Amikor a szoc., tb. ..ellátások odaítéléséről van szó, akkor azt mondjuk, aki kap már egyfajta ellátást, nem jár neki másik....rszs, rszj, táppénz, álláskeresési, rendelkezésre állási, nyugdíj ....
Nos, az állami költségvetésből v. úniós finanszírozásból teremtett, azokból támogatott munkahelyeken létesített munkák végzésével, a státuszok betöltésével kapcsolatban is kellene egy ilyen szabály:
- állami,önkormányzati, úniós finanszírozásből - közpénzből - teremtett munkahelyen csak olyan ember legyen foglalkoztatható, aki e forrásokból létesített másik munkahellyel nem rendelkezik, munkavégzési lehetőséggel fő foglalkozásban másutt nem áll és a fentiekben említett semmiféle közp. alapból, költségvetés terhére finanszírozott ellátást nem kap..., különös tekintettel a nyugdíjra, rokkantnyugdíjra.
Amennyiben pedig vállalkozásokban, akár egyéni, akár társas válalkozásokban, gazdasági társaságokban már foglalkoztatva, tisztviselőként feladata van, csak úgy tehesse több helyen, több feladat ellátásával, ha az a feladat főállású munkakört, de még csak rész-munkaidős foglalkoztatást sem igényel, csupán az adott feladat eseti,alkalmi, havi max. 10-15 órában való ellátását.
Egy személy pedig legfeljebb 1 helyen tehesse ezt....
ÉS: ne legyen kivétel, mert sok az álláskereső, szakmunkások, de sok diplomás is eljutott már arra a szintre, hogy igenis el fogja vállalni, ha... úgy kínálják föl, hogy valóban be akarják tölteni és nem csupán...., de ez ismeri mindenki... :-)) :-((
ÉS: ne hivatkozhasson a munkáltató arra, hogy nem kap embert x feladatra, ezért - különösen közszférában - el kellene vonni a státuszt, ha feldarabolja a feladatot és túlórába láttatja el v. nem megfelelő szakmai végzettséggel, részfoglalkozásban tölteti be......
Igenis vannak szakképzett diplomások és a szakmunkások, akiket a rendszerváltás előtt és még utána is sok éven át képeztek. Nem is szólva a felnőttképzésről....
Még nagyon fiatalok, csak elő kell keresni őket, ne feketén dolgozzanak, s akkor lesz a nyugdíjalapra befizetés mi mehetünk végre nyugdíjba............
Ezt nem viccből írtam le!
Számoljunk!
Egy szakmunkás végzett 1989-ben, akkor most, ha akkor volt 16, 17, 18 vagy 20 éves volt,mint a különféle szakmák tanulói a végzéskor:
Tehát a '89-ben
16 éves, akkor most: 16éves + 20év= 36éves !
17 éves, akkor most:17éves + 20év= 37éves !
18 éves, akkor most: 18éves + 20év= 38éves!
20 éves, akkor most: 20 éves + 20 év= 40 éves!
Szóval ez többszörös pazarlás és nem igaz, hogy nem lenne szakmunkás, a diplomásról nem is szólva!!!
S azóta is végeztek szakmunkások, diplomások, csak valós regisztráció, nyílvántartás kellene, ha máshonnan nem az iskoláktól a szakmai kamaráktól,....
(munkaügyi hivatalok, központok...? :-)) )
Mire is lennének a szociálpolitikusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, igaz ők irodisták lettek é még tanítanak is.................................
Tényleg igaz, ahogy a fiatalok mondják. BÜFÉ szakok...semmit nem érünk a tömeges képzésükkel!
VALAKI elszámolta magát, amikor statisztikát készített! :-))
Ez a legaktívabb, legtermékenyebb kor a 30-40-45. éltév és akkor miért nem akarjuk, hogy ők dolgozzanak.
Az is igaz, hogy ők a rendszerváltó korosztály és nem igazán tanultak meg dolgozni, csak elméleteket, jogszabályokat gyártanak...
Ha őket - a 30-40 éveseket hagynánk dolgozni a Ratkó gyerekeknek lenne máris nyugdíj, s nekik pedig munkahelyük.
