A terv már megszületett...

Béremelés három lépésben

2013. július 2.

A pedagógusok mellett a közszolgálat más területein dolgozók is jelentős béremelésre számíthatnak a következő években – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a szombati kormányülésen háromlépcsős emelésről határoztak.

2014. január 1-jétől tizenöt százalékkal, egy évvel később újabb tíz százalékkal, míg 2016 első napjaiban további öt százalékkal magasabb fizetést kapnak majd a közszolgálatban dolgozók – olvasható a Magyar Nemzetben. – Mindez persze az ország gazdasági teljesítményétől is függ – tette hozzá a lap hét végi tanácskozáson részt vevő forrása. A béremelés az Orbán-kormány által elindított egységes életpályamodell bevezetéséhez kapcsolódik, amelynek során megteremtették a kormánytisztviselők, a rendőrök, a katonák, a vám- és pénzügyi területen és a többi hivatásos állománynál dolgozók, továbbá az önkormányzatoknál és más közintézményeknél foglalkoztatott köztisztviselők által betöltött hivatások közötti átjárhatóságot.

A pedagógusok fizetése már szeptembertől növekszik, az ígért emelés felét most, a másikat jövőre kapják meg. A konkrét ütemezésről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint július 10-én dönthetnek, de az már biztos, hogy az életpályamodell teljes körű bevezetésével átlagosan másfélszer többet keresnek majd a pedagógusok.

A köznevelési törvény szerint az új illetményalap a mindenkori minimálbérhez igazodik majd, egyetemi végzettség esetén annak 200, főiskolai diploma esetén 180 százaléka lesz. Ha a kormány nem módosít a törvényben már meghatározott fizetési kategóriákon, akkor a pályakezdő pedagógusok bére a mostani bruttó 122, illetve 129 ezer forintról 176, illetve 196 ezerre emelkedhet. A fokozatokhoz tartozó béreket rögzítő melléklet szerint a komolyabb munkatapasztalattal bírók még jobban járnak: hat-nyolc ledolgozott év után az emelés mértéke a százezer forintot is meghaladja.

Petróczi Gábor közoktatási szakértő a lap birtokába került összesítése szerint a közalkalmazotti bértáblán jelenleg F fizetési osztályban lévő főiskolai végzettségű pedagógusok átlagosan 71 százalékkal, a G osztályban lévő főiskolai végzettségű szakvizsgázott pedagógusok átlagosan 62 százalékkal, a H fizetési osztályban lévő egyetemi végzettségű pedagógusok átlagosan 64 százalékkal, az I fizetési osztályban lévő egyetemi végzettségű szakvizsgázott pedagógusok bére pedig átlagosan 47 százalékkal lesz több. Az új bérrendszerről készített tanulmányában a szakértő rámutat, hogy a szakvizsgával rendelkezők meglévő bérelőnye átmenetileg elveszik, hiszen a modell indításakor mindenkit a pedagógus I. fokozatba sorolnak, minősítő eljárással pedig leghamarabb 2014-ben lehet továbblépni.

Az alapbér mellett egyébként a pótlékok is jelentősen megugranak. Míg például az osztályfőnöki pótlékot a jelenleg hatályos kormányrendelet 7 és 20 ezer forint között rögzíti (a konkrét összeget a fenntartó határozhatja meg), az új táblázat már végzettségtől függően 18–53 ezer, illetve 20–59 ezer forintos kereteket tartalmaz. Az intézményvezetői pótlék várhatóan 70 és 141 ezer, valamint 78 és 156 ezer forint között fog alakulni. A gyógypedagógiai pótlék – ugyancsak végzettség függvényében – legalább 8800, de legfeljebb 19 600 forint lehet, ugyanennyi jár majd a hiányszakon tanító és a több szakot tanító pedagógusoknak is, míg a munkaközösség-vezetők átlagban 15 ezer forintot kaphatnak a korábbi 6 ezerben maximált összeg helyett. Heti egy órakedvezményükről ugyanakkor mind a munkaközösség-vezetőknek, mind az osztályfőnököknek le kell mondaniuk.

