pedagógusok kategóriába sorolása

Arra szeretnék választ kapni, hogy a pályán lévő pedagógusok új rendszerbe történő átsorolásánál, a 3 évenkénti magasabb kategóriába sorolásnál figyelembe veszik-e a nem pedagógus munkakörben, de közalkalmazotti jogviszonyban töltött éveket. Visszasorolhatnak-e F10-ből Pedagógus 1/5 -be? Számomra nem egyértelmű a megfogalmazás. Az auguszus 30-án megjelent végrehajtási rendelet így szól: "aki 2013. szeptember 1-jén már
legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, első minősítéséig a Pedagógus I. fokozatba és a közalkalmazottak
jogállásáról szóló törvény alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat
megállapításánál beszámítandó idő szerinti kategóriába kerül besorolásra." Köszönöm a tájékoztatást.

Szép napot!
Most adtam be az önéletrajzomat egy iskolába laboráns pozícióra.
Van egy szakmunkásom ide nem vágó szak, van egy érettségi, és egy OKJ-s felső fokú vegyész mérnök-asszisztens végzettségem.
Volt szakirányú gyakorlatom Budapesti vegyiműveknél egyéb helyeken.

Bér tábla szerint mire számíthatok ha sikeres lesz a jelentkezésem?

Sokszor átnéztem már a bértáblát is, olvastam hozzá a törvényt is, de mégsem látok tisztán.
Diploma után 4 évig voltam óraadó megbízási szerződéssel illetve munkavállalói kiskönyvvel. Ezt tudom, hogy nem számolják be, mint gyakorlati időt. Azután kénytelen voltam más állás után nézni, így magáncégnél helyezkedtem el, ennek 6 éve. Viszont szeretnék "visszakerülni" az oktatásba. (Akár tanárként, akár tanulmányi ügyintézőként, akár nevelőtanárként.) Hová sorolnak majd? Mire számíthatok? Gyakornok mesterfokozat? Vagy csak felsőfok alap? Vagy megadják a ped1-et? (Bár ezt szerintem tuti nem) Ez forintosítva mit is jelent?

Végzettségem: történelem (főisk, egyetem) ,hittan (főisk)

Köszönöm a segítséget!

Ebben az évben január közepén váltottam munkahelyet. A szerződéskötéskor nem vettem észre, hogy nem az általam már elért Ped2- be soroltak, hanem hagytak a Ped1-be. A szerződésben sehol nem szerepel sem a Ped1, sem a Ped2 szó. Most vettem észre, s most kell igazolnom, ami úgy tűnik, sikerül is. A kérdésem: Visszamenőleg megkaphatom-e a jövedelemkülönbözetet, vagy csak mostantól?
Szerintem a személyi anyagomban, vagy valamilyen nyilvántsrtásban szerepelnie kellett, milyen besorolásban voltam...
Köszönöm a választ.

Sziasztok!

2003-ban végeztem tanító szakon, de a kötelező gyakorlatokat leszámítva sosem tanítottam. Közvetlenül főiskola után egy magánfőiskolán dolgoztam, mint tanulmányi referens (munkavállaló,nem közalkalmazott). Innen mentem szülni 2007-ben, ezután 3 év gyed,gyes következett. 2011 január óta egy állami főiskolán dolgoztam, már, mint közalkalmazott 6 évet és 3 hónapot. Jelenleg köztisztviselő vagyok, de nem szeretem, szeretnék elmenni tanítani. Az egyetlen, amitől egy picit meginogtam, az az, hogy nagyon kevés lenne a fizetés. Tudnátok abban segíteni, hogy ezt a 13 évemet, amit ledolgoztam+gyesen voltam beszámítják nekem, vagy mivel nem tanítottam, ott kezdem, mint egy főiskoláról frissen kikerült tanító? Kérlek segítsetek, hogy milyen fokozatba kerülhetnék, és mennyi lenne a bérem?

Köszönöm a segítséget előre is!
A.

Kedves JuFA!

Gyakornok leszel és a kezdő bért fogod kapni, ha elmész tanítani. Minősítő vizsgát is kell tenned 2 év után. Jól gondold meg, mert nem lesz egyszerű. Sok szerencsét és kitartást.

Szia Cili!

Köszi az infot. Nekem valahogy másképp jött le a hozzászólásokból. Mert az számít, hogy a diploma megszerzése után volt-e munkaviszonyom És ha megvan a 6 évem, akkor már nem gyakornok lennék, nem így van? A másik kérdező is ezt írta, hogy kiderült, hogy a kollégáját Ped. I.-be kellett volna sorolniuk, és mindenféle vizsga nélkül átsorolták. Mêgpedig azért, mert rêgen szerezte a diplomáját. Míg ő csak 2016-ban. De aztán lehet, hogy ên nem értelmezem jól.....