Miért az 53-57 éveseket büntetjük. Minden korosztályt kimenekítettek már!
A fentiek szerint bizonyos, hogy sok-sok munkahely létesülhe legálisan, persze az is kiderülhet, hogy bizonyos munkák csak vírtuálisak, annak érdeklében, hogy X, Z számára lehessen fizetni valamilyen legalisnak tűnő módon....
Aztán, pl. aki több több helyen is ellát feladatokat azt az APEH és a TB is érzékeli: fizessen hát be egy pü. alapra az állásnélküliek támogatására olyan összeget, hogy az esetenként 1 munkanélküli támogatására elegendő legyen .......... SZOLIDARITÁS :-))
RATKÓSOK! Mehetnének nyugdíjba, akár holnap!!!! Itt lenne az utánpótlás!
Szóval, téma továbbra, mert megmagyarázhatatlan, amit e korosztállyal tesznek:
Kapnak-e valaha nyugdíjat a Ratkó-korszak gyerekei?
....megérhető, belátható életkor elérével,mondjuk, ha már nem is 55 és 60 évesen (mert azt már betöltötte a többség, de legalább ~35 év jogviszony után választhatóan, míg léteznek, hogy még 1-2... évig fel is vehessék nyugdíjukat.
A korosztály elődje és az 50-60 évesek többsége is már élvezi a nyugdíjat és a nyugdíjszerű ellátásokat... a balekok, a kevésbé simulékonyak, kevésbé pénzesek betegen is dolgoztak, dolgoznak ... most meg lekésték a rokkantnyugdíjat is :-((, nemhogy a nyugdíjat.
A nyugdíj nekik csak mézesmadzag marad, el kell hinniük, hogy lesz..., de nem lesz, mert ezt egyik párt sem akarja!!!
Ezt kellene, hogy felkarolják a parlamenti pártok, de nem teszik igazán, csak kóstolgatják a témát…
Szomorú, de a egyszerűen nem lesz nyugdíja a még aktív 1953-54-55-56-ban születetteknek, ha a korábbi években nem lettek jogosultak valamilyen ellátásra.
Pedig a legnagyobb befizető a tb. és a ny. alapra ők voltak, hisz a rendszerváltáskor a legaktívabb, legtermékenyebb munkáséveiket élték.
Ugyanakkor a befizetéseiket - járulékok szempontjából - is csak 1988-tól veszik figyelembe.
Most meg dolgozzon e korosztály 40-42 évet, legyen szolidáris azokkal a már nyugdíjasokkal, aki nyugdíj mellett - mert ők még bírták még magukat 55-60 évesen - két járandóságra is igényt tarthatnak, mert nyugdíj mellett maradtak 5-10 évet munkahelyükön. Mi ezt már nem tehetjük...
Számoljunk csak, milyen előny nekik, milyen iszonyatos differenci ez a RATKÓ-sokkal szemben.
Hol vannak ilyenkor az ombucmanok, köztársasági elnök úr, vagy egyéb emberi jogi szószólók??????
MÉLTÁNYTALANUL NAGY SZÉGYEN, hogy ezt nen látja senki!
Idősügyi Tanács helyett a a RATKÓ gyerekek képviselőit, az 50-esek tanácsát kellene a nyugdíjtörvény változtatásairól meghallgatni.
A nyugdíjak most is emelkednek, a közszolgától meg - legalább is alant - már mindent elvettek.....se étkezési támogatás, se .., se ....
Még a vasutasnak, a volánosnak is több kedvezménye van (lásd utazási kedvezmény, stb. pl. BKV),mint egy pedagógusnak (pl. nem kap tandíjmentességet oktatási intézményben a gyermeke pedig ő is oktatási dolgozó) vagy hivatali beosztottnak a közhivatalban..
Szó, ami szó nem jó 54-55-56-57 begin_of_the_skype_highlighting 54-55-56-57 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 54-55-56-57 end_of_the_skype_highlighting évesnek lenni,pedig azt gondoltuk már az unokáinkkal foglalkozhatunk ennnyi idős korunkra, segíthetjük gyerekeinket...
