50 felett miért nem kellenek a nők a munkáltatóknak

Sajnos 2011. áprilisában 52 évesen munkanélküli lettem, viszont azóta is hiába próbálkozom, mindenhonnan elutasitanak, ha egyáltalán válaszra méltatnak.
Finoman fogalmazva közlik, hogy fiatal csapatba keresnek munkavállalót.
Ötvenen felül alkalmaz egyáltalán valaki NŐ-t ma magyarországon????

Lehet-e intézményvezető valaki teljes munkaidőben két helyen ugyanazon időben?

Sziasztok! 57 éves vagyok. Röviden a történetem. Közalkalmazottként dolgoztam majdnem 30 évet! 2011-ben családi okok miatt otthagytam a munkahelyemet, új városba költöztem. 2011. novemberétől - második férjem idős, 90 százalékos rokkant édesanyját ápoltam 2017. szeptemberben bekövetkezett haláláig napi 24 órában. Sikerült elég rövid időn belül munkát találnom. Már három hete dolgoztam amikor pénteken délután behívott a gazdaságvezető és közölte velem, hogy holnap nem kell mennem dolgozni. Mondtam neki, hogy persze, hogy nem, hiszen szombat lesz. Azt hittem, csak viccelődik velem. Nem így történt. Megkérdeztem tőle, hogy miért, mi a kifogása, talán rosszul végzem a dolgom? Azt mondta, nem mondhatja meg, hogy miért. Hiába is faggatom. Nem árulja el. Nagyon sokszor eszembe jut ez az eljárás, teljesen elkeseredek. Nincs jogom megtudni, hogy egyik napról a másikra miért tettek az utcára. Azóta is keresem nap-mint nap a munkát, de eddig ahová behívtak mindenütt úgy tűnt, hogy meg vannak velem elégedve, de pár nap múlva jön a -"sajnálattal értesítjük, hogy nem Ön nyerte el az állást" - unalomig megszokott sablon szöveg. Nincs jövedelmem mivel az ápolási díjból nem vontak adót így nem voltam jogosult az álláskeresési támogatásra. Az aktív korúak ellátására szintén nem vagyok jogosult az egy főre eső kereset miatt! Így magam után fizetem a semmiből az egészségügyi hozzájárulást! Ahogy telik az idő, egyre jobban fogy a reményem.

Kedves ügyvédek jogászok Varga Nagy Péter és Varga Nagy Petra én meg a nővrérem és 2 vecsési unokanővéreim és unokabáttyáim, de a Dunapataji 2 unokanővérem és az ottani unokabáttyám szeretnénk önálló alaoított családot.

De az a helyzet ,hogy 1 nméter lakás 500 ezer Ft

De egy önálló családnak rendkívüli feltétele egy jó ingatlan manapság egy jobb családi ingatlan legalább 50 - 60 millió Ft de inkább 100 millió csakhogy Budapesten egy négyzetméter lakás ár fél millió Ft viszont az ember bárhol bármilyen boltban dolgozik havi max 150 ezer Ft-nál nem keres többet. 3 hónap munka 1 négyzetméter100 négyzetméterért 25 évig dolgozik az ember ha van párja az embernek akkor is 12,5 év munka a szülök háza meg igen szűkös lenne a fiatal párok és született gyerek számára.

Nagyon sok munkahelyen az ember 12 órázik szinte minden idejét elveszi az embernek szabad napján örül az ember ha pihen.
Ha ovodás vagy iskolás az ember gyereke mikor marad szabad idő a gyerekre a gyereknek mikor van szabad ideje.

Az egyik Dunapataji unokanővérem és unokabáttyám FELSŐFOKÚ NÉMET TANÁROK BÉCSBEN ÉS STUTGARTBAN KINT DOLGOZIK MÉGSEM JUTOTT EL ODA ,hogy 100 nméteres ház férj szuper ovoda iskola felújítattja 20- 30 milliósra a Jánoshalmi házat és eladjuk. Az anyum tesója Attila 2 éves korában paralizisből épült fel a Beáta unokanővérem 2010 tavasza óta új vég bepirosodott fájos volt azóta többször vitték orvoshoz csak kesztyűben vérintkezhet vízzel.

A másik az apum egyik tesója Máté az ő felesége Mariann és a gyerekeik Feri és Teri meg kihasználósak a szemedbe röhög barátkozik közben megátver.

A másik az anyum egyik tesója Noámi az ő feérje Máté és a gyerekeik Tamás és Tamara meg kihasználósak a szemedbe röhög barátkozik közben megátver.

Ferinek és Terinek Budakalásznál sport pályát vett az apjuk Tamásnak és Tamarának Törökbálinton házat vett az anyjuk.

Máté az apum tesója gazdag könyvelő de igazából kettőnk közt maradjon apumnak ne mondja de közömbös a Laci viszont szeretném ha Ági Ákos is 50 - 60 éven keresztűl átverős kerülős úton rávenni ,hogy boldog szülők nagy szülők legyenek.

Visszatérve magamra és nővéremre középsuli 5-öd év után multimédia és adatbázis tanfolyamon is voltunk utánna dolgoztunk egyszerűbb video vágás photoshop munkát de utánna 4 év ig munkanélküliek voltunk. utánna Zeptereztem és köznben muműszaki cikk eladót is elvégeztünk.

