Latolgatások a Pintér visszatéréséről

Elgyávult rendőröket bátorítanának a vasmarkú Pintérrel
2010. április 21.

Bár a Fidesz politikusai nem erősítették meg az erről szóló híreket, több jel is arra utal, hogy Pintér Sándor korábbi belügyminiszter az új kormányban is szerepet kaphat. Az [origo]-nak nyilatkozó jelenlegi és egykori rendőrök szerint Pintért mindenki vasmarkú vezetőnek ismeri, de az állomány örülne a keménykezű vezetőnek, mert a rendőrség "elgyávult". A rendőrségen már most is téma forrásaink szerint, hogy milyen személycserék jöhetnek, ha Pintér lesz a belügyminiszter.

"Minél hamarabb munkához lát az új kormány, annál jobb" - mondta az [origo]-nak egy, az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK) dolgozó rendőr, akit arról kérdeztünk, milyen várakozások előzik meg az új kormány hivatalba lépését a rendőrségnél. A kampány egyik legfőbb témája a közbiztonság, a Fidesz vezető politikusai többször kijelentették, hogy a közbiztonság erősítése lesz az új kormány egyik legfontosabb feladat, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pedig már hónapokkal ezelőtt arról beszélt, hogy az új kormány több ezer új rendőrt állít munkába.

Az országgyűlési választások első fordulójában győzelmet arató Fidesz politikusai eddig megkerülték azokat a találgatásokat, miszerint ismét Pintér Sándorra bíznák a belügyi és rendvédelmi területet. Az első Orbán-kormány belügyminisztereként dolgozó Pintér visszatéréséről több újság írt, de erre lehet következtetni többek között abból, hogy Pintér márciusban eladta biztonsági cégét, Orbán Viktor pártelnök pedig egy tévéinterjúban olyan "alkalmas" embernek nevezte Pintért, akire feladatokat bízhatnak.

Az [origo]-nak nyilatkozó valamennyi, jelenleg az ORFK-n, a BRFK-n és a Rendőrtiszti Főiskolán dolgozó rendőr azt állította: "sokan várják vissza" Pintért. A jelenleg is rendőrségen dolgozó vagy korábban Pintér beosztottjaként szolgálatot teljesítő forrásaink két dolgot említettek, ami szerintük alkalmassá teheti a feladatra Pintért: a szakmai hozzáértését és azt, hogy "igazi keménykezű" vezetőként képes lenne irányítani a hatalmas szervezetet.

"Az elgyávult rendőrséget fel tudná rázni"

Egy korábban Pintérrel dolgozó, névtelenséget kérő rendőr úgy fogalmazott, szerinte Pintér az egyetlen, aki "az elgyávult rendőrséget fel tudná rázni, motiválni tudná". "A rendőrök bizonyítani akarnak, de ehhez kell egy vezető, aki erős, és aki úgy tud egy hierarchiát irányítani" - tette hozzá.

"Ő rendőr volt, ezért biztosan nem olyan miniszter lenne, aki akkor találkozik rendőrökkel, ha a közlekedési rendőrök megállítják" - jelentette ki egy, az ORFK-n dolgozó forrásunk, aki szerint Pintérnek kapásból bizalmat szavazhatnak a rendőrség munkatársai, mert "ő is lent kezdte": gépkocsivezetőként került a Belügyminisztériumba, majd végigjárta a rendőrségi ranglétra minden fokát, míg 1991-ben először Budapest rendőrfőkapitányának, majd pár hónappal később országos főkapitánnyá nevezték ki. Az ORFK-t öt éven keresztül vezette, innen ment nyugdíjba, majd 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnökként rá bízta a Belügyminisztérium vezetését. Pintér a teljes ciklus alatt, négy éven át volt miniszter.

"Az utolsó rendőri vezető, akinek még volt presztízse" - mondta róla egy egykori rendőr, aki az 1990-es évek elején Pintér alatt szolgált. Forrásaink közül többen azt állították, hogy 1998-ban nehéz körülmények között kellett átvennie a belügyi tárcát: akkor zajlott az alvilági leszámolás-sorozat, több robbantásos merénylet követte egymást.

"Mindenki a személycserékben gondolkodik"

Az első Orbán-kormány minisztereként tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján arról beszélt, határozott, kemény munkavégzést vár a rendészeti szervektől. Három nappal később pedig leváltotta az Országos Rendőr-főkapitányság több vezetőjét, az országos rendőrfőkapitánynak, és két másik igazgatónak is távoznia kellett. (A 2002-től irányító MSZP-SZDSZ kormány belügyminisztere, Lamperth Mónika is személycserékkel nyitott, azonnal kezdeményezte a Pintér által kinevezett Orbán Péter országos rendőrfőkapitány felmentését.)

Forrásaink szerint hasonló változtatásokra lehet most is számítani, ha Pintér valóban belügyminiszter lesz. "A '90-es évek óta minden kormányváltás után rövid időn belül változtak a felső vezetők, most is már mindenki a személycserékben gondolkodik, főkapitányváltások sora várható" - magyarázta egy ORFK-n dolgozó forrásunk, aki szerint már most is téma a rendőrök közt, hogy melyik kapitány megy, és ki maradhat a helyén.

