A nyugdíjpénztári vagyon és az állami költségvetés finanszírozásának "rejtett" összefüggései

Nyugdíj: amit nyer, hamar el is veszti a kormány
2010. november 26.

A kormány bejelentette, hogy átalakítja a nyugdíjrendszert. A célkitűzés az, hogy az eddig magánnyugdíjpénztárakba is fizető munkavállalók közül minél többen úgy döntsenek: ezentúl csak az államnak fizetnek nyugdíjjárulékot - illetve immár nyugdíjadót -, s ezáltal nőjön a költségvetés mozgástere. De valójában milyen összegekre számíthat a kormány a magánnyugdípénztári vagyonok átvételével?

A kormány szerdán bejelentette, hogyan fogja átalakítani a nyugdíjrendszert. A nyugdíjmentésnek nevezett törvénycsomagból a szabad választás lehetősége hiányzik, rövid- és hosszú távú hatásai károsak, az intézkedések ellentétesek a józan ész és a matematika elemi megfontolásaival. Ha cinikus lennék én is, azt mondanám: 28 éves vagyok, mire a nyugdíjazásomra sor kerül, az én generációm fogja a szavazók mainál is nagyobb hányadát kitevő nyugdíjas tömeget adni, és a majdani kormány nem teheti meg, hogy nem biztosít nekem megfelelő ellátást. Ezzel egyébként nyilván a nemzeti együttműködés gazdasági minisztere is tisztában van, pont ezért meri lényegében megsemmisíteni a jelenben felhalmozott megtakarításokat.

A szándék persze sejthető volt, de mindenkit olyan váratlanul ért ez a drasztikus lépés, hogy kevesek voltak képesek elsőre megérteni, egyáltalán miről van szó. Érdemes tehát végiggondolni, mi a különbség a nyugdíjrendszerek között, és mihez kezdhet a kormány a most megszerzendő vagyonnal.

A szocializmusban, és utána még néhány évig a szolidárisnak gúnyolt nyugdíjrendszer úgy működött, hogy az épp aktív keresők bérük jelentős részét visszaadták az államnak, az állam pedig nagyjából önkényesen megállapított szabályok alapján kiosztotta a pénzt a nyugdíjasoknak. A rendszerben nem volt semmilyen takarékossági elem, és semmilyen összefüggés az összes befizetés és a végül kapott juttatás között, nincs is nyilvántartva, korábban ki mennyivel járult hozzá a közöshöz.

Egyértelmű, hogy ebben a modellben a keresők számának csökkenésével és az eltartottakénak a növekedésével az egy nyugdíjasra jutó pénz csökken. A befizetéseket sem lehet az égig tornászni, hiszen akkor gyakorlatilag nem lesz áru, amit ne érné meg sokkal jobban a szociális rendszereket nélkülöző, alacsony költségű államokban gyártani.

Ehhez a rendszerhez társultak aztán a magánpénztárak úgynevezett rendszer második pillérként - itt azonban a pénztárak státuszánál lényegesebb a tőkefedezeti felállás. Vagyis a befizetett pénz befektetés, hozama nyomon követhető, a pénztártag pedig ebből kap járadékot.

Mostanáig a munkáltató egy nagyobb összeggel finanszírozta a "szolidáris" rendszert, a munkavállaló pedig magánkasszába fizetett be egy kisebb járulékot. Ezért cserébe a jövőben a nyugdíjasnak mindkét forrásból fizettek volna. A mostani átalakítás után viszont az államtól csak az kaphat további befizetései után is pénzt, aki az eddig megszokott járulék mellett most meglévő magántulajdonú megtakarításait is hajlandó feláldozni a jelenbeli kifizetésekre (nyugdíjakra és a költségvetés egyéb tételeire). Eközben semmi nem garantálja, hogy a hiány nem fog egy, két, vagy öt éven belül újratermelődni.

