31. § (1) A köznevelési intézményben nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak esetében az egyes fizetési osztályokba tartozó munkaköröket a 2. melléklet határozza meg.

(2) Műszaki vezető munkakörbe kell besorolni az iskolai tanműhely, tangazdaság, tanüzem, tanerdő vezetését ellátó közalkalmazottat.

(3) Ügyintéző munkakörbe kell besorolni az érdemi döntés-előkészítő feladatot ellátó közalkalmazottat és a szakmai döntés-előkészítést végző közalkalmazottat.

(4) Gazdasági dolgozó munkakörbe kell besorolni a köznevelési intézmény alaptevékenységéhez kapcsolódó érdemi, gazdasági, műszaki, tervezési, számviteli, belső ellenőrzési feladatot ellátó közalkalmazottat.

(5) Műszaki dolgozó munkakörbe kell besorolni a szakképesítéshez kötött feladatot ellátó közalkalmazottat.

(6) Ügyviteli dolgozó munkakörbe kell besorolni az adminisztratív jellegű munkakörben dolgozó közalkalmazottat.

(7) Kisegítő dolgozó munkakörbe kell besorolni a köznevelési intézmény működtetésével összefüggő, kisegítő jellegű feladatot ellátó közalkalmazottat.

32. § (1) Ha jogszabály nem határozza meg a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget, és nincs olyan szakképesítés, amely a munkakör betöltésére jogosít, a munkakör ellátásához legalább olyan iskolai végzettségre, képesítésre van szükség, amelyet a Kjt. 61. § (1) bekezdése a fizetési osztályba soroláshoz előír. Ha e rendelet a munkakörre több fizetési osztályt állapít meg, a közalkalmazottat a legmagasabb iskolai végzettsége, képesítése alapján kell besorolni a munkakörre megállapított osztályok közül.

(2) Ha jogszabály nem határozza meg a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget, és van olyan szakképesítés, amelyik a munkakör ellátására képesít, és

a) a közalkalmazott nem rendelkezik azzal, az (1) bekezdésben foglaltak szerint,

b) a közalkalmazott rendelkezik azzal, a szakképesítése alapján vagy ha az kedvezőbb, az (1) bekezdésben foglaltak szerint

kell besorolni.

(3) * Az e §-ban foglaltakat a 2. mellékletben felsorolt valamennyi munkakörben alkalmazni kell. Ha a közalkalmazott a „B”-„D” fizetési osztályba került besorolásra, illetménye nem lehet kevesebb a garantált bérminimum összegénél.

(4) Ha e rendelet a munkakörre több fizetési osztályt állapít meg, és

a) külön jogszabály intézménytípusonként meghatározza a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget, a közalkalmazottat arra a köznevelési intézménytípusra vonatkozó rendelkezések szerint kell besorolni, amelyikkel közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy

b) külön jogszabály alapján a munkakör több iskolai végzettséggel, képesítéssel ellátható, a közalkalmazottat a munkakör ellátásához szükséges legmagasabb iskolai végzettsége, képesítése alapján kell besorolni."

Jogszabály csak a pedagógus munkakörbe soroltak végzettségére ír elő kritériumokat, ezért azt kell megadni, amivel rendelkezel, ha az nem magasabb, mint amit a tv. végén lévő táblázat megenged.
PL. hiába van valakinek főiskolai végzettsége, kisegítő munkakörben maximum C-be lehet csak besorolni. Ez azt is jelenti, hogy az érettségizett takarítónőt C-be kell, hiába mondja azt a munkáltató, hogy nem kell hozzá érettségi. De ez csak a közoktatásra igaz, van olyan terület (azt hiszem önkormányzat) ahol csak A-ba lehet besorolni őket. Tehát fontos a végrehajtási törvény ismerete arra a területre. De te a közoktatásban dolgozol, így ez a 326/2012-es kormányrendelet vonatkozik rád.
Ha műszaki dolgozó vagy, akkor B, C, D, E, F lehet a besorolásod.
B-től kezdve legalább a garantált bérminimumot meg kell adni, ha a közalkalmazotti bértábla alapján kevesebb lenne, akkor ki kell pótolni 161 000 Ft-ra.

32.§ (3) nagyon fontos.