Pedagógus-életpályamodell
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár korábban többször beszélt arról, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése és a vele járó anyagi felemelkedés immár a küszöbön van. Hoffmann úgy látja: biztató jel, hogy a Klebelsberg tanulmányi ösztöndíj meghirdetése után jelentősen megnőtt a tanári pályára jelentkezők száma. Az államtitkár június 16-án az elmúlt tanév tapasztalatait összegezte. Ekkor azt mondta: összkormányzati szándék az életpályamodell elindítása annak minden elemével, az új munkaidő-szabályozással, a minősítéssel és a jelentős, átlagosan 40 százalékos béremeléssel.

Magyar Nemzet
(Szilágyi-Csókás)

Hozzászólások

Komolyan már ki kéne menni az utcára hogy végre a dajkákat is emberszámba vegyék

Nem érdemes erről vitázni. A közszolga az közszolga. Nincs különbség orvos, tanár, rendőr, katona, tűzoltó, mentős, önkormányzati dolgozó, minisztériumi hivatalnok... között. Mindenki aki vállalta a köz szolgálatát tudatában kellett lennie, hogy nem annyi bért kap amennyit dolgozik, vagy amennyit megérdemel, vagy kiküzd magának, hanem amennyit az adott jogszabályi keretek engednek neki. Az hogy az kevés, vagy sok részlet kérdés. Bármely közszférában dolgzó béremelésének közösen örülni kell mert egyrészt legalább az adott rétegnek enyhülnek a problémái, másrészt idővel magával húzhatja a többi ágazatot. Felesleges a feszültség keltés és ellenségeskedés közszolgák között, miközben a döntéshozók röhögnek a markukba, hogy megint jól kijátszották egymás ellen az egyébként egyformán sanyarú sorsú embereket.

Az új bértábla kapcsán:
Ezek után a pedagógusoknak a munkaidejét, a szabadságuk időtartamát és a felelősségük mértékét is a "többiekéhez" kellene igazítani, és akkor nem lenne olyan lázító az ilyen mértékű béremelés számukra!
Kevesebb pénzért és jóval kevesebb szabadság mellett dolgozunk sokkal többet és sokkal nagyobb elvárás és felelősség mellett - kb. ugyanolyan iskolai végzettséggel!

Ha egyáltalán lenne is emelés, olyan lenne, mint halottnak a csók. Nem 15%-os emelés kéne, hanem 150%-os, akkor megközelítené a magánszféra hasonló képzettségű dolgozóinak fizetését. Néhány munkakör, ahol többet keresnek, mint egy többdiplomás, nyelveket beszélő, súlyos felelősséget cipelő kormánytisztviselő: buszvezető, fodrász-pedikűrös, operátor-anyagmozgató (bármelyik multi cégnél), autószerelő, szobafestő-mázoló, építőipari segédmunkás, bolti eladó stb.

http://eduline.hu/kozoktatas/2013/7/30/pedagogus_bertabla_2013_1KM19A

Azért ez egyátalán nem rossz, ráadásul a mindenkori minimálbérhez lesz igazítva, így minden évben emelkedni fog. Kár volt előre sírni a pedagógusoknak:))) Már középfokúval is annyit lehet majd keresni, mint máshol a közszférában felsőfokú végzettséggel.

Hol lehet középfokú végzettséggel tanítani!? Az irigység kis hazánkban határtalan! Azt senki sem irigyli a pedagógusoktól, hogy szemtelen, hangoskodó, ifjakkal és még "nehezebb" szüleikkel küzdenek, a zajt az iskolákban, a sok dolgozat javítást,mert az is van ám, stb. No meg azt sem, hogy 11 éve nem volt béremelésük! Akkor mennyi is volt a minimálbér? (50.000.-Ft.)Egyébként én nem pedagógus vagyok, de iskolában dolgozom, pedagógusokkal 28 éve és felháborít az emberek irigysége!

Én sem sajnálom - főleg a több lépcsőben osztott - béremelést a tanároktól. Középfokú végzettséggel már nem lehet tanítani, de az óvodákban még előfordul középiskolai végzettségű óvónő.
Szeretném megkérdezni, a legújabb bértábla, ahol a középfokú végzettségű új bér is szerepel már, Ön szerint kire vonatkozik? Minden iskolában dolgozó középfokú végzettségűre, vagy csak az óvónőkre? Mit tud erről? Kérem írjon!

http://www.portfolio.hu/gazdasag/lehullott_a_lepel_ennyivel_emeli_a_kormany_a_nyugdijakat.1.186824.html

De a sajátjukat biztos kipofozzák valamivel ... a teljes véleményemet róluk nem szeretném kifejteni ...

