Skip to main content
A Közszolga.hu-t elsősorban az olvasók írják. Eddig 6435 felhasználó regisztrált a portálon.

Nyugdíj mellett főállásban dolgozók

Témakör:

Szerintem tarthatalan helyzet, hogy sokan úgy dolgoznak a közszférában, hogy közben teljes nyugdíjat is kapnak. Az én főnököm is, akinek a bére kb. 300-400 ezer Ft lehet, hasonló összegű nyugdíjban is részesül. Közben rengeteg fiatal, vagy középkorú van munka nélkül, és ezek csak foglalják előlük a helyet.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Alanyi jog!

Álljunk azért egy pillanatra meg; a megszerzett nyugdíj egy alanyi jog, mely normáláis államokban, persze alapon nálunk is a 40-45 éves munkaviszonyok járulékaiból és az egyébb befizetett adók levonásából kreált járandóság!!! Mi az hogy ezt utólagos feltételekhez kötik!? Ha ez annyira nagy probléma volt annó és most akkor miért nem a munkáltatónak szabtak gátat, hogy ne alkalmazzon nyugdíjast, ugyanis a munkáltatók döntöttek úgy hogy nyugdíjast alkalmazzanak, mégpedig azért, mert sok kiemelt szakterületen nem volt meg a szakmai utánpótlás, valamint nagyon is megérte nekik, mert azt kevés helyen ragozzák, hogy a nyugdíjas éves szinten a minimálbér(93 ezer Ft) max 18x-át kaphatja az akármilyen szintű munkáért is! :( Tehát az, hogy a munkáltatók eleddig így döntöttek vagy döntenek, arról nem a nyugdíjas tehet, és nem a nyugdíjas veszi el a fiatalok elől a munkalehetőséget! Állítólag 1.000.000 új munkahelynek kellett volna létesűlni!? Hol? Nem hogy nem létesűlnek, de folyamatosan fogynak!!! Jómagam egészségügyi területem dolgozom, s tudom, hogy a fent említett nyugdíj melletti alkalmazotti lészám kb. 4700 fő, fenti fizetéssel és a más közalkalmazotti státuszokban sem sokkal többen dolgoznak...Ezek lekapcsolásától várják majd a gazdaság talpraállását, mikor 1000.ezer milliárdokat lenyúltak..RÖHELYES! ;-) No és persze az a mese kategória, hogy majd helyettük a fiatalok, mert 3 évig létszámstopp! Valójában ez a nyugdíj melletti munkakorlátozás is egy burkolt létszámleépülés, valamint elesés azok adó és nyugdíjjárulékaitól, ui. az sem túl publikus, hogy a nyugdíj melleti bérükből Ők ezt ugyanúgy fizették-fizetik, mint bármely alkalmazott!

Nyugdíj vs fizetés

Arról nem beszél a fáma, hogy az intézkedés után is vannak számosan,
akik kettő vagy több helyről kapnak pénzt a közszférában a törvény általi kivételeken kivül. Csak tiszteletdíj, stb. nek hívják.

Mindenki azzal foglalkozik,

Mindenki azzal foglalkozik, hogy 300-400ezret kereső nyugdíjas miért nem marad nyugdíjas, pedig a kérdés az mi lesz azzal a kisnyugdíjassal, aki azért takarít fillérekért egy kórházban, mert a nyugdíja hidegvízre sem elég. Most választhat, hogy a nyugdíjából, vagy a fizetéséből akar éhenhalni. Ez megint egy Fidesz kommunikációs trükk, mert bármelyik miniszter megtehette volna törvény nélkül is, hogy a nyugdíjasokat elbocsájtja!Gratulálok a kormánynak, ismét felülmúlta önmagát.......

A rabszolga!

A rabszolga!

Teljesen igazad van!!!!

Kedves D.
Maximálisan egyetértek veled. 50 éves vagyok, 3 diplomával és nincs munkám. Dolgoztam 31 évet és még sokat kellene, ha lenne hol. Igen, én is irigylem a nyugdíjasokat, mert az legalább van és nem veszi el senki. Dolgoztam tanárként és a közigazgatásban. Tanultam munka és gyerekek mellett. Tavaly rosszkor voltam rossz helyen, leépítettek. Itt vagyok mindenféle ellátás nélkül, mert már tavaly voltam munkanélkülin. Pályázom szorgalmasan az állásokat, de be kell látnom, hogy kapcsolatok nélkül nem lehet elhelyezkedni, sokszor azzal sem. Sok az eszkimó és kevés a fóka. Én már nem tudok elmenni külföldre, mert nem olyan a szakmám. Nekem semmi bajom a nyugdíjasokkal, nekik sem könnyű. Viszont be kell látni, hogy a helyet át kell adni. Az hibás döntés, hogy nem lehet az így megürült állásokra felvenni munkaerőt. Én nem segélyt akarok, csak tisztes megélhetést. Tőlem már mindent elvettek. Bebuktam a lakásomat, amikor a férjem meghalt és nem tudtam fizetni a hitelt. Most albérletben lakom és keresem főállásban a munkát. Ja és emellett tanulok, járok tanfolyamra, hátha azzal el tudok majd helyezkedni. Azt bánom, hogy annak idején nem tanultam egészségügyi szakközépben, mert rengeteg nővért keresnek és talán lenne munkám. Tudom, hogy nehéz, de munka. Tanárként is keveset kerestem. Igaz sajnos, hogy az álláshirdetések nagy része olyan feltételeket támaszt, minek kevesen felelnek meg. Aki fiatal azért nem jó, akinek gyereke van azért nem, aki elmúlt 35 éves, meg azért nem. Szóval ki az ideális munkaerő? Ha valaki tudja, szóljon!!!

