Iskolatitkárok

Csak a pedagógusokról beszélnek, de mi lesz az iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek fizetésével? Ők maradnak a régi tábla szerint? Mi nem pedagógusok vagyunk, de ott dolgozunk közöttük.

Ha valaki közszolga, akkor az az ápolási díjon lévők tömege! Ők nem kapnak semmiféle béremelést, sem utazási bérletet, sem cafetériát, mégis hordozzák, gondozzák minden nap a beteg embertársaikat!
Nekik nincs szakszervezetük, sem érdekképviseletük! Csak emberek, akik ápolják önérdek nélkül is az életbenmaradásért a hozzátartozóikat! Az Állam semmit sem tesz értük, csak éppen vegetálni hagyja Őket! Ezért miért nem nem szólalnak fel? Miért csak magukkal törődik a társadalom mindíg? Miért csak a saját érdekeikért harcolnak egyfolytában? Ideje lenne már észre venni, hogy a beteggé vált embereknek is kellene egy érdekszövetség!Akik csak a saját érdekeikért harcolnak, azok megfelejtkeznek arról, hogy vannak szép számmal olyan emberek ebben az országban, akik mások jogaiért, és ellátásáért küzdenek minden nap, csendben a 4 fal között! Hiszen az idős, magatehetetlenné vált emberekre senki sem figyel ma oda Magyarországon! Pedig több százezren vannak, csak már nem tudnak harcolni sajátmagukért! Hiszen nincs olyan alapítvány, nincs olyan karitatív szervezet, aki komolyan venné, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a betegek érdekeit!
Csak a gyerekeseknek szól minden ma Magyarországon, mintha nem is léteznének idős, magatehetetlenné vált emberek! Hol a határ, hogy nem veszik észre ezt a tényt a hivatalokban? Miért nem törődnek ezzel a társadalmi problémával, ami valós, és nem eltitkolható a végtelenségig? Miért nem szólalnak fel az egyházak az idős betegek érdekében, akik már nem tudják az ágyat sem elhagyni! A legtöbb beteg pont a kórházak nem kellő gondozása, rehabilitációja miatt kerül ki sokkal betegebben, mint bevitele előtt!
Erre figyeljenek oda, hogy nem csak a fiataloké a jövő, hanem minden emberé! És, aki betegápolási díjon van, annak is meg kellene ugyanazt a bért kapnia, mint egy kórházi dolgozónak! Mivel sokkal több feladatot lát el egyszemélyben, jó esetben, még a család is besegít, mindenféle fizettség nélkül! Mégis a legalacsonyabban díjazott munka ez ma Magyarországon! Holott a legtöbbet teszik az ápolási díjon lévők az országért! Hiszen tehermentesítik önszántukból, saját erőből a kórházakat, szociális intézményeket! Mégis semmilyen kedvezményben nem részesülnek, sehol sem! A nyaralásra végképp nincs lehetőségük, sem az egészségmegörző programok igénybevételére! Nincs, aki ingyen helyettük még egy órára is tehermentesítse Őket, a gondozási feladatok alól! Önző, és közömbös a Magyar társadalom velük szemben, mert nem akarja észre venni, sem besegíteni az ilyen családok munkájába! Önzetlenségből, szeretetből a Magyar Társadalom már rég levizsgázott az emberi élet megtartásából, ha idős emberekről van szó! De majd, ha egyszer a saját bőrén tapasztalja meg, akárki is legyen az, hogy Ő is ellátásra szorul, akkor rádöbben, hogy mennyire nem segítették az ápolási díjon lévők munkáját, megélhetését!
Ameddig valaki még mozgásképes, és nem szorul mások segítségére, fel sem fogja, hogy milyen érték a jó szívű, és önmaga életvitelét is feladó ápoló munkája! Aki önérdek nélkül, csupán szeretetéből fakadóan ápol, abből sok ember tanulhatna emberséget, igazi szeretet megnyilvánulását!
Sokkal több támogatást kellene adni az ilyen embereknek, nem alamizsna szintű ápolási díjjal elintézni Őket! Hisz Ők gazdaságilag nagyon értékes munkát végeznek! Nagyon sok pénz megspórol rajtuk a Magyar Állam! Ideje ezt már végre észre venni az Illetékes hivataloknak, hogy nem szabadna kihasználni, végtelenségig, ellehetetleníteni az otthoni betegápolók élethelyzetét, megélhetését! Nem a szociális otthonokat kell támogatni, és, amiket a médiákban mutogatnak! Hanem olyan embereket, családokat, akik már évek óta egyedül hordozzák el az összes anyagi terheket, teljesen eladósodtak, mivel segítséget nem nyújtott nekik a Magyar Állam! A sajnálkozásból meg nem lehet kenyeret, húst, tejet, egyáltalán megfelelő élelmiszereket venni, sem a rezsiket kifizetni! Mert a betegápolás mellett mindent ki kell még fizetni, nincs senkire sem tekintettel a rezsi számlák kibocsátói! Nem nézi a beteg embereket, sem a betegápolóikat! Hogy nekik nincs már miből mindent kifizetni a betegápolási kiadások mellett! Nem járul hozzá a Magyar Állam az otthoni betegápolás kiadásaihoz, sem az Önkormányzatok, sem semmilyen intézmény!
Ideje lenne már végre észre venni, hogy a Magyar lakosság elöregszik, hiába szajkozzák, hogy szüljenek a fiatalok, ha még az idős korosztályra sem tellik már támogatás! Vagy a negatív diszkriminációt meddig akarják érvényesíteni! Hiszen csak a családosokat támogatja a mostani és az előző kormány is! Nem akar tudomást venni arról, hogy az idősektől vonja el az összes támogatást, a fiatalok javára! Ezt teszi évek óta! Ezért ilyen siralmas az otthoni betegápolók támogatási rendszere is!
Fillérekből elintézi a támogatást, és minden gondot a család nyakába rakja le! Meddig lehet még elvárni, hogy megfelelő ápolási díj hiánya miatt, emberek eladósodjanak önhibájukon kivül? Ezen kellene elgondolkodnia minden érintett hivatalban dolgozónak! Nem csak a saját karrierjüket építgetni a közpénzekből! Egy ápolási díjon lévőnek hiába ajánlanak fel, hogy napi 4 órát dolgozhat esetleg, de nincs aki ingyen felvállalja addig a beteg felügyeletét! Tehát gyakorlatilag esélye sincs a saját életének a fenntartásához! Közbe meg elvárja a Magyar Állam, hogy éhezzen, eladósodjon, mivel az évekig tartó betegápolási munka nem biztosítja a megfelelő anyagi elismerést!
Kiszolgáltatott helyzetbe hozzák így a családokat! A döntéshozók, mivel soha sem ápoltak beteget ennyi pénzért, fogalmuk sincs, hogy milyen embertelen törvényeket hoztak idáig!
Egyikük sem ápolná a saját hozzátartozóját ennyi pénzből, napi kb. 1000.-ft-1200,-ft-ból! Ha van ilyen, akkor írjon nyugodtan nekünk, szívesen átadjuk évekre ezt az összeget, ha elvállalja helyettünk az otthoni ápolást, méghozzá minőségi szinten!!!!

