Írjon a Kliknek!

Még várnak a pénzükre a pedagógusok

2015. április 1.

A közalkalmazotti illetmények kifizetésének banki többletköltségeit a munkáltató viseli. Ez áll a Kúria 2013-as döntésében, ennek értelmében pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ köteles lenne visszafizetni csaknem 120 ezer pedagógusnak a fizetésükkel kapcsolatos banki költségeket. Ez milliárdokba kerülhet az államnak. A rendvédelmisek többsége nullaforintos számlacsomagra váltott, de van, akit gúzsba köt a bankja.

A munkáltató viseli a banki többletköltségeket, amikor a közalkalmazottak fizetését utalja, mondta ki a Kúria két évvel ezelőtti jogerős ítélete. A 2000-es évek előtt ezeket valóban átvállalta a munkáltató, mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A banki költségeket többnyire az önkormányzatok fizették ki a pedagógusok helyett.

Egy vasat sem kaptam

Az utóbbi 10 évben „ezek a költségátvállalások elkoptak – mondta a PDSZ elnöke. – Én egy vasat sem kaptam, pedig legalább 40 ezer forinttal tartozik a Klik" – mondta Mendrey László. A pedagógusoknak csak akkor jár a kompenzáció, ha írásban jelzik a Kliknek.

A Klik tájékoztatása szerint a pedagógusok legkésőbb 2016. december 31-ig igényelhetik az elmaradt banki többletköltségek kifizetését. Eddig 38,5 ezer közalkalmazott igénylése lett számfejtve és kifizetve. A Klik azt közölte az Origóval, hogy nincs olyan kimutatásuk, amelyből kiderül, hány pedagógus illetve közalkalmazott kapta vissza eddig a pénzét.

120 ezer pedagógus várja

Országos probléma, hogy sok pedagógus nem kapta még meg a kompenzációt, mondta Mendrey László. Szerinte a Klik önkényesen értelmezi a Kúria döntését, és azoknál a pedagógusoknál, akiknek már visszautalta a kompenzációt, adót és járulékot vonnak le. Holott a bankkártya díját és a tranzakciós díjat csökkentés nélkül kellene minden közalkalmazottnak visszautalni.

A NAV-tól kérnek segítséget

Az eljárásrendet a hatályos jogszabálynak, illetve a Kúria döntésének megfelelően alakították ki, írja a kifizetésekről a Klik. Az szja-törvény ugyanis az adómentes bevételek, jövedelmek, illetve juttatások között nem nevesíti a bankszámla kompenzációt, így az adóköteles jövedelemnek minősül. Tekintettel az ügy speciális körülményeire, a Klik hivatalos állásfoglalást kér a NAV-tól.

Mendrey László szerint a pedagógusok többségének tízezres nagyságrendű összeget kellene visszakapnia a Kliktől. Arra a kérdésre, hogy eddig hány pedagógus kapott kompenzációt, a PDSZ elnöke nem tudott válaszolni. A Klik azt írta az Origónak, hogy a kompenzáció pénzintézetenként, illetve számlakonstrukciónként egyénileg változó.

Csak számlára lehet utalni

A munka törvénykönyve szerint a munkabér védelme miatt a magánszféra dolgozói a munkabért készpénzben vagy banki utalással kaphatják meg, a közszférában viszont a készpénzes bérfizetés nem lehetséges.

Hibás összegek érkeznek

A Kúria döntése nem zavarja a Kliket, mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Somogyért is felelős ügyvivője, aki a próbapert indította. Szerinte lassan fizetnek, és hibás összeget. A Klik szerint ugyanis csak az első pénzfelvétel költségét kell visszautalniuk, a bírói döntés viszont a teljes illetménnyel kapcsolatos összegre vonatkozik – mondta a Sonline.hu-nak az ügyvivő.

A somogyi pedagógusok újabb kereseteket adnak be a bíróságokhoz. Nemcsak az adott időre járó összeg nagyságát kifogásolják, hanem a kérdéses időintervallumot is. A tanárok ugyanis - ellentétben a Klikkel - úgy vélik, hogy nem évültek el a 2013 előtti költségigényeik sem, mert a törvény szerint megszakad az elévülés, ha a tartozó fél elismeri a tartozást. A Klik szerint viszont a kifizetések folyamatosak, nincsen csúszások.