Teljesen egyetértek az

Teljesen egyetértek az előttem szólóval! Nekem eddig az volt a probléma, hogy nincs meg a diploma, most meg az a baj, hogy megvan. A következő dolog, hogy "Bocsi, nincs hely", már ha értesítenek ugye... De miért nincs?
Tévedés ne essék, nincs bajom a nyugdíjasokkal. Sőt tisztelem őket, mert tudom, ŐK ledolgozták a magukét. Kérem őket, gondoljanak a fiatalokra is, akik frissen kikerülnek és ülnek otthon egy fillér nélkül, és értéktelennek érzik magukat, mint én is, és sok más társam is. Így én hogyan fogom elérni azt, hogy egyszer nyugdíjas legyek? Dolgozzak 80 évesen is? Inkább átadnám egy fiatalnak, aki friss tudással lehet jobban megoldaná a mindennapi munkahelyi gondokat.
Kérdezem én: Mihez kezdjek 1 éves munkaviszonnyal egy fillér nélkül????
Menjek külföldre? A családom ás hazám itt van.....
Senki ne vegye magára, ez csak egy vélemény volt....

Ki irígyli a munkahelyemet?

Őszintén, kedves megbízásos nyugdíjas? Én. Én rettenetesen irigylem tőled, ugyanis 31 évesen, 1 iskoláskorú gyerekkel, és 3 szakmával segélyen üldögélek itthon, ahelyett, hogy normális pénzért dolgoznék, tök mindegy mennyit, de legalább tudnám fizetni az albérletemet!!!!
Ezen nem gondolkodik el egyetlen nyugdíjas sem. Sajnáltatja magát, mert a hitel, mert ez mert az, de arra nem gondol, hogy a fiatal egészsége ugyanúgy tönkremegy a várakozásba, a kilátástalanságba, meg a rettegésbe, hogy mikor kerül utcára. Olyan álmok, hogy saját lakás, kocsi, bármi, na azt már rég elfelejtette a generációm. Kétféle fiatal van, az egyik nem gondolkodik, van nyelvérzéke, és úgy eltűnik ebből az országból, hogy vissza sem néz. A másik fele ezt valamiért nem teheti meg, dolgozna, de nincs hol, feladják a hirdetést, de válasz nincs, bekerülni bárhova esélytelen, és idén már a közmunka is erősen korlátozva van! Még mielőtt valaki azt mondaná, ugyanmár, csak a lapátot kell támasztani. Hát nem. Egyéb közmunkák is voltak tavaly, ami kemény szellemi és fizikai igénybevételt jelentett, néha veszélyes volt, nem fizették meg, és mégis összetett kezekkel imádkoztunk érte, hogy csak legyen megint, csak lehessen menni, mert NEM TUDUNK MEGÉLNI! Akinek kisgyereke van, az munkaerőpiaci öngyilkosságot követ el, mert kötve van az ideje, és mert a munkáltató abból indul ki, akinek gyereke van, az tuti nem jó munkaerő.
Ezeken kéne már végre változtatni!
Amíg átképzésre alkalmas fiatal, vagy középkorú van a munkaerőpiacon, addig ne foglalja a helyet nyugdíjas. Jó a törvény, de önmagában kevés, ha mellé nem engedik utána betölteni a státuszt.
Tessék végre tudomásul venni, hogy jelen pillanatban nem megengedhető, hogy egy csomó ember 0 ft. jövedelemmel keresgél, miközben másnak legalább alapjövedelme van.
A másik oldala, hogy a törvényhozó ugyan legyen már szíves egy kicsit erőteljesebben ráhatni a munkáltatókra, hogy valós hirdetések legyenek, ne csak parasztvakítás!

Nyugdij mellett nővérként

Kedves Nóra.Válaszod köszönöm.43 év után szívesen itthol maradnék,unokáznák,de anyagi hátterem miatt nem tehetem.Családi tragédiák sorozata ért. A nyugdijam a rezsire elég s tovább a nagy semmi.Én kronikus belgyógyászaton dolgozom.Nem jönnek nővérek,még nyugdij után sem nemhogy fiatalok.Nem egy inspiráló osztály a pályakezdőknek.Tele fájdalommal,zavartsággal stb.Nem aktiv osztály.Ide nincs túljelentkezés.Én kivánom minden pályakezdő koleganőnek,hogy találja meg helyét a pályáján.

Nyugdíjból megélni?