EZ nagyon szomorú, mert a munkahelyekről - akinek még van - ugyanakkor elküldik vagy a fiatalabban kiutálják e korosztályt.
Írtam már, de fenntartom véleményemet továbbra is:
A nyugdíj csak-csak emelkedik, mi RATKÓ-gyerekek pedig csakugyan soha nem megyünk nyugdíjba, pedig a legnagyobb befizetői voltunk, vagyunk a felosztó-kirovó rendszernek.
Minket nem kérdeznek.
Az baj, hogy a befizetéseket valóban az előttünk lévő korosztálynak fizetik ki, ahelyett, hogy a saját számlánk/számlájuk alapján kapnák vissza a juttatást.
Sok drága jó szociálpolitikus remek elméleteket gyártott….
A közgazdászok számolnak, de csak az orruk hegyéig látnak…
Nem tűnik fel senkinek, ez már társadalmi igazságtalanságnak is nevezhetjük a RATKÓ-sokkal szemben , ugye?
Sokan vannak, akik alig szereztek szolgálati időt és jóval több nyugdíjat kapnak, mint a minimálbér, pedig a minimálbéresnek is meg kell élni 2010-ben is…
A 130stb.- sok-sok ezer forint felett pedig el kellene gondolkodni, hogy az akítv pl. az átlag közszolga nettója mennyi is manapság…
A nyugdíj különös módon akármilyen éra van, akármilyen nagy a gazdasági válság emelkedik, míg az aktív korosztály bére a közszférában be lett fagyasztva….
Nem is szólva az utazási kedvezményekről a helyi járatokon, a vonatokon, fürdőjegyekről stb. más akár cégek által adott kedvezményekről.
Egy kis megszorítást ott nem lehetne a többi nemzedék érdekében …
Amár nyugdíjasok sem fizettek be annyit, hogy most bankbetétként vegyenek ki… az alapokból.
Ráadásul egy nyugdíjas – otthon lévő – ember sok-sok dolgot másként tehet, praktikusan, utána nézve áraknak, akcióknak, ráér naponta főzni, kertészkedni, varrni, kötni, barkácsolni, már másként ruházkodik (hisz beállt ruhatára van) másként étkezik (mert lassult az anyagcseréje, kevesebbre is van szüksége), kevesebbet költ szolgáltatásokra, mint pl. fodrász (csak mert lassabban nő a haja)…, nem növi ki ruháját a gyereke, nem kell menzát fizetnie a gyereknek, ….lehetne még sorolni, amit látni kell, ha akarja látni az akinek látni kellene!
Tiszteljük az idősebbeket, de….
Az aktív dolgozóktól elvonjuk a bér nagy részét adóban, járulékban, a kedvezményt, az időseknek adjuk, adjuk, adjuk, a munkanélküli, de ügyeskedő embereknek (tisztelet a kivételnek) ugyancsak elnézzük a fekete munkáját, az adócsalónak (kedves adóhivatali kollegák tudják…) elnézzük, figyelmeztetjük, nehogy megsértődjön….
Ez bizony súlyos értékvesztés és morálisan is mélyen húsba vágó ….
Szóval a RATKÓ korszak gyerekeit jó lenne elengedni nyugdíjba, mert nekik az elmúlt évszázadban is példátlan módon, de ~ 65 év alatt példátlanul méltánytalan módon kétszer is megemelték már a nyugdíjba vonulás idejét . . .
Tessenek még ilyen korosztályt mutatni, akinek sérelmére ennyi bűnt követtek volna el az évszázadok alatt!
Így valóban nem fognak gyerekek születni, mert miért is akarjanak a gyerekeim gyerekeket, ha látják, hogy anno 1952-56 született szülei is azért születtek, mert akkor az volt a politikai szándék, hogy szülni kell a nőknek, gyerekek kellenek . . .
Most pedig azt látják, hogy a szüleik leginkább nem kívánatos részei a társadalomnak és azt szeretnék, ha nem okoznánk gondot azzal, hogy vagyunk!
Pedig mi is szavazók vagyunk… nem csak a nyugdíjasok.