Most már csak az a kérdés, hogy mit tehetnék úgy, hogy az állásom is megmaradjon? Egyszerűen nem értem az egészet. Miért jó a Tankerületnek, hogy ennyi embert megvezessen? Biztos vagyok benne, hogy ezt a kormányrendeletet ott is pontosan ismerik. Azt is tudom, hogy a város összes iskolájában ugyanezt a bért kapták a takarítók, mert néhány helyen van ismerősünk. Egyszerűen ez a helyzet reménytelen, mert nem jöhetek ki jól belőle. Ha szólok azért, ha nem szólok azért. Az idén ez bruttó 26.000Ft/hó, jövőre bruttó 42.000Ft/hó veszik el a számunkra. Hetek óta ezen rágódunk a kollégáimmal, de nem tudunk kitalálni olyan verziót, hogy az mindenkinek jól végződjön. Ha valamilyen megoldást találunk, akkor újra jelentkezem az oldalon. Mégegyszer köszönöm a segítséget mindenkinek.

Írjatok az EMMI-be, kérjetek segítséget. Előzményeket, előző besorolás, aztán visszasorolás a C-be A-nak megfelelő illetménnyel. Kérjétek az egész tankerületi ellenőrzést. Állítólag szigorúan veszik a rendelet (minimálbér, garantált bérminimum emelése) végrehajtását. A probléma általánossága miatt a beíró kérjen anonimitást. Amit én beidéztem, nyugodtan idézzétek be ti is.
kozoktatas@emmi.gov.hu

Mivel a KLIK-nél összevont igazgatói értekezlet volt, megkértük az igazgatót és a helyettest, hogy próbáljanak beszélni a gazdasági vezető asszonnyal. Az igazgatónk jutott be hozzá, de hiába érvelt és vitte magával a jogszabályt nem hallgatott rá. A következő történt. A gazdasági referens a neten keresett nekünk egy takarító képzést, ami 240 000 Ft lett volna. Azt mondta, hogy ebbe belefizetnek egy részt. A képzés nem a városunkban volt, és 70 óra gyakorlat is kötelező lett volna. Ezt, hogy mi hogyan oldjuk meg senkit nem érdekelt. Két nap múlva volt még egy igazgatói értekezlet. Megkértük az igazgatót, hogy legyen szives időpontot kérni a gazdaságistól, mert szeretnénk vele mi is beszélni. Az igazgató helyettesnek is sikerült találkozni vele. Mondta neki, hogy jónéhány más iskolában és más megyében dolgozó kollégáját is felhívta a takarítói bér végett. Mindenhol a garantált bérminimumot fizették. A gazdasági referenst ez nem nagyon hatotta meg, sőt közölte az igazgatónkkal, hogy nem tudja mit akarunk még mindig tőle, és sajnálatos módon majd csak április végén lesz ránk ideje. Tehát nem fogad bennünket. Ez adta meg a végső lökést a számomra. Ma munkajogászhoz megyünk és a Tankerület igazgatójának megy az első levél. Ha a számunkra nem érkezik megnyugtató válasz, akkor pedig Munkaügyi Bíróság következik. Most itt tartunk. Lehet, hogy hamarosan nem lesz munkám, bár az igazgató és a helyettes is biztosított bennünket, hogy mindenben most már segítenek, mert náluk is kiverte a biztosítékot a gazdasági referens válasza. Remélem aki olvassa a bejegyzést az szorít nekünk. Ha megszületett a döntés akkor majd újra jelentkezem.

Véleményed szerint a 7+3% az egyházi iskolában dolgozó NOKS-oknak is jár???????
Egyébként miért nem kérnek az iskoláktól a NOKsokra, tecnikai dolgozókra vonatkozóan egy listát, 2017.01.01 és 2017.02.01-re, alapbér,pótlékok, stb nettó-bruttó kimutatást, végzettség-besorolás, azonnal kiderülnének a turpisságok!
Vagy az EMMI ezt nem teheti meg?? Sajnos nem hiszek a névtelenségben....én is félek...

Kedves Szaki!
Annyira szépen okosan leírtad. Nagyon sajnálom amit Veletek tettek! :( Dühítő ez a tehetetlenség annak tudatában, hogy igazunk van ! Senki nem lép, senki nem képvisel sem benneteket (átsorolás) sem a segítőnek besorolt dolgozókat (7+3 %)... Jöhetne már egy újságíró egy országgyűlési képviselő, bárki ... valaki...

Valaki meg tudja mondani,hogy az oktatást közvetlen segítők közé a karbantartók illetve a portások is bele tartoznak?

Nem tartoznak bele.
óvoda- és iskolatitkárok,
kollégiumi titkárok, a dajkák, gondozónők, laboránsok, pedagógiai felügyelők, pedagógiai és
gyógypedagógiai asszisztensek, könyvtárosok, a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelők,
szabadidő-szervezők, rendszergazdák, úszómesterek tartoznak bele.
Nagyon kiszúrtak iskoláknál a karbantartókkal, gazdasági ügyintézőkkel, és a rendszargazdák mellet dolgozó technikusokkal. De hát ez volt a cél. Azt a pár 10 ezer embert is megosztani.

