Cafeteria 2010-ben

2010 évi egyéb juttatásként a cafetéria keret, ha jól tudom a köztisztviselői illetményalap minimum ötszöröse. Kérdésem a Képviselő-tesület erre az évre állapíthat meg kevesebb összeget, mint a tavalyi egyéb juttatás összege.

Számomra még mindig az a legnagyobb kérdés, hogy a 2012-ben a cafetéria adható, vagy kötelező adni. Érdekel ez úgy is mint közalkalmazott, úgy is mint köztisztviselői szférát. Ez hol van pontosan megfogalmazva? Zs.

A cafetériában az igazságtalanság az, hogy ADHATÓ. Ezért a mi városunk a pedagógusoknak ilyet NEM ad. Pedig az itt dolgozók diplomája nem alább való mint az ország más területein élőké s ugyazez mondható el a munkájukról is. Igazságtalanságnak tartom, hogy földrajzi elhelyezkedés szerint attól függően hol él az ember kap vagy nem kap ilyen kiegészítést.

Az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudnám megkerülni azt, hogy vissza keljen fizetnem a megállapított Cafeteria keretösszegem időarányos részét, mivel megszűnik a munkaviszonyom, de az Elszámoló lapomon ez a tartozás nem lett feltüntetve?!

Meggyőződésem, hogy a felvett juttatást nem kell visszafizetned! Miből következtetsz arra, hogy ezt meg kell tenned? /Még az Elszámolólapon sem utaltak rá, hogy lenne ilyen kötelezettséged!/
Üdvözlettel

Szülési szabadságra is utalt a munkahelyem cafeteriát. A napokban közölték, hogy "tévedés" történt, erre az időszakra nem jár, úgyhogy fizessem vissza. Készpénzben, 90.000.-Ft.-ot.
A kérdésem az lenne, hogy köteles vagyok-e visszafizetni, a "tévedés" nem az én hibámból történt. A GYES-ből érdekes lenne visszafizetnem!!!!!

Versenyszférában szabályzatot kell készíteni - közszférában a vonatkozó törvényben foglaltak szerint kell.
Kötelező biztosítani, hogy a dolgozók megismerhessék annak tartalmát.Akár úgy is, hogy ki kell függeszteni. Mi kis cég lévén adtunk mindenkinek egy példányt.

Tartalmaznia kell a jogosultak körét, az éves keretet, a választható elemeket, összegeket, a juttatás módját, a törvényi hivatkozásokat,...
Át kell adni dolgozónak a listát, ebből választhat.

Üdülési csekk esetén még nyilatkoztatni is kell dolgozót, hogy máshonnan nem részesül.
Ez az adózás miatt kell, pl. feleség a férj munkahelyétől is kaphat mint közeli hozzátartozó. Az így kapott nem lehet több mint a minimálbér - ami felette van annak más az adózása.

És itt a lényeg. Én már olvastam "...a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény..." alapján készült szabályzatot, melyben pontosan meghatározták:

"...Nem jogosult a közalkalmazott a béren kívüli juttatási keretre az alábbi esetekben:
a)fizetés nélküli szabadság idejére,
b)szülési szabadság idejére,gyermekgondozási díj folyósításának idejére,
c)gyermekgondozási segély folyósításának idejére,
e) keresőképtelen betegség esetén 30 naptári napot (betegszabadság és táppénz) meghaladóan,
d)a felmentési idő munkavégzés alóli mentesítési idejére."

Ha nem jár de adták, akkor a munkáltatónak be kell vallania és megfizetni SZJA, Nyugdíjbizt.,Egbizt.,szakképzési.
Amennyiben visszafizetted, módosítani kell az APEH bevallást, nincs járulék.

"A kérdésem az lenne, hogy köteles vagyok-e visszafizetni..." A kérdés nem kérdés. igen, vissza kell fizetni.

Azért az nem indok, hogy "...a "tévedés" nem az én hibámból történt."
Ami nem jár, azt vissza kell fizetni, akár ismerted a szabályzatot, akár nem.

Ha nem kaptad volna meg tévesen, akkor nem is tudtad volna elkölteni - így bizonyos értelemben a visszafizetés után sem rövidítettek meg.

Te fordított helyzetben elfogadnád az ilyen hozzáállást? Te még soha nem hibáztál? Ott szeretnl később is dolgozni?

