A rendvédelem, fegyveres testületek kategória aktív témakörei

>> Itt nézd meg az összes fórumtéma listáját >>

 

Az EU-ban a bűnözők elfogásával azonos súlyú a bűncselekményből származó vagyonok visszaszerzése!

A rendőrség központi bankszámla-nyilvántartót szeretne felállíttatni
2010. június 23.

Hatvanhét bűnügyben több milliárd forintnyi vagyont derített fel Európa-szerte fennállásának eddigi egy éve alatt a Magyar Vagyonvisszaszerzési Hivatal. Magyarországon és az EU tagállamaiban 264 ingatlant, 310 céget, járműveket, üzlethelyiségeket és közel kéttucatnyi bankszámlát foglaltattak le. A rendőrség központi bankszámla-nyilvántartót állíttatna föl.

Kamera a közterület-felügyelőn

"Nem tűrünk magunk közt korrupt kollégát"
2010. május 14.

Ha egyszer létrejön az önkormányzati rendőrség, azt a közterület-felügyelet bázisán lenne érdemes megalakítani, de az új szervezetnek az állami rendőrséget kellene kiegészítenie, nem szabadna azzal konkurálnia - vélekedik Szabó Mihály.

Szent Flórián napi kívánság?

Át kell szervezni a tűzoltóságot
2010. május 9.

Vagy újra államosítják a tűzoltóságot, vagy teljesen önkormányzatosítják - ez a két lehetőség áll a szervezet előtt - nyilatkozta a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke a fővárosi tűzoltó majálison vasárnap az MTI-nek.

Abban bíznak, hogy az új kormány és az új Országgyűlés a szakmai véleményeket meghallgatva hoz döntést a szükséges átszervezésekről - mondta Bende Péter vezérőrnagy, aki a fővárosi tűzoltóság parancsnoka is.

Gyakorlati tanácsok tűzoltóknak

Összeférhetetlenség szabályai
2010. május 6.

A hivatásos állományú tűzoltók, és egyéb fegyveres szerv munkavállalói sok tekintetben szigorúbb elbírálás alá esnek, mint a közalkalmazotti, vagy köztisztviselői jogviszonyban tevékenykedő dolgozók. Ezek egyike a mellékállások összeférhetetlenségének szabályozása, melyben a sok vitatott döntés háttere az, hogy a rendelkezések korántsem egyértelműek.

Sok esetben tapasztalják, hogy a régi, analóg rendszer megbízhatóbb volt

Nem lóghat ki a tetkó a tűzoltók ruhája alól
2010. április 18.

Finomításra szorul, de alapvetően jónak tartja Miskey Tamás tűzoltó őrnagy, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetségének (HÖTOSZ) újonnan megválasztott elnöke, Veszprém tűzoltóparancsnoka a hazai tűzvédelem rendszerét. Ezt a Lánglovagok.hu fórumában adott online interjúban fejtette ki pénteken - értesült a Zipp.

Papíron lényegében majdnem minden rendben van...

Senki sem jelentkezett szerződéses rendőrnek
2010. március 29.

Bajnai Gordon kormányfő kedden, az Ady-ligeti Rendészeti Szakközépiskola kibocsátó ünnepségén értékeli az elmúlt bő egy év közbiztonsági eredményeit. Kormánykörökben sikertörténetként értékelik az intézkedéseket és azok hatását.

Komoly sérüléseket szenvedhettek volna...

Megdobálták a nagykátai tűzoltók kocsiját Tápiószecsőn
2010. március 29.

Üvegmécsesekkel dobálták meg a nagykátai tűzoltók kocsiját vasárnap este a Pest megyei Tápiószecsőn. A tűzoltókat égő szeméthez riasztották. A csapat épp vízért ment, amikor a temető irányából megdobálták őket.

Hogy kevesebb, a lakosság többségét nyugtalanító bűncselekmény történjen...

Közbiztonsági koordinátor Jászladányban
2010. március 16.

Közbiztonsági koordinátort állítottak munkába Jászladányon azzal a elsődleges feladattal, hogy kapcsolattartó és szervező tevékenysége révén a korábbinál még szorosabb legyen a közbiztonságért tevékenykedő szervezetek együttműködése - közölte a település polgármestere kedden az MTI-vel.

Oldalak