A LIGA a tárgyalási pozíciója erősödését várja a május 8-ai sztrájktól

Gaskó reméli, hogy megbénul az élet
2009. május 5.

Jelentős részvételt remél az országos sztrájkon a LIGA

Gaskó István elmondása szerint magas támogatottságot várnak a május 8-i országos sztrájkon, azt, hogy megbénul a vasúti közlekedés, üzemek állnak le, egyes iskolákban nem lesz tanítás.

Gaskó István kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy várakozásaik szerint a sztrájk idejére megbénul az országban a vasúti forgalom, lesz olyan iskola, ahol nem lesz tanítás, az egészségügyben egyes intézmények a sztrájk ideje alatt úgy üzemelnek, mint hétvégén, az ipari termelőüzemek egy része pedig leáll.

Az elnök az MTI-nek kifejtette, hogy hat ágazatból - egészségügy, oktatás, vasúti, közúti közlekedés, kereskedelem, ipar - csatlakoztak a sztrájkfelhíváshoz szakszervezetek, amelyek döntő többsége LIGA-tag, de vannak kivételek, például az egészségügyi területen, és továbbiak jelentkezésére is számít.

A sztrájkot a LIGA a Bajnai kormány tervezett intézkedései ellen hirdette meg, és kifogásolta, hogy a kormány nem egyeztet a LIGA-val csak az OÉT-en hajlandó a kérdésekre válaszolni. Ennek ellenére a LIGA továbbra sem mondott le arról, hogy egyeztessen az intézkedésekről a kormánnyal, így az országos sztrájk értékelésétől is függően további lépéseket fontolgat a konföderáció abban az esetben, ha erre továbbra sem hajlandó a kabinet.

Gaskó István az érdekképviseletek megosztására irányuló kamarillapolitikának minősítette, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök május elsején a szakszervezetekhez látogatott a Városligetben, ahol a hatból csak három konföderáció képviseltette magát.

A LIGA és a Munkástanácsok ugyanis a Parlament előtt demonstrált május elsején, az Autonómok pedig úgy érezték, nincs ok az ünneplésre, és nem vettek részt a rendezvényeken. A május 8-ai sztrájkhoz csatlakozott ágazatok néhány képviselője a Bajnai kormány egy-két konkrét intézkedése ellen is szót emelt a sajtótájékoztatón. Papp Jánosné, a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezetének elnöke a GYES és GYED szabályok munkavállalókat hátrányosan érintő változtatása ellen protestált, miközben felhívta a figyelmet az óvodai és bölcsődei férőhelyek szűkös voltára.

Alper László, a Rába Munkavállalók Szakszervezete elnöke a nyugdíjkorhatár emelése ellen szólalt fel, ami véleménye szerint az iparban, a három műszakban foglalkoztatott fizikai dolgozókat különösen nehéz helyzetbe hozza. Megemlítette azt is: bár csatlakoznak a sztrájkhoz a Rábánál, a munkaadó erre a napra tette a pihenőnapot, így a munkavállalók szimpátia demonstrációt tartanak Győrben, és hasonló akcióra szólított fel valamennyi hasonló helyzete került szakszervezetet. Bubenkó Csaba, a Tescónál megalakult Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a táppénz szabályok szigorítását kifogásolta, amelyek véleménye szerint a más ágazatokban foglalkoztatottaknál jobban sújtják a kereskedelmi alkalmazottakat, akik között jóval több a nő és a létszámhiány miatt átlagosan 20 százalékosan többet is dolgoznak más ágazatokkal összehasonlítva, így táppénzen is többet vannak.

Arra azonban nem tudott biztos választ adni, hogy a sztrájk miatt bezárni kényszerülhet-e néhány Tesco áruház, annyit mondott: egyeztetnek a munkaadóval, de "bármi megtörténhet".

ma.hu
MTI

Hozzászólások

Cser Ágnes beszólt a miniszter testvérének: "nem kötelező szakszervezeti vezetőnek lenni"
2009. május 6.

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) egyetértéséről és támogatásáról biztosítja a péntekre meghirdetett sztrájk résztvevőit, egyben felháborodását fejezi ki amiatt, hogy három konföderáció nem csatlakozott a LIGA sztrájkfelhívásához - mondta Cser Ágnes, a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-nek.