Szomorúan következetlen a magyar társadalom a RATKÓ korszak gyerekeivel szemben, ellenük intézkedik pedig, ha a népesség növekedését akarják akkor e korosztály kulcsszereplő, hisz példánkat látva nem akarnak gyereket a mai 20-30 évesek, aki a mi gyerekeink…!
Miért is nem? Lásd fent.
Beküldte: Tabuk Időpont: 2010, augusztus 5 - 18:14.
Témakör:


Hogy is van hát?Szakértelemmel válaszoljon már valaki...
Hogy is van hát?
Valaki! Konkrétan - szakértelemmel - leírná, hogy mi is a konkrétan a nyugdíjra, a rokkant-nygdíjra, a szociális és az egészségügyi ellátásokra vonatkozó törvénytervezetek lényege, mert olyan színes a kommunikáció, olyan sok oldalról és színben jövő, de mégis semmitmondó tartalmú, hogy - nem vagyok egészen laikus - DE NEM ÉRTEM.
1. Lesz hát nyugdíjunk nekünk Ratkósoknak (ma 54-58 éveseknek)?
2. Mi lesz a rokkant-nyugdíjazásben részesülő ellátással?
3. Milyen feltételekkel, milyen összegben akarják fizetni a nyugdíjakat és a rokkant-nyugdíjakat januártól, illetve azt követően?
Végül: mi lesz az alapja a szociális ellátások megállapításának és milyen szorzók lesznek egy-egy ellátásnál?
Sokak értékelnének egy ilyen tartalmas, konkrét elképzeléseket, esetleg szövegtartalmakat idéző hozzászólást. ű
Vannak szakemberek, hát azok írjanak erről, se mellébeszélők vagy hangulatkeltők írjanak.
Játszunk becsületesen a fórumon!
Cafeteria..
Kedves Tiger! Szeretem a hozzászólásaidat. Te mindig a tv.ény alátámasztásával válaszolsz.Hát a 30 napnál NEM többet én is részarányosan gondoltam.
Nem is az érték miatt szokott ilyenkor az emberfia problémázni, hanem sérti az igazságérzetét, ha a másik( hasonló szituban lévő) kolleganő megkapta, mert "pofára" ment a dolog.
KGabriella
KGabriella!
Ha ez a 40 év mind munkaviszony, és max. 8 év gyermeknevelést tartalmaz, és azokat a tanulmányokat, amelyek a nytv. szerint szolgálati időbe beleszámítanak munka mellett végezted (ebbe a kedvezményes nyugdíjba nem számíthatók be!), akkor elmehetsz 40 évvel kedvezményes nyugdíjba. Sőt véleményem szerint meg is szűnik a pép számodra, mert jogosult leszel a "kedvezményes" nyugdíjra. A szolgálati időnek csak a munkaviszonyból származó része + gyermeknevelés vehető figyelembe. Ha pl. 3 gyermeket szültél, és 9 évig voltál távol a munkától, akkor 8 évet vesznek ebből figyelembe, ehhez még 32 év aktív munkaviszony kell. Aki nem volt GYES, GYED-en, annak 40 év aktív munkaviszonyra van szüksége.
A munkaviszony alatt értsd a közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonyokat is.
Még mindig cafetéria
Vendég:
Egy 30 napos hónapban lehetetlen több, mint 30 napot hiányozni. Rossz oldalról közelíted meg a problémát. A cafetériát havonta fizetik ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy minden esetben a teljes összeg jár.
Cicababa:
Mivel a hiányzás a 30 napot meghaladta, az érintett hónapokra időarányosan, a munkában töltött időt figyelembe véve határozzátok meg a cafetériát.
Még mindig az a javaslatom, hogy tegyétek konkrétabbá a juttatás lehetőségeit a szabályzatban. A problémás esetben a 2 hónapra járó cafetéria kevesebb, mint 1 hónapra járó caf.juttatás. Érdemes emiatt ekkora problémát okozni mindenkinek. Persze, ha 50-100 ezer nagyságrendről van szó, akkor megértem.
Tunál segíteni?
Egy 8 oldalas esszére lenne szükségem plussz a források címére.