A közszféra bérbefagyasztása - ha tényleg annyira jól megy a gazdaság, amennyire folyik a csapból is - teljesen felesleges. Sőt sok szempontból nagyon káros: már minisztériumi szintű hivatalunkban is - aki fiatal megtehette, elment más helyre, vagy másikat keres. Pl. informatikust vagy nyelveket beszélő titkárnőt nem találunk, mert Budapesten rögtön találnak jobb, céges állást.

Csak több bérrel lehet lendületet adni a gazdaságnak - állítja Gazdag László, aki szerint az alacsony fizetésektől az egész ország szenved.

Az egyetemi docens az adó.hu-n megjelent írásában úgy véli, a vállalkozók, a szakszervezetek és a kormány közti minapi béralku a magyar gazdaságpolitikai gondolkodás hihetetlen elmaradottságát jelzi. Senki nem érti, „hogyha nincs folyamatosan bővülő piaci kereslet a vállalkozók termékei iránt, akkor pang a gazdaság, tönkremennek a vállalkozók, akkor is, ha csak éhbért kell fizetniük az alkalmazottaiknak, és akkor is, ha alacsony az adóterhelésük”.

Nemzetközi és történelmi ki- és visszatekintője alapján Gazdag László arról ír, miért téves logika, hogy „amit a vállalkozó nyer a bérszínvonalon, az alacsony bérek révén, az nyereség az ország számára". Az egyetemi docens alapvetően hibásnak tartja azt az érvelést, hogy az ország jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé a nagyobb béremelést.

Az ok-okozati kapcsolat éppen fordított: azért pang a gazdaság, mert a humán tőke tragikusan alulértékelt, a piac nem tud bővülni, az alacsony bérszínvonal miatt nincsenek megtakarítások. A közgazdász emlékeztet rá, hogy kollégája Pogátsa Zoltán már korábban felhívta a figyelmet rá, hogy a magyar munkavállalók termelékenysége az Európai Unió átlagának 70 százaléka körüli, de a reálbérszínvonala annak az egyharmada csupán.

Gazdag László szerint túl kellene lépni azon, hogy csak a gazdaság teljesítményének függvényében szabad a jövedelmeket emelni”, hogy „a bajok oka az osztogatás”, hiszen a gazdaság csak a jövedelmek kiáramlásának függvényében tud növekedni. A közgazdász szerint fel kell zárkóztatni legalább az EU átlagára a magyar reáljövedelem-szintet, hogy kialakulhasson az utolérést, felzárkózást biztosító növekedési ütem.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint a nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,3, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A fizetések a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabbak átlagosan bruttó 484 700 forinttal.

Ezt az információ és kommunikáció szektor követte 434 400 forinttal, valamint az energiaipar 387 500 forinttal. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a human-egészségügyi, szociális ellátás szektor résztvevői keresték. Míg előbbiben havi bruttó 146 100 forint volt az átlagkereset, addig az utóbbiban is csupán 155 000 forint.

Korábban az AlMa is radikális béremelést követelt. Az Alternatív Magyarországért állásfoglalásában emlékeztetett rá, hogy a termelékenység növeléséhez átgondolt foglalkoztatási, oktatási és képzési rendszer kellene. Az átlagtermelékenység 20 százalékpontos növelése a bérek 100 százalékpontos emelését jelenthetné, dupla bruttó bérből a családok megélnének, elkezdenének szolgáltatásokat venni, munkát adnának másoknak, nőne a foglalkoztatás. Megduplázódna az adóbevétel.

A kormány ugyanakkor egyelőre másként számol. Az NGM tervezési körirata szerint a költségvetési szférában nem emelkednek a bérek, csak a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók számára. A személyi juttatások megtervezésénél az egyes szerveknek a 2013. évi eredeti előirányzatból kell kiindulni, „változatlan mértékű illetményalappal/alapilletménnyel és a közalkalmazotti illetménytáblával kell számolni.

