Ormosbánya: "Végre nyugalom, biztonság, tisztaság legyen a településen"

A biztonságért demonstráltak Ormosbányán

2014. március 1.

A megmozdulást az önkormányzat is támogatta, a polgármester azt mondja, nyolc éve folytatja "néha reménytelennek tűnő harcát", hogy végre nyugalom, biztonság, tisztaság legyen a településen, és ne a bűncselekmények, garázdaság miatt szerepeljen a község a médiában.

A közbiztonság romlása, a bűncselekmények megállítása miatt demonstráltak mintegy kétszázan a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ormosbányán szombaton, a megmozdulást az önkormányzat is támogatta. Sike Ferencné (független) polgármester az MTI-nek elmondta: nyolc éve folytatja a testülettől támogatva "néha reménytelennek tűnő harcát", célja, hogy végre nyugalom, biztonság, tisztaság legyen a településen, hogy ne a bűncselekmények, garázdaság miatt szerepeljen a község a médiában.

Szerinte bár sokat fejlődött a település, sok pályázatot nyertek, "de sajnos az emberek egy része ezt semmibe veszi, tör-zúz, rombol, rabol, betör, megver időseket, a gyerekek visszafeleselnek az iskolákban, és még az óvodákban, soknak uzsoráznak, kábítószert, vagy hasonló hatású anyagot árulnak gyermekeknek is, nincs meg az egymás iránti tisztelet".

Mindezt "a felsőbb szervek, a rendőrség, a Belügyminisztérium másképp látják, szerintük maximális nálunk is a közbiztonság, nem rosszabb, mint más településen, csak mi nagyítjuk fel, túlozzuk el a helyzetet" - jelentette ki a polgármester.

hirado.hu
MTI