A rendőrség feltöltött létszáma 43 ezer fő

Mégis érinti a rendőrséget a létszámstop?
2009. augusztus 11.

Az államigazgatási létszámstop ellen tiltakozik a Független Rendőr Szakszervezet. Szerintük ugyanis a korábbi bejelentésekkel ellentétben a kormányhatározatban nem szerepel kivételként a rendőrség.

Szollár Domokos kormányszóvivő július 28-án jelentette be, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök az államigazgatásban létszámstopot rendelt el, amely azonban nem érinti a rendőrséget. A másnap megjelent kormányhatározat azonban nem tartalmazza ezt a kivételt.

Az FRSZ szerint a rendőrségen papíron 1300 fős a létszámhiány. A kormány azonban tavaly és 2009-ben is a rendőrség 45 ezer főben meghatározott létszáma helyett csak 43 ezer álláshely betöltésére adott pénzt a költségvetésből. A szakszervezet szerint ez összesen 3300 hiányzó rendőrt, vagyis 2-3 főkapitányság létszámát jelenti.

A kormány folyamatosan arról beszél, hogy a roma gyilkosságok kapcsán minden támogatást megad a rendőrségnek, de a létszámstopot tekintve a szavak és a tettek mást mutatnak - közölte kedden az FRSZ.

"Ilyen viszonyok között ne csodálkozzon senki, ha a rendőrség nem képes Magyarország közrendjét és közbiztonságát a polgárok által elvárt színvonalon biztosítani" - olvasható az FRSZ közleményében. Az elrendelt létszámstop miatt ráadásul a főkapitányságok közötti áthelyezések is lehetetlenné válnak a szakszervezet szerint.

A szakszervezet ezek miatt határozottan tiltakozik és felhívja az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy soron kívül vizsgálja meg a kialakult helyzetet. Ezen felül tegyen megfelelő lépéseket, hogy a létszámstopot - a korábbi kormányzati közlésnek megfelelően - feloldják.

Hírszerző
FH

Hozzászólások

Ne puha rendőr védje a rendet
2009. augusztus 3.

Földcsuszamlásszerű változásokra lehet számítani a rendőrségnél, mihelyt a Fidesz jövőre átveszi az országban a kormányzást. Az ellenzéki párt teljesen új alapokra helyezné a rendőrség működését és szigorítaná a büntető törvénykönyvet. Lázár János, a honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki elnöke júliusi országjárásán a Fidesz közbiztonsági programjának több elemét is nyilvánosságra hozta.

A Fidesz-kormány közbiztonsági alaptétele lehet az a mondat, amelyet Orosházán, egy konferencián mondott Lázár János. E szerint új rendőrség felépítésére van szükség, amely professzionális, a közbiztonságot szolgálja és az állam erőszak-monopóliumának kizárólagos letéteményese.

Információink szerint a Fidesz elnökségének egyértelmű véleménye az, hogy nem városőrségekre, különféle gárdákra, hanem erős, egységes rendőrségre van szükség. Civilizált országokban a rendvédelmi szervek nem pártok és a kormány milíciájaként működnek, hanem közszolgáltatást nyújtanak a hatályos törvények betartásával.

Egy szakértő forrásunk elmondta: mivel a rendőrség most rosszul működik, mindenki úgy gondolja, hogy ezen nem is lehet változtatni. Pedig lehet. Szerinte mostanában sokan elfelejtik, hogy a rendészet és a rendvédelem szakma, tudományág, nem lehet bárkire rábízni.

Ezért a Fidesz kormányra kerülve teljesen átszabja és hatékonnyá teszi a mostani rendőrséget. Lázár János Orosházán kijelentette: teljes egészében letisztult karriermodellre van szükség, amely nem függ a költségvetés aktuális likviditási helyzetétől. Szerinte a szolgálati idő növekedésével nem kell automatikusan összekötni a szakmai előmenetelt. Az egyenruhás karrierprogram keretében ötévenként mindenkinek ? a járőrtől a dandártábornokig ? megfelelőségi vizsgát kellene tennie, így aktualizálhatják a tudásukat.(Lehetne, hogy visszatérhetne a köztisztviselői életpályamodell is? - Olv.)

