A Kórházszövetség szerint kevés a tervezett forrás

Velkey György: állandó küzdelem a mai kórházi menetrend

2015. május 28.

A jövő évi költségvetés tervezete alapján az egészségügy továbbra sem számíthat az életbevágó és az ellátások fedezetét biztosító finanszírozásra - véli a Magyar Kórházszövetség. A szervezet elnöke az InfoRádióban azt mondta: ez kritikus helyzethez vezet, amely veszélyes a társadalomra, és a gazdaság növekedésére is.

Velkey György szerint a jövő évi költségvetésben vannak pozitív elemek is. Példaként említette, hogy a gyógyító-megelőző kassza célirányzatai között van egy 16 milliárd forintos összeg, ami a mozgó bérek rendezésére szolgál, illetve az alapellátásra is van egy 10 milliárd forintos előrelépés.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az a 60 milliárd forintos adósságrendezés, ami éppen a napokban éri el a kórházakat, nem épült be a finanszírozásba, így összességében a fekvő- és járószolgáltatókhoz kevesebb pénz kerül, ami nagyon kritikus helyzetet jelenthet. A Kórházszövetség elnöke szerint ugyanis az adósságállomány várhatóan a korábbiakhoz mérhető mértékben fog nőni, illetve a béremelés is nagyon hiányzik. Szavai szerint, "a mozgóbéreken kívül, ilyenre fordítható összeget nem látunk a költségvetésben és nagyon hiányzik a tervekből, emellett a régi probléma, az amortizáció pótlásának kérdése sem rendeződik".

Velkey György a jövő évi költségvetés tervezete alapján úgy látja, "a számokból az egészségügyi szakdolgozók számára ígért emelés sem olvasható ki, béremelésre fordítható összegeket nem látunk". Kijelentette: "mostanra egy nagyon spórolós és minden szempontból a fenntartást a minimális szinten biztosítani igyekvő működés van a kórházakban." A szervezet elnöke elmondta azt is: "az alapdíjak nem voltak már emelve nyolcadik éve, ebből adódóan a mindennapi finanszírozásra - arra, hogy gyógyszereket, az egyszer használatos eszközöket, kötszereket és minden más szükségletet megvegyünk a bérkifizetéseken túl - a költségvetésben tervezett összeg összességében nem elegendő".

Velkey György hangsúlyozta: "a szolgáltatási színvonal tartását abszolút nem tudja ez a mostani finanszírozás biztosítani, tehát egy állandó túlmunka és egy állandó küzdelem zajlik azért, hogy meglegyen a mindennapi szükséglet a betegellátáshoz. Ez jellemzi a mai kórházi menetrendet."

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a betegek a várólisták növekedését, az ellátás minőségének csökkenését vagy a ráfordított idő hiányát fogják majd érzékelni. Hozzátette: a várólistákkal kapcsolatban van ugyan pozitív előrelépés, sok célzott beavatkozás történt a rendszerben, ezek hatékonyak is voltak és eredményesek, de ezek átcsoportosításokból valósultak meg. "Vagyis miközben a várólisták nagyon helyesen csökkenni tudnak, aközben az általános - mondjuk akkut betegellátásban és egyebekben - nincsen több pénz."

A Magyar Kórházszövetség folyamatosan tárgyal az egészségpolitikai vezetőkkel, "sokszor és sokféle módon igyekeztünk jelezni, hogy ez a jelenleg biztosított forrás nem elegendő a megfelelő, magas színvonalú és eredményes ellátáshoz.

Hanganyag (mp3): Seres Gerda

InfoRádió