Az alábbi témákból csak egyet kellene kidolgozni dec 15-re
1, A magyar közszolgálat elemzése (statisztikai adatok segítségével)
2, Közszektor modernizáció okai, eredményei (hazai,európai esetelemzés)
3, Teljesítményértékelés a közigazgatásban (nehézségek, fejlődési lehetőségek)
4, Kiválasztás és toborzás: specialitások a közszektorban (pl. a versenyvizsgával kapcsolatban)
5, Az e-közigazgatás koncepciója és a köztisztviselői kar felkészültsége (pl. Milyen ügyeket lehet elektronikusan elintézni Mo.-on?)
ha tud valaki segíteni a freeban@freemail.hu írjon nekem
HESZTERke
HESZTERke részére!
http://www.parlament.hu/irom39/01745/01745.pdf
T/1745. számú törvényjavaslat
-----------------------------------------------------------------
http://www.parlament.hu/internet/plsql/internet_irom
Itt kereshető minden ( benyújtott és le nem zárt elfogadott).
RE: "Túl van a 30 napon,nem jár"....???? CAFETÉRIA
A betegszabadság idejére( a betegség első 15 napjára)NEM táppénz jár, hanem a távolléti díj-úgy mint a szabadság idejére-, csak annak az összegnek a 70%-a, ami után a munkáltató, s munkavállaló rendesen be is pengeti a járulékokat!
A másik dolog: A cafetéria havi rendszerességgel járó juttatás, s ha kiszámolod, sem októberben, sem novemberben NEM haladta meg a 30 napot külön,külön a távollét.
(Egyébként táppénz a betegszabadság 15 napja leteltét követő naptól jár, ez az átlagkereset 60%-a,ami után állami cég nem fizet járulékot, a munkavállaló némi szja-t.)Szerintem meg kell kapnia a cafeteriát az említett időre.
RE: cafetéria
Nem jár. De csak azért nem, mert a betegszabadságra nem az átlagfizetés, hanem a távolléti díj 70%-a jár. A több mint 30 napban sem munkabérben, sem átlagfizetésben nem részesült. így nincs min vitatkozni. Távolléti díjat, illetve táppénzt kapott, ezek egyike sincs a szabályzatban a kivételek között. Azért pontosítsátok a szabályzatot, inkább soroljátok fel az eseteket.
tiger
túl van a 30 napon, nem jár
túl van a 30 napon, nem jár neki cafatéria.
A betegszabadság ideje alatt nem munkabér vagy átlagbér jár, hanem táppénz. Ezért.
Cafetériával kapcsolatos kérdés
Cafetéria szabályzatunkat sajnos úgy adaptáltuk és most egy konkrét ügy kapcsán merültek fel kérdések amelyet szerintem célszerű lett volna benne pontosítani.
A szabályzatunk úgy fogalmaz: nem illeti meg a juttatás a dolgozót azon időszakra amelyre munkabérre illetve átlagkeresetre nem jogosult, feltéve ha távolléte meghaladja a 30 napot.
Egy dolgozónk táppénzre ment október 20. napjától november 23. napjáig. Főnökünk szerint egyértelmű, hogy őt nem illeti meg most az e havi juttatás.
Bennem kételyek merültek fel több szempontból:
30 nap távollét alatt mit kell érteni? Szerintem a munkanapokat, hiszen szombat és vasárnap máskor is "távol " vagyunk.
A távollét betegszabadsággal kezdődik, melyre a dolgozónak az átlagkeresete 70 %-a jár és azt teljes egészében a munkáltató fizeti. Itt a következő kételyem. Ha a betegszabadságra átlagkeresetet fizet a cég, akkor szerintem ez időszak nem vehető be a 30 napba, legalábbis a szabályzat fogalmazása szerint.