Nullaforintos számlacsomag

A rendvédelmisek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy több pénzintézet olyan csomagokat kínál, amelyek ingyenesek, nem kerül pénzbe a számlavezetés, és nincs tranzakciós díj sem. Sok rendvédelmi dolgozó viszont olyan pénzintézetnél vezeti a számláját, ahonnan nem tud váltani, mert például lakáshitel miatt erre nincs lehetősége.

Pach Dániel, a Rendőr Szakszervezetek Védegyletének vezetője 20-25 ezerre teszi azoknak a rendvédelmi dolgozóknak a számát, akik kénytelenek ezeket a magas számlavezetési díjakat elfogadni. A szakszervezeti vezető szerint a gúzsba kötött kollegáknak érdemes lenne perre menni a bankokkal szemben.

Évi 4 ezer forint hozzájárulás

Pach Dániel az Origónak azt mondta, egy belügyminisztériumi rendelet szerint a rendvédelmisek évente 4 ezer forint bankszámla-hozzájárulást kaphatnak a munkáltatójuktól, amit béren kívüli juttatásként minden év novemberéig a munkáltatónak el kell utalnia.

Origo
Koncsek Rita


Sztrájkolna a PDSZ, de nem tud

2015. március 30.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete demonstrációt szervez április végére, mivel nem sikerült megállapodniuk a pedagógusok minimálbérhez igazodó bérezéséről, a segítők juttatásának emeléséről és a túlmunka kérdéséről az illetékes minisztériummal. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: hajlandó egyeztetni a PDSZ-szel, de csak azután, hogy az érdekképviselet befejezte a tárgyalásait a szakminisztériummal.

A PDSZ elnöke elmondta: sztrájkolnának, de a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem ül le velük tárgyalni az elégséges szolgáltatásokról, így jogszerűen nem szüntethetik be a munkát. Mendrey László közölte: ez ügyben most bírósághoz fordultak.

"Sztrájkolni kellene, ha tudnánk, hogy milyen feltételek mellett tudjuk ezt megtenni, hiszen a sztrájktörvény előírja, hogy a közoktatásban a munkabeszüntetés idején minimális szolgáltatást kell biztosítani. Erről a KLIK-kel kellene megegyezni, mi január 11-én küldtünk Hanesz Józsefnek egy levelet; üljünk le, beszéljük meg, egyeztessünk, alakítsunk ki ezt az álláspontot. A füle botját nem mozgatta, nem válaszolt azóta sem. Most nem tudunk jogszerűen sztrájkolni, ezt a KLIK gátolja, megakadályozza. Bíróságra mentünk, ki fogjuk perelni a KLIK-ből ezt az időpontot, nyilván nem segíti a tárgyalások hangulatát és a megegyezőkészséget, hogy bírósághoz fordultunk" - jelezte Mendrey László.

"Jó esetben ez nagyjából másfél hónap, az azt jelenti, ha ebben a tanévben le tudunk ülni tárgyalni, akkor jól jártunk. Ahhoz, hogy ezt a hajlandóságot megtámogassuk, egy demonstrációt hirdettünk április végére, május elejére, ahol a közoktatásért, tehát nem a pedagógusokért, az ő bérükért, hívunk mindenkit: szülőket, diákokat, pedagógusokat, aki valamilyen módon érintett a közoktatásban, ez az ország nagy része."

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke hajlandó egyeztetni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, miután az érdekképviselet befejezte a tárgyalásait a szakminisztériummal. Az InfoRádió Aréna című műsorában Hanesz József azt mondta: mindenkivel kompromisszumra törekednek.

"A célravezető az lenne, ha minden fél egyetértene és egyet akarna. Nem az én tisztem eldönteni, hogy mekkora kört érint ez a dolog" - fogalmazott Hanesz József. Hozzátette: "a minimális szolgáltatásról a megegyezésnek valóban meg kell majd születnie, ha a PDSZ elnökének erre igénye van, akkor semmi kifogásom ellene."

A KLIK vezetője a megállapodás határidejére vonatkozólag emlékeztetett egy a központ és a PDSZ között korábban kötött egyezségre.

"Ha jól emlékszem elnök úr egy olyan megkereséssel élt, hogy ha nem válaszolunk egy bizonyos időn belül az ő megkeresésére, akkor az előző megállapodás lép életbe" - mondta a KLIK elnöke.

Múlt kedden a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén jelezte: kezdeményezték Balog Zoltán szakminiszternél Hanesz József felmentését. Mendrey László ezt azzal indokolta, hogy a KLIK egyáltalán nem válaszol beadványaikra.

Hanganyag: Németh Zoltán és Seres Gerda (mp3)

InfoRádió