Dobálóznak a számokkal?

ÉSZT: Honnan bocsájtják el a 600 ezer közalkalmazottat?

2016. január 19.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) nem látja biztosítottnak az állam működését, ha nagyarányú és gyors leépítések történnek a közszférában! – írták közleményükben. Arra utaltak, hogy mint január elején kiderült, a kormányzat tervei szerint a következő két évben 150 ezer állami alkalmazottat kíván elbocsájtani, hosszabb távon pedig 600 ezret. Az ígéret az, hogy átvezetik a versenyszférába az elbocsájtott embereket. A szakszervezet ezzel kapcsolatban arra lenne kíváncsi, hogy erről készített-e a kormány valamilyen hatástanulmányt vagy csak dobálóznak-e a számokkal.

Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a fűnyíró elven végzett elbocsájtások, az állam működésének azonnali összeomlásához vezethetnek. Hozzátették: az ÉSZT várja, hogy mikor hozza a kormány nyilvánosságra a konkrét terveit. Mert a január ötödikei bejelentés óta ez nem történt meg.

Arra is emlékeztettek, hogy a közszférában 2015. harmadik negyedévében a KSH adatai szerint 866 ezren dolgoztak. Ebből az egészségügyi és szociális területen 303 ezer, az oktatás területén 229 ezren, a közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás területén 279 ezer fő állt alkalmazásban. A számokból könnyen látható, hogy a közszféra kétharmada az egészségügy és az oktatás területén dolgozik – tették hozzá.

Köztudott, hogy az egészségügyben jelenleg is aggasztó méreteket ölt a szakemberhiány, amelynek közvetlen oka a megalázó bérezés és a munkakörülmények. Itt a létszámot nem lehet csökkenteni! – jegyezték meg. A pedagógusok, oktatók pedig túlterheltek és szintén alulfizetettek. A kötelező óraszámok emelése miatt itt sem lehet már leépíteni embereket.

Már egy ideje tart az átszervezés

Azt is megemlítették, hogy a közigazgatás átszervezése 2010. óta tart. Megszűntek, átalakultak hivatalok, létrejöttek a kormányhivatalok. Az elvégzendő munka ezektől az átszervezésektől nem csökkent, hanem nőtt! – tették hozzá. Itt is elképzelhetetlennek tartják a csökkentést, hiszen a közigazgatásban dolgozók is teljesítőképességük határán dolgoznak, mint azt lapunknak is mondta a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára, Boros Péterné.

A közszférában, az 1990-es években nagyarányú leépítések voltak. Akkor az újnak számító informatikai megoldások bevezetésével párhuzamosan csökkentették a szellemi alkalmazottak létszámát. Jelenleg nincs „tartalék” a rendszerben.

Az ÉSZT álláspontja szerint, először meg kell határozni a közszféra feladatait, s a létszámokat a feladatokhoz kell megállapítani! Nem lehet máról holnapra elküldeni 150 ezer embert az állami szférából, úgy, hogy azt a versenyszféra vagy felszívja, vagy sem. A 600 ezres létszám pedig ép ésszel belátható, hogy irreális.

Az ÉSZT kéri a kormányt, hogy álljon elő forgatókönyvével és azonnal üljön tárgyalóasztalhoz az érdekképviseletekkel!.

24.hu


Egyre több az állami alkalmazott

2016. január 18.

Több tízezer alkalmazottal többen dolgoznak most a közszférában Magyarországon, mint 2012-ben.

A közmunkások nélkül számolva 2015. január és szeptember között átlagosan 699 ezren dolgoztak a költségvetésnek, míg 2010-ben ez a szám 685 ezer volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint még nagyobb a különbség, ha a 2011-es vagy a 2012-es állapothoz hasonlítjuk a mostani létszámot, így ugyanis 25 ezres, illetve csaknem 39 ezres a bővülés.

Ráadásul hasonló tendenciák rajzolódnak ki akkor is, ha a 2015-ös szeptemberig tartó időszakot a korábbi évek hasonló időszakával vetjük össze (kiküszöbölve az esetleges szezonális hatásokat).


Az alkalmazásban állók létszáma a közszférában (fő)

A létszámbővülésnek több fő területe is volt: a közigazgatásban dolgozók létszáma a 2011-es, 138 ezres mélypontról tavaly szeptemberig 161 ezerre nőtt.

Szintén jelentős volt az emelkedés a közbiztonság és közrend terén, ahol ebben az időszakban 49 192-ről 54 295-re nőtt az állami alkalmazottak száma.


Az alkalmazottak létszáma a közszférában (fő, 2015. január–szeptember)

Érdekes, hogy a folyamatos orvoshiány ellenére 2011-ben mintegy 78 ezren dolgoztak a humán-egészségügyben, 2015 első három negyedévében az átlagos létszám viszont megközelítette a százezret (99 282). A közoktatásban viszont egyre kevesebben dolgoznak, tavaly 228 ezer, 2011-ben viszont még 242 ezer ember állt költségvetési alkalmazásban.

A jogviszonyt tekintve a közszféra dolgozóiból 2015. január–szeptember között 79 ezren kormánytisztviselőként, 35 ezren köztisztviselőként, 459 ezren pedig közalkalmazotti státusban dolgoztak. Ez összesen 25 ezerrel több, mint a 2012-es átlag.


A közszféra dolgozói (%, 2013)

Korábban a Miniszterelnökség miniszterhelyettese arról beszélt, hogy jelenleg Magyarországon négymillió aktív emberből egymillióan dolgoznak az állami szférában.

Csepreghy Nándor szerint egy-kétszázezer embert még ebben a kormányzati ciklusban át lehet terelni a versenyszférába, hosszabb távon, 5–15 év alatt pedig a foglalkoztatottak 10 százalékos állami aránya sem irreális cél.

metropol
Suhajda Zoltán