2 évig csináltuk 6 hónap munkanélküliség utánna. Ez után vendéglátás ott megnőtt forgalom éjszakázás hajnal 5 kezdés 6 helyett inkább ott hagytauk utánna 1 év munkanélkül . Vegyescikk azaz bútor és építőnyag raktárosak és lakberendezői munkahelyen voltunk a felmondási időben lévő ember helyére vettek fel ő meg gondolta magát engem így csak távolabbra tudtak volna alkalmazni így inkább közös megegyezéssel megváltunk. Ezután 5 hónap munkanélkül vegyescikk raktárosak voltuk de a telephely elköltözött adott ajánló levelet ,hogy jól dolgoztam de a cégtelephely költözés miatt nem tudtuk a munkát folytatni.

Próbáltunk interneten nézelődni tanácsadásért ,hogy vágjunk bele az önálló alapított családmegkezdéséhez.
és még valami egy házasság gyereknevelésnél fontos a közeli bölcsöde ovóda iskola középiskola és az egyéni testiadottság gyerekkel foglalkozás pihenés mellett ráegészség élsportolni a vérnyomás vércukor koleszterin egyenes hát váll és ugyanígy a férj feleség gyerek vagy gyerekek számára.Nagyon jó anyós nagyon jó após.
Kitaláltam azt ,hogy mi lenne ha a szomszéd és az én vagy a szomszédok és én házam algúttal lennének összekötve és genetikus által egymásnak pete és hímivar sejtet adnánk át és ugyanígy az unokanővéreim számára.

Ezeket próbáltam internetre le írni sok fele visszaírtak nem tudnak segíteni vagy vissza sem írtak.
Még a Lilu keresem a családomba is írtam ezért. Felvetődik a kérdés ,hogy miért akarom azt hogy: mi lenne ha a szomszéd és az én vagy a szomszédok és én házam algúttal lennének összekötve és genetikus által egymásnak pete és hímivar sejtet adnánk át és ugyanígy az unokanővéreim számára.

Nagyon egyszerű családi és genetikai bebiztosítás céljából.
Visszatérve apunkra és anyunkra apum 25 évig dolgoztak a Ferihegy1-en. A másik 4 vecsési unokatesóim anyjai és apjai kémia inf és matek tanár volt a Vecsésen már nyugdíjasak. Viszont 1984-ben apuinknak és anyuinknak lett volna Ázsiai Afrikai oországba kimenni műszaki tudósítani csakhogy az háború és betegség veszélyes volt.

Az is fontos dolog ,hogy az ember szeretné ha a gyerekét megtudná tanítani idegen nyelvre. Na igen ezért tolmácshoz érdemes hozzámenni csakhogy vannak akik azt mondják tudod azonos iskolai végzettségtudod társadalom gőg tanm tam csak orvos ügyvéd csak gazdag és egyetemista házasodhat, na igen de akkor meg így nem lehet a legjobbat nyújtani a gyereknek. De mondjuk lehet az is ,hogy nem egyforma nem egy hangom egy húron pendűlnek az emberek hiéába tekintünk el a dolgoktól.

A másik jó ha az ember mégha lány is a gyereke biztonságos növekedés hormon kezelni a gyereket az sem árt ha nagyobb növésű. Na igen de erre azt mondják mi van ha egészségügyi mellékhatásos, vagy ha ezeket a kapcsolatokat pénzzel kell megvenni.

Na igen mások azt mondják elég ha csak közel de mégis egy kicsit távolabb laktok és dns lánc pete hímivarsejt átadást csináltok mások erre meg ez az egész megint pénzt a nagyobb növésüek nem veszik olyan komolyan. De ha egyezményes eskü akkor eggyütt komolyan veszik biztosan a mesterséges pete és hímivarsejt beültetést.

Kedves ügyvédek jogászok azonfelül ,hogy szeretném ,hogy önálló alapított családom van nekem és unokatesóimnak azonfelül nyilván jó létet biztosítani a saját családomnak és ezenfelül és habár nem papp végzettségű nem krisnás csoprt tag vagyok szeretnék jótékonykodni is segíteni a rászorulókon ha lehet.
Habár a mai világban örül az ember ha magán tud segíteni ilyen a Magyar eu uniós és más egyéb politikai gazdasági helyzet.

Szeretném ha én és unokatesóim szomszédaink közvetlen egymás mellet lennénk alagúttal összekötött házakkal és petesejt hímivarsejt beültetés üzletelnénk és jótékonykodnánk.

Szeretném ha legalább én és a párom 5 klónozás üzlet szomszédaim akik szintén hím ivarsejt és petesejt beültetés üzletelünk, és a házaink közvetlen egymás mellet van és alagút van közöttük.

De szeretném ha okumenikus karitász segítenénk
a hajléktalan

deviza hiteles
az elvált

a vérnyomás vércukor koleszterin bajósnak a gerinc bajosnak a rossztanulóknaka nyelvtanulási nehézséggel küdőknek a munkanélkülieknek az autó tanulási nehézségekkel küdőknek akik a szüleikkel vannak rosszban akiknek nem megy a sex akik rossz munkahelyi főnökkel és vagy kollégával vagy mindkettővel küzdenek.

ezenfelűl szeretnék még külön jót idolgot is jutattni a megsegített rászorulónknak.

Ezekről mi a véleménye mit tanácsol?