Hibázni szoktam, csak nem a másik ember pénztárcájával!!!
Azt könnyű leírni, hogy "ami nem jár, azt vissza kell fizetni". Csak éppen meglettem volna az üdülési csekk és a kaja csekk nélkül, minthogy most egybe fizessek vissza ennyi pénzt. Valószínű nincs kisgyermeked, és nem tudod hogy ez az összeg mit is jelent ilyenkor!!
A másik dolog az, hogy a jogszabályok mellett egy kis emberségre is szükség lenne, mert azzal hogy ők hibáztak, legalább annyit írhattak volna a csekk mellé hogy "bocs te barom" meg hogy "fizetheted részletbe is, ha már mi így elbaltáztuk"!!!
Nyár óta jó hogy rájöttek, mi az ami jár, mi az ami nem!
De ilyenkor a legkönnyebb a jogszabályokat emlegetni!!!!!!

Befizettem. Ma szóltak, hogy 22.000.-Ft-tal elszámolták, úgyhogy ennyi visszajár. Ja, de nem pénzben kapom, hanem étkezésibe...!! és ne legyek felháborodva??????!!

Legalább mondtak annyit, hogy bocs?

Nem. Arra már nem terjedt ki a figyelmük!! Arra viszont igen, hogy én a visszajárót 8 napon belül fizessem be amit meg is tettem. Igazából nem azon lovagolok, hogy vissza kell fizetnem, hanem az intézés módján!!!!! Mindig a "kisember" húzza a rövidebbet!!
Először egy tanfolyamot kellett volna elvégezni ezzel a Cafeteriával kapcsolatban, nem a dolgozókon "gyakorolni"!!!
Nekem ne jöjjenek ilyen "okostojások" mint ez a "Versenyszférás" a jogszabályokkal!!!

Jogos a visszafizetés követelése, ha a szabályzat szerint valóban nem jár a szülési szabadság idejére cafetéria. Nem a GYES-ből kell visszafizetned, hanem a számládról, amire kaptad. Ha tudtad, hogy nem jár, nem kellett volna elkölteni, sőt neked kellett volna jelezned a tévedést.

Nem tudtam, hogy nem jár. Honnan tudhattam volna ?!! Gondolom ha te kapsz valamit a munkahelyeden, te sem kérdőjelezed meg, hogy "jaj, de biztos hogy ez nekem jár??!!" A cafeteriát pedig én nem számlára kaptam hanem étkezési utalványba és üdülési csekkbe még a nyár folyamán.

Gyeden voltam, de márc 1 -el megszűnt. Állományba léptem, de sok szabadnapom halmozódott fel most azon vagyok. Teljes fizetést kapok. Tanár vagyok egy iskolában. Jár a cafiteria? Ill. a közalkalmazottaknak járó 50% utazási kedvezmény?

Igen sajnos teljesen szabályos

Hello! A kérdésem az lenne, hogy kinek jár hivatalosan a "könyvutalvány"? Pályakezdő tanárként dolgozom szeptembertől és a munkatársaim most kapták meg ezt az illetményt készpénz formában. Eddig elég eltérő véleményeket hallottam, volt aki tavaly pályakezdőként kapott, nekem azt mondták, hogy "nem tudják" biztosan, hogy jár-e, majd utána néznek...Tud vki vmi biztosat?

Kedves Kérdező!
A 20/1997. évi Korm. rendeletből idézek:
"(2) A hozzájárulás a pedagógust az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel megléte esetén időarányosan illeti meg, ha legalább hat hónapi munkavégzéssel együttjáró közalkalmazotti jogviszonnyal, munkaviszonnyal rendelkezik. A hat hónapnak megfelelő hozzájárulás a pályakezdő pedagógust abban az esetben is megilleti, ha legalább négy hónapi munkavégzéssel együttjáró közalkalmazotti jogviszonnyal, munkaviszonnyal rendelkezik. E rendelkezés alkalmazásánál pályakezdő, aki egyetemi, főiskolai tanulmányainak befejezését követő egy éven belül első alkalommal helyezkedik el pedagógusként."
Ennek megfelelően jár Neked is a támogatás fele, azaz kemény 2.000 Ft!
Üdvözlettel: Judit

sziasztok,
én 2 éve szültem és márciustól munkaviszonyban vagyok, jelenleg 1 hónapja a gyed időszakra vonatkozó fizetett szabadságomat töltöm itthon, mivel nagyon sok a szabadságom, az lenne a kérdésem, hogy erre a hosszú szabadságon itthon töltött időre is jár kafetéria?

sajnos nem ,de a munkáltatójától kell hog kapjo tájékoztatót

Engem az érdekelne, ha tudja valaki, hogy közalkalmazottként cafetériát kapott egy ismerősöm. A tavalyi évben sajnos három hónapig táppénzen volt, erre az időre nem kapta meg a meleg étkezési utalványt, amit a cafetéria keretein belül igényelt. Kérdésem ilyen esetben is csak adható a meleg étkezési, vagy cafetérián belül jár neki a táppénz idejére is, mivel munkaviszonyban volt.