A teljesen állami rendszerbe visszalépők számára tehát ismét elvész a befizetések és a nyugdíjak közti összefüggés, a sokat emlegetett "egyéni számla" csak annyit fog jelenteni, hogy mindenki látja majd: az épp aktuális, önkényes szabályok alapján mennyi nyugdíjra jogosult. Visszajutottunk a rendszerváltás előtti, fenntarthatatlan modellhez. Ez önmagában is ijesztő.

Meg lehet még azt is nézni, mihez tud kezdeni az állam a magánpénztári vagyonnal, ami ugye nem készpénzben áll Dagobert bácsi széfjében, hanem valamilyen pénzügyi eszközbe van befektetve. Ezek jellemzően a következők lehetnek:

* Piacon forgó részvények: ezek olyan áron értékesíthetőek, amilyenen. Ha a tőzsdeindex esik egy százalékot, akkor ezek is esnek egy százalékot. Ennek elkerülésére majd egy bizottság határozza meg, mikor és hogyan adják el a papírokat, de a bizottságok általában nem teljesítenek jól a tőzsdén, meg mindenki más is tudhatja, épp mi van náluk, tehát nemigen fognak tudni optimális árat kapni, figyelembe véve, hogy a részvények közt (politikai nyomásra) felülreprezentáltak a világ nagy tőzsdéihez képest kis forgalmat bonyolító magyar papírok.
* Külföldi állampapírok: lejárnak, amikor lejárnak, ezt sürgetni nem lehet.
* Az előző két forma nagyjából a megtakarítások maximum felét teszi ki, a maradék - szintén politikai kötelezettségként - magyar állampapírokban van. Ezekből most a magyar államnak nem keletkezik bevétele, az már akkor megtörtént, amikor az állampapírt a pénztár lejegyezte. Itt az állam annyit nyer, hogy az állampapírt lejáratkor nem kell kifizetnie, vagyis ez a rész egyszerűen a jövőbeli államadósság csökkentése, a jelen költségvetés hiányát nem fedezi, sem nem javítja a jövő költségvetéseinek nyugdíjrendszerből, állami kiadási struktúrából eredő finanszírozhatatlanságát.

A pénztártag viszont a határozott időről és pénzről szóló állampapír helyett egy szép ígéretet kap, amiben sem a kifizetés időpontja, sem összege nincs megjelölve.

Ha felszámolják a magánpénztárakat, akkor azok nem fognak megjelenni, mint kiszámítható állampapír-felvevők, hiszen nem lesz pénz, amit befektetnének. Ez látszólag triviális, de mintha mégis mindenki úgy számolna, hogy a teljes magánnyugdíj-járulék többletként jelentkezik majd a költségvetésben, holott nem - tekintélyes része eddig is benne volt. Csak akkora része lesz tényleges pluszbevétel, amekkorát a pénztárak nem állampapírba fektettek volna.

A valóban elkölthető pénz pedig gyorsan elfogy, a jelenlegi költségvetésből kiindulva két-három év alatt. Mire? Részben csupa olyasmire, amiről köztudott, hogy veszteséges, és az is köztudott, hogy messze nem nyújt olyan szolgáltatást, ami miatt megérné elviselni a veszteséget. Mert hát egy Deutsche Bahnt még mindig sokkal szívesebben tartanék fenn közpénzből, mint a MÁV-ot. Nekünk viszont csak az utóbbi jutott, és ezt csak megszüntetni lehetne, megjavítani aligha: a köztulajdonú intézmények és állami szervek működése már a mikszáthi aranykorban is ugyanilyen volt, ez világháborúk és megszállások hatására sem változott meg. Ehhez szerezne a kormány drágább, piaci feltételek mellett pénzt, mindezt azonban felelős befektetők egyre kevésbé szeretnék finanszírozni.

komment.hu
Tallián Miklós

Hozzászólások

A nyugdíjelterelés áldozatai
2010./48. szám - december 2.