A szakszervezeti vezető szerint a munkavállalók megfélemlítettek, nem mernek sztrájkolni. Megdöbbentőnek nevezte, hogy három konföderáció nyíltan szembefordul a sztrájkfelhívással; szerinte ez azt jelenti, hogy támogatják a Bajnai-kormány megszorító csomagját.

"Ebbe beletartozik a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), a saját konföderációnk is, ami felháborító, és az EDDSZ ezt elutasítja" - közölte Cser Ágnes.

"Jó lenne, ha a konföderációk tükörbe és tagjaik szemébe néznének" - mondta, és feltette a kérdést, hogy a munkavállalóknak szükségük van-e olyan szakszervezetekre, amelyek a "megnyomorításukat" támogatják. Azzal ugyanis, hogy a SZEF nem csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz, támogatja a 13. havi nyugdíj és fizetés elvételét és a családok megnyomorítását - hangsúlyozta.

Cser Ágnes véleménye szerint a SZEF "hallgatásának" az lehet az oka, hogy a konföderáció vezetője és az önkormányzati miniszter testvérek.

"Nem kötelező szakszervezeti vezetőnek lenni, Varga László nyugodtan lemondhat SZEF-elnökségéről, ha úgy érzi, nem mehet szembe testvérével" - mondta az EDDSZ elnöke.

Nem csatlakozik a sztrájkfelhíváshoz a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és az Autonóm Szakszervezeti Szövetség sem. A Munkástanácsok képviselői még nem nyilatkoztak.

Varga László SZEF-elnök az MTI-nek hangsúlyozta: a SZEF ügyvezető testülete kedden egyhangúlag úgy döntött, hogy a további tárgyalásokat tartja helyesnek a sztrájk helyett. Hozzátette: konföderációként nem ösztönzik munkabeszüntetésre a munkavállalókat, tagszervezeteik viselkedését azonban saját testületeik döntése határozza meg.

A SZEF-nek a honlapján szereplő adatok szerint több mint 250 ezer nyilvántartott tagja van.

STOP
Forrás: MTI

Nem kedvelem Cser Ágnest, de ebben részben igaza van. Nem szerencsés, ha egy család tagjai ülnek az OKÉT két oldalán...

Adómentes természetbeni juttatások átalakítása

Az adótábla felső kulcsának 36 százalékról 38 százalékra történő emelésével összefüggésben a természetbeni juttatások után fizetendő kifizetői személyi jövedelemadó 54 százalékról 62 százalékra változik.

Az adóbázis szélesítése érdekében 2010-től egyes adómentes természetbeni és pénzbeli juttatások részben, egészben adókötelessé válnak. A jellemzően adómentes munkahelyi juttatások (étkezési utalvány, üdülési csekk stb.) esetében a juttatás fele lesz adómentes, a másik fele adókötelessé válik. Ha jelenleg van az adómentességre korlát, akkor az adómentesen adott juttatási rész továbbra sem haladhatja azt meg. Teljes egészében adóköteles az üzemanyagmegtakarítás és a napidíj (bel és külföldi) eddigi adómentes része. Az adómentes juttatások szűkítésének többlet-bevételi hatása éves szinten eléri a 215 milliárd forintot.

A számítások arra a feltételezésre épülnek, hogy a kifizetők által adómentes juttatásként adott, egyéb személyi jellegű ráfordítások nem növekednek, azaz az intézkedések hatása a magánszemélyek jövedelmét csökkenti, ezáltal a kifizetőknél nem jelent tehernövekedést.

Az adómentességek szűkítésére vonatkozó javaslatot részletesen a Tájékoztató 3. számú melléklete tartalmazza.


3. számú melléklet
Az adómentes juttatások átalakítása a személyi jövedelemadóban


Jelenleg mentes körből az összevont adó- és járulékalapba tartozó juttatások

Adóterhet nem viselő járandóság 2009-től

  • Családi pótlék, anyasági támogatás


Adóterhet nem viselő járandóság 2010-től

  • Lakásépítési kedvezmény és fiatalok otthonteremtési támogatása (új igényekre)
  • Lakáscélú munkáltatói támogatás
  • A szépkorúak jubileumi juttatása
  • Közhasznú, kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet közalapítvány juttatása oktatásra, kutatásra
  • Katonai, rendőri hallgatók illetménye, juttatásai


