Alternatív vélemények

Fórum: 

Polgármesterek szövetségben, szövetségesekre várva
2009. január 15.

Szövetséget alapított hét település polgármestere. Várják a csatlakozókat. Mondhatni: a csalatkozókat. Az alapítók egyike, Monok polgármestere, Szepessy Zsolt állítja: tevékenységük pártsemleges.

A 7 település polgármesterei által ma megalakított Polgármesterek a Változásért Szövetség nyitott szervezet, várja azon polgármesterek csatlakozását, akik egyetértenek az alapítók céljaival.

Az eseményről hazafelé tartó monoki polgármestert, Szepessy Zsoltot portálunk arról kérdezte: Nem állam akarnak-e lenni az államban a nyilatkozatban hangsúlyozottan törvényesen megválasztott, immár szövetségre lépő polgármesterek? Nyilatkozatukban ugyanis leszögezik, hogy az állam egyre kevésbé tudja ellátni az alapvető feladatait, a rendőrség nem képes biztosítani a közbiztonságot, a parlament ? amelyben, megjegyezzük, szintén törvényesen választott képviselők ülnek ? nem megfelelően, választói elvárás szerint végzi a dolgát.

? Szó sincs arról, hogy mi át szeretnénk venni az állam, a rendőrség, vagy akár a politikusok szerepét. Csupán rá szeretnénk mutatni a működés hibáira, s irányt szeretnénk mutatni, konkrét ötletekkel. Kétségtelen tény, hogy a képviselők is törvényes választás útján jutottak a parlamentbe, csakhogy amint bekerülnek, elsősorban a frakciójuk érdekeit szolgálják, nem pedig a választóikét: Ezt magyarázza, hogy a pártjuk hamarabb fogja számon kérni őket, mint a választóik. Arra sem gondoltunk, hogy mostantól a polgármesterek járőrözzenek az utcán a rendőrök helyett. Épp az ő munkájukat szeretnénk segíteni azzal, hogy felhívjuk a figyelmet tevékenységük fontosságára, amit minden módon támogatni kell: pénzzel, lakhatással, feltételekkel.

Az aláírók
A nyilatkozatot aláíró, a szövetséget alapító polgármesterek:
dr. Derce Tamás, Újpest;
Bethlen Farkas, Verőce;
Franka Tibor, Kerepes;
dr. Kovács Tibor, Áporka;
dr. Répás József, Kiskunlacháza;
Szepessy Zsolt, Monok;
Hajdú János, Hernádkak.

A nyilatkozat
Polgármesterek szövetségben: A nyilatkozat

Boon

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!