Magánpénztárak felszámolása

Arrogáns és egyben cinikus módszert választott a kormány a magán-nyugdíjpénztári felhalmozások elvételére. A szabad választás látszata mellett, az önkéntesség álarca mögött szinte valamennyi magánpénztártagot az állami nyugdíjpillérbe terel, és felszámolja az egyetlen strukturális reformot, amelyet Magyarország a rendszerváltás óta véghezvitt. A pénztártagok sokat kockáztatnak azzal, ha dacolni mernek, de a kormány lépése sem mentes a rizikótól. Az ölébe hulló irdatlan pénzösszeg költségvetési elszámolásába még beleszólhat az Európai Unió, a lépés rossz üzeneteiből fakadó hosszú távú károk pedig egyelőre felmérhetetlenek.

Nagyapám annak idején azért adta a földjét, erdeit „önként” a közösbe, mert az erről szóló papírt olyan helyiségben íratták vele alá, ahol egy kályha is volt. Az agitálók jó melegre felfűtöttek, s miközben bizonygatták, mennyire jól jár, egyre közelebb szorították a forró kályhához – idézett a családi legendáriumból egy névtelenséget kérő veszprémi jogász. Mint hozzátette, tavasszal a Fideszre adta voksát, most viszont berzenkedik a kormány által ajánlott „szabad nyugdíjpénztár-választás” miatt. Ellenérzésével egész biztosan nincs egyedül. Friss, reprezentatív közvélemény-kutatások ugyan nincsenek, de a különböző publicisztikák, neves hazai közgazdászok és értelmiségiek kiáltványai, a jobb oldalról is hallható kritikus hangok, és persze lapunk saját háttérbeszélgetései alapján ez egyértelműen kijelenthető.

Pedig, ha tisztán közgazdaságilag közelítjük a Fidesz „nyugdíjmentő” intézkedéseit, akkor akár a mellett is találhatunk egy csokorra való érvet, miért jó a második nyugdíjpillér megszüntetése. „Szigorúan költséghatékonysági szempontból egyértelmű, hogy egyetlen nagy állami kassza fenntartása olcsóbb lenne a sokszereplős magánpénztári rendszernél, amely az elmúlt években nemzetközi viszonylatban is túl drágán működött” – mutat rá Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke. Ugyanakkor látni kell, hogy bármilyen formájú nyugdíjrendszer megítéléséhez kevés egy-másfél évtized, legalább 25–30 évre volna szükség. A szakember a Századvég korábbi javaslatainak nagyjából a felét látja viszont a kormányzat nyugdíjrendszerrel kapcsolatos elképzelései között. Szerinte önmagában a nyugdíjpénztári vagyon visszacsatornázása nem lenne baj, ám a szabad választás valós lehetőségét meg kell adni. Szintén fontos, hogy az államhoz visszakerülő vagyont még középtávon sem célszerű folyó kiadásokra költeni, annak teljes egészében az államadósság vagy az állami vállalatok adósságának csökkentését kell szolgálnia. Emellett a kormánynak ragaszkodnia kell a szigorú fiskális politikához.

Ki mire számíthat?

AKI ÁTLÉP AZ ÁLLAMI NYUGDÍJPILLÉRBE
● Teljes öregségi nyugdíjra jogosult az eddigi magánpénztári időszakára is, a mindenkori nyugdíjszabályok szerint.

● Befizetéseit nem személyes vagyonként tartják nyilván. A beígért, úgynevezett virtuális egyéni számlából legfeljebb az fog kiderülni, hogy az éppen hatályos szabályok szerint mekkora nyugdíjra számíthat.

● Az eddigi magánpénztári hozamot egy összegben felveheti 16 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése után, vagy adómentesen egy önkéntes nyugdíjkasszához utalhatja. A hozamszámítás módja azonban nem ismert. Nem tudni, milyen inflációs rátával, napra pontosan milyen időszakra, illetve, hogy a befizetett tagdíjra vagy a fedezeti alapra vetítve kell számítaniuk a pénztáraknak.

● Az egyéni számlák a házastárs és a bejegyzett élettárs számára örökölhetők lesznek. Azonban csak a nyugdíjjogosultságot örökli a házastárs: özvegyi járadékot kaphat, ha az nagyobb, mint az egyébként számára járó özvegyi nyugdíj.