Persze tudom igazából több 100 több 1000 milliárd forint kéne a hathatósabb jótékonykodáshoz a.

De mégis örül az ember ha magán tud segíteni és család gyerek mellett lehet nem is megy annyirade ha nagyon sokan beszálnak a főállásban rászorúlón segítésbe jobban menne.
Önök tudnak ezekre valami okos tanácsot?

Kedves ugyvédek jogászok milyen lelki mentalitással ,hogy miért milyen tudattal kell ön szerint ahhoz hozzá állni hogy az embernek nem lessz önálló alapított családja.

Hogyan lehet feldolgozni milyen lelki mentalitással, hogy a saját lakhelyén vecsésen ragadunk, és mért?

Ha netán mgis lessz önálló alapított családja az embernek ebben a mai világban, hogyan tud minél jobban felkészülni ,hogy a gyereknevelés egyik perce éve se óriás felelősségnek nyűgnek érződjön, és mindig legyen szabad ideje a gyerekre vagy gyerekeire és párjára.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vannak családafai rokonaink akik épp gazdagok csak épp olyanok, hogy az ember szemébe röhögnek csak épp a háta mögött meg jól kihasználják.

Anyunk és apunk anyjának 9 anyunk és apunk apjának 10 testvére volt ezek közül az unokáik közül vannak akik közül van gazdag anyunknak és apunknak 5 testvére van a vecsési 2 fiú 2 lány unokatesónk apjainak és anyjainak 4 testvére van vannak köztük gazdagok csak épp olyanok, hogy az ember szemébe röhögnek csak épp a háta mögött meg jól kihasználják az embert.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kerülő úton lehet valahogy önök által jól üzletelni velük, hogy mindenki jól járjon.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezen a weboldalon össze van gyűjtve minden állásajánlat Magyarországon, mindenki tud találni megfelelőt: https://hu.jooble.org

Sajnos ma Magyarországon 50 év felett nem vesznek fel sehová sem!
Múlt héten tesztlap íráson voltam,megfeleltem.Közölték Szerdán értesítenek mikor mehetek 1 nap próba munkára!
Azóta is várom a munkaadó hívását lassan 1 hete!
Sajnos igaz amit az előttem szóló írt!!

Kedves ügyvédek jogászok Varga Nagy Péter és Varga Nagy Petra én meg a nővrérem és 2 vecsési unokanővéreim és unokabáttyáim, de a Dunapataji 2 unokanővérem és az ottani unokabáttyám szeretnénk önálló alaoított családot.

De az a helyzet ,hogy 1 nméter lakás 500 ezer Ft

az e-mailem: cleopatranapos@gmail.com

Munka Magyarországon

Én a B.K.V-áll dolgoztam mint busz takarító tavaly májusban le építés címszóval elküldtek.Azóta sem találok munkát.Bárhova elmegyek jelentkezni csak azt mondják nincs felvétel vagy írjak önéletrajzot na meg van képzettségem? Akkor most mi mihez is kezdjünk akik még dolgozni szeretnénk?

A családtámogatásnál kifelejtik évek óta az idős szülők gondozását, ápolását végzők anyagi támogatását. Csak az ápolási díjjal, vagy még azzal sem díjazzák ezt az idő és energiaigényes munkavégzést.
Sehol sem látható, hogy ezt valaha is megbecsülte volna az Önkormányzat, vagy akár milyen rendelet.
Az ápolási időszak után, anyagilag és fizikailag is kilátástalan helyzetbe kerül az 55 év feletti korosztály. Nem csak a munkaerőpiaci helyzet nem kedvező e korosztály számára, de a nyugdíj rendeletek sem. Ezen kellene sürgősen változtatni. Nem végtelenségig kihasználni ennek a korosztálynak a tűrő képességét!Méghozzá úgy, hogy figyelembe se veszik évek óta, még csak a hozzászólások tartalmát sem. Amikről írtak a témában érintettek.Mikor fog számítani végre, az idős női korosztály véleménye?

Sőt, csak azokat veszik figyelembe, akik beteg gyermeket ápolnak/ápoltak. Pedig az idős szülő miatti kiesés is megnehezíti a majdan munkába álló helyzetét. Ezt is kompenzálni kellene valahogyan. Mégsem lehetett otthon hagyni magára a szülőt sem. Valakinek otthon kellett vele maradni. Erre is kellene megoldás.