Forrás:http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/07/19/beratomlesztes-vagy-melyrepules/

"Az NGM tervezési körirata szerint a költségvetési szférában nem emelkednek a bérek, csak a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók számára."

Mindenütt azt olvasom, PEDAGÓGUSOK, és soha nem azt, HOGY ISKOLAI DOLGOZÓK, HOLOTT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK szó pl. a fenti sorokban és más helyeken minden alkalommal szerepel?

HELLO, MI IS ITT VAGYUNK, ISKOLAI DOLGOZÓK, TUDNAK RÓLUNK, VAGY ÖRÖKRE ELFELEJTETTEK MINKET? Aztán túllépnek az egészségügyhöz, aztán a köztisztviselőkhöz, aztán a .... és nem veszik észre, hogy egy réteg kimaradt?

Teljesen igazat adok!!! Én technikai dolgozóként dolgozom a 3.kerületben,óvodában.Papíron dajkaként, mert másképp nem foglalkoztathatnak.De állítólag évek óta nem emelnek béreket,csak az óvónőknek. MIÉRT vagyunk mi kevesebbek? Én is kijárok Póstára,vigyázok a gyerekekre ha értekezlet van,engem találnak meg a szülők előszőr, én tájékoztatom őket.És persze ha hiányzik valaki akkor ebédeltetek, uzsonnáztatok,és mosogatok. Akkor MIÉRT is felejtik el megemelni a Dajkák bérét??? NINCS MIBŐL ÉLNÜNK!!! (egyedül nevelem a Gimnazista gyerekem)

Tisztelt Fórumozók!!
Teljesen egyet értek a dadusokkal. De vajon a bölcsődei dolgozókkal ki foglakozik???
A kisgyermeknevelő aki, ugyebár a bölcsődei helyek bővítése révén már nem 12-14 gyerekkel foglakozik, gondozza és neveli, hanem 16-18 sőt 20 as létszámú csoportokkal. Ja és ha hiányzik a technikai dolgozó akkor a nagy létszám mellet ágyat rak, és takarít is.
Hiába a felsőfokú szakképesítés lassan annyit sem keresünk , mint az óvodai dajkák.
Kedves fenntartók emellett még semmilyen juttatás, sem erkölcsi és sem anyagi megbecsülést nem kapunk..
sajnos ez a rendszer nem kedveli a közszférát, és kifejezetten úgy érezzük útálja a közalkalmazottakat.
Pedig a járulékfizetők többsége innen kerül ki...mert egy jó könyvelő valljuk be őszintén csodákra képes!
Közbérek ...ez már nem az..ÉHBÉR inkább ...Hiába a rezsicsökkentés ha a boltban az árak szinte napról napra emelkednek!
Valamit tenni kellene..hangot adni a munkánk jelentőségének. Hisz a jövő generációjáról van szó, amely nem mindegy milyen ellátásban részesül.
Jobban oda kellene figyelni a szociális ágazatra, az ott dolgozókra,és az általuk gondozottakra , ellátást igénylőkre..
Köszönöm,. hogy elolvasták soraimat...Szép délutánt!!

Nagyon Igaz!!! Legyen már valami változás!!!
Önnek is szép napot!!!

A közalkalmazottak 2008-ban kaptak utoljára kicsi bér emelést, most úgy néz ki rendezgetni készül a kormány a pedagógusokét, de mi van azokkal a közalkalmazottak, akik nem pedagógusok, nekik miért nem lehet a pedagógusokkal együtt emelni a bérüket!!!! Miért csak 2014. 01. 01-én???? Ők nem olyan emberek !!! Ők is szeretnének béremelést !!!

Miért, te tudsz 2014.01.01.-i közalkalmazotti emelésről? Kikre vonatkozik? Tájékoztass kérlek!Köszönöm.

