Pedagógus bértábla 2017-ben

Cikkek: 

Nem emelkedett a pedagógusok fizetése januártól, ugyanis a vetítési alap a 2017. évi költségvetési törvényben is változatlan maradt. A pedagógus bérek számítási képletéből 2015-től kivették a minimálbér emelkedésének hatását, helyette továbbra is a 2014. évi 101.500 forintos minimálbér szerepel szorzóként "vetítési alap" néven.
(Ha az eredeti számítási módszer maradt volna meg, akkor a vetítési alap helyett a 2017 évi minimálbér, 127.650 lenne a képletben, ami a jelenleginél 25%-kal magasabb fizetéseket jelentene a pedagógusoknak.)

A 2017-ben érvényes bértábla:.
A táblázat számait a 161.250 forintos bérminimumra kell felkerekíteni a legalacsonyabb sávokban.
pedagógus bértábla 2017

A számításhoz felhasznált adatok:

1. Az illetményalap számításának vetítési alapja 2017-b7n is 101500 forint.

2. Az illetményalap a vetítési alap
a) 119,6 százaléka középfokú végzettség esetén,
b) 174,5 százaléka alapfokozat esetén,
c) 193,2 százaléka mesterfokozat esetén.

A vetítési alap és a fenti százalékok segítségével számítható ki az illetményalap.

3. A 2011. évi CXC. törvény 7. melléklete a rögzíti a garantált illetményt az illetményalap százalékában:



Hozzászólások

Negyvenegy éves vagyok. Főiskolai tanári diplomát 2004-ben szereztem. Egyetlen évet sem tanítottam. Az elmúlt 18 évben állami tisztviselőként (korábban: közszolgálati tisztviselő) dolgoztam, jelenleg is kormányhivatalban dolgozom. Milyen besorolásba esnék, ha most kezdenék el tanítani? Pályakezdőnek számítok vajon?

Nem leszel pályakezdő, Ped I.-be leszel besorolva, az 5. kategóriába.

Pedagógus I esetén 9 év után mindenképpen kötelező minősítési eljárásban részt vennem?
Ha kötelező, akkor nekem kell jelentkezni (mi a határidő?), vagy automatikusan kötelezővé teszik és nekem ezzel nincs dolgom?
Ugyanúgy kell portfóliót készíteni, mint ped.II-ből mesterfokozatba kerülés esetén?
Köszönöm.

Üdvözlet!

2012. Szeptemberébe kezdtem óvodapedagógusként dolgozni, 2015, márciusában szültem első kisfiam, 2017 júliusába pedig kislányom. 3 év gyakornoki idő vonatkozik rám, viszont tudom ,hogy a gyes, gyed nem számít a gyakornoki időbe , de az első félév a tgyás se?! Válaszotokat köszönöm!

Tisztelt Hozzáértők! Tanítóként dolgoztam 8 évig, ped1 a besorolásom. Most kezdem az óvodapedagógus képzést szeptemberben. Ha meszerzem a képesítést, akkor gyakornoki besoroláom lesz óvódapedagógusként vagy a már megszerzett éveim és a tanítói besorolásom alapján ped1 maradok? Várom válaszukat. Köszönettel: Horváth. Anita.

Kedves Anita!
A 326-os rendelet alapján mindenképpen Ped. I-be vagy sorolható, ha 6x 365 nap munkaviszonyod meg van.

Segítséget szeretnék kérni. Negyvenéves vagyok. Egyetemi diplomámat 2002-ben szereztem. Egyetlenegy évet tanítottam csak. Az elmúlt 15 évben nem közalkalmazottként dolgoztam. Milyen besorolásba esnék, ha visszamennék tanítani? Köszönöm!

Segítséget szeretnék kérni. Negyvenéves vagyok. Egyetemi diplomámat 2002-ben szereztem. Egyetlen egy évet tanítottam csak. Az elmúlt 15 évben nem közalkalmazottként dolgoztam. Milyen besorolásba esnék, ha visszamennék tanítani? Köszönöm!

Molnár György
igazgato@iqpont.hu
címre kérem
köszönöm

Idén (2018) keztem el dolgozni óvódában dajkaként. Járok gyógypedagógiai asszisztensi kébzésre. Van érettségim. Jővőre ped.asszisztensi munkakört fogok betölteni. Azt szeretném
megtudni hogy így mennyi lesz a fizetésem? Köszönöm.