Meghökkenve olvasom a támadásokat, itt a fórumon is, a nyugdíj mellett dolgozók ellen.Számosan azért kényszerülnek dolgozni nyugdíj mellett, ötven-hatvanvalahány éves korukban, mert mondjuk munkanélküli családtagjukat(férjüket, feleségüket) tartják el,akivel kettesben élni 160-170000Ft.-ból a megélhetési küszöb alját jelenti.

Hozzászólás

55 évesen,szakmámban,csak 74324ft-minimál bért kapok,s még örüljek mert van munkahelyem.Hónapok óta csak ennyit utalnak át,mert nemadnak többet,ha nemtetszik még ennyi sem lessz.Soha nemvoltam ennyire leszegényedve mint az utóbbi években.Rosszul van a pénz elosztva ebben az országban,de úgynézki nemlehet ellene tenni semmit.Egész évben dolgozom,még a szabim sem adják ki,s nem is tudom kivenni.Nagyon elvan sok ember keseredve,s ebből nagyon nagybaj lessz!Reménykedem hogy jobb lessz,de amikor a fiataloknak külföldre kell mennimert itthon nemtudnak létesülni,azmár baj.Nemvagyok mirígy,de ha valaki elérte a nyugdíjkorhatárt,akkor menjen is el.

Ilcsi 72

Éppen az a baj hogy nem változik semmi minden marad a régiben.Tehát az illetékesek ezt jól kitalálták.A lényeg az hogy a nyugdíjas korú maradhat továbbra is.Persze csak az egészségügyben és a pedagógusi pályán.Hozzá teszem van nekem nagyon kedves ismerősöm aki iskolában sem tud elhelyezkedni több nyelvet beszél mert létszám stop van ott is.Igazán nem mondhatja senki hogy ezt rossz indulatból írom most már az Unióban is azon gondolkodnak mit lehet tenni a fiatalok elhelyezkedésével kapcsolatban.

A megüresedett hely nem

A megüresedett hely nem tölthető be, de, ha a munkáltató ügyes, új munkakört hoz létre. Pl. a sok minisztériumi nyugdíjas tanácsadó helyett csinál más nevű referensi állást. Mivel a személyi keret megvan minden évre, fel tud venni fiatalt/középkorút.
Nincsenek pótolhatatlan emberek!

Ezek a megüresedett állások

Ezek a megüresedett állások nem tölthetők be. Igy nem a fiataltól veszik el a munkát!Ne legyen félreértés.

orvosok nyugdíj mellett

mapika szívemből szóltál.Esetleg kolleganők lehettünk valamikor mert én is ugyan ezt tapasztaltam a 42 év során.Privát rendelés közpénzből,államilag finanszírozott asszisztensek jól felszerelt rendelőkben,és ez még semmi jól meg is túlóráztatott a "kedves"főorvos úr.Természetesen egy árva fillér nélkül,mert neki ez kijárt.Nem akarom elhinni hogy az illetékes vezetők ezt ne tudnák.(Éger úr,Szócska úr) A másik dolog pedig a rezidens orvosok képzése.Mindig ott áll mellettük egy szakorvos és csak úgy dönthet helyzetekről.

anonimnak válasz

Az hogy a fiatal nem akar elmenni 4 órában dolgozni hazugság ezt csakis egy nyugdíj mellett "dolgozó írhatja"ugyan már!A nyugdíjasok azt gondolják magukról hogy pótolhatatlanok.Miért Ők nem voltak valamikor pályakezdő fiatalok?Igenis MINDENKIRE vonatkozzon a törvény ne lehessen kibúvó.A világ nem fog megállni ha a nyugdíjas végre 40 év után át adja a helyét a fiatalnak.Ha pedig maradni szeretne akkor csak fizetést kapjon.

válasz M.Erzsinek

Kedves Erzsike! Szerintem mi egy korosztályból valók vagyunk,sőt még a foglalkozásunk is meg egyezik.Mivel én is eü.ben dolgoztam 42 évet igaz sebészeti asszisztensként.Az igazság pedig úgy van amit más is már megtapasztalt,hogy NYUGDÍJAS nővérke NINCS nálunk egyetlen kórházi osztályon sem!!!Ez pedig azért van mert mi megyei kórház vagyunk és mire a nővérke eléri a nyugdíjas kort alig várja hogy végre otthon maradhasson.Bizony.Aki viszont mégis marad na Ők a csókosak.El tudom képzelni egy reumatológiai osztályon,esetleg véradóállomáson de nem ez a jellemző.Amikor még aktív dolgozó voltam nem is olyan régen 5 hónapja vágtam a centit hogy meddig kell még bejárnom a havi fizetésemért 42 év után 90000 ft.Ehhez nem jött semmi más itt most az egyéb bérenkívűli juttatásokra gondolok.Persze aki nyugdíj mellett dolgozott de nem 3 műszakban osztályon!!! hanem rendelőben ott is a legkönnyebb helyen mert hogy Ő már nem aktív Ő bezzeg mindenféle egyéb juttatást megkapott.A nyugdíjas orvosokat pedig nem kell félteni mert csak olyan beteget operál aki FELKÉRI!Na ezért nem sajnálom őket ha menniük kell.A másik az hogy az én helyemre becsület szó 20 pályáztak ebből csak 1 embert vettek fel a többi pedig lógó orral állt tovább.