Egyet értek a hozzá szólóval!Miért csak a pedagógusok bérét akarják megemelni szeptembertől, a többi közalkalmazott munkájára nincs szükség?Szerintem nélkülük nem működne igazán az iskola!Gondolok a fűtőre télen, aki beviszi a fát és tüzel a kazánba egész nap hogy melegbe lehessen tanulni.Ülhet a pedagógus a gyerekekkel egész nap a hideg teremben.Milyen jó is lenne!Igaz, nem szellemi munka,de erős fizikai munkához ami a favágástól a fűrészelésig a behordástól tart, ebből a bérből már sajnos élelmet sem lehet venni, mert nem futja és az erő pedig elfogy.A lelki is és a fizikai is,vagy a másik, nincs szükség jó élelmezés vezetőkre? 30 éves tapasztalattal!Pénz nélküli világban, amikor mindig varázslónak kell lenni.Egyetemi szintű középiskolai tanári diplomával végzem ezt a munkát, de szeretem csinálni, de ebből nem lehet megélni.Akkor még azt mondják, hogy nem emelik a többi dolgozó bérét?Hát akkor majd megtudja a pedagógus, hogy éhes gyerekeket hogyan lehet tanítani,Szerintem sehogy, mert a tanulók 90%-a csak az iskolai menzán eszik, mert otthon már nincs mit.Sajnos ezt látom egy nagy középiskolában.Hogy gondolják ezek, hogy motiváció nélkül fog dolgozni nekik valaki ingyen?éhbérért?Vannak még sok terület amiről lehetne beszélni, de sajnos csak beszélünk, de nem történik semmi.Ezt lehet megtenni ma Mo.-n.Majd akkor ezután annyit is dolgozunk amennyit fizetnek.!Üdv.

Igazat adok Önnek. Arányosan kellene azt a bértáblát megalkotni, nem pedig teljesen kifelejteni minket. Vidéki, de városi iskolákban is a pedagógiai asszisztens a gyerekek között végzi a munkáját. Az iskolatitkárhoz tanitás előtt, után, minden szünetben özönlenek a gyerekek. Nemritkán vigyázunk is rájuk. Ha beteg a gyerek, leápoljuk, ha sír vigasztaljuk, hívjuk a szülőket, telefonon, a karbantartó kocsin hazaviszi őket,ha kell,(a takaritó jobban le tudja csitítani őket, mint a pedagógus), ha a szülőnek problémája van, először minket talál meg. A továbbtanulásától kezdve az igazolásokig, az igazolványokig, a bérletek osztásától az ebédpénzszedésig állandó kapcsolatban vagyunk a gyerekekkel. A zajról nem beszélve (amit nemcsak szünetekben viselünk el, hanem a tanáriban élő, hangoskodó, ki-be járó nevelők okoznak, hogy még a telefont sem halljuk, nemhogy beszélni tudjunk bele. Aztán bemennek a csöndes terembe, mi meg hallgathatjuk a bennmaradó további zaját, és önreklámját, hogy mennyit dolgoznak. Mi meg csak szeretnénk végre a saját külön munkánkat az eddigieken kívül elvégezni, s nem hazavinni!!! Most mondják, miben különbözünk tőlük? Az iskola egy speciális hely, semmilyen más irodához nem hasonlítható! Míg a köztisztviselő a polgárm.hiv.-ban a csöndes irodában dolgozik (kivéve ügyfélfog. nap), mi már idegileg készen vagyunk! Persze rendezvényeken, ünnepeken mindannyian együtt is készülünk, dolgozunk jelen vagyunk munka után. Heti 40 órában!! Még egyszer, hol is a különbség? Akkor abba a bértáblába ugye, bele kellene foglalni minket is? Vélemény?

Honnan veszitek, hogy lesz béremelés 2014. január 1-jétől? A miniszterelnök azt mondta, hogy a tanárok kivételével senki emelésére nincs garancia. Szerintem nekünk többieknek nem lesz emelés se most, se januártól sajnos. (Remélem, hogy nem lesz igazam.)