Én is gazd.üi. vagyok( óvoda +iskola 6 intézmény), rengeteget túlórázok, nagyon sok törvényt jogszabályt kell ismer ismernem. Nagyon összetett és sokrétű a munkám.
Iskolai eseményeken ugyan úgy részt veszek a takarítókkal, portásokkal gondnokokkal együtt ,
( persze nem ülök le mint egy vendég, a körülményeket kell el rendezni, plusz napokkal előtte beszerzés, munkaidő szervezés hétvégére stb)

mint a pedagógusok.+ isk.titkár+rendszergazda+ped asszisztens, még sem számítok, számítunk segítőknek, ki érti ezt????? És persze a sima hétköznapokon sem úgy járunk kelünk, dolgozunk, segítjük őket a tanuláshoz a körülmények biztosításával,
a gyerekek közt mint a néma halak.

Szóval, nem egy darab fa, vagy gépek vagyunk hanem mi is a gyerekek közt mozgunk kommunikálunk a gyerekekkel pedagógusokkal. Mindent azért teszünk , hogy a nevelést oktatást segítsük!
Teljes joggal és őszintén gondolom úgy, hogy az oktatást és nevelést segítjük mi is:
- takarítók, hivatalsegédek, karbantartók, kisegítők ügyviteli dolgozók gazdasági ügyintézők stb.
NEMCSAK az iskolatitkár a dajka a rendszergazda ped. asszisztens stb.
Persze nem tőlük sajnálom, mert látom, hogy hosszú hosszú évek óta nagyon keveset kerestek ők is mi is.... már éppen itt volt az ideje az emelésnek...hanem azt aki ezt így kitalálta, és akinek jár még annak sem adják meg, na arra, azokról nagyon nem szépeket gondolok!

Szerintem nem tartoznak bele. Gazdasági ügyintézőként dolgozom több éve sajnos én sem tartozom közéjük, viszont elég felháborító, hogy elég sokan kimaradtam ezáltal a béremelésből.
Nálunk például én többet dolgozom mint a pedagógiai asszisztens mégis neki több a fizetése, szerintem mi is ugyanúgy megkaphattuk volna ezt a béremelést, nem kellet volna különbséget tenni. Felháborító!!!

Én másképpen tudom. Az iskolatitkár dolgozik többet, gyakorlatilag a "hátán" viszi az iskolát, az igazgató után a legfontosabb dolgozó, mégis csak annyi az alapfizetése, mint az érettségizett takarítóknak, pedig a munkaköri feladataik között ég és föl a különbség. Én ilyen iskolatitkárokat ismerek. Ebben a munkakörben kétszer annyinak kellene lenni az alapbérüknek, ahogyan a sok más hasonló munkakörben, állami cégnél dolgozóknak. Persze nem a többi dolgozó bére a sok, hanem az iskolatitkáré gyalázatosan kevés. Ez is felháborító!

Igen, így van és köszönöm, hogy mellénk állsz és elismered a munkánk.
17 év után most megéltem, hogy az új központi vezetésünk levett a béremből.
Tavaly óta azt játsszák, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetmény-kiegészítésemet használták fel a garantált bérminimumra történő kiegészítésre. (Ahogy ők nevezik "helybenjárás". Ennyit az emelésről.)
Ezen felül még volt egyéb pótlékom, amit 2002. zseptemberétől folyamatosan kaptam. Idén ezt is elvették, így kevesebb lett a bérem nettó 12.500,- Ft-tal.
Úgy gondoltam, hogy ezt csak jövőre érem meg, mivel akkor emelik 183.000,- Ft-ra a garantált bérminimumot.
És IGEN most elérték, hogy annyit keresek 58 évesen 17 év iskolatitkári tapasztalattal, mint a 23 éves takarítónő.
A másik amit jó lenne tudni, hogy szabályos-e. Az új KIRA programra hivatkozva a "Kinevezés módosításokat" úgy kapjuk meg, hogy csak a garantált bérminimum szerepel rajta. A pótlékokat külön lapon print scrn-nel készített KIRA program megnyitott felülete kinyomtatva dogozónként. Szerintem ez nem szabályos, a Kinevezés módosításnak minden régi és új adatot, összeget tartalmaznia kellene.
Kérdésemre azt válaszolták, hogy az új programban csak így lehet. Tehát már tavaly is csak a garantált bérminimumat tudtam aláírni. A tanárok is az osztályfőnőki vagy munkaközösség-vezetői pótlékot is külön, ilyen lapon kapják meg, csak értesítés jelleggel. Gondolom így bármikor elvehető, mint az az én esetemben is bebizonyosodott.
A 7 + 3 %-os béremelésről még semmilyen papírt nem kaptam a mai napig. Valószínűleg akkor már márciusban sem lesz kifizetve.