Kedves JuFa!
Jól gondolod, Ped I. - be kell sorolni. Ráadásul az is mindegy lenne, hogy mikor szerezted a diplomát, a lényeg, hogy megvan a 6 év munkaviszonyod (gyed, gyes nélkül). Sajnos, még sokan nem akarják ezt elfogadni. A biztonság kedvéért ideidézem:"(3) Ha a pedagógus-munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy nem rendelkezik az (1) és (2) bekezdés szerint számított két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben, vagy részben az (1) és (2) bekezdésben foglalt jogviszonyban, részben más munkakörben szerzett legalább hat év munkaviszony jellegű jogviszonnyal rendelkezik, mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól és a Pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra." Itt lehet utánaolvasni: 326/2013.(VIII.30.)Korm. rendelet 6§.(3)

Tisztelt Fórumozók!
Tavaly végeztem tanári mesterképzésen, szeptember óta vagyok pedagógus munkakörben gyakornokként. Regisztráltam a minősítési eljárásban ped I. versenyzőként többedmagammal, egyiküknél most derült ki, hogy a korábbi munkaviszonyai miatt mégiscsak Ped I-be kellett volna sorolni év elején, most sorolják át minősítés nélkül. Gyanítom, hogy ez rám nem vonatkozik, mert a kollégám ugyan más munkakörökben dolgozott korábban, régóta megvan már a diplomája, mégis elbizonytalanodtam kicsit, mert nekem is vannak korábbi jogviszonyaim. Tudnátok segíteni, hogy az alabbi jogviszonyok alapján helyénvaló-e a gyakornoki besorolás?
2009.június: BA diploma
2009.október - 2011.július: közalkalmazotti jogviszony (határozott idő)
2011. október - 2016. augusztus: Tgyás, Gyed, Gyes 2 gyerekkel egymás után váltakozva.
2016. június: tanári MA diploma
2016. augusztus 22-től jelenlegi iskola, tanárként

Nem tudom, hogy a Gyed, Gyes minek számít, ezért vagyok bizonytalan. Itt a vezetőség és a tanker szerint kb. semminek nem számítják be, ezért lettem gyakornok + mivel friss a diploma és nem is pedagógusként dolgoztam korábban, fel sem merült a Ped I.
Ugye jól gondolták és nem feleslegesen kezdek neki a minősítésnek?
Nagyon köszönöm! :-)
PKKata

Kedves Kata!
Ha nincsen gyakorlatod pedagógus pályán, akkor gyakornok vagy. Elég szomorú, hogy ilyen nehéz a kisgyerekes anyukáknak. Minősítőt kell csinálnod két év után. Sok szerencsét és kitartást kívánok neked mindenhez.
Cili.

Kedves Cili!
Köszönöm! Igen, én is így gondolom. Nem bánom egyáltalán, hogy így alakul, sőt, valahol várom is, csak annyi mindennel jártam már úgy, hogy épp csak lecsúsztam a lehetőségről a körülmények szerencsétlen együttállása miatt, hogy kicsit elbizonytalanodtam. Köszi még egyszer! :)
K

Tisztelt Szakértő!
Jövőre végzek osztatlan 4+1es képzèsben. Arról érdekelődnèk,hogy melyik bertáblazatot és besorolást kell figyelembe vennem?
Segítségét Köszönöm szépen!

Besorolással kapcsolatban lenne egy kérdésem. 2011-ben kerültem pedagógus pályára, akkor a közigazgatás területéről kerültem át, áthelyezéssel. Ekkor mindent elfogadtak, kb. 18 éves munkaviszonyt. 2015-ben családi okok miatt visszakerültem a közigazgatásba, ekkor ped. I. 8-ba voltam besorolva. 2016. szeptembere óta ismét pedagógusként dolgozom, tanítok. Ekkor nem áthelyezéssel mentem, ezért visszasoroltak a ped. I. 5. fizetési kategóriába. Ha előtte nem váltok, akkor jelenleg a 9. kategóriában lennék.
Azt szeretném kérdezni, hogy lehetséges-e visszakerülni valamilyen módon?
A pedagógusi diplomámat 2005-ben szereztem, de akkor már volt 14 éves munkaviszonyom.

Az hogy mennyi munkaévet számolnak el neked, az nem attól függ, hogy áthelyezéssel kerülsz-e egy helyre vagy sima új belépőként. Az áthelyezéssel csak a munka(jog)viszonyod számít folyamatosnak, de minden mást a kinevezésben meg kell állapítani. Magyarán tehát valamelyik helyen rosszul számoltak neked, vagy a mostaninál, vagy az előzőnél.

Ha a 2005 előtti munkaviszonyaid (a ped. diploma előtti időszak) nem valamilyen "köz" munkaviszony, akkor azt nem lehet figyelembe venni, tehát a mostani besorolásod a helyes a Közalkalmazotti törvény (1992. évi 33. tv. ) 87/a.§ (1)-(3) bekezdései szerint.