Érdekes, hogy azoknak az embereknek a fizetését, akik közvetlenül segítik a pedagógus munkakörben dolgozók (óvónők, pedagógusok) munkáját, nem érdemlik meg a béremelést. Hiszen a dajkák és az iskolatitkárok valamilyen formában hozzájárulnak ahhoz, hogy a pedagógus végzettségűek munkája sikeres legyen. És persze a takarítók is ott vannak, a mi sulinkban például ők gondoskodnak a tízórai, uzsonna osztályonkénti szétrakásáról a uzsonnás ládákba, ha kell, levelet hordanak, az ügyeletes takarító pedig azonnal szalad, ha valami kiborul, eltörik, stb. És persze ott a portás, aki állandó felügyeletével vigyáz a rendre. Sokszor ő szól rá a gyerekre az udvaron, ha szükséges, mert a pedagógusok csoportban állva beszélgetnek... Ezeket a "háttérembereket" nem illeti meg béremelés? Semmivel sem kevesebbek, mint a pedagógusok!!!

Igazad van!

Tisztelt Fórumozók!!

Sokat olvasgatok ezen az oldalon ha az időm engedi.
Senki nem szól a szociális ágazat szinte megalázó béréről.
Ne felejtsük el , hogy ez az az ágazat amely az idősek( mindenki az lesz egyszer) a fogyatékkel élők és nem beszélve a kicsi gyerekek( 0-3 év) ellátásával foglakozók. Nem elhanyagolgató tény, hogy egy olyan réteg ellátásáról van szó amely valamilyen szintem kiszolgáltatott, gondoskodásra, vagy éppen ápolásra szorul.
És mennyit is keres ma egy szociális ágazatban dolgozó?? 70-80 ezret, persze több évtizedes szakmai tapasztalattal és felsőfokú szakirányú végzettséggel.
A bérek teljesen egybecsúsztak és nem számít sem az iskolai végzettség sem ez eltöltött évek száma.
Míg Önök a pedagógusok szerintem jogos béremelésén viaskodnak..gondolkozzanak el, hogy van olyan ágazat is ebben az országban amely a legkisebb, legsérülékenyebb valamint a legelesettebb és kiszolgáltatott réteg ellátását biztosítja. De vajon meddig lehet ezt már önzetlenül csinálni? Hisz minden egyre drágább és kormányunk azt gondolja , hogy minket az infláció nem érint??
Szociális ágazat, összefogásra van szükség!!!
Köszönöm, hogy olvasták hozzászólásomat. Írtam mindezt sok elkeseredett bölcsődei dolgozó nevében.. Kívánok mindezek ellenére szép, tartalmas hétvégét!!

És most vajon 2014. január 1-től életbe lép az új egységes közszolgálati életpálya modell?Mert abban más illetményrendszerek lesznek.

Kedves Dada!
Várjuk az érdemi hozzászólást! Szívesen olvasnék több kommentet is az életpálya modell lényegéről, hátteréről, a várható változások pozitív és negatív oldaláról.

Az anyagi oldalát nézve.
Felemelik a kötelezően megtartandó órák számát, eltörlik az órakedvezményeket, aki osztályfőnök volt és volt heti 6 túlórája, kb. annyit keresett, mint most egy átlag 33%-os emeléssel.
Megtartott 27 órát, most meg 26-t és ingyen helyettesít ki tudja mennyit?! Jól ki van ez találva. Csak azok járnak jól, akiknek eddig éppen kijött a kötelező óraszámuk. Persze most majd megrakják őket is órával.

Szerintem jobb lenne kivárni a részleteket. A 30-35 %-os emelés sokkal jobb, mint a közszféra egészében számított 2016-ig tartó 0,0 %:))
Persze, nehéz a pedagógus munka, de a közszolgálatban mások is megérdemelnének legalább egy infláció-követő emelést. A pedagógusok várják meg az új bérpapírjukat, inkább utána nyilatkozzanak.

Kedves Vendég1962 és Ildikó 75!
Abban igazatok van, hogy ezzel csak összeugrasztják a közszférában dolgozókat!!! Igazságosabb lett volna, ha mindenkinek adnak valamilyen fokú béremelést, figyelembe véve az iskolai végzettséget és a ledolgozott évek számát. Nem gondolom, hogy most túl vannak fizetve a pedagógusok, egyáltalán nem, de más dolgozó ember is örülne csak egy kicsi (akár 10-15% -os béremelésnek is). Én ezzel a megkülönböztetéssel nem értek egyet, hogy miért csak egy réteg kap - viszonylag nagy mértékű emelést, miért nem egyenlően kezelik az állami alkalmazottakat.