Értesüléseink szerint évente egészségügyi és fizikai alkalmasságmérésen vennének részt a rendőrök, ötévenként a pszichikai állapotukat mérnék fel, és teljes körű szakmai vizsgát tennének. Úgy tudjuk, a vizsgarendszer célja, hogy a rendőrök ne "puhuljanak el", önmagában ne garantáljon a rendőrtiszti főiskola vagy középiskola elvégzése előmenetelt. Ez csak a teljesítményen, a képzettségen múlhat.

A motivációt pedig a kiszámítható karrierpálya és a versenyképes fizetés adhatja. Ennek keretében a fizetési struktúra is átalakulhat: nem a hivatali irodákban dolgozók, hanem a terepen járőröző rendőrök juttatásai emelkednének jelentősen. Lázár János is kitért arra, hogy a szolgálati törvény olyan módosítását tervezik, amelynek alapján jobban megéri majd körzeti megbízottnak lenni, mint az íróasztal mellett ülni.

A törvénymódosítás egyik eleme lehet a Lázár János által országjárása második helyszínén, az abaúji Alsóvadászon részletezett körzeti megbízott program. A politikus elmondta: Magyarországon ma 3015 körzeti megbízotti státus van, amelyből háromszáz nincs betöltve. A Fidesz szándékai szerint az országot lakosságszám szerint arányosan 745 körzeti megbízotti csoportra kell osztani. Egy ilyen csoportba tizenhárom rendőr tartozna, közülük kilenc járőrként, négy pedig járőrként és gépkocsivezetőként egyaránt dolgozna. Az új rendszerben összesen 9685 körzeti megbízottat alkalmaznának, ez több mint a háromszorosa a mostani létszámnak. Lázár János szerint a körzeti megbízott a bűn háziorvosa lenne. Ez a mindennapokban azt jelenti majd, hogy az állampolgárok minden településen, mindennap találkoznak ugyanazokkal a rendőrökkel. Így közvetlen kapcsolat alakulhat ki közöttük, a bűnmegelőzés és bűnüldözés szempontjából ez a legfontosabb.

Lázár János szavai szerint oda kell vezényelni az állományt, ahol erre szükség van. Hiányoznak például a rendőrök Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Az utóbbi régióban állandó rendőri jelenlétre van szükség, sőt oda kell vezényelni az állandó készenléti erőket is. Azt is mondta, Miskolcot meg kell tenni a rendőrség regionális központjává. Terveik szerint 2010 szeptemberétől kiképzési centrum is lesz a borsodi megyeszékhely. A bizottsági elnök az alapkiképzés fontossága mellett a szakképzés és a felsőfokú képzés egységesítését is hangsúlyozta.

A Fidesz elképzelései szerint a rendőrség szervezeti felépítése sem maradna a mostani állapotban. Mint Lázár János magyarázta, az nincs kőbe vésve, a mai struktúra pedig harminc-negyven éve érdemben nem változott.

Az ellenzéki párt több ponton módosítaná a Btk.-t, erről a Heves megyei Tenken beszélt Lázár János. Bevezetnék a mostani balliberális parlamenti többség által elutasított három csapás törvényt, amely a visszaeső bűnözőket szigorúbban bünteti. Ennek lényege, hogy aki háromszor követ el személy elleni erőszakos bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja. Ha ez meghaladja a húsz évet, akkor ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia a bírónak. A Fidesz ezenkívül a rendőrök elleni egyre szaporodó támadások megfékezése és a rendőri tekintély helyreállítása céljával a mostaninál sokkal súlyosabb büntetné a hivatalos személy ellen elkövetett erőszakot.

Magyar Hírlap összeállítás
FH