Költői kérdés?

Melyik a vonzóbb: a köztisztviselői vagy a menedzser pálya?

2014. november 18.

Két fordulatos történet mindkét szektorból!

Amikor iskolát választunk, már körülbelül tudjuk, milyen foglalkozást szeretnénk vállalni a későbbiekben. Ha mégsem, akkor a menet közben tapasztaltakra és a trendekre hagyatkozva elkezdjük friss diplomával és nagy lelkesedéssel bombázni az állást hirdetőket. Eleinte a lehetőségek óriási tárháza jelenik meg előttünk: rendszermérnök, termékfejlesztő, irányítástechnikai specialista, junior médiatervező és így tovább. Csupa izgalmas kihívás, nemzetközi kapcsolatrendszer és tapasztalatok, változatos munkahelyi közösség. Megvehetjük életünk első tökéletesen szabott kosztümjét vagy öltönyét, a hozzá illő még tökéletesebb lábbelivel és táskával kiegészítve. Lehet, hogy az első havi fizetésünk bánja, ám jól tudjuk, ez a befektetés hosszú távra szól, és szinte elvárás ez a fajta öltözet.

Ám nem mindenkinek vonzó az a munkakörnyezet és -kultúra, ami a nagyvállalatokra jellemző. Egyik interjúalanyunk, Bodor Zsófia számára ez már a legelső állásinterjún ki is derült. A friss külkereskedelmi diplomáját nemzetközi kapcsolatok szakiránnyal bővítette tovább, ám a pályázatai közül először egy élelmiszeripari termékeket forgalmazó multinacionális nagyvállalat tesztírására hívták be.

"Már amikor beléptem a cég recepciójára - kezd bele Zsófi -, feltűnt, hogy mindenki zaklatottan rohangál fel és alá. Nem értettem, mi szükség van erre. Aztán amikor találkoztam a HR-essel, és leültetett a teremben még 12 másik pályázóval együtt, hogy töltsük ki a tesztet, még idegenebbé vált számomra ez a légkör. Azt láttam ugyanis a többieken, hogy ádáz harcot folytatva méregették a másikat - engem is -, és olyan elszántan láttak neki a tesztírásnak, mintha az életük függne tőle. Beleolvastam a kérdésekbe, és már akkor éreztem, hogy ez nem nekem való terep. Fogtam magam, felálltam egy pohár vizet tölteni - természetesen hatalmas megrökönyödést kiváltva ezzel mindenkiben - és jeleztem a HR-esnek, hogy mégsem pályáznék az állásra, de kint megvárom, hogy tudjunk még váltani pár szót, mielőtt elbúcsúzom tőle."

Érdekes nézőpont, igaz? Zsófi számára az a fajta "agymosás", ahogy ő fogalmazott, az a szabály- és viselkedésrendszer, ami egy nagyvállalat kultúrájából áradt, nem volt azonos a saját szemléletével. Szabadabb, önállóbb és kreatívabb munkakörre vágyott, ahol az egyéni teljesítménynek és értékeknek van jelentősége és elismertsége. Nem vagyunk egyformák, ez nagyon igaz akkor is, amikor döntünk egy-egy állásról is.

És vajon szerencsés folytatása volt-e ennek az incidensnek? "Pont ez az említett HR-es azt mondta nekem, hogy nem ide való vagyok. Megkérdezte azt is, hogy nem gondolkodtam-e azon, hogy a diplomácia felé vegyem az irányt, merthogy szerinte az nekem nagyon passzolna. Nagyon hálás vagyok ennek a hölgynek, mert akkor segített ráébredni arra, hogy hová kell tartanom. Még aznap felhívtam egy volt tanáromat, aki korábban említette, hogy az egyik minisztériumban gyakornokokat keresnek. Hát, így indult... Ma már egy nagykövetségen dolgozom diplomataként."

Azonban a közigazgatási szféra nem mindenkinek passzol. Felmerülhet a kérdés: ez az irány az enyém? Vagy mégsem? Nézzünk egy másik véleményt a ma már multivilágban dolgozó Tóth Krisztinától, aki először tanári állásokra pályázott.