Én az iránt érdeklődnék, hogy mennyi lenne a bérem, ha elvégeznék egy 54 140 02 OKJ képzést, és iskolában Pedagógiai asszisztensként találnák lehetőséget.10 éve nincs munkaviszonyom, és a legfelsőbb tanulmányom a főiskola(Kereskedelmi és menedzsment szakirány), amit 2014-ben végeztem el

Tisztelt hozzáértők!
Gyakornoki idővel kapcsolatban lenne kérdésem. 1986-ban középfokú óvónői képesítést szereztem. Így dolgoztam 5 évet,majd 1997-től újabb 4 évet és innen mentem gyedre és gyesre is. Idén 19 év közalkalmazotti jogviszonyom van már. Jelenleg asszisztensi pozícióban állok,második évemet töltöm a főiskolán.Érdeklődnék,hogy kell-e gyakornoki időt töltenem,vagy nem ebben az esetben? Köszönettel egy 50 éves.

Szia!
Van egy jogszabály, ami kimondja, hogy 6 év bármilyen munkaviszony (nem feltétlenül pedagógiai) után az ember mentesül a gyakornokság alól, és automatikusan ped. I-be sorolható. Ráadásul beszámítják a ledolgozott éveidet, és az alapján kerülsz besorolásra. Remélem, tudtam segíteni :)

Szia, el tudod küldeni ezt a jogszabályt? Köszi.

2016-ban volt a minősítésem, tehát 2017 januártól az F13 szerinti Ped2 bért kaptam, előtte az F13 Ped1 bért. Az utolsó átsoroláson az volt, hogy a következő magasabb fizetési fokozatba 2018. január elsején lépek. Mivel nem kaptam átsorolást, megtudakoltam az okát. Megtudtam, hogy a Ped2-be lépésnél újra indul a három évenkénti előrelépés. Ezek szerint 2020-ban lépek sorosan 2018 helyett, öt évig kapok F13 bért. Eddig azt hittem, hogy a kategóriákat a közalkalmazotti munkaviszonyban eltöltött évek alapján számítják ki. Nem találtam erre vonatkozó törvényt. Nincs okom kételkedni a munkáltatómban, nagyon korrektek voltak mindig, ez viszont eléggé rosszul érintett

Te tudod jól. Függőlegesen 3 évenként lépünk, vízszintesen pedig minősítés utáni évben. Van, akinél ez egybeesik, de nem általános.
Tiger

2018-tól a minimálbér 138.000Ft! A nagy csinnadrattával bevezett életpályamodell így jelenleg 36500Ft mínuszban van! Ennyivel kevesebb a tanárok bruttója!

A 101.500 Ft csak egy vetítési alap. Már a 2017-es táblázatban ennél jóval magasabb bruttók szerepelnek. 2018-ban a garantált bérminimum 180.500 Ft, erre kell kiegészíteni azokat a kategóriákat (pl.gyakornok középfokú, felsőfokú stb) amik ezt az összeget nem érik el. De ez csak néhány alsó kategória. Tanulmányozni kellene a táblázatot.

Nézd meg a közalkalmazotti bértáblát!!!! Se életpálya modell, se változtatás, kapod a minimálbért! Mennyi a mi mínuszunk????

Üdvözlöm!2003-ban 3 éven át dolgoztam óvónőként majd 1,5 évig egy másik óvodában.Mindig egy éppen gyesen lévő óvónőt helyettesîtettem.Majd gyógypedagógus diplomát szereztem és 2008 óta gyógypedagógusként dolgozom.Közben 2010 -ben 2 évig én is gyesen voltam ill.most januártól is azon vagyok.Ha ismét óvónő szeretnék lenni a bértábla melyik fokozatába sorolnának?

Köszönöm válaszát előre is! Üdvözlettel:Bala

Most végzek pedagógia iskolát magyarból. Ha elkezdek tanítani kb mennyit keresnék a bértáblázat szerint?