Kérdés

Kérdezem tisztelettel, miért csak a közszférára vonatkozik ez a rendelet?Van aki vállalkozóként évi 6-7 Milliót keres,e mellé veszi fel a 170 ezres nyugdíját + még
adózás nélkül feketén dolgozik!Ez rendben van?

Hát én ezt a művelete úgy

Hát én ezt a művelete úgy nevezném ,,DISZKRIMINÁCIÓ".Ha ez a rendelet!!! hogy nyugdíj mellett nem lehet dolgozni akkor a közszférában miért lehet??És a parlamenti képviselőnek hány millióra emelik a fizetését ha mégis lemond a nyugdíjáról.
Kedves előttem szóló.A Kádár korszakban is (éltem).... volt olyan hogy a rántott leves , paradicsomleves ,mákos tészta váltották egymást. Az sem volt KÁNAÁN. Talán a kínálat nem volt olyan csábító mint a mai világban. Legyen már békesség ebben a ronda világban!!!!!!!!!!!!!!!

Persze vannak kisnyugdíjasok,

Persze vannak kisnyugdíjasok, akik kiegészítik az összeget, de a többség vezető beosztásban a nagy nyugdíjra kap még nagyobb fizetést. Annyira nem tudom sajnálni őket. Ráadásul, aki most nyugdíjaskorú, az Kádár-korban könnyebben tudott életet kezdeni, mint a mai fiatalok. Persze akkor se volt könnyű, de sokkal olcsóbb volt a lakáshoz jutás (nem jelentett egy életre szóló adósrabszolgaságot), értékükben többet értek a fizetések, az alap- középfokú végzettségű emberek se éheztek. Sok nyugdíjas most azért akar mindenáron "dolgozni" (sokszor szakérteni, okoskodni stb.) mert unatkozik otthon. És, aki most kisírja, hogy maradjon mégis meddig akar? Mindhalálig?
Persze a mostani kényszernyugdíj csak pénzspórolás, a fiatalok és a középkorúak pénzét kéne emelni belőle, nem elvenni. Egyből lennének vidékre pl. orvosok, nővérek, ha kapnának normális fizetést, megkapnák az öregek nagy pénzét.

Csak ennyiért?

Kedves "APA". Engedd meg, hogy ne sajnáljalak, ha Te 100000eFt-ért, azaz 100.000.000 forintért dolgozol.

nyugdíj,vagy fizetés

Csak üdvözölni tudom, hogy elkezdődött valami megtisztulási folyamat ezen a területen. Nem tudom feltünt-e valakinek, hogy a nyugdíj mellett főállásban lébecolók többsége nem kétkezi munkás, hanem olyanok akik pár alibi órát töltenek a munkahelyeiken kávézgatással, teázgatással. Közben hatalmas elégedettlenséget,és rossz hangulatot kiváltva azok között, akik keményen megfeszített tempóban dolgoznak sokkal kevesebbért, mérhetetlen erkölcsi károkat okozva ezzel. Teázgatás, és kávézgatás közben pedig az aktívan dolgozó többségre zúdítják, az életszerűtlen, megcsontosodott, kivitelezhetetlen utasításaikat.

Most olvastam egy cikket a

Most olvastam egy cikket a népszabiban, aki "csókos" és a kormány is engedi, dolgozhat tovább nyugdíj helyett, de kap valami nagy ösztöndíjat is. A középkorú, vagy pályakezdő fiatalok persze nem kapnak egy fillér emelést se, s aki nem valaki valakije nyugdíjas, azt is el fogják küldeni.

:P

Hello!
Nem értem mért sajnáltatod magad?
Mindenki, főleg a te korosztályod választhatott hivatást,amit főztél azt etted életedbe!!
Én aki 18 éves kortol dolgoztam és a sok vállalkozó aljasságának tettem ki magam kis pénzért és kevés szabadidővel 100000eft fizuért,még sokat kell dolgoznom nyugdijj ig mivel 30 éves vagyok 3 gyereket nevelek!!Szerinted én fiatal apa csoron neveljem gyerekeim és éljem életem mig ti idősebb korosztály dőzsöltök dupla havi fizuval???Ráadásul munkát vesztek el a fiataloktól!!!!

nyugdíj vagy munka

Gyere közénk!Éjjel-nappal ünnepnap dolgozni,közben hagyd otthon a családod,hagyd otthon a síró gyermekedet, de előtte főzz előre két napra,s közben légy türelmes és mosolyogj stb.Várjuk a fiatalokat, nehéz munka kevés bér.42 év után nettó 115000 ft-ért /2011 ben/ közben 4 gyermeket neveltem . 2011 óta vagyok nyugdíjas.Nem szórakozásból, ugyan csökkentet órában de visszajárok dolgozni.Még van kit útra kell engednem,de még tanul és nem állam fizeti.Hidd el mi NŐVÉREK sok mindent feláldoztunk s feláldozunk.42 év után 112000 ft a nyugdijam.Rezsi+csekk+tandij.Ne irigykedj.Egy aktiv, kronikus belgyógyászaton jelenleg még dolgozó szakápoló.