Kedves Közszolga!

Sajnos január 1-e óta folyamatosan más "utasítást" kapunk a NOKS -os közalkalmazottak illetményével kapcsolatban.
Szeretném megkérdezni, hogy mi az igazság, milyen jogcímen, milyen illetményként kell a kötelező 7%-ot, valamint a munkáltatói döntés alapján adható 3%-ot értelmezni.

Fent: "2. Fontos tudni, hogy az említett 10 (7+3) százalékos emelés a garantált illetményre
kerül rá, vagy „rárakódik” a 2017. január 1-től megemelt garantált bérminimumra,
illetve minimálbérre."

Ez azt jelenti, hogy
a.)
+ fizetési osztályhoz, fokozathoz tartozó garantált illetmény: XXX forint
+ a garantált bérminimumra történő kiegészítés: (161.000 - XXX) forint
+ kötelező 7% a "Nevelést, oktatást közvetlenül segítő KIEGÉSZÍTÉS": 12.270 forint
A garantált illetmény összesen: 172.270 forint
+ munkáltatói döntésen alapuló (pl. 3%) 4.830 forint
Illetmény összesen: 177.100 forint

VAGY
b.)
+ fizetési osztályhoz, fokozathoz tartozó garantált illetmény: XXX forint
+ a garantált bérminimumra történő ÉS a "Nevelést, oktatást közvetlenül segítő” KIEGÉSZÍTÉS: ((161.000 - XXX) + 12.270) forint
A garantált illetmény összesen: 172.270 forint
+ munkáltatói döntésen alapuló (pl. 3%) 4.830 forint
Illetmény összesen: 177.100 forint

VAGY
c.)
egyik sem, hanem....

Nagyon megköszönöm a segítségüket!

Üdvözlettel:
Garai Andrea
személyügyi referens

A kötelező 7% minden kötelezően adandó alap illetményre kerül rá.
Akinek január 1 től a kötelező alapilletménye a minmálbér annak arra rakódik rá, akinek több annak arra. Munkáltatói döntésen alapuló bér kiegészítésekre nem.
Akinek meg adják a +3%-ot annak nem 7%-al henem 10%-al kell számolni a fenn leírtakat.
Mi ebben olyan nehéz?????
Én például nem kapom meg a januári munkabér elszámolást papír alapon nehogy munkaügyi bíróságra menjek. /Szánalmas/ Február vége van és a februári fizetést is a 7+3% nélül akarják bérszámfelyteni. /ez is szánalmas/
Ez az egész közizé szánalmas, de nagyon.

Már az is szánalmas és vérlázító, hogy ezen az oldalon kér segítséget a személyügyi referens!!!! Könyörgöm, kik dolgoznak a tankerületekben és milyen végzettséggel? A bérkompenzációs számításokat is úgy tudom, hogy sok esetben az iskolákra hárították rá, sőt, van ahol még mindig nem fogják megkapni. Döntsék már el végre, hogy ki a munkáltató és mik a kötelezettségeik. Röhejes, hogy már megint a legkisebb keresetű embereket alázzák meg, akik még márciusban sem jutnak hozzá a törvényileg előírt 2017. január 1-től járó bérükhöz.

Igen, nagyon szánalmas. Van olyan iskolaigazgató, aki azt állítja az iskolatitkárnak, hogy a 161ezerben már benne van a 7+3 százalék is. Komolyan? Elképesztő, és elfogadhatatlan ez az állítás!

Teljesen egyetértek Veled, elképesztő, hogy egy személyügyi referens nincs tisztában ezzel( 7+3%, bérkompenzáció). Mi már tavaly óta ezzel foglalkozunk, figyeljük, merre hány méter (pedig mi a nyomába sem érünk egy személyügyi referensnek), akinek a dolga lenne a törvény követése és betartása, betartatása, februárban érdeklődik.... elképesztő és röhejes.

A munkáltatói döntésen alapuló bérkiegészítést visszavették. A 7+3 %-ot megkaptuk, igaz a 3-at csak júliusig, addig is mint határozott időre szóló munkáltatói döntés illetményt. Ha a 3 % is béremelés, akkor miért vonhatják vissza fél év után? A béremelés visszavonható ?

