A fizetés nem emelkedik, de lesz életpálya?

Lázár: reformok és elbocsátások várhatóak a közszférában

2014. október 22.

Hat év után kimondta a bűvös szót Lázár János: reformokat vezet be a kormány, sok a közalkalmazott, vagyis elbocsátások jöhetnek.

A magyar kormány belevág az államreformban - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányszóvivői tájékoztatón.

Az állam átalakítása érinteni fogja a minisztériumok létszámát és a határintézményeket is.

Magyarországon a közszolgák aránya 22 százalék a teljes adófizetőkön belül - ez magas uniós összehasonlításban. (Sic! ?Kevesebb adófizető közszolgát akar, vagy nem értették a szavait? - Olv.) A kormány még nem döntött konkrét elbocsátásokról, de egymillió közszolgát nem tud a társadalom eltartani - tette hozzá.

Azt már lehet tudni, hogy az elbocsátásra kerülő állami közalkalmazottak a továbbfoglalkoztatásukhoz támogatásokat kaphatnak.

2015-ben kell a racionalizációs lépésekről dönteni, ezt megelőzően jön az életpályaprogram, 2015 július elsejével jelentős béremelésekkel a fegyveres testületeknél.

A cél a vállalkozások életének megkönnyítése

Az államreform jegyében a jelenlegi 25 napról 15 napra csökkentik az átlagos állami eljárási időket. 2016-tól az illetékek csökkentést is ígéri a kormány.

Új közbeszerzési törvényről is beszélt Lázár - annak ellenére, hogy 2011-ben már egy új törvénnyel lecserélték a korábbit.

Napi.hu



Egy másik cikk a közszféra erodálásának újabb fordulójáról...

Jön az államreform: megtizedelik a közszférát, lesz állami rezsicsökkentés

2014. október 22.

Meghirdette a kormány az államreformot, ami jelentős törvénymódosításokkal jár. A közszférában jelentős elbocsátások várhatók, a minisztériumok vidékre költöznek, lesz állami rezsicsökkentés is.

Lázár János kihirdette a totális államreformot, amit úgy jellemzett - az internetadó és az adóemelések tükrében érdekesen – hogy olyan államot akarnak, amelyik békén hagyja az állampolgárokat, feleslegesen nem zúdít munkát rájuk. (Azért a joganyag változzon... - Olv.)

És ezek a lépések:

hvg.hu

Hozzászólások

Vajon azt miért nem vizsgálják felül és reformálják meg, hogy a NAV-nál(apeh és pénzügyőrség) mennyi prémiumot osztanak ki negyedévente,hogy az éves szinten mennyi millió vagy milliárd? megtakarítás lenne és akkor talán nem kellene annyi közalkalmazottat elbocsátani.

Mert Ők hasznot hoznak és sikerorientáltak legyenek. De nekik ez a munkájuk, nekünk meg a szolgáltatások kifizetése, segélyek, támogatások , nyugdíjak. Mindenki nem dolgozhat behajtóként. Szerintem is egyenlőtlen a juttatás az ágazatokban. Arról nem is beszélve, hogy egyes közigazgatási területeken írni kell mikortól meddig dolgozol egy adott ügyön. Hány perc egy levélírás stb. De ezt is csak a melósnak! / direkt nem tisztviselőt írok már / A kiszolgáló osztályon bezzeg semmi számonkérés, meg a vezetőknél. Hát gratulálok, aki még ezzel foglalkozik, hogy napi 8 órában elemzi a dolgozók munkavégzését percről percre. Egy ügyet nem lehet percre való elbírálással lemérni, minden ügy egyedi, tiszta elmebeteg, aki kitalálta. Ennek a munka minősége lesz az áldozata, mert már semmi nem számít, csak a statisztika. Egyszer jó lenne, ha egy eljárást nem csak a végső láncszemre hoznák érvénybe.

Nagyon jó. Ezért végeztem el a sulit 40 éves koromra, hogy kitegyenek. MEgint szimpátia alapján fog menni. Legalább a munkanélküli alatt megírom a 22 éves közszolgálati pálya szépségeit könyvben :( És még küldik a hírlevelet hogyan legyek egészsége. Az embernek már gyomorrákja van a sok idegességtől meg munkától. Melós már alig van, de vezető egy halom :(

A Miniszter Úr csak Járási szinten tud gondolkodni. Azok az emberek, akik 25 éve vagy még több ideje a közigazgatásban dolgoznak, el vannak felejtve, mert ők csak Önkormányzati köztisztviselők. A Járásoknak úgy tudtak munkát biztosítani, hogy az Önkormányzatoktól elvették. Ugyan ezzel a mi munkánk kevesebb nem lett. Mi valóban nem kaptunk 2007. óta béremelést. 38 évi munkaviszony után van 140.000 Ft a fizetésem. Két elégedett ember a világon. A Miniszter Úr az én fizetésemmel van megelégedve, én meg az Ő fizetésével.