Diszkriminatívnak gondolom, hogy a dolgozó emberek egy rétegének ilyen magas béremelést állapítanak meg (40-50%). A más területen dolgozók munkája ennyivel kevesebbet ér??????????? És ráadásul többet is dolgozunk mint a pedagógusok, nem napi 5-6 órát, hanem 8-10-12-t, és nincs se 2 hónapos nyári szünetünk, se őszi-, téli- és tavaszi szünetünk! Hogy is van ez???? Miért is kapnak ők szeptembertől másfélszeres fizetést????

Szia...Bocsáss meg, ha provokatív leszek. Én 12 éve dolgozom pedagógusként,egy 1300 diákból és több , mint 100 tanárból álló középiskolában. Amit leírsz, azt én is hasonlóképpen gondoltam, mint Te, de nekem szerencsére van összehasonlítási alapom. Aki nem dolgozott tanárként, az nem is tudja elbírálni sem a mennyiségét sem a minőségét egy munkának. Én örülnék, ha 8 óra lenne a munkaidőm és meglenne a 25 napos szünetem nyáron. De sajnos ez nincs így.Persze, nem egyenlő a leterheltsége egy középiskolai tanárnak és egy általános iskolai tanárnak.A középiskolai tanár érettségiztet is, én pl.szabadság ideje alatt is be kell, hogy menjek tantervkészítés ügyében és az augusztusom mindig azzal telik, hogy készülök a következő tanévre. Az érettségi vizsgák pedig június végéig kitartanak. A gyerekekkel egyre nehezebb, az osztálylétszámok brutálisan magasak és az óra nagy része fegyelmezéssel telik el.Idegileg nagyon kimerítő, aztán otthon a másnapi felkészülés és a sok dolgozat. Én még hétvégén sem pihenek, elvárják a konstruktív pedagógiai módszerek alkalmazását és van hogy egyetlen órámra több órát készülök, képeket vágok, kártyákat, feladatlapokat készítek. A tantervet folyamatosan módosítgatják, változtatják, alig szokunk bele az egyikbe, már itt a másik.Én előttem egészségügyben dolgoztam, kétféle munkakörben, de eddig ez a legnehezebb. Sajnos 5 diplomával kevesebbet keresek, mint a testvérem lakatosként. A fizetésemelésben pedig én nem részesülök, sőt örülhetek , ha nem veszik el még ezt is, mert akinek egy egyetemije van , ugyanannyit keres, mint akinek 5 van, mindenki egy kategóriába kerül. Az óraszámot pedig úgy megemelik szeptembertől, hogy szerintem sokan örülünk, ha nem rokkanunk bele. Úgyhogy én is erősen gondolkodom, hogy pályaelhagyó leszek. Persze ezt a hivatást is lehet ímmel-ámmal és rosszul csinálni és lehet nagyon jóra törekedve. Én mindig igyekeztem jól csinálni és ebben a tanévben már ki is jöttek egészségügyi problémáim a rendkívüli idegi megterheléstől, stressztől. S szégyen, hogy értelmiségi szakemberek ott tartanak, hogy alig tudják eltartani a gyerekeiket és elvállalják még az újságkihordást vagy éppen a takarítást is, csak hogy kijöjjenek hónap végéig. De tudom, ma Magyarországon senkinek nem könnyű.

Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy most csak a tanárok fizetését tudják csak megemelni. A több közalkalmazott pl. logopédus, meg középfokú végzettségűek bérért csak akkor emelik majd valamikor, ha ettől nem nő majd az államadósság.
Egyenlőre keresik a megoldást a többi dolgozó béremelésére.
Nekem csak annyi hozzáfűznivalóm van a pedagógusok béremeléséhez, hogy ebben az országban mindenki megérdemelné a béremelést a közszférában is.De talán nem csináltak volna akkora feszültséget, ha mindenki kapott volna egy kisebb százalékú emelést. Valóban nem kevés az a havi 50-55 ezer forintos bruttó béremelés, de még ezzel is elég kevés a fizetésük. De nem sok helyen tudnak adni ekkora fizetés emelést, sőt semmilyent sem.Sajnos ez az ország talán nem áll úgy, hogy ekkora emeléseket osztogasson.

Oldalak