Nyugdíj mellett...

45 éves munkaviszonnyal rendelkezem (40 év közalkalmazott) a nyugdíjam 75 ezer Ft (nem tévedés) Kénytelen voltam eddig is dolgozni. Kérdezem én, ha a 103 ezer Ft-os fizetésemből levonnak 10.315 Ft nyugdíjjárulékot (ezért évente kapok 350ft-os nyugdíjemelést) miért is nem dolgozhatom? A nyugdíjam és a fizetésem nem tesz ki egy normális fizetést..az Országházban is ennyiből élnek? Tisztelt törvényhozok-, kérem maradjanak a realitás talaján és gondolkodjanak!!!

---

Az én értelmezésemben a korábbi, az év végén vagy január elején megjelent törvény, amiben a június 30. szerepelt határidőként annak eldöntésére, hogy nyugdíj vagy fizetés, az mindenkire vonatkozik a közszférában, aki valamilyen ellátásban részesül. Az utóbbi, ami egy határozat és most a napokban került elő, az pedig semmilyen választást nem hagy, és elvileg csak a központi államigazgatásban, önkormányzatoknál nem. Mindenki, aki a rá vonatkozó öregségi korhatárt elérte és megvan hozzá az ideje is, annak mennie kell, semmilyen formában, megbízással/vállalkozóként sem foglalkoztatható. Volt a nőknek ez a korkedvezményese, ott nem tudom, hogy alakul a dolog, mert elvileg ők még nem érték el a korhatárt. De igazából nem tudom, nem vagyok szakértő, ennyit tudtam mondani. Nyugodtan javíthattok, ha valami nem volt okés:)

Ki tudja a pontos dátumot

Ki tudja a pontos dátumot megmondani??? Meddig lehetek munkaiszonyba mint nyugdíjas közalkalmazott??Annyi kósza hír van , mi az elfogadható ,tudom naponta jönnek új hírek? Érdekelne Január????Február??,

nyugdíjasok a közszférában

Mindenki el van keveredve, csak az érdekeltek tudják az igazságot.
A kormány pedig maszatol, összemos, besároz minden érdekeltet a többség előtt.
Ne hidd el a propagandát.
Van aki 3-400.eFt-ért+juttatás+nyugdíjért visszamarad a "felelős beosztásában.
Van aki 100-150.e.Ft-ért+nyugdíjért a hiányszakmákban dolgozik.
Vannak olyan helyek ahol a most keményen dolgozó nyugdíjasok helyett évek óta nem jelentkezik fiatal munkavállaló. Miért nem? Gondolkozzon el rajta mindenki.(Bruttó 110000Ft-ért, a minimálbér 97000Ft!!!!!!!)
Aki ezt a problémát a kormányzat megközelítésében próbálja megoldani kiönti a gyereket a fürdővízzel.
Hiába tettem javaslatot a NAGY VEZIR-nek semmi foganatja.
A megoldás pedig roppant egyszerű, nem kerül pénzbe, nem kell mindenkit elűzni.
A megoldás: Minden évben Pályázatot kell kiírni a beosztásra és ha nincs más jelentkező lehet nyugdíjassal betölteni a munkakört.
Nem adminisztratív, nincs joghátrány, demokratikus, munkavállaló barát, munkanélküli csökkentő, és sok adót fizet, ha a nyugdíjas nyer.
Ezt minden éppeszű ember a józan paraszti agyával képes felfogni, csak a politikai vezetés nem.

Allstóre! Olvasom 0z

Allstóre! Olvasom 0z 1700/2012.(XII.29.)Korm. határozatra tett hozzászólást! Igaz sajnos amit felvet. Nálunk is vannak nyugdíj mellet főállásban foglalkoztatott köztisztviselők, a fenti határozat szerint január 31.-én meg kell szüntetni a munkaviszonyukat? Nem június 30.-l, mert korábban erről volt szó! Nem értem tisztán a fenti komr.határozatot kiket küld el.Mivel aki minden feltételeknek megfelel a nyugdíjhoz az kényszernyugdíjba küldik? A nyugdíj mellet dolgozókat pedig o1.31.-l megszüntetik?Én is érintet vagyok mint nyugdíj mellett foglalkoztatott köztisztviselő, a korm.h.szerint 01.31.-n meg kell szüntetni a kinevezésemet?

Munimálbér

Sok aktív munkavállaló a MINIMÁLBÉR-ért dolgozik, ami nettó 62.500 Ft!

Fiatalok

A fiatalok miért ne tudnák ellátni azt a munkát, amit a nyugdíjasok ellátnak? Gondolom, nyugdíjas az író, ezért elfogult. Az én véleményem szerint nem korfüggő, hogy ki és milyen feladatot tud ellátni. Az viszont igazságtalan, hogy míg egyesek két jövedelemhez is jutnak (nyugdíj és fizetés), a fiatalok nagy részének egyáltalán nincs jövedelme. Pályakezdő munkanélküli még segélyt sem kaphat.