"Már gyerekkorom óta magyartanár szerettem volna lenni. Elvégeztem a bölcsészkart, ám menet közben elég sok negatív hírt hallottam arról, hogy tanárként éhen fogok halni. De gondoltam, nem hagyom magam eltántorítani ennyivel, és friss diplomával a kezemben megpályáztam több tanári állást is. Elkezdtem tanítani. Aztán 5 év után annyira kiégettnek és fáradtnak éreztem magam, hogy depressziós lettem, és gyógyszert kellett szednem. Egy igazi gyógyulás az volt számomra, hogy beadtam a jelentkezésemet egy babaápolási termékeket forgalmazó nagy céghez, ahol PR munkatársat kerestek. Rájöttem, hogy ez az igazi utam... Örömmel megyek be minden egyes nap a munkahelyemre."

Milyen igaza van mindkét interjúalanyunknak! Ugyanis a saját utunkat kizárólag mi magunk találhatjuk meg, hallgatni kell a belső hangra, és észre kell venni a jeleket is. Ma, amikor a legtöbb pályakezdő szeretne gyors és látványos karriert befutni - és az sem baj, ha ígéretes fizetéssel és bónuszrendszerrel is büszkélkedhet - be kell látni, mégsem mindenkinek adatik meg.

Akár rövidtávon is többet nyomhat a latban a kellő önbecsülés, az önérzetünk erősítése és fejlesztése, sikerélmény a munkánkban, és az, hogy a saját egyéniségünk 360 fokban ott lehet mindig, mindenhol. Ez sokkal nagyobb karrier, mint gyorsan, látványosan "felérni a csúcsra", aztán a kiégés és a magány állapotában még több stresszt vállalni és folytatni a taposómalmot. Vegyük észre, mi áll a legközelebb hozzánk!

Profession.hu
S. G.


SZEFIT: A BÉRkérdés már LÉTkérdés

2014. november 18.

Azonos címet viselő, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) támogatásával megvalósuló 2014. november 15-i konferenciáján a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT) megvizsgálta a magyar közszféra helyzetét és arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon a közszférában dolgozók számára a BÉRkérdés már valóban LÉTkérdéssé vált.

„A közszolgálatok a fiatalok szemszögéből” című konferencia tavaly novemberben került először megrendezésre. A tavalyi rendezvény tanulságaként megállapítható volt, hogy a bérfeszültség a közszféra legnagyobb problémája jelenleg, s amíg ez meg nem oldódik, addig hiába vannak a fiatalokat a közszférába csábító speciális állásbörzék, családbarát munkahelyek vagy éppen életpálya modellek, a helyzet érdemi javulása nem várható. Ezért idei konferenciánk e fő témakör köré csoportosult.

Neves magyar szakértők mellett idén a látókörünket tágítandó nemzetközi előadókat is meghívtunk Kelet-Közép-Európából, hogy számoljanak be az ottani közszféra és a szakszervezetek helyzetéről.

Összességében elmondható, hogy tarthatatlan helyzet alakult ki Magyarországon a bérek tekintetében. A magyar bérek vásárlóereje mindössze 60%-a az Európai Unió átlagának és bár a nettó átlagbér 150.000 Ft körül mozog, a munkavállalók 2/3-a ennél kevesebbet keres. Jelenleg 4 millió ember él a létminimum alatti jövedelemből, ebből 1,3 millió úgy, hogy dolgozik.

A közszféra dolgozói még az átlagnál is rosszabb helyzetben annak. Átlagosan -10% a bérhátrányuk a versenyszféra dolgozóival szemben és ez a szám magasabb végzettség estén még tovább növekszik.

Az egyes területeknek külön-külön juttatott emelések és pótlékok nem oldották meg az immáron 7 évre - és a tervek szerint továbbra is – befagyasztott bértábla problémáját. Mára a közalkalmazotti bértábla mintegy felét lefedi a minimálbér, ill. a garantált bérminimum. Egyes területeken a munkavállalók 76,3%-a kevesebbet keres, mint a 2013. évi létminimum, azaz 87.510 Ft.

Ennek fényében a SZEFIT felhívja a kormányzatot, hogy folytasson érdemi párbeszédet a közszféra szakszervezeteivel és keressen megoldást a tarthatatlan bérhelyzet rendezésére!

Véleményünk szerint a követelések fedezete megvan, hiszen ma is sok olyan kiadás van, amely sokkal kevésbé fontos, mint a bérek rendezése; illetve könnyen megteremthető például egy igazságosabb progresszív jövedelemadó visszavezetésével.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata Elnöksége

Szakszervezetek.hu