Hiába vannak a kedvezmények, ha azzal a munkáltatók nem élnek. Nem is érdekli Őket a gyakorlat ezt bizonyítja. Hiszen az álláskeresők között az 55 éven felüli nőkből elég sok van ahhoz, hogy ezt észre vegyék a munkáltatók is.
Miért nem hagyják nyugdíjba vonulni azokat, akik végig dolgozták az életüket. A gyerekgondozás feladataitól kezdve a szülő ápolásáig élete végéig. Hol van itt személyre szabva az életút nézve? Merev, igazságtalan rendeletekkel nem lehet ezt megoldani. Főleg úgy nem, hogy figyelembe se veszik a szülők ápolási, gondozási idejét a nők 40 éves korengedményes nyugdíjba menetelének szempontjából. Ezek az évek kiesnek, annak ellenére, hogy rengeteg fizikai, lelki, anyagi és egyéb terheket kell elhordoznia ezen idő alatt a nőknek. Tulajdonképpen végig tehermentesítik a szolgáltatókat a saját munkaerejükkel. Mindent önerőből végeznek el, külső segítséget max. a többi családtag, ha ráér és képes is besegíteni. Se anyagilag, se az idő múlását nem veszi figyelembe a társadalom, sem a jogszabályok. Hogy a legtöbb teher, pont ezen a korosztályon van. A megbecsülés viszont elmarad feléjük. Miért kell teljesen ellehetetleníteni azokat akik a legtöbbet tettek fizikailag is, a szociális intézmények helyett is, a kórházak, nővérek munkáját is kiváltva, a betegápolás területén? Nem a stadionokra kellene költeni el a több milliárdot. Hanem elősegíteni, hogy a nők, idős korukra ne adósodjanak el, pl. az ápolási több éves időszak alatt, mikor a szüleiket ápolják.Úgy, hogy mikor ennek az időszaknak vége. Egy fillér nélkül maradva, utána kényszerből, hogy a 40 évük meglegyen, állás kereséssel töltsék az idejüket. Hiszen az ápolási munka alatt, nincs szabadság, nincs nyaralás, csak folyamatos gondoskodás a beteg ellátása. Ez minden féle szempontból megterhelő munkavégzés. Az anyagiakról már nem is beszélve. Hiszen az ápolási díj összegéből, aligha lesz normális nyugdíjösszeg. Csak ép, hogy szolgálati időbe számít majd be. De az is csak 65 éves korba. Ez viszont még nagyon messze van. Ugyanúgy figyelembe kellene venni a nők 40 éves korengedményes nyugdíjba vonulásához azt az időszakot is, amit a szülei ápolására évekig fordított.
Az egyenlő bánásmódot, az esélyegyenlőséget itt is figyelembe kellene venni végre. Mivel ugyanolyan értékes ez a munka, mint a gyerekápolása.

Én 15 hónapja keresek állást 51 évesen diplomával és három nyelvvizsgával. Körülbelül 150 álláshirdetésre jelentkeztem, az esetek felében nem válaszoltak semmit, a másik felében rövid időn belül nemet válaszoltak. Mindössze 11 helyre hívtak be interjúra, de egyik helyen sem én lettem a befutó. A legjobb interjú kérdés egy köztisztviselői állás előtt hangzott el, ahol a fiam lehetne korú osztályvezető megkérdezte, hogy a korábban megpályázott helyeken miért nem engem vettek fel? Ezzel nyilvánvalóan a koromra célzott, bele is pirult a füle. Én csak annyit válaszoltam, hogy erről talán kérdezze meg a korábbi interjúztató feleket.
A lényeg az, hogy még 14 évet kellene dolgoznom, de egy jónak számító diplomával 51 évesen már senkinek sem kellek. Pedig én már nem fogok szülni, óvodába és iskolába rohanni a gyerekekért, sem otthon maradni a beteg gyerekkel, mint az istenített 30-as korosztály. Dolgozni pedig még tudnék úgy mint ők, sőt sokkal több tapasztalattal és türelemmel.

Kedves ügyvédek jogászok Varga Nagy Péter és Varga Nagy Petra én meg a nővrérem és 2 vecsési unokanővéreim és unokabáttyáim, de a Dunapataji 2 unokanővérem és az ottani unokabáttyám szeretnénk önálló alaoított családot.

De az a helyzet ,hogy 1 nméter lakás 500 ezer Ft

az e-mailem: cleopatranapos@gmail.com

De egy önálló családnak rendkívüli feltétele egy jó ingatlan manapság egy jobb családi ingatlan legalább 50 - 60 millió Ft de inkább 100 millió csakhogy Budapesten egy négyzetméter lakás ár fél millió Ft viszont az ember bárhol bármilyen boltban dolgozik havi max 150 ezer Ft-nál nem keres többet. 3 hónap munka 1 négyzetméter100 négyzetméterért 25 évig dolgozik az ember ha van párja az embernek akkor is 12,5 év munka a szülök háza meg igen szűkös lenne a fiatal párok és született gyerek számára.

Nagyon sok munkahelyen az ember 12 órázik szinte minden idejét elveszi az embernek szabad napján örül az ember ha pihen.
Ha ovodás vagy iskolás az ember gyereke mikor marad szabad idő a gyerekre a gyereknek mikor van szabad ideje.

Az egyik Dunapataji unokanővérem és unokabáttyám FELSŐFOKÚ NÉMET TANÁROK BÉCSBEN ÉS STUTGARTBAN KINT DOLGOZIK MÉGSEM JUTOTT EL ODA ,hogy 100 nméteres ház férj szuper ovoda iskola felújítattja 20- 30 milliósra a Jánoshalmi házat és eladjuk. Az anyum tesója Attila 2 éves korában paralizisből épült fel a Beáta unokanővérem 2010 tavasza óta új vég bepirosodott fájos volt azóta többször vitték orvoshoz csak kesztyűben vérintkezhet vízzel.

A másik az apum egyik tesója Máté az ő felesége Mariann és a gyerekeik Feri és Teri meg kihasználósak a szemedbe röhög barátkozik közben megátver.

A másik az anyum egyik tesója Noámi az ő feérje Máté és a gyerekeik Tamás és Tamara meg kihasználósak a szemedbe röhög barátkozik közben megátver.