Én tehát maximálisan egyetértek azzal, hogy MINDEN nyugdíjas választhat, vagy nyugdíj, vagy fizetés, DE A KETTŐ EGYÜTT nem jár!!!

Nyugdíj mellett megbízási

Nyugdíj mellett megbízási szerződéssel dolgozok heti 10 órát közszférában.
Június 30-val fel kell mondanom a megbízási szerződésemet,? vagy ez nem munkaviszony és továbbra is dolgozhatok így?
Egyik kolléganőm nemzetiségi önkormányzatnál adminisztrációs feladatot lát el. Arra is vonatkozik a tilalom, vagy ez nem közszféra és tovább dolgozhat?
Nagyon megköszönném ha valaki tudna segíteni. Köszi.

nyugdíjasok

Az államháztartás fizeti a közszolgák bérét(illetményét).Nem jut "bevételhez"!!
Bal zsebemből átteszem a jobb zsebembe a pénzt? Ez bevétel??

Azokon a munkahelyeken ahol

Azokon a munkahelyeken ahol csak négyórás státusz van , nem nagyon tolonganak a fiatalok.Pár tízezer forintért nem is hajlandók még csak megpróbálni sem az adott területen munkát vállalni.( Ez egy magyar egészségügyi állás.)Ezért nem is értem miről kell itt vitázni ,no meg a kormánynak , gátat szabni a dolgozni akaró nyuggereknek. Egyeztetni kellett volna a döntéshozatal előtt az illetékes munkáltatókkal.De hol van ebben az országban KOMMUNIKÁCIÓ???

hozzászólás

Van sajnos egyéb, lényeges probléma is a kényszernyugdíjazási ügyben!
Aggódom, hogy elhamarkodott volt az 1700/2012. (XII. 29.) számú határozat, mert a költségvetésre gyakorolt hatását nem mérlegelték kellő körültekintéssel.
Nézzük csak: a nyugdíj mellett dolgozók bére után az államháztartás a közterhekből legalább annyi bevételhez jut, mint amennyi nyugdíjat az érintett személyek rendszeresen megkapnak.
Tehát a nyugdíjas az aktivitásával automatikusan biztosította a szerzett jogon élvezett ellátásának fedezetét is. (Félretéve az irígységet, fogadjuk el, hogy a nettó bér a közszolgálati munka ellenértéke, tehát nem juttatás?)
De ha sikerül a nyugdíjast "kiszorítani" a munkaerő piacról, akkor a munkáját a jelenlegi, nem nyugdíjas korú kollégák fogják elvégezni - ha tudják - és a
nyugellátása hónapról hónapra teljes összegével terheli majd a költségvetést. Mert a Korm. hat. szerint a státusz nem tölthető be. Az államháztartás egyenlege
látványosan romolni fog, a közszférában foglalkoztatott állomány terhelése és a teljesítmények kedvezőtlenül alakulnak.

Én is érintett vagyok a témában, remélem kompetens személyhez is eljut a fenti okfejtésem és felelősen elgondolkodik rajta.

Kedves fórumozó! Ugyan miért

Kedves fórumozó!
Ugyan miért tennél kivételt az orvosokkal ? Azért mert évtizedeken keresztül százezres hálapénzekért maszekoltak a kórházban. A kórház eszközeivel laborjával röntgenjével stb.
A nővérekre például nem is gondoltál?

Kedves Ida! Sokan vagyunk

Kedves Ida!
Sokan vagyunk úgy, hogy nyugdíjazásunk után (én napi 2 órában) , valamilyen hiányterületet látunk el. Úgy gondolom mégis, hogy az éhező munkanélküliek, akik esetleg családdal is rendelkeznek már vagy a kezdő diplomások, át kell, hogy vegyék a helyünket! Nincs mese! Mi kapunk valamennyi nyugdíjat, tehát nem éhezünk. Elmehetünk a közszférán kívül is egy kis kiegészítésért, ha kevés lenne a nyugdíj.Ezt nem tiltják és lesz is felszabaduló hely. Nagy átrendeződés, átszervezések lesznek, az biztos. Rajtam is csattan tehát az ostor, mégis úgy gondolom, adjuk át a helyünket a fiataloknak! Az egészségügyben , a nyugdíjas orvosokkal viszont kivételt tennék ott, ahol nincs kivel pótolni az ellátandó területet.

nyugdij mellett

Köszönöm, hogy hozzászóltál bejegyzésemhez.
Félreértettél! Nem tíz ember helyett dolgoztam, hanem tíz emberre! Mindenkinek megvolt a maga területe a kerületben, fel volt osztva. Építéshatósági Iroda. Eszméletlen sok határozattal, végzéssel, levelezéssel, postázással, plusz az osztályadminisztráció, stb... Soha véget nem érő folyamatos munka. Soha nem ürültek/nek ki a polcaim. Kérdés, hogy ki fogja ezt csinálni, ha nem vehetnek fel helyettem senkit. Az előadóknak megvan a maguk, nem kevés munkájuk!!!

nyugdíj mellet dolgozónak

Nem veszed el senki elől a helyet, ezt senki sem mondta, egyszerűen leépítés folyik és a legegyszerűbb elküldeni a nyugdíjasokat, mert nekik legalább van egy minimális hátországuk.

