nyugdíj utáni munkavállalás és felmentési idő számítása

Tisztelt Címzett!
Óvodában intézményvezető vagyok. Jogosult leszek 2017. december 22-én az öregségi nyugdíjra. Vezetői megbizásom 2018. július 1-ig szól. Nem szeretnék nyugdíjba elmenni 2017. december 22-én. Szeretnék a vezetői megbízásom végéig, azaz július 1-ig közalkalmazotti munkaviszonyban maradni.
Kérdésem: Van e erre lehetőségem. Amennyiben van lehetőségem tovább dolgozni, mely törvény támasztja ezt alá?
Másik kérdésem: A felmentési időt mikortól kell számolni, mert nekem 8 hónap jár, ebből 4-et dolgozom, 4-et pedig nem. Úgy tudtam eddig, hogy a nyugdíjazásom napjától kell visszaszámolni, most több kollégától hallottam, hogy a nyugdíjazás napjától kell előre számolni. Mi a jogszabály szerinti helyzet? Várom válaszát, üdvözlettel és köszönettel: egy nyugdíjba nem készülő intézményvezető

Az biztos hogy az életkor betöltése után kerül sor a felmentési időre. A munkáltató kezdeményezi a felmentést. Innen ketyeg a 8 hónap , tehát a közalkalmazotti jogviszony 2015 augusztus 22-ig tart. Ebben a cipőben járok, de az öregségi nyugdíjjal megszűnik a státusz, emiatt folyamatos tárgyalásban vagyok az összes felettesemmel. Senki sem szeretne rosszul járni. Kíváncsi vagyok egy óvodavezetői státusz megszűnése után mi van. Nincs vezető? Gyermekvédelemben dolgozom, az én munkaköröm is elég egyedi, ezért nem szeretnék ha öregségivel mennék. Üdvözlettel!

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!