A közszolgálati érdekképviselet kategória aktív témakörei

>> Itt nézd meg az összes kapcsolódó fórumtéma listáját >>

 

felmondás

Közalkalmazottként határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatnak. Még több, mint két évem lenne hátra, de 2010. október 31-el közös megegyezéssel meg kívánják szüntetni a munkaviszonyomat. A Munka Törvénykönyve szerint, határozott időre kötött munkaszerződést közös megegyezéssel, vagy a munkáltató bármikor felmondhatja, de abban az esetben legalább egy évi átlag keresetet ki kell fizetnie, kivétel a fegyelmi elbocsátás. Ezen tényt a Munkáltatómmal közöltem, mire Ő burkoltan megfenyegetett.

Nagyon-nagyon sürgős választ kérnék, mit tegyek?

Tisztelettel:
sobi59

A SZEF tiltakozó nyilatkozata

Hír kategóriák: 

TILTAKOZUNK!

Mert az új Országgyűlés és az új Kormány sem tekinti fejlesztendő értéknek a közszférát, hanem tovább folytatja a sarcolás politikáját.

Mert a számunkra is kiemelten fontos együttműködést érdemi tárgyalások útján és nem egyoldalú nyilatkozatokkal kívánjuk megteremteni.

Kormánytisztviselők: Az Európai Bizottság és az Alkotmánybíróság következik!

Hír kategóriák: 

A LIGA Brüsszelhez fordul a köztisztviselők elbocsátása miatt
2010. június 28.

A LIGA Szakszervezetek arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a törvényt, és kezdjen valós egyeztetéseket a munkavállalói érdekképviseletekkel.

Szakszervezeti vélemény

Hír kategóriák: 

Elszabadulhat a pokol, ha elkezdik kirugdosni a közszolgákat
2010. június 8.

Óriási feszültségeket hoz és beláthatatlan következményekkel járhat a miniszterelnök által ma bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés a közszférában, mert nincs túlfoglalkoztatás – mondta Fehér József a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára a Megbeszéljükben.

Szakszervezeteink kezdenek felébredni, de miért csak a választások előtt?

Hír kategóriák: 

Erkölcsileg, anyagilag tönkretett közszolgálat/
A 2002-es szintre visszaesett bérek, szétzúzott életpályamodellek, kiszolgáltatottság, káosz/ - egybehangzóan így értékelik az elmúlt nyolc évet a közszolgálati dolgozók érdekképviseletei. A magát munkavállaló - barátnak nevező kormányzat az ígért erkölcsi és anyagi megbecsülés helyett pedagógusok, köztisztviselők tízezrei tette hecckampányok áldozatává azért, hogy milliárdokat vonhasson el, illetve hogy szakmaiságot nélkülöző "reformjait" végrehajthassa.

El fog dőlni, hogy ez "szájkarate", vagy érdemi válasz is lesz? - Frissítve!

Hír kategóriák: 

Elbocsátások a közszférában: vesztésre állnak az érdekvédők
2010. június 9.

Bizonytalannak tűnik a szakszervezetek ellenálló-képessége. A köztisztviselők érdekképviselete és a Liga szópárbajt vív, miközben abban mindenki egyetért, veszélyes, hogy az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselőkké minősített köztisztviselők munkaviszonyát.

Jobbról kiosztották a SZEF-et is...

Hír kategóriák: 

Farizeus elvárások a SZEF-től
2010. május 18.

Más, az MSZP-hez kötődő szakszervezethez hasonlóan a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is előállt az új kormánnyal szembeni elvárásaival. A közszférát képviselő konföderáció lényegében mindent behajtana a leendő kabineten, amit az elmúlt nyolc évben veszni hagyott.

A foglalkoztatás bővítését és a döntések egyeztetését várják...

Hír kategóriák: 

Szakszervezetek várakozó állásponton
2010. április 29.

A közszféra szakszervezetei partnerséget, az MSZOSZ elsősorban foglalkoztatásbővítést vár az új kormánytól. A formálódó kabinet összetételéből mindazonáltal úgy tűnik, a munkaügy nem élvez majd prioritást.

Mit és meddig tűrnek el a közszolgálati dolgozók?

Hír kategóriák: 

Felmondta dolgozói kollektív szerződését a pécsi egyetem
2010.04.02

Anyagilag rosszul járnak a Pécsi Tudományegyetem dolgozói, miután a rektor felmondta a kollektív szerződést. Sokan a múlt heti rektorválasztással hozzák összefüggésbe a történteket. Kollár Lajos, a PTE klinikai főigazgatója szerint az életszerűség indokolta a kollektív szerződések felmondását.

Oldalak