AKI KITART A MAGÁNPÉNZTÁR MELLETT
● Szolgálati ideje 2011 decemberétől nem gyarapodik, hiába dolgozik a nyugdíjazásáig.

● Utána is fizeti a munkáltató a 24 százalékos adót, de a hátralévő időszakra nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti.

● Az eddigi nyugdíjjárulékai után csak akkor kap majd állami nyugdíjat, ha legalább 15–20 éves szolgálati idővel már rendelkezik (az úgynevezett résznyugdíjhoz 15 év, a teljes nyugdíjhoz minimum 20 év szükséges).

● Nyugdíját csak a maga után fizetett 10 százalékos nyugdíjjárulékból, illetve egyéb, kiegészítő önkéntes megtakarításokból tudja összeszedni.

● A magán-nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető, ha pedig a szerződő eléri a nyugdíjkorhatárt, a megtakarítás egy összegben is felvehető.

Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője szintén támogatja a magán-nyugdíjpénztári vagyon államhoz kerülését. Legfőbb indoka a magas államadósság; ez szerinte azt is megmagyarázza, hogy az előző Fidesz-kormány miért nem mozdult el ebbe az irányba: akkor 55 százalék körül volt, most 80 körül van az államadósság a GDP-hez viszonyítva. „Egy ennyire eladósodott ország egyszerűen nem engedheti meg magának a jelenlegi magán-nyugdíjpénztári rendszer fenntartását” – szögezi le, hozzátéve hogy, ha csak a szokásos megszorításokra kerül sor a hiánycél tartása mellett, akkor az ország nem tud kitörni az emelkedő adósságpálya csapdájából.

A lapunknak a fenti két szakemberen kívül nyilatkozó közgazdászok más érveket is említenek. Például azt: nem biztos, hogy baj, ha Magyarország állampolgárainak együttes érdekeit igyekszik maximalizálni a kormányzat, az egyéni megtakarítások gyarapítása helyett. Rámutatnak arra is: a költségeket késve szorították le a nyugdíjpénztárak; a befektetéseket nem tudták kellően gyarapítani; a sok kollektív megtakarítás – a várakozásokkal ellentétben – nem segítette a hazai tőzsde fejlődését, a magyar gazdaság tőkével való ellátását. Ráadásul az állampapírok piacán az elmúlt években támasztott nagy keresletet sem feltétlenül pozitívan értékelik, mondván: ha annak idején nem vezetik be a második pillért, akkor ezen államkötvények kibocsátására sem lett volna szükség. Ezen érvek szerint tehát kártékony a magán-nyugdíjpénztári rendszer, rosszul lett kitalálva, és kiiktatása önmagában is érték.

Menjek vagy maradjak?
Gyakorlatilag nincs olyan pénztártag, akinek megérné, hogy a magán-nyugdíjpénztárban maradjon, a „menjek vagy maradjak” kérdését mégsem érdemes lesöpörni az asztalról. Néhány szempontot mindenképpen célszerű mérlegelni, mielőtt a döntést személyesen meghozzuk.

VISSZALÉPÉSRE KÉSZTETHET
1. Aki még nem szerzett 20 év szolgálati időt, az ne maradjon a pénztárban. Ilyen körülmények között az eddigi nyugdíjjárulékai után sem fog teljes jogú állami nyugellátást kapni. Akinek 15 év szolgálati ideje sincs, az résznyugdíjra sem lesz jogosult.

2. Aki hisz a hosszú távú politikai ígéretekben és feltételezi, hogy a nullánál több állami nyugdíjat kaphat, továbbá nincs több milliós pénztári megtakarítása, annak a visszalépés tűnik racionálisnak.

3. Ha nem lesz legalább 2 ezer tag, aki a magánpénztárakra voksol, akkor egyetlen kassza sem marad életben. Ez esetben a felszámoló a társadalombiztosítási alapba utalja majd a tagok pénzét, így előbb vagy utóbb, de a visszalépéssel dacolók is az állami pillérben köthetnek ki.