Tévedés Apacuka!
Mert tovább olvasva más is van.
87/A. §
(3) A közalkalmazott fizetési fokozatának megállapításánál az (1)-(2) bekezdésen túlmenően figyelembe kell venni
a) a munkaviszonynak azt az időtartamát, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett

Ezen kívül 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 64. § (2) A köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottakra a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény gyakornokra és gyakornoki időre, továbbá az előmeneteli és illetményrendszerre, minősítésre vonatkozó rendelkezései - a jubileumi jutalomra vonatkozó rendelkezések kivételével - nem alkalmazhatóak.

Ha a 2005 előtti munkaviszonyaid (a ped. diploma előtti időszak) nem valamilyen "köz" munkaviszony, akkor azt nem lehet figyelembe venni, tehát a mostani besorolásod a helyes a Közalkalmazotti törvény (1992. évi 33. tv. ) 87/a.§ (1)-(3) bekezdései szerint.

Ez igaz és nem néztem hozzá, tehát, lehet a jó számot, besorolást mondtad!

Tisztelt Szakértő!

Szaktanácsadó mesterpedagagógusként (alapdiplomám főiskolai tanári diploma) nem ismerik el a pedagógiai mérés és értékelés tanára MA diplomámat, pedig az OH-tól 1 éve kapok ilyen megbízást, ahol erre a diplomámra hivatkozva láthatok el feladatot. A POK hárította az átsorolási kérelmemet a KLIK felé, ahonnét 2,5 hónapja semmilyen választ nem kaptam. Mivel szaktanácsadó pedagógusként megváltozott a munkaköröm, ahol az MA diplomát használom, így úgy gondolom jogos az átsorolási kérelmem. Hová forduljak segítségért, jogorvoslatért? Jogos-e az egyetemi végzettséget elismerő átsorolási kérelmem? Köszönöm segítségét és válaszát!

Szaktanácsadó mesterpedagagógusként (alapdiplomám főiskolai tanári diploma) nem ismerik el a pedagógiai mérés és értékelés tanára MA diplomámat, pedig az OH-tól 1 éve kapok ilyen megbízást, ahol erre a diplomámra hivatkozva láthatok el feladatot. A POK hárította az átsorolási kérelmemet a KLIK felé, ahonnét 2,5 hónapja semmilyen választ nem kaptam. Mivel szaktanácsadó pedagógusként megváltozott a munkaköröm, ahol az MA diplomát használom, így úgy gondolom jogos az átsorolási kérelmem. Hová forduljak segítségért, jogorvoslatért? Jogos-e az egyetemi végzettséget elismerő átsorolási kérelmem? Köszönöm segítségét és válaszát!

Kedves Válaszadók!
Olyan kérdésem lenne, hogy munaviszonyom alapján mikor vagyok jogosult a Ped.I 3. kategóriájába való besoroláshoz (ez a 6-8 éves munkaviszony)?
2008 szeptember 1-től 2012 augusztus 1-ig (4 év) dolgoztam tanítóként, majd 2015 szeptember 1-től (1 év, 4 hónapja) dolgozom szakszolgálatnál pszichológusként. Pedagógus bértábla szerint most a 2. kategóriában kapom a bérem. Érdeklődnék, hogy mikor számíthatok a 3. kategóriába való besoroláshoz. Én számításom szerint már beléptem a hatodik évbe, de nem soroltak át.
Válaszokat előre is köszönöm!

Tisztelt Válaszadó!
2010-ben szereztem óvodapedagógusi diplomát. Majd rögtön el is kezdtem dolgozni, egy év után külföldön folytattam szintén óvónőként. Úgy tervezem hazaköltözöm és azt szeretném megtudni, beszámítják-e a külfödön szakmában eltöltött munkaéveket vagy nem. Milyen fizetési kategória lesz rám érvényes?

Tisztelt Kérdező!
2015-ben 46 évesen gyakornok akkor sorolták be, nem dolgoztam pedagógusként. 2016 novemberében én feltöltöttem a portfóliómat, majd megtaláltuk a közalkalmazotti munkaviszony beszámításáról szóló rendeletet. Törölték a minősítés tavaszi időpontját, pedagógus I ( F5) kategóriába kerültem!!!!

Korábbi munkaviszonyt beleszámították? Én nem voltam közalkalmazott, de 20 éves munkaviszonyom van, ped1-be kerülök, viszont az 1-es fizu kategóriába akarnak tenni. Lehetséges ez???

Elnézést az értelmetlen mondatokért, mobilról írtam és kiegészítette a szavakat. Nekem csak az egyéni vállalkozóként eltöltött időt nem számították be. Meglátásom szerint nem jogos a visszasorolás!