Visszavonta az APEH a melegétkezési utalványok felhasználásnak korlátozását - tudta meg a Krónika a Pénzügyminisztériumtól. Így a tavalyihoz hasonló feltételekkel lehet továbbra is felhasználni a munkáltatótól kapott ételjegyeket. Szollár Domokos kormányszóvivő azt mondta: ahhoz, hogy egy szolgáltatóhelyen, például egy boltban elfogadják a melegétkezési jegyeket, kell egy megállapodás az üzlet és az utalványforgalmazó között.
http://adozona.hu/beren_kivuli_juttatasok/20100211_cafeteria_apeh.aspx

Még eddig egyetlen üzletet sem találtam aki elfogadta volna a melegétkezési utalványt. Azt mondták amig nincs egy másik határozat addig nem. Most akkor ki nem végzi a dolgát rendesen?

A CBA-kban még elfogdják.
Tazi

Lányom 1981-ben született,a korházban agyhártya gyulladást kapott,majd kialakult nála a vízfejüség ,ezért csináltak egy shunt mütétet az idegsebészeten.Nehezen,de elvégezte a dajka képzőt.(90%rokkantnak minősült)Az iskola befejezése után nem kapott elátást,hiába futkostam ide-oda elutasítottak mindenhonnan.Még aztán egy ismeröstöl megtudtam,hogy van rá jogszabály,kaphat rokkan nyugdíjat(9napot dolgozott az iskola után)Így2002-ben 67%-ra vették.De most úgy döntöttek csak 42% adnak.(38kg és 151cm)2009.08.hó-tól,megint ellátatlan.Állítólag semmire nem jogosult.Milyen aljas emberek hozzák a törvényeinket?Mindenki nyugodtan éhen is dögölhet,senkit nem érdekel?

Részlet a Dunántúli Napló hírportálján megjelent cikkből:

"Az elnök közölte: a Miniszterelnöki Hivataltól kapott levélben arról értesítették, hogy szerdán a kormány tájékoztatást kapott a korábbi feltételek visszaállításáról, vagyis ugyanazt az elfogadási és felhasználási gyakorlatot lehet alkalmazni az idén, mint 2009-ben. Az adóhatóság erről hamarosan közleményt ad ki.
A MEH levele azt is leszögezi: az utalványok elfogadásának feltétele, hogy legyen megállapodás a szolgáltató hely és az utalványforgalmazó között."

Akkor csak a köztisztviselőknél van a cafetéria,a közalkalmazottaknak meg még ennyi se???????????????

Pontosan így van!

A dolog úgy áll, hogy a ktv.-knél kötelező adni, a közalkalmazottaknál adható. Ennyi a különbség.

A meleg étkezési utalvány soha nem arra volt kitalálva, hogy sót, lisztet stb. vegyünk rajta. Arra ott volt és most is ott van a hideg étkezési utalvány.

Lehet azt is kérni a munkahelytől, de akkor többet vonnak le belőle adó miatt.
Egy kb. példa: 8000 forint cafetéria keretből meleg jegyben esetén kézhez kapsz 6000-et, hideg jegyben 4000-et vagy kevesebbet.

Nem cinikus akarok lenni, csak próbálok tényszerű maradni.
Ettől független én is hülyeségnek tartom ezt a rendszert.

Én megkaptam a 18000 forint meleg étkezési utalványt. Eddig volt egy bolt ahol elfogadták, de az APEH miatt megszűnik ez a lehetőség is. Mivel középfokú végzettségű "jól megfizetet" köztisztviselőként kb. 78-80 ezer forint a nettóm, az utalványt (tudom hogy nem erre van!) a családom étkezésére fordítottam. Azt pazarlásnak tartom, hogy étterembe járjak, illetve rendeljek valahonnan. Valószínű hogy akik kitalálták a szigorításokat a cafeteriában, nem tudják milyen amikor 80 ezerből kell családot fenntartani.
Bocsi, tudom örülni kellene annak hogy van utalvány. De eddig legalább kiegészítette a fizetést.

Szerintem az APEH bosszúból adta ki ezt az irányelvet. Az Apehnél a törvényi minimum a cafeteria összege, míg a minisztériumokban ennek három, négyszerese.

Oldalak

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!