Fodrásznál, Budán (húsvéti gondolatok)

Fórum: 

Zoli régen halogatta a dolgot, a haja oldalt már majdnem rálógott a fülére. A felesége is mondogatta, hogy elmehetne levágatni. Ebédre voltak hivatalosak a barátaihoz, ezért végre elhatározta, hogy meglátogatja Sanyit, a fodrászt. Húsvét szombat volt.
Szokatlanul melegen sütött a nap. Emlékezett rá, hogy mikor gyerekkorában locsolkodni járt, édesanyja még kardigánt, dzsekit is adott rá, nehogy megfázzon. Most viszont szinte nyári meleg volt, amikor megérkezett a fodrászüzletbe.

A fodrász, mint általában, beszédes kedvében volt. Zoli eddig mindig kerülte a személyes témákat - az idős mester ezt rutinosan érzékelte és semleges területre vitte a beszélgetés fonalát. Így is jól eltársalogtak. Időjárásról, politikáról (anélkül, hogy konkrétan valamelyik oldal mellett állást foglaltak volna), nőkről, a kerületben történt eseményekről. Persze a fodrász a sok vendég közül már nem emlékezett, hogy kivel, miről szokott beszélni, kezdetnek rögtön a húsvétra terelte a szót:
- Mennek valahova a hétvégén?
Zolinak ma valahogy kevésbé volt kedve a távolságtartáshoz, válaszolt:
- A helyzet az, hogy mi eredetileg nem pestiek vagyunk, a rokonság nagy része Szegeden van - szóval mi nem elmegyünk a Húsvét elől, hanem éppen itthon maradunk, hogy ne kelljen locsolkodni.
- Eredetileg én is Szegeden születtem, de már gyerekkoromban felköltöztünk Pestre. Tudja, apám meghalt, anyám egyedül maradt, kénytelen volt ideköltözni, csak itt kapott állást. Én nem is nagyon jártam arra. Egyszer megpróbáltam felkeresni a rokonokat, de nem volt jó a cím, amit kaptam.
- Pedig fontos az embernek, hogy ismerje a gyökereit - mondta Zoli. Eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor egyik nyáron - már felnőtt fejjel - először járt abban a kis faluban, ahonnan még a nagyszülei vándoroltak ki. Akkor leült a dombolalon és végignézett a határon. Égetett a nap, szénaillat volt. Valahonnan egy ismeretlen madárhang hallatszott. Nem tudta, hol volt a földjük, vagy volt-e egyáltalán, de elképzelte, ahogy a dédapja, az ükapja és az ő ükapja is itt szántott, kaszált.

Akkor úgy érezte, megtalált valamit, amiről nem is tudta, hogy hiányzik.

Közben Sanyi érdeklődött, hogy mennyit vágjon még.
- Már ne sokat, mert a feleségem mindig reklamál, hogy túl rövidre vágatom. - Zoli még mindig azon merengett, mennyire máshogy élhettek az ősei abban a kis faluban. Milyen sok bizonyosság volt az életükben. Tudták, hogy a fiuk, az unokájuk is földet fog művelni, ahogy az apjuk és a nagyapjuk is tette. Tudták, hogyan kell szépen rendre vágni a gabonát. Tudták, hogy minden vasárnap elmennek a templomba. Tudták, hogy Húsvétkor locsolkodnak.
- Miért vannak most ilyen kevesen a vendégek? Azt hinné az ember, hogy az ünnepek előtt többen eljönnek fodrászhoz.
- Készülődnek az ünnepekre, bevásárolnak, ilyesmi. De el is mennek otthonról, valahova üdülni, hogy megússzák a locsolkodókat, meg a felhajtást. Lehet, hogy sokan már a Balatonon vannak. Hogy ilyen meleg legyen áprilisban! Persze nem bánom, ha ma nincsenek kuncsaftok. Már csak két vendéget várok, aztán megyek haza én is.

A fodrász aznap a megszokotnál is közlékenyebb volt. Mesélt a családjáról is, a fiáról, lányáról. Mikor kész lett a hajvágás, nagy tisztelettel sepregette le Zoli vállát.

Már kint az utcán, a napon, amíg Zoli a kocsijához ment, arra gondolt, hogy már évek óta nem járt abban a faluban.
.
.

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!