Kedves Hozzászóló!
Nyilván rossz fórumba írtál be, az fórum az iskolatitkárok helyzetével foglalkozik. Pontosan tudjuk, hogy nem csak a mi munkaterületünkön van felháborítóan megalázó bérezés/juttatás, de ettől függetlenül mi sem vádoljuk az ugyanolyan rossz helyzetben lévő társunkat. Kérlek te se tedd! Javaslom, hogy keress ezzel foglalkozó fórumot, vagy egy ehhez közeli érdekképviseletet, vagy a témával foglalkozó minisztériumot. Mit vársz, úgy őszintén? Elolvassuk a panaszkodásodat, majd felállunk és azt mondjuk, hogy mi iskolatitkárok nem panaszkodunk tovább, mert rájöttünk, hogy másnak is megalázó a fizetése???? Ugyan már!
Bizonyára van mindenki családjában, vagy ha nincs akkor majd lesz olyan, aki ápolási díjra fog szorulni, DE AZ NEM AZ ISKOLATITKÁROK PROBLÉMÁJA!!! Ha szolidaritást vállalsz értünk, akkor köszönjük, ha nem, akkor panaszkodj más fórumon, mert nekünk is van éppen elég problémánk!!!!!

http://www.peticiok.com/kozalkalmazotti_bertabla

Alapvetően a problémát az jelenti, hogy a közalkalmazotti szférában 8 általánossal pontosan annyit keresnek, mint én a diplomámmal! Ezért megérte tanulni... 2008-ban több, mint 50.000 Ft volt az A és az F kategória között; ma ez 4.000 Ft. Nem sajnálom a takarítóktól a pénzt, mert az is kevés, amit ők keresnek! Ellenben, ha a pedagógus diploma (amit 3 év alatt megszereztek) minimum bruttó 160.000 Ft-ot ér, akkor az én diplomám (4 év) miért csak 122.000 Ft-ot???

