Jövő évi minimálbér: 73 500 forint.

Kétezer forinttal, 71 ezer 500-ról 73 ezer 500 forintra emelkedik jövőre a minimálbér – a többi között erről állapodtak meg tegnap az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). A szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimumról is sikerült egyezséget kötni, az a jelenlegi 87 ezer 500-ról 89 ezer 500 forintra nő 2010. január 1-jétől. A munkaadók hangsúlyozták: a megállapodással garantálták, hogy a minimális bér megőrzi reálértékét.
A bérajánlás is megszületett, de a korábbi szokásoktól eltérően nincsenek konkrét számok. A szociális partnerek és a kormány abban egyeztek meg, hogy az adóváltozások és a 3,9 százalékos várható jövő évi infláció mellett a nettó keresetek reál­értékét megőrzik. Ehhez azonban a személyi jövedelemadó változása miatt egyetlen számot vagy sávos megoldást most nem tudtak kötni. A kilencfordulós tárgyalássorozat nehézségét éppen ez adta, a személyijövedelemadó-tábla ugyanis a 160 ezer forint felett keresőknek reálkereset-növekedést biztost, az az alatt keresők viszont reálkereset-csökkenést szenvednének el. A kormány által kidolgozott javaslat szerint a keresetek reálértékének megőrzéséhez 160 ezer forintig átlagosan 3 százalékkal kell emelni a bruttó kereseteket, 160-600 ezer között viszont nincs szükség bérnövelésre. Az egyezséggel elégedettek voltak a tárgyalófelek, úgy vélekedtek: vállalható megállapodás született.

Forrás: Népszava online