A 13. havi illetmény megvonásának AB-i megtámadása

A köztisztviselői illetmény és a közalkalmazotti bér megvonásáről szóló törvény alkotmánybírósági utólagos normakontrollját tervezem(szégyen,hogy ezt nem tette meg már régen az érdekképviselet). A beadvány váza készen van,két ügyvéd és jómagam állítottuk össze. Várom olyan jogász jeletkezését,akinek a munkajog és az alkotmányjog a szakterülete és készített már AB-i beadványt. Feladata lenne a tervezet beadható formába öntése,természetesen tisztes díjazásért. Ha esetleg bárki tudna a honlap olvasói közül ilyen jogászt felelősséggel ajánlani,várom jelzéseteket.

Az utolsó hozzászólónak jelzem,hogy az AB-i ,utólagos normakontroll beadványok nem az igazságosságát vitatják valamely joghelynek,hanem annak jogsértő voltát állítják.
A 13.havi illetmény visszaállítása pedig nem "kártalanítás".

Akkor nem értetted meg az írás lényegét. A 13. havinak az elvonása ugyanis éppenhogy igazságtalan lehet csak, jogsértő az nem. Hogy miért? Mert a 13. havi pénzt törvény állapította meg, amit az Országgyűlés hozott meg. Azt semmi sem tiltja, hogy az Országgyűlés egy másik törvénnyel módosítsa a korábbit, úgyhogy jogsértésről semmiképpen nem lehet szó. Az egész ügy pusztán költségvetési kérdés, mert az AB nem dönthet úgy, hogy márpedig a közszférának jár a 13. havi és igenis az Országgyűlés állítson be X milliárdot erre. Ilyen nincs. A kártérítés idézőjelbe van téve. Alanyi jogon senkinek nem jár 13. havi bér, így tehát annak az elvétele nem törvénytelen, de aki addig kapta az "kár"-ként éli meg, ha ezután nem kapja.
Úgyhogy mégegyszer: 1. Törvénnyel lehet törvényt módosítani, 2. Nincs olyan az Alkotmányban, hogy a közszférának jár 13. havi bér, vagy hogy a közszférás az felsőbbrendű, mint más és neki bónusz jár. 3. A törvény kifejezetten plusz juttatásként kezelte és nem az alapbér részeként és plusz feltételei is voltak (12 havi jogviszony, de minimum 3 stb.) de még olyan sincs az Alkormányban, hogy az alapbért ne lehetne csökkenteni... Úgyhogy nem alkotmányellenes, legeljebb csak igazságtalan az elvétel...

Én is esélytelennek látom a kérdést, ugyanis az AB igazságossági alapon nem hozott még soha döntést. Lásd a szuperbruttósításról szóló meg nem semmisítést. Konkrétan leírják, hogy ugyan a törvénybe beleírták az alkotók, hogy a +27% az a munkáltató által fizetett járulék, azaz így szerepel a törvényben, de az mégsem ezt jelenti, hanem azt, hogy "ez a 27% csak véletlenül pont annyi amennyit a munkáltató fizet, de nem ugyanaz". Na az ilyen indoklások mutatják, hogy az Alkotmánybíróság egy lufiszervezet. Csak olyan döntéseket hoznak meg amelynek NINCS, vagy jelentéktelen a költségvetési vonzata. Az államot/kormányt "kártérítésre" még soha nem kötelezték. Egyébként lehet, hogy nem is lehetne.

Aki azt mondta ,hogy neki nem kell a 13. havi,akkor lehet ideadni :)Fel se tűnik nektek mi??Mit nektek havi tízezer??Felénk már nem fizetésnek hívjuk a betevőt hanem segélynek..nekem se kellene két-három havonta br 20 ezer meg 13. havi... stb Helyette normális fizetést adjanak.Most őszintén...nem szégyen hogy úgy kell összecigánykodnunk a bérünket??

Külön örülök,hogy a bérbefagyasztást szóba hoztad.Ez a másik jogsérelem,amit a közszolga 2009. óta elszenved,és ez már egy másik AB-i beadvány tárgya.Ez is alkotmányos jogot sért:az "egyenlő munkáért egyenlő bért" alkotmányos jogelvet.A Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban 2008.decemberében megegyeztek a közszolgák "képviselői" és a kormányoldalt képviselők,hogy maradjon el az inflációt kompenzáló 4-5 %-os illetménynövekedés a következő évre.És ez megismétlődött 2009. decemberében is... .Ezért én a "képviselőinket" inkább elárulóinknak nevezném,de hiszen ezért kapják a fizetésüket.Tehát a a 13. havi és az inflációs kiegészítés nem egymást kizáró,hanem egymást kiegészítő összetevői (voltak) az illetményünknek.
Az "Én nem támogatom ezt" jeligéjű hozzászólómnak mondanám,hogy a 13.havi az illetmény része(volt),tehát kötelezően adandó illetményelem.Ennélfogva minden köztisztviselő és közalkalmazott kapta is,aki a jogszabályi feltételeknek megfelelt.
Köszönöm a jogsegélyes honlap címét is,meg fogom nézni!

Nagy a fa, jó lenne egy jó fejsze is hozzá!
Azt pedig rendszerint a hozzáértők találják meg.
Remélem sikerül!
A TASZ jó "ötlet".