Visszavonható /módosították a törvényt kb 2 éve/, viszont ezt írásban kell közölni az érintettel. /a bérszámfelytés nem minősül ennek/
A dokumentum átvételét igazolni kell az aláírásunkkal, és egy dátummal.
Ha februárban tolják elénk a papírt, január 1-től visszamenőlegesen nem lehet elvenni a munkáltatói döntésen alapuló bérkieget csak az aláírás napjától. /vagy a következő hónap 1 jétől, ha nem akarnak tört hónap bérszámfelytést csinálni/
Ha nincs papír nem lehet elvenni, a munkaügyi bíróság is vissza fogja adni.XM

Visszavonható a munkáltatói döntés illetmény, de az csak határozott időre szóló keresetkiegészítés. A 3% béremelés lett volna, nem keresetkiegészítés.

Béremelés
Tudod ki (nem regisztrált) 2017 feb 20 - 17:51
A Pedagógusok Szakszervezetének
k ö z l e m é n y e
a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők januári béremeléséről
2017. január 1-jétől 10 (7+3) százalékos béremelést kapnak azok, akiket a
köznevelési intézményekben nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben
foglalkoztatnak, de nem kerültek be a pedagógus életpálya-modellbe.
Azokról a „segítőkről” van tehát szó, akik nem rendelkeznek pedagógus
szakképzettséggel, szakképesítéssel. Ide tartoznak például az óvoda- és iskolatitkárok,
kollégiumi titkárok, a dajkák, gondozónők, laboránsok, pedagógiai felügyelők, pedagógiai és
gyógypedagógiai asszisztensek, könyvtárosok, a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelők,
szabadidő-szervezők, rendszergazdák, úszómesterek.
1. A 7 százalékot mindenki egységesen megkapja, a 3 százalékot pedig a
munkáltató differenciáltan oszthatja szét. (A szétosztás kötelező, a differenciálás nem.)
2. Fontos tudni, hogy az említett 10 (7+3) százalékos emelés a garantált illetményre
kerül rá, vagy „rárakódik” a 2017. január 1-jétől megemelt garantált bérminimumra,
illetve minimálbérre. Az idei évtől a garantált bérminimum 161 000, a minimálbér pedig
127 500 Ft-ra nőtt. Ez jelenti az alapot a 7+3 százalékos béremeléshez azok számára, akiknek
az illetményét meg kell emelni a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegére.
Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a Pedagógusok Szakszervezetéhez számos
telefonhívás, panasz érkezett: eszerint sok helyen nem tudják, mennyi pénzt kaphatnak
kézhez az érintett dolgozók februárban. Több önkormányzati fenntartású óvodában az terjedt
el, hogy a dajkákra nem vonatkozik a 7+3 százalékos emelés, nekik csak a garantált
bérminimum vagy a minimálbér megnövekedett összegére egészítik ki a fizetésüket. Holott a
kormány korábbi tájékoztatása és a vonatkozó kormányrendelet [326/2013. (VIII. 30.) Korm.
rendelet 32/A. §] szerint az említett kötelező és differenciált emelés fenntartótól függetlenül jár
az érintett közalkalmazottak részére!
3. Minden intézménynek meg kell kapnia a fenntartójától azt a központi
költségvetés által egyébként biztosított összeget, amellyel a béremelést végre tudja hajtani.
Vonatkozik ez természetesen az önkormányzat fenntartásában lévő óvodákra is. Az illetmény
kötelező és differenciáltan adható emelése is határozatlan időre szól.
4. A Pedagógusok Sztrájkbizottsága – amelynek tagja a Pedagógusok
Szakszervezete is – korábban azt kérte, mindenki, aki nem került be az életpályamodellbe,
kapjon egységesen 10+3 százalékos emelést. Sajnálatos módon azonban az
úgynevezett egyéb munkakörben foglalkoztatottak (pl. oktatástechnikusok, ügyviteli dolgozók,
könyvtáros asszisztensek, kisegítő dolgozók) kiesnek a 10 százalékos emelésből. A PSZ a
továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy anyagi helyzetük javuljon.
További részletek találhatók a Pedagógusok Szakszervezete honlapjának
(www.pedagogusok.hu) zárt felületén a Tájékoztató a pedagógusok előmeneteli rendszeréről
és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési
intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
módosításáról Második részében.
Budapest, 2017. január 23.
Pedagógusok Szakszervezet

http://www.pedagogusok.hu/blog/janu%C3%A1rt%C3%B3l-b%C3%A9remel%C3%A9st-kapnak-nevel%C5%91-%C3%A9s-oktat%C3%B3-munk%C3%A1t-k%C3%B6zvetlen%C3%BCl-seg%C3%ADt%C5%91k

Oldalak

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!