Ferinek és Terinek Budakalásznál sport pályát vett az apjuk Tamásnak és Tamarának Törökbálinton házat vett az anyjuk.

Máté az apum tesója gazdag könyvelő de igazából kettőnk közt maradjon apumnak ne mondja de közömbös a Laci viszont szeretném ha Ági Ákos is 50 - 60 éven keresztűl átverős kerülős úton rávenni ,hogy boldog szülők nagy szülők legyenek.

Visszatérve magamra és nővéremre középsuli 5-öd év után multimédia és adatbázis tanfolyamon is voltunk utánna dolgoztunk egyszerűbb video vágás photoshop munkát de utánna 4 év ig munkanélküliek voltunk. utánna Zeptereztem és köznben muműszaki cikk eladót is elvégeztünk.

2 évig csináltuk 6 hónap munkanélküliség utánna. Ez után vendéglátás ott megnőtt forgalom éjszakázás hajnal 5 kezdés 6 helyett inkább ott hagytauk utánna 1 év munkanélkül . Vegyescikk azaz bútor és építőnyag raktárosak és lakberendezői munkahelyen voltunk a felmondási időben lévő ember helyére vettek fel ő meg gondolta magát engem így csak távolabbra tudtak volna alkalmazni így inkább közös megegyezéssel megváltunk. Ezután 5 hónap munkanélkül vegyescikk raktárosak voltuk de a telephely elköltözött adott ajánló levelet ,hogy jól dolgoztam de a cégtelephely költözés miatt nem tudtuk a munkát folytatni.

Próbáltunk interneten nézelődni tanácsadásért ,hogy vágjunk bele az önálló alapított családmegkezdéséhez.
és még valami egy házasság gyereknevelésnél fontos a közeli bölcsöde ovóda iskola középiskola és az egyéni testiadottság gyerekkel foglalkozás pihenés mellett ráegészség élsportolni a vérnyomás vércukor koleszterin egyenes hát váll és ugyanígy a férj feleség gyerek vagy gyerekek számára.Nagyon jó anyós nagyon jó após.
Kitaláltam azt ,hogy mi lenne ha a szomszéd és az én vagy a szomszédok és én házam algúttal lennének összekötve és genetikus által egymásnak pete és hímivar sejtet adnánk át és ugyanígy az unokanővéreim számára.

Ezeket próbáltam internetre le írni sok fele visszaírtak nem tudnak segíteni vagy vissza sem írtak.
Még a Lilu keresem a családomba is írtam ezért. Felvetődik a kérdés ,hogy miért akarom azt hogy: mi lenne ha a szomszéd és az én vagy a szomszédok és én házam algúttal lennének összekötve és genetikus által egymásnak pete és hímivar sejtet adnánk át és ugyanígy az unokanővéreim számára.

Nagyon egyszerű családi és genetikai bebiztosítás céljából.
Visszatérve apunkra és anyunkra apum 25 évig dolgoztak a Ferihegy1-en. A másik 4 vecsési unokatesóim anyjai és apjai kémia inf és matek tanár volt a Vecsésen már nyugdíjasak. Viszont 1984-ben apuinknak és anyuinknak lett volna Ázsiai Afrikai oországba kimenni műszaki tudósítani csakhogy az háború és betegség veszélyes volt.

Az is fontos dolog ,hogy az ember szeretné ha a gyerekét megtudná tanítani idegen nyelvre. Na igen ezért tolmácshoz érdemes hozzámenni csakhogy vannak akik azt mondják tudod azonos iskolai végzettségtudod társadalom gőg tanm tam csak orvos ügyvéd csak gazdag és egyetemista házasodhat, na igen de akkor meg így nem lehet a legjobbat nyújtani a gyereknek. De mondjuk lehet az is ,hogy nem egyforma nem egy hangom egy húron pendűlnek az emberek hiéába tekintünk el a dolgoktól.

A másik jó ha az ember mégha lány is a gyereke biztonságos növekedés hormon kezelni a gyereket az sem árt ha nagyobb növésű. Na igen de erre azt mondják mi van ha egészségügyi mellékhatásos, vagy ha ezeket a kapcsolatokat pénzzel kell megvenni.

Na igen mások azt mondják elég ha csak közel de mégis egy kicsit távolabb laktok és dns lánc pete hímivarsejt átadást csináltok mások erre meg ez az egész megint pénzt a nagyobb növésüek nem veszik olyan komolyan. De ha egyezményes eskü akkor eggyütt komolyan veszik biztosan a mesterséges pete és hímivarsejt beültetést.

Kedves ügyvédek jogászok azonfelül ,hogy szeretném ,hogy önálló alapított családom van nekem és unokatesóimnak azonfelül nyilván jó létet biztosítani a saját családomnak és ezenfelül és habár nem papp végzettségű nem krisnás csoprt tag vagyok szeretnék jótékonykodni is segíteni a rászorulókon ha lehet.
Habár a mai világban örül az ember ha magán tud segíteni ilyen a Magyar eu uniós és más egyéb politikai gazdasági helyzet.

Szeretném ha én és unokatesóim szomszédaink közvetlen egymás mellet lennénk alagúttal összekötött házakkal és petesejt hímivarsejt beültetés üzletelnénk és jótékonykodnánk.