Tisztelettel kérem valaki adjon segítséget, mert a dolgozó erősen követelőzik. Ki hogyan értelmezi? Jár avagy nem jár? Sürgős
Szeretnék egy félreértést
Szeretnék egy félreértést tisztázni: A munkáltatói nyugdíjjárulék eddig is az államhoz ment, és ebből finanszírozták a jelenlegi nyugdíjakat. Ráadásul a magán pénztárakhoz befolyó összegek nagy részét is állampapírba fektették, vagyis az állam pénzhez jutott belőle. A magánnyugdíjak ellehetetlenítése tehát nem azért kell, hogy hamarabb elmehessenek a pedagógusok vagy bárki nyugdíjba, és mivel a munkáltatói nyugdíjjárulékot átkeresztelik nyugdíjadóra, így nem kell és nem is fogják nyugdíjakra fordítani. Inkább az állam pazarlását kellene visszább fogni, mint ezeket a pénzeket elverni, és nem a fiatalokat szidni, akik joggal nem repesnek attól, hogy elveszik tőlük, amit összegyűjtöttek, és még csak nem is titkolja a kormány, hogy a befizetéseiket rögtön el is költi (nem arra, hogy bárki hamarabb elmehessen nygdíjba). És most nem a tanárok bérére gondolok, hanem az ilyen-olyan kerülő utakon szétosztott vagy ellopott pénzekre, az irreális vezetői bérekre, de ide tartozik a közszférában - elsősorban az adminisztratív területeken -feleslegesen tartott létszám is.
A másik téma: Semmi bajom a tanárokkal amúgy, de nem hiszem, hogy igazságos lenne a hamarabbi nyugdíjazásuk, mint a más területen dolgozóknak, és talán a hozzászóló pedagógusoknak is szerencsésebb lett volna úgy fogalmazni, hogy véleményük szerint csökkenteni kellene a nyugdíjkorhatárt beleértve padagógust, mérnököt, gyári munkást. A megosztás ott kezdődik, amikor egyesek úgy gondolják, hogy nekik több jár, mert meg volt az a kiváltságuk, hogy tanulhattak (biztos, hogy akinek nem, az sík hülye vagy lusta?), meg ők több és nehezebb munkát végeznek, mint mások. A tanulásnak a nyugdíjhoz amúgy sincs semmi köze. Így nézve az általános iskolát is beszámíthatnánk. Nagyon demagóg dolog azt mondani, hogy nem éri meg tanulni, mert nem mehetnek el nyugdíjba kevesebb ledolgozott évvel, mint mások. A diplomájuknak köszönhetően például nem minimálbérért dolgoztak szalag mellett vagy ügyfélszolgálaton (ma már sajnos a diploma erre sem garancia). Ezért nem érte meg tanulni?
Becsapós nyugdíj
Érdemes elolvasni:
http://nol.hu/belfold/ajanlo/20101122-becsapos_nyugdij
NyÖgdíj
"Aki marad a magánpénztári rendszerben, annak 10 százalékos járulékbefizetéseit a kasszák gyűjtik, a munkaadók által befizetett 24 százalék viszont az államhoz kerül" - mondta Matolcsy, és hozzátette: ez azt jelenti, hogy aki a magánpénztári rendszerben marad, az 24 százalékos befizetése után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, vagyis a nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti, ezzel kiesik az állami szolidaritás rendszeréből. Matolcsy azt is bejelentette, a kormány terve szerint a magán-nyugdíjpénztári tagság önkéntes lesz, senkinek sem lesz kötelező belépni a rendszerbe."
Egy felmérés szerint az emberek 54%-a fontolóra venné az átlépést, 32%-a hallani sem akar róla.
Bérkalkulátor 2011
Hát sajnos a http://berkalkulator.net oldalon is az lászik, hogy 2011-től nagyon megéri majd legalább 1, de inkább 2-3 gyereket vállalni.
40 év nem a szolgálati idő, hanem még a munkanélkül ellátás sem!
Utoljára frissítve: 2010. november 19., 17:20
Negyven év után kedvezményes nyugdíjba mehetnek a nők
Az előterjesztés szerint jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.
Az öregségi teljes nyugdíj a 40 éves jogosultsági idő ellenére nem lesz megállapítható, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a 32 évet - rögzíti a törvényjavaslat.
A törvényjavaslat indoklása ennek kapcsán kitér arra, hogy az új szabályozás más szolgálati időt, mint például a tanulmányi időt, a munkanélküli ellátást és a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulékot a kedvezményre való jogosultság szempontjából nem veszi figyelembe.