Üdvözlet mindenkinek, kíváncsi lennék, hogy él-e még ez az oldal? Én sajnos csak most "fedeztem" fel, de nem nagyon látok itt életet.

Igen él ez az oldal, de mindannyian elfoglaltak vagyunk. Nem érünk rá fecsegni, csak a fontos gondolatokat osztjuk meg - egyébként dolgozunk ezerrel, amíg lehet -
Apropó, kapja már valaki a nehéz "körülmények közötti" pótlékot? Üdvözlök minden sorstársamat: Teci

Sziasztok!

Én egy tagintézmény iskolatitkára vagyok és ma szolt a tankerből vki, hogy akit felvettek mint közcélút 3 hónapja -de már nem is dolgozik itt:) nem küldtem el orvosi vizsgálatra...
Bocsánat , de "szellenteni" se lehet a kik és a gesztor intézmény nélkül..most hogy ez elmaradt,azt mondják az én hibám és adjam ezt írásban....
Bocsánat, de addig fel sem vehetnek senkit amíg nincs meg az orvosija, ha jóltudom?
És hogy írjak egy beutalót én..visszadátumozva..és intézzem el pár napon belül...hát max az almás átvételi papírt írhatom alá,nem majd a kik nevében felvett vkinek a beutalóját....
Szerintetek az ilyen esetben mi a teendőő??

Én egy vidéki általános iskolában vagyok iskolatitkár. A diákigazolvány díját hogyan szoktátok befizetni? A tankerületünk messze található, egy teljes napot igényel míg odautazom. Érdekelne, hogy más iskolákban hogyan történik a számla kifizetése. Gondoltam arra, hogy az Oktatási Hivatalnak átutalni van-e mód, vagy a tankerületnek utalni és ők majd küldik az Oktatási Hivatalnak. Kérem aki tud segítsen! Köszönöm.

A mi gyakorlatunk az, hogy a szülőtől beszedjük a pénzt (1400 Ft-ot) nyugta vagy átvételi elismervényen - ezt a Tankerülettől kaptuk. Postai sárga csekken - ezt is a Tankerület adta - befizetjük a postán. Kinyomtatjuk a számlát (1300 Fő/db), a befizetési összesítőt és a számlát levélben elküldjük a Tankerületnek és ők utalnak. Érdemes egyszerre küldeni, nehogy elkavarodjon. Szerintem ez a legegyszerűbb megoldás. Jó munkát! Üdv: Teri

Kedves Teri!

Köszönöm a gyors válaszod! Valami ilyesmire gondoltam, csak minekünk nem adott csekket a Tankerület, sajnos egyáltalán nem segítőkészek. Majd a postán érdeklődöm, hogy a sárga csekk helyett hogyan lehet pénz feladni a számukra.
Még egyszer köszönöm!

Üdv!
Nem szoktam csekkezni, egyszerűen átutalom a saját számlámról és kész. Ha még a klikket is bevonom, akkor egy csomó plusz meló. Ja, és így megmarad a 100Ft is:)

Köszi! Ez a legegyszerűbb, de mit csinálsz a megmaradt 100 Ft-al. Én régebben a hivatalhoz adtam be az összes beszedett diákigazolvány díjat, a KLIK-esedés óta pedig hozzájuk. Azt, hogy mi lett a 100 Ft-tal nem tudom.
Üdv!

Igen ezt tudjuk, de kap valaki már pótlékot? Ha a rendszerben szeretné elkészíteni az átsorsolást az ügyintéző,akkor csak 2000ft-öt ad a program . A 10% -nál például ez az összeg a pótlékalap 20000ft 10%-a. De ez csak enni lenne? A pedagógusok minimum 16000-Ft-öt kapnak.

Kedves Renáta!
Ezt nem mi döntjük el, hogy ki kaphatja ezt a pótlékot. A Magyar Közlönyben közzéteszik a hátrányos helyzetű települések listáját. Eddig úgy tudtam, hogy pedagógusok kapják, ki tud többet arról, hogy az iskolatitkárok kaphatják-e?

A 326/2013.(VIII.30) kormányrendeletet módosították a 99/2014.(III.26.) rendelettel melynek 10 paragrafusának 3. sz bekezdését idézem:

(3) Az Ép. r. 32. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A nehéz körülmények között végzett munka utáni pótlékra a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott is jogosult a 16. § (8) bekezdésében meghatározott feltételek szerint.”

Nekem jár a pótlék 11.600 Ft. (Még így is kb. 40-60%-a a fizetésem egy pedagógushoz képest.) A tankerületben csak 4 település van fenn a listán, nem tudom a többiek kapják -e? Kiharcoltam.