"Most rövid idő alatt kell eredményeket produkálni, mert a választási kampány egyik legfőbb kérdése a közbiztonság volt, és a pártok óriási várakozásokat keltettek az emberekben" - mondta egy rendőr, aki korábban szintén dolgozott együtt Pintérrel. Szerinte ez is mellette szól, mert "egy még ki nem próbált ember biztos nem boldogulna.

"Csipkedték, csipkedték, de minden gyanús ügyből ki tudott kerülni"

"Rengeteg pletyka és találgatás keringett róla korábban, de konkrétan mégsem sikerült semmi törvénytelen dologgal kapcsolatba hozni" - mondta egy korábbi munkatársa arról, hogy belügyminiszterként Pintért összefüggésbe hozták számos kényes üggyel. "Csipkedték, csipkedték, de minden gyanús ügyből ki tudott kerülni" - mondta róla egy másik forrásunk.

Először a pilisszentlászlói bombagyáros, a német Dietmar Clodo élettársa állította azt, hogy Clodo többször is tárgyalt lakásán az ORFK éléről nem sokkal korábban menesztett rendőrfőkapitánnyal. Pintér vizsgálatot kért az ügyben az ügyészségtől, és azt mondta, lehet, hogy találkozott valamikor véletlenül Clodóval, de személyesen nem ismerte.

Boros Tamás, az Aranykéz utcai merénylet későbbi célpontja szintén terhelő vallomást tett az akkori belügyminiszterre: 1998-ban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén is levetítették azt a videófilmet, amelyen a később felrobbantott vállalkozó a köztisztviselők és a maffia összefonódásáról beszélt. Pintér tagadta Boros állításait, és azt mondta, le akarják járatni, azért hozzák kapcsolatba az alvilággal.

Pintért az olajügyekkel is összefüggésbe hozták, miután az egyik tanú, Nógrádi Zsolt azt állította, hogy - más politikusok és közéleti személyek mellett - neki is volt köze az olajszőkítésekhez. Nógrádi azt állította, hogy 1992 és 1996 között akkori országos rendőr-főkapitányként Pintér tudott a Bács-Kiskun megyében zajló törvénytelen olajügyletekről. Pintér "határozottan visszautasította" az állításokat, a parlament olajügyeket vizsgáló bizottságának kisgazda elnökével, Pallag Lászlót pedig beperelte, amiért Nógrádi vallomását ismertetve arról beszélt, hogy együttműködött az olajmaffiával és a bűnözőktől több millió forintot kapott. Az ügyészség végül arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást ebben az ügyben, hogy Nógrádi vallomásában ellentmondások vannak.

"Semmi sem történt"

"Lett volna idő ezeknek a vádaknak a bizonyítására, de semmi sem történt" - mondta a Pintért rossz színben feltüntető állításokról egyik egykori kollégája, de több más forrásunk is azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy ezek a régi ügyek árthatnak Pintérnek. Attól a naptól kezdve, hogy nem volt belügyminiszter, már senkit nem érdekeltek ezek az állítások - tette hozzá Pintér korábbi munkatársa, aki szerint ez arra utal, hogy az őt ért támadások politikai természetűek voltak.

"Hiába lenne jó belügyminiszter, egy személy ehhez kevés" - mondta az ORFK-nál dolgozó forrásunk arról, hogy Pintér is csak akkor lehet sikeres, ha elég forrást és befolyást kap lehetséges munkájához. Az [origo]-nak nyilatkozó mostani és egykori rendőrök szerint ez még úgy is igaz, hogy Pintér "nem az az ember, akit lehet dróton rángatni".

Szamárlétra
Pintér a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdett dolgozni, 1972-től lett segédnyomozó, majd egyre feljebb lépegetett a ranglétrán. 1972 és 1985. közt a XIV. kerületi rendőrkapitányság nyomozója volt, majd a Budai Rendőrkapitányság bűnügyi vezetője. 1991-ben fél évig Budapest rendőrfőkapitánya, 1991 és 1996 között országos rendőrfőkapitány. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, a Rendőrtiszti Főiskolán, majd az ELTE Jogtudományi Karán szerzett diplomát.

Létszámhiány
A rendőrség évek óta létszámhiánnyal küzd, és a helyzeten a határőrség beolvasztása sem segített. Öt év alatt hétezer ember tette le az egyenruhát: míg a rendőrségnél és a határőrségnél 2005-ben, összesen több mint 50 ezren dolgoztak - közülük 40 ezren hivatásos állományúak - 2009-ben már csak alig több mint 43 ezer ember - köztük 33 748 hivatásos állományú - volt az egyesített szervezetnél. A rendőrség létszámát a kormány 2009-ben több intézkedéssel is próbálta növelni, többek között a nyugdíjba ment rendőröket igyekeztek visszahívni a szolgálatba. 2010 március 30-án újabb 914 tiszthelyettest avattak fel, akik idén végezték el a rendőrtiszti képzést, és a rendőrség szerint ők "jelentősen csökkentik" a rendőrség létszámhiányát.

[origo]
Gergely Zsófia