Köszön a válaszát előre is!
Üdvözlettel:Edina:)

Angolt végeztem, bolognai rendszerben. Debrecenben mesteriztem. Erdélyben szereztem I. és II. tanári diplomát. Hét év régiségem van. Melyik kategóriába sorolódnék ha kint szeretnék tan'tani? Köszönöm.

2008.10.01-2012.10.02 ig Magyarországon majd 4 évet külföldön dolgoztam óvónőként( német nemzetiségi végzettségem van) ha hazajönnék dolgozni hova sorolnának be, mennyi lenne a br fizetés?

Jól látom, hogy a legmagabb elérhető bér rengeteg letanított év után is csak 402 ezer bruttó?! Ülök egy multinál és ennél többet keresek :( Hogy menjek el így tanítani??? 196 ezer bruttóért?????? Abból hogy lehet mehélni Budapesten?! :( Szomorú! :( Ezért vagyunk mi nyelvet tudó fiatal tanárok a cégeknél és nem az iskolában.

Gyakorló tanárként írok. Képzelje el, mindez a fergetegesen magas összeg azon bizonyos fizetésemelés után van, amit a kormány úgy szajkóz. A tv-ben mellesleg csak azt felejtették el közölni, hogy nem csak a fizetésünket emelték meg ilyen nagyon, hanem az óraszámokat is -tól, -ig kategóriába tették, ami azt eredményezte, hogy minden munkáltató természetesen az -ig óraszámmal alkalmaz. Azaz fizetésemelés és munkaóraszám növelés történt egyszerre, vagyis nem történt semmi. De sorolhatnám a rendszer hibáját órák hosszat. Úgyhogy sajnos motivált, képzett, gyerekeket szerető nyelvtanárként én is a váltáson gondolkodom. És igen pedagógushiány van, mert a nyelveket beszélő, motivált, kreatív, modern felfogású tanárok mindezeket látva meg sem próbálnak iiskolákban elhelyezkedni. És ez nagy baj, nagyon nagy baj, mert a mi gyerekeinkről van szó.

Erdélyből szeretnék átmenni ,mivel gyerekeim is ott élnek. Itt már 27 éve dolgozom óvónőként, 24 éve szakképzetként. Főiskolai-posztliceális képzésem van. Hova sorolnának be?

ped 1-be.

A bértáblázat kapcsán szeretnék egy javaslatot tenni. Ha nem is túl sokan, de vagyunk még néhányan az országban, akik képesítés nélküli pedagógusként kezdtük a pályát, és mellette levelezőn végeztük el a főiskolát. Így, 18 éves korunktól dolgozunk az iskolában. Mindez azt jelenti, hogy a 65 éves nyugdíj korhatárt elérve 47 ledolgozott évet tudhatnak maguk mögött. Ugyanakkor az érvényben lévő bértáblában mindez nem jelenik meg. Utolsóként a sor 42-44 évet jelöl meg. Három évenkénti béremelkedést feltételezve úgy gondolom, hogy szükséges volna a táblázatot egy sorral kiegészíteni, ami a 45-47 ledolgozott évet is tartalmazná. Azt ugyan nem gondolom, hogy a 45. 46. 47. évben nem kapok bért, de azt sem tartanám méltányosnak, ha a béremelkedés a 42. évnél megállna. Hová forduljak, hogy választ kapjak a felvetésemre?

Én már nyugdíjas pedagógus vagyok, de nagyon örülök, hogy a Kormány oly sok más mellett a pedagógus életpályát is rendezte. Végre versenyképes jövedelmeket kapnak a kollégák. Meg is kellen becsülniük magukat, a hőzöngő kisebbségnek abba kéne hagyni a morgást. Tanítani, nevelni kell!

Tanítani???Nevelni??? Miközben szeretnék egyről a kettőre jutni tanárként, és a saját gyermekeimnek is megteremteni az ő "életpályamodellüket" azt tapasztalom, hogy ez brutto 200-250.000 ft-os fizetésből nem lehetséges.
Abban egyetértek önnel, hogy intézkedés történt a pedagógusok bérével kapcsolatban, de ez csak látszatintézkedés. Arról nem is beszélve, hogy a kormány valódi szándékát tökéletesen tükrözi az, hogy eltörölték nagyon gyorsan a minimálbéther kötését.

Oldalak