A kompenzáció nem bérfejlesztés!

Hét éve volt az utolsó béremelés, a lelkesedés már nem elég

2015. június 3.

A megyében szociális területen dolgozók bíznak abban, hogy számukra is megnyugtató módon rendeződik a bérük. Folynak a tárgyalások, egyelőre még nem kielégítő eredménnyel.

Az alulfizetettség, a mindennapi megélhetési gondok a mi esetünkben is a szakmai színvonal rovására mennek. Ezen a területen mindig is alacsonyak voltak a bérek, de a szakmának volt presztízse, erkölcsi megbecsülése. Úgy gondolom, méltánytalanul el lett hanyagolva ez a hivatás az utóbbi néhány évben. Régen legalább meghallgattak minket, kíváncsiak voltak a véleményünkre, számon tartottak.

Mindezt a megye egyik kis falujában élő, nyugdíjas gondozónő mondja. A nevét, csakúgy, mint a többi megkérdezett, ő sem vállalja. Régi munkahelyével jó a kapcsolata, és szeretné, ha ez továbbra is így maradna.

Hét éve volt az utolsó béremelés a szociális ágazatban. Előtte 2002-ben rendezték elfogadható mértékben az ezen a területen dolgozók bérét.

Ez az ágazat a bértáblában mindig is a legalacsonyabb szinten volt – mondja Kónya Gusztávné, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke. – Szerettük volna, ha legalább olyan szinten alakulnak a bérek, mint az egészségügyben. 2014-ben részesítették az ágazat minden dolgozóját egyfajta bérpótlékban, ám az elsöprő többség esetében ez mindössze havi nettó 3-5 ezer forint emelkedést jelentett. Különböző informális csatornák a szociális ágazat teljes átszervezéséről tájékoztattak, amely szerint a béremelés a legmagasabb kategóriájú munkákra terjedne ki, a többi terület pedig kompenzációt kapna, hogy a fizetése ne csökkenjen. Csakhogy a kompenzáció nem bérfejlesztés – hangsúlyozta.

A szociális ellátás területéhez tartoznak a bentlakásos idősek otthonaiban, a bentlakásos pszichiátriai intézetekben, a gyermekotthonokban, a fogyatékkal élők otthonaiban dolgozók, a házigondozók, a szociális munkások, és mindenki más, akik ezekben az intézményekben dolgoznak: segédápoló, karbantartó, sofőr, konyhai dolgozó, mindenes. Sokan kapnak minimálbért, és sokan 70-80 ezer forint közötti összeget. A többség bére nem éri el a statisztikailag kiszámított létminimumot.

Így aztán nem meglepő, hogy nagy az elvándorlás, a pályaelhagyás, illetve a külföldi munkalehetőség keresése. Az igencsak alulfizetett ágazat tehát még létszámhiánnyal is küzd.

Tízezer fős demonstrációt tartottak múlt hétvégén a fővárosban, amelyet továbbiak követnek majd. Az ágazat a megegyezésben bízik, a sztrájkhoz csak végső esetben folyamodnak.

Keveset keres, mégis valamiért kitart

Margit szociális nővér az egyik megyei idősek otthonában. Negyven év munkaviszonnyal – ebből huszonhárom év az idősek otthonában – a háta mögött a keresete nettó 115 ezer forint minden pótlékkal egyetemben. Pályakezdő kolléganője pontosan 6000 forinttal keres nála kevesebbet. Mint mondja, az ő korában már nem gondolkodik váltáson. Ezt tanulta, ehhez ért, és a fő érv: ezt szereti. Az elkötelezettség, elhivatottság minden ezen a területen dolgozóban megvan, az anyagi megbecsülésnek azonban híján vannak.

Minden egyes napon azon igyekszünk, hogy a gondozottjaink számára minden lehető kényelmet és szeretetet megadjunk. Ez nem ritkán komoly fizikai megterheléssel jár, mert sokan közülük egyáltalán nem tudják magukat ellátni, mosakodni, enni például. Amikor pedig búcsút kell tőlük venni, nekünk is lelki terhet jelent – zárja az ápolónővér.

Sokan külföldön keresnek munkát

Mónika az országelhagyók közé tartozik, előtte a megyeszékhelyen dolgozott. Szociális gondozó végzettséggel helyezkedett el Angliában másfél éve. Egy idős házaspárt kell gondoznia, bevásárol, főz, takarít, gyógyszert adagol, mos, vasal, segít a mosakodásban, öltözködésben, kíséri őket az udvari sétákon. A szigetországban igencsak magas a miénkhez hasonló idősek otthonainak a havi díja, a gondozottjai családjának jobban megéri, ha felfogadnak valakit a gondozásra. Mónikának nem kell fizetnie a szállásért és az étkezésért sem, a havi bére pedig nagyjából 350 ezer forint, amit szinte teljesen meg is spórol, merthogy hetente csak egy szabadnapja van, vasárnap, amikor a család látogatóba érkezik, és gondoskodik az idősekről. Úgy tervezi, néhány évig csinálja, hiszen nagy az igénybevétel, de mint mondja, legalább megéri.

TEOL
Venter Marianna