MARADÁSRA BÍRHAT
1. Aki bízik a későbbi hazai és nemzetközi jogi eljárások eredményességében, és olyan anyagi helyzetben van, hogy kockára teheti az állami nyugdíját, az maradjon pénztártag.

2. Aki legalább 20 éves szolgálati idővel rendelkezik, nem több 52–53 évesnél, stabil, jól fizető állása van, és már 6–8 millió forintos megtakarítása is összegyűlt, annak esetleg célszerű maradnia.

3. Aki súlyos betegségben szenved, és előreláthatóan nem sok nyugdíjas éve lesz, annak érdemes maradnia. A magánpénztárakban birtokolt vagyon teljes egészében örökölhető.

4. Senki ne dőljön be a kommunikációs trükköknek, sem ideológiai, sem pártpolitikai, sem szolidaritási kérdésről nincsen szó! Ne kapkodjon! A szabályok igen gyorsan változnak.

VÉDHETETLEN. Hogy ezen felvetések ellenére mégis miért védhetetlen az Orbán-kabinet „nyugdíjmentő” intézkedéssorozata, azt oldalakon keresztül lehetne ragozni (lásd erről szerkesztőségi álláspontunkat is a 66. oldalon). A kifogások listájának tetejére mindenképpen a jogi aggályok kívánkoznak. Ezekkel kapcsolatban a Figyelő által megkeresett alkotmányjogi szakértők nem kívántak névvel nyilatkozni, háttérben azonban elmondták: hazai és nemzetközi jogi normák egész sorát sérti a kormány. „A jogbiztonság megingott, a naponta változó kormányzati bejelentések miatt az emberek nem tudják, mire számíthatnak az államtól” – szögezik le jogi szakértők, akik szerint az elmúlt fél évben történt jogalkotási metódus különösen riasztó. A folyamat „legújabb ékköve” az október végén elfogadott – sokak szerint címében is cinikus hangvételű – „szabad pénztárválasztásról” szóló törvény, amely még 2011. december 31-ét jelölte meg az állami pillérbe történő visszalépés határidejeként. A Fidesz maga írta, maga terjesztette a parlament elé, maga fogadta el, majd alig négy héttel később a gazdasági miniszter felülírta, és egy igen szűk, s már csak ezért is aggályos, 2011. január 31-i határidőt szabott a váltásra. „Szinte a szerint változnak a jogszabályok, hogy éppen melyik politikus hogyan ébred; itt tartunk” – fogalmaztak lapunknak jogászi körökben.

A 3 millió érintett magán-nyugdíjpénztári tag szempontjából a legfontosabb kérdés szintén jogi vonatkozású. Nevezetesen az, hogy bízhat-e abban bárki, hogy például az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisíti a törvényt, illetve, hogy nemzetközi fórumokon milyen kimenetele lehet egy peres eljárásnak. A lapunknak nyilatkozó alkotmányjogászok nem biztatnak senkit, hogy erre apellálva kockáztassák állami nyugdíjukat. A pénztárválasztásról szóló jogszabály ugyan több ponton is szembemegy az alaptörvényben lefektetett elvekkel, ám még ha a testület el is meszelné a törvényt, félő, hogy a kormány nem tartaná magára nézve kötelezőnek a döntést. Éppen ez történt a 98 százalékos különadóról szóló törvény esetében, amit egy technikai módosítással újra az Országgyűlés elé terjesztett a kormánypárt képviselője, ráadásul az alkotmányossági elveket másodjára még durvábban megsértette. Miközben tehát a kormány teljesíti választási ígéreteit, lerombolja a jogbiztonságot – hangzik jogi körökből a súlyos megállapítás.

...

FigyelőNet
Ács Gábor, Brückner Gergely, Cseke Hajnalka, Dózsa György, Fekete Emese, Gyévai Zoltán, Brüsszel