Szeretném megtudni,hogy nyugdíj előtt 1 évvel jogosult vagyok e az átsorololásra az iskolai végzettségeim alapján?Szakoktatóként dolgozom 23éve .Van 2 szak
óktatóí végzettségem Technikusi bizonyítványom Mesterlevelem Mostanáig E/15 be vagyok besorolva. Köszönöm a válaszát.

Úgy tudom, hogy ha 7 vagy kevesebb év van a nyugdíjadig, akkor átsorolnak.

Tisztelt Szakértő!

F kategóriás, nem pedagógus(szociális munkás) iskolatitkár vagyok. 2013-ban csatlakoztattak az önkormányzattól a KLIK-hez. Megszűnt minden kiegészítésem, pótlékom amit az önkormányzattól kaptam.Tehát csökkent a fizetésem. 8 éve pedig egyáltalán nem nyúltak hozzá, és várhatóan jövőre sem fognak. Közelít majd a bérem a középiskolát végzett egyéb NOKS-os kollégákéhoz, illetve az önkormányzattól 2017.januártól átkerülő gazdasági vezető( középiskolai végzettségű) bére több lesz, mint az enyém.Pedagógus végzettségű iskolatitkár és pedasszisztens miért kap pedagógus bért ???? Bérfeszültséget okoz ! Mire számíthatok ? A fővárosi KLIK-nek írt levelemre 3 hete nem válaszolnak. A másik kérdésem, hogy a pedagógus asszisztens miért rendelkezik pedagógus szabadsággal, nekem miért a 3 évenként emelkedő rendes évi szabadság jár csak ?
Köszönöm a segítséget!

1995 óta vagyok pedagógus - óvodapedagógus - végzettségű NOKS-os szakszolgálati titkár. Még mindig nem soroltak át Ped 1-be, pedig állítólag 2015 szeptember 01-től kellett volna. Érdekes, hogy azóta is kapom a nem ped. végzettségű NOKS-osoknak járó Erzsébet-utalványt. Annyira dühös vagyok, senki sincs, aki elmondaná merre keressem az igazamat. Egy tanügyigazgatási szakértő szerint minimum 2015-ben át kellett volna sorolni. Forduljak bírósághoz? Mit tegyek, hogy megtudjam igazam van-e?
Válaszokat előre is köszönöm!

Szia, nincs igazad, helyes, hogy nem soroltak át, mert az a munkakör amit betöltesz nem jogosít rá. A kérdést a köznevelést tv. 65.§ (9) bek. b) pontja szabályozza. E szerint akkor járna ped bér ha a nevelési-oktatási intézményben nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörben pedagógus szakképzettséggel rendelkező lennél foglalkoztatva és az ovped végzettséged főiskolai szintű, nem szakközépiskolai.

Tehát ha fősulis óvónő vagy és iskolában dolgoznál, mint iskolatitkár, járna a PED bér.

Szia nemeszti! Valamit nem tudsz! 2013-ban megjelent a 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 39/C §-ának (1) bekezdése, mely a nevelő-oktató munkát segítő, pedagógus szakképzettséggel rendelkező (de nem pedagógus munkakörben alkalmazott) szakemberek Ped. I. fokozatba sorolásáról rendelkezik. Engem nem pedagógus munkakörben foglalkoztatnak, hanem szakszolgálati titkár vagyok, ezt figyelembe véve a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II.26.) EMMI rend. 6. sz. mellékletének 2. pontja szerint a szakszolgálati titkár nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakört lát el. Szóval ezek szerint jár, s mivel 21 év szakmai évvel rendelkezem így nem is a PED1, hanem a PED2-be kell besorolniuk.

Még annyi, hogy a köznevelési törvény 7.§-a alapján nem vagytok azok
7.§ (1) A köznevelési rendszer intézményei:
a) óvoda,
b) általános iskola,
c) gimnázium,
d) szakgimnázium,
e) szakközépiskola [a továbbiakban a c)-e) pont alattiak együtt: középiskola],
f) szakiskola [a továbbiakban a d)-f) pont alattiak együtt: szakképző iskola],
g) készségfejlesztő iskola [a továbbiakban a c)-g) pont alattiak együtt: középfokú iskola],
h) alapfokú művészeti iskola [a továbbiakban a b)-h) pont alattiak együtt: iskola],
i) gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény,
j) kollégium [a továbbiakban az a)-j) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény],
k) pedagógiai szakszolgálati intézmény,
l) pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény [a továbbiakban az a)-l) pont alattiak együtt: köznevelési intézmény].

Szia, de tudom. Akkor az egyértelműség kedvért csak a jogszabályt idézem:

"a NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörben pedagógus szakképzettséggel rendelkező"

Mivel a pedagógiai szakszolgálat nem oktatási-nevelési intézmény, ezért ez a törvényi kiterjesztés oda nem igaz.

Oldalak

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!