Én nem támogatom ezt a kezdeményezést és nevetségesnek is tartom. Ha nincs a költségvetésnek rá fedezete, akkor ugye nem gondoljuk komolyan, hogy hitel felvétellel erőn felüli kiadást finanszírozzon az állam. Én csak megköszönni tudom, hogy egyáltalán eddig is kaptam.
És azt is vegyük figyelembe, hogy 13. havi járandóságot nem minden dolgozó kapott.

Arról azért vitatkozhatnánk, hogy a költségvetésnek mire telik, és mire nem telik. (Ld. a több milliárdos korrupciós ügyeket, BKV, MÁV állami céges béreket, különösen a főnökökét, kisebbségek erőnfelüli segélyezése, rengeteg pártnyugdíjas, minisztériumi jutalmak, Cafeteria.) A 13. havi elvételével az a fő probléma, hogy 2006 óta (Ferike csomagja) beépült a bérekbe. Most, hogy elvették sokan elég komoly keresetveszteséget szenvedtek el.

13. havi tkép. 2006 óta nincs a régi formájában.

Akkor nem volt béremelés, ehelyett adták ki ezt havi bontásban, 2008 kivételével folyamatos a bérbefagyasztás és egyre nő a bérhátrányunk a versenyszférával, sőt az állami cégekkel szemben is.

Ha még egy pár évig befagyasztják a béreket, tényleg csak az megy a közszférába, aki semi jobbat nem tud kitalálni. Ebből az következik, hogy rossz felkészültségű, alacsonyan motivált emberek fognak mindenhol dolgozni, akik alig várják, hogy máshol kapjanak jobb állást.
A válság nem fog örökké tartani, sokan tudnak nyelveket, a határ nyitva áll...

Szóval lehet csökkenteni a végtelenségig a béreket. Már így is durva, egy MÁV jegyvizsgáló kap annyit középfokú végzettséggel, mint egy 30-as középiskolai tanár.

Az orvosokról nem beszélek, mert már most is lasszóval fogják a szakorvosokat a kórházak. Pillanatnyilag annyira rossz a bérhelyzet a magyar közszférában, hogy a határon túliaknak sem érdemes idejönniük, mert otthon is kb. ennyit kapnának, ill. nem akkora a nyereség, hogy megérné.

Én azt mondom, hogy ne legyen tizenharmadik havi, de az OÉT megállapodásnak megfelelően biztosítsák a keresetek szintentartását. Tehát legalább a br. 170 ezer alatt keresők, akik nem járnak jobban az adóváltozással, kapjanak egy kis emelést.
A jövőben sem kell 13. havi, elő kéne írni, hogy a béreket ne lehessen befagyasztani. Mindig kapjunk legalább inflációkövető emelést.

http://tasz.hu/jogsegely

Nem elég, hogy a 13. havi bér helyett adott kiegészítést vonták meg, de ezzel a szuperbruttósítással is minket súlytanak leginkább, akiket lassan de biztosan úgy is utolér a minimálbér. A kettő együtt - 10.000 Ft. És ezért nap mint nap lealáznak, minden nap újabb adminisztrácios terheket varrnak a nyakamba / és minden igazgatói körlevél végén ott van, hogy ha valami nem stimmel, akkor milyen szankciókkal számolhatok / de nekem igazam sem lehet / egészségügy/.

1992.évi XXXII.tv.A Közalkalmazottak jogállásáról(Kjt.) V. Fejezete:A közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszere.Itt volt található a 13. havi illetményre vonatkozó joghely,tehát a Kjt. is az illetményhez sorolta(és nem az illetményen kívüli juttatásokhoz,melyek a közalkalmazottak részére nincsenek is biztosítva ,ilyen a Kjt.-ben nem szerepel).

Érdemes megnézni a 32/2005. (IX.15.) AB. határozat III.3. pontját.
Azért sok sikert.

A tervezett beadvány tárgya nem azonos a 1208/B/2004. számú beadvány tárgyával./A vonatkozó AB határozat száma:32/2005.(IX.15.)/Tervezetem tárgya a 13. havi illetmény végleges megvonása.Ennek ellenére köszönöm szépen az ajánlást,mert a beadványozó(k) indoklásában több használható gondolatot találtam.Az idézett AB határozat óriási értelmezési tévedése,hogy a 13.havi illetményről végig juttatásként beszél,holott a Ktv. "A köztisztviselő díjazása" fejezetében van róla szó,tehát egyértelműen az illetmény része!A következő fejezet viseli az "Egyéb juttatások" címet!A Kjt.-ben nem tudom,miként szerepel(egyéb juttatás vagy illetmény),azt nem tanulmányoztam tüzetesen.Az döbbent meg főként,hogy a 600 ezer köztisztviselőt és közalkalmazottat ennyire nem érdekli a vele megesett jogtalanság,ezen túl pedig még az,hogy ennyire kevés a hozzászóló a honlapon.Bár az is lehet hogy ez egy kevéssé olvasott honlap.

Érdel. Nagyon is! br 89.500,-Ft-ért gürizünk, karácsonykor, éjjel, stb. DE zömünk nem rendelkezik azzal a tudással amire Önnek szüksége lenne.
Így csak bízunk abban, hogy VALAKI tud tenni VALAMIT. Munkáját és kitartását köszönjük és őszinte szívvel győzelmet kívánunk
Varga

Minden tiszteletem az Öné! Köszönöm a törekvéseit.
Gondolom a többi tisztviselőt is érdekli a téma, de nem igazán van hozzá felkészültsége, hogy egy ilyen lépést megtegyen !

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!