Teljes egészében adóköteles

  • Egyes állami kitüntetésekhez, adományozott díjakhoz kapcsolódó pénzjutalom
  • Üzemanyag-megtakarítás
  • Falusi vendégfogadás jövedelme
  • Napidíj
  • Pedagógusoknak és közművelődési intézményi dolgozóknak szakkönyv- és dokumentumvásárlásra adott költségtérítés
  • Katonák, rendőrök lakhatási költségtérítése


Természetbeni juttatás
(felerészben természetbeni juttatásként adóköteles, 62 százalék kifizetőt terhelő adó és 27 százalék járulékteher)

  • Üdülési csekk
  • A dolgozó üdültetése céges üdülőben
  • Munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat, számítógép-juttatás
  • Helyi utazási bérlet
  • Étkezési utalvány
  • Művelődési intézményi szolgáltatás
  • Közösségi rendezvényekkel kapcsolatos juttatások (pl. falunap)
  • Nyugdíjba vonuláskor, illetve vetélkedő, verseny díjként kapott tárgyi ajándék
  • Önkéntes kölcsönös egészségpénztári, önsegélyező pénztári munkáltatói hozzájárulás
  • Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás
  • Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményi hozzájárulás
  • Magánnyugdíjpénztári munkáltatói tagdíjkiegészítés
  • Iskolakezdési támogatás
  • Iskolai rendszerű képzés, kivéve a költségvetésből és EU-forrásból finanszírozottakat
  • Nem iskolai rendszerű képzés (pl. tanfolyamok)
  • Ruházati költségtérítés (köztisztviselők, bírák stb.)
  • Katonák, rendőrök egyenruha térítése
  • Juttatások csoportos létszámleépítésnél (elbocsátottak utókövetése)
  • Villamos-energiaipari dolgozók és az onnan nyugdíjba vonultak árkedvezménye
  • Közlekedési kedvezmény a költségvetésből finanszírozottak kivételével (pl. MÁV dolgozók)
  • A bányászatban és az erdőgazdálkodásban dolgozók és onnan nyugdíjba vonulók szén- és tűzifa járandósága
  • Szövetkezet tagja részére történő juttatás
  • Közjogi méltóságok, és egyes miniszterek (külügy, gazdasági, honvédelmi stb.) által nyújtott vendéglátás, ajándék
  • Csekély értékű ajándék


A továbbiakban a társasági adóban adózik

  • Reprezentáció, üzleti ajándék
    Társasági adóban adóalap növelő tétel az szja-ban mentes. (Költségvetési intézmény, egyéni vállalkozó, társadalmi szervezet, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány (ideértve a közalapítványt is) kifizető esetén a jelenleg érvényben lévő Szja szabályok továbbra is fennmaradnak.)