A probléma egyénként nem a te hozzáállásoddal van. Ahogy írtad is, te 10 ember helyett dolgoztál, míg a többiek nem nagyon kapkodtak a melóért. Hát most talán nekik is el kell kezdeni dolgozni és vége ennek a láblógatós közigazgatásnak.

Nyugdíj mellett!!!

Négy éve vagyok nyugdíjas. Önkormányzattól, adminisztrátorként, 43 évi munkaviszony után mentem nyugdíjba. Bruttó fizetésem, besorolás szerint 116.000.- Ft volt! Tíz emberre dolgoztam az irodán nagyon keményen, sok túlórával, /amiért még egy köszönömöt sem kaptam soha, nemhogy fizettek volna érte/. Elég "alja" megállás nélküli kemény munka volt, de ez jutott amikor 1994-ben csődbe ment a kutatóintézet, ahol 24 évet dolgoztam, mint előadó. Ennek az állásnak is örültem, mert már nem voltam "fiatal", nem igen kapkodtak utánam a munkahelyek.
Miután elmentem nyugdíjba, visszamentem megbízásos szerződéssel ugyanarra az irodára dolgozni, mert hitelünk van, amit még 4 évig fizetnünk kell. Maradni szerettem volna most is, a főnököm és kollégáim ragaszkodnának hozzám, de az új rendelet szerint csak 2 hónapra írják meg a megbízási szerződésemet. Felvenni helyettem nem lehet senkit, mindenki meg van ilyedve, hogy ki végzi el a munkámat? Az előadók biztos nem!
Sokan kérdik miért kell egy nyugdíjasnak még dolgozni, elveszi a fiatalok elől a munkát? Az én munkámért senki nem kapkod/na, főleg egy fiatal, kezdő fizetésért!
Én becsülettel ledolgoztam 43 évet, ami után nekem jár a nyugdíjam. Most is becsülettel dolgozom egy kialkudott kevéske pénzért, amiből szintén vonják a járulékokat. Ezért jár a nem "fizetés", hanem a megállapodott összeg. Megdolgozom érte!!! Négy éve úgy dolgozom, mint egy "állat"! /Bocsánat!/ Túlórázom a semmiért! De nekem szükségem van rá, mert nem tudnánk fizetni a kölcsönünket, ami néha több, mint duplája.
Én már nem vagyok köztisztviselő, nem kapok munkabért, nem vagyok állományban! Miért sajnálja tőlem a Kormány ezt a kis jövedelmet?,(amiért persze megdolgozom, nem vakarózom egész nap. Megjegyzem, hogy 1994-től nem voltam betegállományban!
Én csak dolgozni szeretnék, megdolgozni a pénzemért! Egész életemben ezt tettem! Ki irígyli ezt tőlem?

Nem csak ez a baj, hanem az

Nem csak ez a baj, hanem az is, hogy évente 10 20 ápolónő jelentkezik vizsgára, a főiskola nappali szakán végzettek mennek Európába. Majd nézzük ahogy egyesek "pirospöttyöket" keresgélnek és ápolókat, mütősnőket varázsolnak a kalapjukból.
Nézd meg a Nővér decemberi számát

Nem csak ez a baj, hanem az

Nem csak ez a baj, hanem az is, hogy évente 10 20 ápolónő jelentkezik vizsgára, a főiskola nappali szakán végzettek mennek Európába. Majd nézzük ahogy egyesek "pirospöttyöket" keresgélnek és ápolókat, mütősnőket varázsolnak a kalapjukból.
Nézd meg a Nővér decemberi számát

nyugdíj melletti munka

Korhatár előtti ellátásban részesülök, mellette dolgozom 2013. 06. 30-ig.KI tud segíteni: 2013-ban is marad a keresetkorlát a korhatár előttieknél??

Saci,teljesen igazad van,nem

Saci,teljesen igazad van,nem beszélve a bedőlt hiteles nyugdíjasokról.

Igen! Ezzel én is teljes

Igen! Ezzel én is teljes mértékben egyetértek. Én is közalkalmazottként dolgozom a nyugdijasm mellett- mely mindössze 82.OOO.-ft-melyből rezsit , hitelt fizetni és megélni ugy gondolom nem lehet, mert mire az ember mindent kifizet maximum csirke far-hátra tellene a maradékból, vagy még arra sem.Ugy gondolom becsülettel elvégzem a rám bizott feladatot, ha határidős a munka túlórázom...! Talán szabályozni kellenne, jövedelemtől függőeen a nyugdij melletti munkavégzést. Véleményem szerint akinek 100.000.-ft felett van a nyugdija és házastársa is nyugdijjal vagy esetleg aktiv kereső az valóban korlátozás alá essen, de aki egyedül él fenntart egy lakást és a nyugdija nem éri el a 100.000.-t-ot és a munkáltatója ugy látja, hogy a szaktudására igen is szükség van az miért ne dolgozhasso. Hiszen az adót, a járulékot a jövedelméből ugyanugy vonják le.

