Az ápolóknak csupán 13 százaléka nem lett áldozat

Pisztollyal a kórházba: mindennapos a kórházi agresszió

2015. május 9.

Alig akad olyan kórházi ápoló, aki nem lett az áldozata valamilyen inzultusnak.

Nem hozott érdemi eredményt az a jogszabályváltozás, ami fokozottabb védelemben részesíti az egészségügyi dolgozókat. Erről tanúskodik az a nemrégiben végzett kutatás, amit Vörösmarty Attila, a hatvani Albert Schweitzer Kórház ápolási igazgatója az Ápolási szakmai kollégium felkérésére készített 2420 ápoló megkérdezésével.

Amint az a kutatásból kiderült, az ápolóknak csupán 13 százaléka nem lett az áldozata valamilyen kórházi agressziónak. A szakdolgozók több mint felét egyszer-kétszer, 29 százalékát többször is érte már atrocitás. Hét százalékuk pedig azt mondta, mindez rendszeresen előfordul a munkája során. Még ennél is rosszabb a helyzet, ha az agresszió megnyilvánulási formáit vizsgáljuk: az ápolók 37 százaléka fizikai támadással, közel 8 százaléka pedig szexuális zaklatással is találkozott.

A szakdolgozókat legtöbbször a betegek hozzátartozói bántalmazzák, jóllehet agresszív megnyilvánulásokra inkább a betegek részéről lehet számítani. Az egészségügyiek az ilyen esetek zömében maguk próbálták megoldani a helyzetet. Harminc százalékuk segítséget hívott, míg 12 százalék egyszerűen elhagyta a helyszínt. Közülük sokan – a megkérdezettek 15 százaléka – már arra is gondoltak, hogy távoznak az egészségügyből, mert a munkakörülményeiket nem tartják biztonságosnak.

Ezeket tudva nem meglepő, hogy a megkérdezettek 3,7 százalékának már betegállományt is igénybe kellett vennie a munkahelyi bántalmazás következtében. Ismert, hogy az egészségügyi dolgozók egy jó ideje közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így fokozottabb büntetőjogi védelmet kapnak. Ezért a vizsgálat rákérdezett e törvénymódosítás hatásaira is. Nos, az ápolók 81 százaléka nem érez semmiféle változást, s 15 százalékuk is csak részben. Azaz mindössze 4 százalékuk vélekedett úgy, hogy a jogszabály-módosítás eredményt hozott.

A szakdolgozók többségének egyébként lesújtó a véleménye az intézkedésről (kétharmaduk szerint az nem érte el a kívánt célt), s mindössze öt százalék mondta, hogy számukra biztonságot jelent a jogszabály. Az agressziót elszenvedő ápolók többnyire a kollégáiktól vagy a biztonsági szolgálattól kapnak segítséget, s csak 3 százalékuk hívta a rendőrséget. Arra a kérdésre, bántalmazás esetén feljelentenék-e a beteget, az ápolók 34 százaléka válaszolt igennel – szerintük ugyanis ezzel felhívnák a figyelmet az ellátás közbeni erőszakos cselekedetekre.

Ám a döntő többség ezt nem tenné meg, mert vagy fél a következményekről, vagy úgy gondolja, fölösleges minden, hiszen az elkövető úgysem kapná meg a megérdemelt büntetését. A vizsgálat kitért arra is, vajon mi is váltja ki a betegek és hozzátartozóik részéről az agresszív viselkedést. Az ápolók szerint az erőszak forrása legtöbbször a kulturális különbségekkel, a média egészségüggyel kapcsolatos negatív hatásával, a betegjogok megváltozásával és a megnövekedett várakozási idővel hozható összefüggésbe.

A heol.hu kíváncsi volt arra is, vajon vannak-e megoldási javaslatok?

A heol.hu a kutatási eredményeken túl – természetesen – kíváncsi volt arra is, hogy a kutatást végző Vörösmarty Attila véleménye szerint vajon milyen megoldások is képzelhetők el az ápolók védelme érdekében. Nos, mint az érintett elmondta, munkája során több olyan javaslatot is összegyűjtött, amelyek révén minden bizonnyal csökkenthető lenne az agresszió.

Elsősorban is kockázatelemző modelleket kellene kifejleszteni, továbbá legalább ennyire szükség lenne az agresszió kezelésének a tanítására. Legalább ennyire fontos lenne az ápoltak kultúrájának megismerése, amiként az intézetekben tapasztalható zsúfoltság és hosszas várakozási idő elkerülése is, nem különben a látogatási idő újraszabályozása. Lényeges, hogy az egészségügyi dolgozók ne egyedül legyenek szolgálatban, ott pedig, ahol ez nem megoldható, kamerá(ka)t kellene elhelyezni az ellátóterületen. A médiának is rendkívül lényeges szerepe van: egyrészt, hogy ne csupán a negatív tartalmú egészségügyi híreket mutassa be, másrészt, hogy adjon tájékoztatást arról is, milyen (jog)következményekkel járt, ha egy-egy egészségügyi dolgozót bántalmaztak.

Hasznos lenne továbbá a portaszolgálatok felcserélése biztonsági szolgálatokra, azokon a helyeken pedig, ahol gyakorta tapasztalhatók agresszív megnyilvánulások, pánikgombot kellene elhelyezni. Mindezek mellett különféle módokon támogatni kellene az agressziót elszenvedő dolgozókat (wellnesshétvége, stresszkezelő tréningek, és így tovább), és biztonságosan el kellene különíteni az agresszív betegeket. Mindezeken túlmenően apróbb változtatások is sokat segíthetnének: így többek között a kódolt ajtózárak, valamint a látogatói kitűzők.

Akit már fenyegetettek egy gázpisztollyal...

A Markhot Ferenc Kórház sürgősségi osztályán dolgozók ezer és egy történetet mesélhetnének a „hétköznapi” agresszióról. Mint mondják, az „egyszerű” verbális fenyegetések mindennaposak, ám sokszor súlyosabb események is előfordulnak. Mint tavaly, amikor egy – tudatmódosító szerek hatása alatt álló – ötven év körüli, polgárőrként dolgozó férfi pisztolyt fogott az őt ellátókra. És bár később kiderült, „csak” egy gázpisztolyról volt szó, az eset mindenkit megviselt. Így Tóth Tímea ápolónőt is, aki elmondta, nagyon nehéz volt feldolgoznia a történteket.

– Sajnos, egyre gyakrabban vagyunk az elszenvedői agressziónak – mesélte a 25 éve e szakmában dolgozó hölgy –, amellyel többnyire azt szeretnék elérni a páciensek, hogy hamarabb lássuk el őket. Aztán ott vannak azok a 16-18 év körüli fiatalok, akik egy-egy buli nyomán érkeznek hozzánk, s nem ritkán ilyen-olyan tudatmódosító szerek hatása alatt állnak, s azoknak megfelelően is viselkednek. Úgy vélem, egy tájékoztató tv, ahol nyomon követhetnék, mikor kerülnek sorra, illetve az orvosok számának növelése sokat segíthetne a helyzeten.

heol.hu