Nem adóköteles juttatások

  • Ingatlan megváltása házassági vagyonközösség megszűnésekor
  • Jótékony célú rendezvény bevételeként kapott, közérdekű célra felajánlott összeg.
  • Jogszabály alapján az állami költségvetés terhére elengedett, vagy átvállalt kötelezettség összege (pl. tv üzembentartási díj)
  • Közüzemi szolgáltató, hitelintézet által elengedett követelés
  • Szociális ellátások (állami szociális rendszer keretében, illetőleg a helyi önkormányzat, továbbá az egyház és az egyházi karitatív szervezetek, önsegélyező szervezetek, munkáltatók által saját forrásból nyújtott juttatások)
  • Nevelési díj és a nevelőszülőt a nevelési díj mellett megillető külön ellátmány
  • Gyámhatósági betét kamata
  • Gyógyüdülés
  • Gázár- és távhőtámogatás
  • Rendszeres szociális segély
  • Árvagondozásért, beteggondozásért járó juttatás
  • A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet alapján nyújtott támogatás, a lakáscélra nyújtott hitel jogszabály alapján elengedett része, önkormányzat által rászorultsági alapon meghatározott célra nyújtott lakáscélú támogatás
  • Önkormányzati lakás saját felújításának térítése
  • Az 1988. január 1. napját megelőzően megállapított baleseti és kártérítési járadék
  • Hajléktalannak, szociálisan rászorultnak adott természetbeni juttatás
  • Védőeszköz
  • Munkaruházati termék
  • Az a kedvezmény, amely után a kifizető az erről szóló törvényben meghatározott fogyasztói árkiegészítésben részesül.
  • Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
  • Állami, illetve európai uniós képzési támogatás Lakás-előtakarékosság állami támogatása
  • Magyar igazolvány alapján járó kedvezmények
  • Nemzetközi szervezetek napidíja
  • Nemzetközi ösztöndíj
  • Kártérítés, kártalanítás
  • Kockázati életbiztosítás, balesetbiztosítás átvállalt díja
  • Diákhitel célzott kamattámogatása
  • Munkavállalói privatizáció kedvezménye
  • Csoportos személyszállítás
  • Élsportolók és sportszakemberek hivatalos sportruházata és formaruhája
  • Versenysporthoz, diáksporthoz kapcsolódó utazás, szállás, étkezés
  • Felújítási támogatás
  • Továbbadott árengedmény
  • Külföldi tartózkodásra tekintettel külföldről kapott ösztöndíj
  • Külföldi vendégtanár jövedelme
  • Külföldi hallgató belföldi szakmai gyakorlata
  • Pénz átváltásának nyeresége
  • Az 1988. január 1-jét megelőzően kibocsátott kötvény, vagyonjegy kamata, osztaléka.
  • Állami forrásból biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat
  • Tankönyvtámogatás, jegyzettámogatás, diákok utazási támogatása, bölcsődei, művelődési intézmény által nyújtott szolgáltatás, foglalkozás-egészségügyi ellátás, kegyeleti ellátás, munkásszállás, szolgálati lakás
  • Nemzeti Kulturális Alapból, továbbá az államháztartás valamely alrendszeréből, egyháztól illetőleg közoktatási intézmény saját bevételéből megvalósuló rendezvényekkel kapcsolatos egyes juttatások
  • Üzletpolitikai célból adott árengedmény, áruminta
  • Otthonteremtési támogatás
  • Közhasznú, kiemelkedően közhasznú alapítvány, közalapítvány által juttatott szociális segély
  • Közhasznú, kiemelkedően közhasznú alapítvány, közalapítvány természetbeni juttatása
  • Közhasznú, kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet és közalapítvány juttatása
  • Kiemelt előirányzatból történő juttatás
  • Nemzetközi segély
  • MRP kedvezmény
  • Szociális alapon juttatott üdülési csekk
  • Egyházi tartás, üdültetés
  • Átvállalt járulékfizetés
  • Átvállalt társadalombiztosítási járulék (háromszög-ügyletben)
  • Gátkaszálásból származó terményjuttatás, fürdőben dolgozó fürdőszolgáltatása
  • Illetményföld-juttatás
  • Közérdekű önkéntes tevékenység költségtérítés-jellegű juttatásai
  • Katasztrófavédelemben részt vevő magánszemély természetbeni ellátása, honvédség, rendvédelmi szervek, katasztrófavédelem tagjainak egyes természetben kapott juttatása (pl. fokozott igénybevétel esetén)
  • Fogvatartottak juttatásai
  • A büntetésvégrehajtási intézetből szabadon bocsátottak öltözete
  • Munka-rehabilitációs díj
  • Munkaterápiás jutalom
  • Donordíj, gyógyszer-kipróbálás díja
  • Pedagógus szakvizsga, továbbképzés munkáltató által átvállalt költségei
  • Cégautó magáncélú használata, autópálya matrica
  • Munkába járásra adott 9 Ft/km és helyközi utazási bérlet (vasút, busz)
  • Életjáradék fizetése termőföld eladása után
  • Egyházi személy egyes jövedelmei
  • Alapítvány, egyesület természetben adott juttatása (pl. hajléktalanok ellátása)
  • Kifizető által működtetett sportintézmény sportrendezvényén történő szolgáltatás
  • Hivatásos katona, rendőr gyógyüdülése
  • Biztosító szolgáltatás ( vegyes, befektetéshez kötött életbiztosítás)
  • Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény hozama
  • NYESZ számla hozama
  • Önkéntes kölcsönös biztosító pénztári hozam
  • Önkormányzati lakás bérleti jogáról való lemondásért kapott térítés
  • Termőföld értékesítés gazdaságátadási támogatás feltételeként

Forrás:
T/9179/1 - PM háttéranyaga (pdf)