Kedves Brigitta, milyen pótlékot sikerült kiharcolnod?

Nehéz körülmények között végzett munka pótléka. 11.600,- Ft. http://tudasodajovod.hu/documents/10179/0/Telep%C3%BCl%C3%A9s+besorol%C3%A1s/420c88ee-836e-412d-b0c5-b32fba3cc075
Itt van azoknak a településeknek a listája ahol jár a ped. munkát közvetlenül segítőknek.

Kedves Brigitta!

Honnan lehet tudnia a mértékét a nehéz körülmények között végzett munka pótlékának?
Hogyan kell kiszámolni?

Kedves Judit!
Ha benne van a teleülés a listába (elmaradott települések), akkor a következők szerint kell számolni: 2014.április 1-től 12.028.- Ft szept.1-től: 12068.- Ft minimum.
A nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott is jogosult a nehéz körülmények között végzett munka utáni pótlékra a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet (6) alapján, a 16. § (8) bekezdésében meghatározott feltételek szerint, ha olyan köznevelési intézményben dolgozik, amely a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló kormányrendelettel kiadott jegyzékben a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott települések között szereplő községben található. KIR jogcím kód 11032.
Az adható illetménypótlékok százalékát a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 8. melléklete határozza meg
A köznevelési intézményekben alkalmazottak számára járó pótlékok és azok mértéke az illetményalap százalékában
A B C
1 Pótlék megnevezése Pótlék alsó határa Pótlék felső határa
2 intézményvezetői 40 80
3 osztályfőnöki/kollégiumban csoportvezetői 10 30
4 munkaközösség-vezetői 5 10
5 intézményvezető-helyettesi 20 40
6 nemzetiségi 10 10
7 gyógypedagógiai 5 10
8 nehéz körülmények között végzett munkáért járó 10 30
Az illetményalap 2013. szeptember 1. és 2014. augusztus 31. között az Nkt. 97. § (20a) alapján a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) – 2014. január 01-től 101.500 - havi összegének
a) 118,5 százaléka középfokú végzettség esetén,
b) 157,8 százaléka alapfokozat esetén,
c) 172,9 százaléka mesterfokozat esetén

A nehéz kör.között végzett munkáért járó pótlékhoz küldött táblázat szétcsúszopott, megpróbálom újra:
1 Pótlék megnevezése Pótlék alsó határa Pótlék felső határa

8 nehéz körülmények között végzett pótl. 10 30 %

Talán így érthető.

A köznevelési intézményekben alkalmazottak számára járó pótlékok és azok mértéke az illetményalap százalékában
nehéz körülmények között végzett munkáért járó: Pótlék alsó határa: 10 %
Pótlék felső határa: 30 %

Az illetményalap 2013. szeptember 1. és 2014. augusztus 31. között az Nkt. 97. § (20a) alapján a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) – 2014. január 01-től 101.500 - havi összegének
a) 118,5 százaléka középfokú végzettség esetén,

Egy kicsit bénáztam, de nézzétek el nekem - én már a végét járom - jovőre nyugdíjas leszek. He-he

Teljesen mindegy milyen mértékű a pótlék, és jár is a törvény szerint, ha egyszerűen a tankerület vezető úgy dönt, hogy nem adja meg. Szerintem nem érdemes beleélnünk magunkat a 2015. szeptemberi béremelésbe, hiszen a klikk már így is hatalmas pénzhiánnyal küzd, ha követitek a napi híreket. Elkeserítő a helyzetünk, nekünk iskolatitkároknak és a többi nem pedagógusként dolgozó alkalmazottnak is, természetesen.

Köszi az információt. Már csak azt nem tudom hogyan számoltátok ki a 11600 Ft-ot.

Kedves Brigitta, köszönöm szépen a gyors válaszodat. Sajnos, mi ebbe nem tartozunk bele, úgyhogy marad a szakmai minimálbér.

Szia Renáta!
A 326/2013. (VIII.30.) Korm rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről 32. § (6) bekezdésben van benne. 2014. március 26-tól hatályos.
Remélem valaki kapja már.

Ki dönti el, hogy "különlegesen nehéz körülmény között" ki dolgozik?

Sziasztok! Van köztetek olyan iskolatitkár, óvodatitkár vagy dajka, aki kapja április óta a nehez körülmények között végzett munkáért járó pótlékot? Eddig csak adható volt, de már jogosultak rá az iskolatitkárok is ott, ahol a pedagógusok is kapjak.

Melyik törvényben van ez?

Beszélünk, háborgunk, de nem történik semmi!!!

Oldalak

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!