Szeretném ha legalább én és a párom 5 klónozás üzlet szomszédaim akik szintén hím ivarsejt és petesejt beültetés üzletelünk, és a házaink közvetlen egymás mellet van és alagút van közöttük.

De szeretném ha okumenikus karitász segítenénk
a hajléktalan

deviza hiteles
az elvált

a vérnyomás vércukor koleszterin bajósnak a gerinc bajosnak a rossztanulóknaka nyelvtanulási nehézséggel küdőknek a munkanélkülieknek az autó tanulási nehézségekkel küdőknek akik a szüleikkel vannak rosszban akiknek nem megy a sex akik rossz munkahelyi főnökkel és vagy kollégával vagy mindkettővel küzdenek.

ezenfelűl szeretnék még külön jót idolgot is jutattni a megsegített rászorulónknak.

Ezekről mi a véleménye mit tanácsol?

Persze tudom igazából több 100 több 1000 milliárd forint kéne a hathatósabb jótékonykodáshoz a.

De mégis örül az ember ha magán tud segíteni és család gyerek mellett lehet nem is megy annyirade ha nagyon sokan beszálnak a főállásban rászorúlón segítésbe jobban menne.
Önök tudnak ezekre valami okos tanácsot?

Kedves ugyvédek jogászok milyen lelki mentalitással ,hogy miért milyen tudattal kell ön szerint ahhoz hozzá állni hogy az embernek nem lessz önálló alapított családja.

Hogyan lehet feldolgozni milyen lelki mentalitással, hogy a saját lakhelyén vecsésen ragadunk, és mért?

Ha netán mgis lessz önálló alapított családja az embernek ebben a mai világban, hogyan tud minél jobban felkészülni ,hogy a gyereknevelés egyik perce éve se óriás felelősségnek nyűgnek érződjön, és mindig legyen szabad ideje a gyerekre vagy gyerekeire és párjára.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vannak családafai rokonaink akik épp gazdagok csak épp olyanok, hogy az ember szemébe röhögnek csak épp a háta mögött meg jól kihasználják.

Anyunk és apunk anyjának 9 anyunk és apunk apjának 10 testvére volt ezek közül az unokáik közül vannak akik közül van gazdag anyunknak és apunknak 5 testvére van a vecsési 2 fiú 2 lány unokatesónk apjainak és anyjainak 4 testvére van vannak köztük gazdagok csak épp olyanok, hogy az ember szemébe röhögnek csak épp a háta mögött meg jól kihasználják az embert.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kerülő úton lehet valahogy önök által jól üzletelni velük, hogy mindenki jól járjon.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Annyira nagy butaság ez az életkori dolog a munkáltatók részéről... minden korosztálynak van előnye-hátránya. Valóban ahogy írtad a tapasztalat türelem... Én azt tapasztaltam (50 éves vagyok) kb 2 éve vagyok új munkahelyen, munkahelyről munkahelyre haladva egyre nehezebb fajsúlyosabb dolgokat végzek, bíznak rám pont a tapasztalatom miatt .Pld ahol most vagyok, ezt egyszerűen más nem is vállalta el, 3-4 év alatt 3 dolgozó jött ment és most én csinálok egy bizonyos dolgot 2 éve. Rengeteget túlórázok (mert már gond nélkül megtehetem) nagyon sokrétű szerteágazó a munka amit elvégzek... sajna anyagilag nem a legjobb. Együtt érzek veled, és biztos vagyok benne találni fogsz valamit előbb, szívből kívánom!

Kedves "Vendég" .. az annyira nagy butaság ez az című hozzászólásodra szeretném elmondani, hogy jó hallani, ha valakinek sikerül hasznos, értelmes munkát találnia....nem ez a jellemző ebben a korban. DE: ne felejtsd el, hogy 2 évvel ezelőtt Te még a negyvenes korosztályhoz tartoztál. Arról már nem is beszélve, ha éppen a 60. évet töltötted be, akkor mihez kezdjél az elkövetkezendő 4,5 évben?

Az 55 év feletti nők, ha az idős szülők ápolása után vissza szeretnének térni a munkaerőpiacra, ez kényszerből van csak. Mivel az ápolási időszakot nem számítják be a nők 40 éves korengedményez nyugdíjazásához a munkaviszonyként nem veszik figyelembe. Csak a gyerekeket ápolók ideje számít be.
Ezért van sok idős 55 év feletti nő kényszerhelyzetben, és egyben kiszolgáltatott helyzetben is.
Mivel a kora miatt is az esélyegyenlőséget meg se kapja a munkába lépéshez.
Ezen a szemléleten kellene változtatni. Mivel egy 55 éves nő a 80-as években el tudott menni teljes öregségi nyugdíjba. Ott még nem is volt ekkora munka nélküliség. Most ennek ellenére erőltetik a nők 65 éves koráig dolgozását! Csak ép a feltételeket nem teremtik meg hozzá a munkáltatók! Miért nem veszik figyelembe a munkáltatók a kedvezményeket, ha 55 év feletti munkaerőt alkalmaznak? Pont ez a korosztály, akinek a legjobban kellene segíteni az elhelyezkedését a munkaerőpiacon a munkáltatóknak! Hiszen kellő élettapasztalattal is rendelkeznek, nem csak munkatapasztalattal. Miért van még mindig a gyakorlatban a kor miatti hátrányos megkülönböztetés? Nem a munkavégzés számít?