Egyet értek azzal hogy nem

Egyet értek azzal hogy nem azok dolgoznak nyugdíj mellett akinek fárasztó,idegölő a munkája hanem aki csak úgy EL VAN!!! hiszen én is közszférás vagyok és tudom hogy körülöttem is "olyan nyugdíjas" foglal el helyet egy munkanélkülitől. A másik dolog hogy nagyobb fizetésért mint az átlagunk. A nyugdíja is magasabb mint a fizetésünk, és minden jóbol kiveszi a részét de a munkából nem igazán. Gyakorlatilag majd hogy a mi 3 szoros fizetésünket kapja meg kevesebb munkával. Nagyon nem értek egyet hogy nyugdíjasként ugyanazon a helyen maradjon valaki, mert ha megfigyeljük csak azok maradnak akik nagyon cak elvannak a helyükön. Akiknek nehéz munkájuk volt azok nem maradtak hiába sokkal kissebb nyugdíból kell megéljenek. Mert ők már igazán várták a pihenési időszakot. Ők megérdemelnék hogy nagyobb nyugdíjból élhesenek...de valamiért nekik kevesebb jár mert ők a verseny szférának voltak kiszolgáltatva.

Miért dolgozik a nyugdíjas!

Emil úgy látom Te is reálisan átgondoltad a munkában tartott 62 év felettiek élethelyzetét, a háttérben esetleg meghúzódó családi társadalmi, szociális egészségügyi és egyéb problémáit, bár még sorolhatnám az esetek ezreit.Csak egy példa: Vannak olyan családok ahol bizony majdnem az egész család kiszorult a munkaerőpiacról és egyetlen megélhetési forrás a nyugdíjas hozzátartozó összes jövedelme, aki lemond a jól megérdemelt pihenésről és saját fenntartásán túl minden forinttal családja ellehetetlenülését próbálja megmenteni.Szerencse, hogy még egészséges és szükséges a munkája nyugdíjasként és képes ezt megtenni ami bizonyára nem ritka.Igen sajnos vagy szerencse vannak ilyenek is bármely területről legyen az közszféra, vállalkozási és egyéb munkaterületen foglalkoztatott nyugdíjasok eseteiből.Bizony olyan nyugdíjasok is dolgozni kényszerülnek akik a saját nyugdíjukból nem képesek fenntartani magukat,mert még az otthonteremtés miatt kölcsöneik nem jártak le és a lakás és saját fenntartásuk egyszerűen megoldhatatlanná válna, a nyugdíj melletti jövedelem nélkül.Tehát nem lehet általánosítani "miért dolgozik az aki már nyugdíjas és két jövedelmet kap másnak egy sem jut" Itt súlyos gondolkodási problémák vannak bizonyos embertársaink megnyilatkozásaiban és ami nagy baj,hogy az ésszerű gondolkodást felváltja az irigykedés a rosszindulat pedig ez nem viszi előbbre sem az egyént sem a világot!Tehát összetettebb ez a kérdés mint egyesek gondolják.Békés Szeretetteljes Karácsont és Bizakodó és Reményteljes Újesztendőt kívánok minden publikálónak és olvasónak Saci.

Nagymamának

Tisztelt Nagymama! Ma Magyarországon nem mindenki rendelkezik diplomával, középfokú végzettséggel. Én két diplomával, szerencsére tisztes nyugdíjjal rendelkezem, de ha nem lenne miből megélni, ha kenyérre rezsire kellene a pénz, a mai helyzetet figyelembe véve nem válogatnék a munkák között.

Biztos, hogy jól látja?

T. "Munkát kereső"! Amit jelenleg általában a nyugíjasok végeznek, azt egy diplomás fiatal nem vállalná el, mert sem anyagilag, sem szakmailag nem megfelelő. Szerintem a fiatal nem azért tanult közel 18-20 évet, hogy takarító, kézbesítő, mosogató, kertész, portás legyen. Nem a nyugdíjasok hibája, hogy a kormány vakarja a füle tővét, harácsol, és hülyeségeket csinál. Megfelelő szakmai szintű és bérezésű munkahelyek kellenének a fiataloknak, nem pedig összeugrasztani a fiatalt az időssel. Régebben a tapasztalt idősebb mellett felnőhetett egy fiatal (magam sorsából tudom!). Most pedig a úgy tűnik, mintha az idős ember csak teher, felesleges. A nyugdíj olyan kevés, hogy tisztességgel nem lehet belőle megélni, a fiatalnak pedig nem jövőkép, ha diplomával (esetleg érettségivel) olyan szakmai ismereteket nem igénylő feladatokat végez kényszerből mint pl. a takarítás. De ez nem a nyugdíjasok hibája!

Köszönöm. Örülök, hogy van

Köszönöm. Örülök, hogy van aki reálisan látja a helyzetet.