Sajnos nem csak az 50 feletti nők nem kellenek a munkahelyeken. 59 éves férfi vagyok, közel 43 éves munkaviszonnyal. Egy éve elküldtek a munkahelyemről, azóta hiába keresek, akár személyesen, akár a neten. Tényleg a cégek még válaszra sem méltatják az embert. Megalázó a helyzet! 22,800,-Ft-ból hogyan lehet megélni?????

50 ÉVES VAGYOK MOST MÉG VAN MUNKAHELYEM 1-2 ÉVIG BOLTBAN DOLGOZOM.SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ OKJ KÉPZÉSRE IRATKOZTAM ,JÁROK ISKOLÁBA.SAJNOS LELKILEG ELÉG NEHEZEN BÍROM HA VALAKIT EL ESETNEK LÁTOK ÉS EZ GONDOLKODÓBA EJTETT.VAN MÉG EGY LEHETŐSÉG ÓVODAI DAJKA KÉPZÉS AZ MÁR JOBBAN TETSZENE ÁRBAN EGY KATEGÓRIA.SZERINTETEK MELYIK LENNE ÉRTELMESEBB.IGY AHOGYAN NÉZEM AZ IRÁSOKAT NEM SOK JÓ VÁR RÁM

Szerintem az óvodai dajka állás jobb mindenképp,én magam óvónő vagyok jelenleg, de állandóan elkapok valamit a gyerekektől súlyosan megbetegszem,így sajnos önerőből leszek kénytelen változtatni,pedig a keresetem is jó,és szeretem is a munkám, de az egészségem fontosabb.(és nekem is nehéz lesz más műfajban dolgozni, el sem tudom képzelni hol.

Szomorú ez az egész. De már 40 évesen se kellek senkinek. Kötelezően ugye meghirdetik az állást- bár ez sem igaz mindenkire- aztán már előre megvan,hogy kit vesznek fel.Siralmas.Mindegy mennyit értél el,nem számít.Se a végzettséged,se a tudásod.Ezt a világot éljük.

Nem vagyok tisztába vele, hogy egy közalkalmazottként dolgozó dajka hány éves koráig dolgozhat Nyugdíjasként? Van e erre vonatkozó törvény?

Szerintem nem lehet dolgozni dajkai munkakörben , ha valaki már nyugdíjas.

Bocs új vagyok ezen a portálon de mivel én is az 57.-iket taposom nem találok munkát.
Naponta kb 20-30 álláskereső portált nézek meg és átlag 3-4 pályázatot küldök el. De semmi reakció.
Akik pedig válaszolnak /tisztelet a kivételeknek/ szélhámosok csak az adatokra van szükségük de tényleges munkát nem adnak, hirdetésük csak kamu.
Ha valaki tud esetleg olyan szervezetről amely segíteni tud illetve összefogja a magunkfajta embereket megköszönném. Nem a munkaügyi központokra gondolok ök sajnos behatárolt dolgokat végezhetnek.

Kérem segítsünk egymásnak!!! Hné Judit

Sajnos 3 hónapos próbaidő lejárta előtt már közlik nem tudnak foglalkoztatni, mert szerintük erre a munkára nem vagyok alkalmas. A szocpolt szeretném felvenni, mert 17 éves nappali tagozatos középiskolás gyedeket nevelek egyedül. A lakásom eladtam, de az előző munkahelynél 4 nap most mivel február 22-én fejeződött be a munka és március 21-ig lett volna meg a 180 nap, ismét elérhetetlen lesz ha nem helyezkedem el jövőhéten. /2016. II. 25-e van ma/

Kedves Judit!
Én ugyanabban a cipőben járok, mint Te,-és gondolom még sok ezer társunk,- akikkel igazán a kutya sem foglalkozik. Még messze a nyugdíj, de "öregek " vagyunk ahhoz, hogy bárhová is felvegyenek minket, hiába a tapasztalatunk és a munkatűrő képességünk! Kérném én is azt, hogy minél többen csatlakozzanak akik úgy érzik, hogy velük is hasonlóan diszkrimináltan bánnak a munkaadók!
Én tisztelem a ma kisgyermeket vállaló családokat, és én is támogatom az anyukák újra munkába állásának védettségét.((Nekem is három gyermekem van.)
Tisztelem a szüleim korosztályát, ők is megérdemlik a tisztes nyugdíjukat.
DE!!! KI TÖRŐDIK VELÜNK???
A LEGNAGYOBB TEHER MÉG IS A MI VÁLLUNKON FEKSZIK!!!!
A GYERMEKEINK TÁMOGATÁSA MELLETT AZ IDŐS SZÜLEINKÉ IS!!!!
SZERETNÉNK MIND KETTŐNEK MEGFELELNI, DE HOGYAN HA NINCS MUNKÁNK??????
A "22-es csapdája" ez!!!
Kedves sorstársak, aki hasonló cipőben van az csatlakozzon!!!!
Kedves JUDIT tőled pedig várnék egy személyes bemutatkozást az e-maill-re.

Betöltöttem az 50-ik évemet, de még nem lehetek nyugdíjas sem. 2007 óta keresek új állást diplomával, nyelvtudással, szakmai tapasztalattal, gyakorlattal de mindeddig csak visszautasítást kaptam. Vagy pedig válaszra sem méltattak. Teljesen reménytelen!!!

Együttérzek minden hozzászólóval. Szörnyű dolog a munkanélküliség.
A pályakezdő fiatalok esetében közel 30%-os a munkanélküliség, 50 év felett pedig láthatjuk, hogy szintén nagyon nehéz elhelyezkedni manapság. -Sok százezer ember szeretne munkát.- Ennek ellenére a nyugdíjkorhatárt eddig minden kormányzat emelte. Nemcsak itt hanem más országokban is, például Spanyolországban.
Hogy miért? Azért mert az alacsony munkanélküli segélyt könnyebb kifizetniük, mint a nyugdíjt. Úgyhogy még ha nem is találnak munkát az idősek, legalább nem kell nekik kifizetni a nyugdíjakat. Pályakezdőknek pedig még munkanélküli segélyt sem kell fizetni, mert egy év bejelentett munkaviszony kell a segélyhez. Ez a valódi ok...
Mindenkinek legyen az idős vagy fiatal, bejelentett munkát, biztos megélhetést kivánok!

A cím nem a véletlen műve!
59 évesen közel 45 év igazolt szolgálati idővel és több mint nyolc év folyamatos munkaviszonnyal a hátam mögött, idén tavasszal lettem munkanélküli, miután munkáltatómat felszámolták. Eddig több mint 160 álláshirdetésre adtam be jelentkezésemet, két középfokú végzettséggel, több féle szakismerettel, egy rakás KERESETT tanfolyami végzettséggel, a felhasználóinál jóval magasabb szintű informatikai tudással és gyakorlattal, hivatásos jogosítvánnyal és tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal. Az esetek több mint 90%-ban a hirdetők válaszra sem méltattak. Akik válaszoltak többnyire csupán a jelentkezés regisztrációját közölték. De kiemelnék két, mindenki számára tanulságos történetet. Az egyikben az auditáló ügyvezető igazgató megkérdezte, hogy hogy lehet az, hogy ennyi szakmai ismerettel és végzettséggel, ilyen hosszú szolgálati idővel nem találtam eddig munkát? Természetesen Ő sem vett fel! Remélem azóta válaszolt a saját kérdésére legalább Önmagának.
A másik történet brutálisabb. Az audáló bérmeghallgató miután megnézte a születési dátumomat póker arccal közölte, hogy sem idénre, sem jövőre nem terveztek vállalalti temetési költséget!
És fel kell hívjam a figyelmeteket a pályázatokra történő jelentkezések egy döbbenetes következményére. Az álláskereséshez külön Gmail fiókot nyitottam, hogy követni tudjam saját levelezéseimet. Az önéletrajokat, a motivációs és referencia leveleket csak ezen a fiókön keresztül küldöm el. Legnagyobb megdöbbenésemre egy idő után spam-ok, kéretlen reklámok tömeg zúdult rá, mobil és vezetékes telefonom folyamatosan ZAKLATNAK különféle egészségügyi termékbemutatókkal, patinás külföldi szállodákban nyert üdülések ígéretéve.
Gyakorlatilag az önéletrajzban kért elérhetőségeimet használják meg a felkeresésemre!!!Több hirdető felület tulajdonosát, üzemeltetőjét kerestem meg e témában, mert hirdetéseikben a valós hirdető adatait nem közlik vagy éppen titkolják. Legmegdöbbentőbb választ a profession.hu PROFINAK hitt online szolgáltatótól kaptam, ahol közölték, hogy a fizető ügyfeleiket minden vonatkozásban igyekeznek kiszolgálni!!!! Ez pedig brutálisan sérti a média törvény elektronikus hirdetésekre vonatkozó törvényi előírásait.

Vagyis hiába a törvény, "magad uram, ha szolgád nincs" védd meg magad!

Már 54-ik évemben vagyok és már sajnos senki nem kapkod utánam. Még akik behívnak azok is annyira alul fizetnének, hogy még a megélhetésre sem elegendő nem hogy a nagy svájci frankos törlesztésre. Kérdem én minek a végzettség ha bárkit felvesznek akiknek nincs és ha ugyanannyit fizetnek mint akinek nincs? Mindig is nagyon szerettem dolgozni és most már nem kellek, pedig vannak végzettségeim, van tapasztalatom és nagy gyakorlatom. Tudok alkalmazkodni...akkor mi a nagy helyzet? Hogyan éljek így tovább, tele adóssággal és semmi pénzel?
Ha van valamilyen megoldás értesítsetek engem is mit lehet csinálni, mert nagyon szeretnék dolgozni. Mert a tapasztalataim hogy a fiatalabbak vagy az idősebbek kellenek még a kuli munkákra. Ha válaszolnak akkor csak hogy egy évig megtartják az adatbázisukba az önéletrajzomat, vagy nem is válaszolnak, ebből van több. Legalább 100 önéletrajzot 4 hónap alatt, küldtem már szét, inkább a szakmámba, de már próbálkoztam másfelé is.
Ötvenen felül alkalmaz egyáltalán valaki NŐ-t ma Magyarországon????

Kedves Csenge!
Mi újság veled, találtál valamit?
52 évesen megszünt a munkahelyem, fél éve keresek, hiába. Fogalmam sincs mi lesz velem?!
Nekünk miért nincs valami segély-szervezetünk?
Fogjunk össze!

Oldalak

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!