A dokumentum szerint a fenti kedvezményre jogosultak nyugdíjának összegét az általános szabályok szerint kell kiszámítani, vagyis a nyugdíjszámítás során már minden szolgálati időt figyelembe kell venni.
Tanult, de naiv nő vagy, nem is leszel egyhamar nyugdíjas :)
Úgy érzékelem: tanult, naiv nő vagy TE IS, nem is leszel egyhamar nyugdíjas :)
Sajnos úgy érzékelem - mert számomra ismeretlen törvénymódosítás normaszövege (aki ismeri tegye ki az oldalra, vagy ide vágja be végre...)- hogy nem jól csináltuk, sajnos tanultunk ...
Ráadásul, ha még Ratkó gyerek is az ember, hát akkor: végképp elveszett:(
40 év szolgálati/munkaviszony utáni nyugdíjazásról törvény kell
Kedves Vendég (nem regisztrált) Időpont: 2010, november 13 - 09:37.-kor hozzászóló!
A jelenleg hatályos nyugdíjtörvény szerint jól látod, helyesen írod a nyugdíjazás feltételeit. Ez tény.
Ami a 40 év szolgálati idő/munkaviszony utáni nyuddíjazást illeti szerintem a társadalmi "közvélemény" és a néhány mondatos kormányszóvivői "tájékoztató" az amin vitázik a "közszolga", hisz irományszöveget az EMBERek nem láttak, csak találgatnak...
Valaki, aki látott, olvasott előterjesztést az nevesítse már, hogy hol található, érhető el.
Akkor tudunk csak tervezni, ha konkrét és a parlament által elfogadott törvényt, ill. a végrehajtási rendeletet is olvashatjuk...
TEHÁT: segítség, hol az írott szöveg, aki tudja írja meg.
Én is kiszámoltam
Igazatok van, mivel nekem felnőtt gyermekeim vannak, (tehát a családi kedvezmény nem vehető igénybe),jövőre 2000 forinttal, 2012-ben 12000forinttal fogok kevesebbet kapni, mint az idén.. És a nyugdíj ideje is távolabb van, mint eddig számítgattam.. Mégis kivel tettek jót az új rendeletekkel???
kiszámoltam-nak
Szerintem jó a kalkulátor.Lehet nem kérted az adójóváírást, havi 15100 Ft. és ezért nem is kapod.A kalkulátorban a családipótlék is szerepel, pedig azt külön postázzák.Lehet valami ilyen okozza nálad a különbözetet, mert a bérszámfejtés mindenütt egységes.
kiszámoltam
Kiszámoltam és nem igaz a bér kalkulátor összege.Nekem elvileg nettó 104.000 forintot kéne kapnom most,de csak 77.000 a nettóm.Ennyit jelent,hogy közalkalmazott vagyok?
Nem értem. 14 év munkaviszony és egy csomó képesítés (diploma,felsőfokúak) mellett ennyi!Kinek adnak többet és miért?Lehet,hogy ideje lenne egy áttekinthető,egységes bérrendezésnek.
Hát kedves Gabriella nem
Hát kedves Gabriella nem teljesen igazak amit leírt, ugyanis én 2 diplomtá szereztem és ezen felül más egyéb felsőfokú szakképesítést és azért nem mindegy, hogy 58 éves koromban lesz meg a 40 év munkaviszonyom és elmehetek nyugdíjba, vagy pedig a tavalyi szabályozás szerint csak 65 éves koromban. Azért ez mégis 7 évvel rövidebb. Csak azt nem tudom, hogy 65 évesen hogyan gondolták, majd járókerettel fogunk munkába menni?
KGabriella
Mivel a képzési idő nem számít bele a most közzétett 40 évbe, a pép szerződésben foglaltak érvényesek rád.Kivéve ha a szakmunkásképző elvégzése után 17 évesen álltál munkába,mert akkor 40 év folyamatos munkaviszonyod 57 éves korodra lett meg,tehát január 1-től érvényes rád a "mézesmadzagot a nők orra elé" nyugdíjazási törvény.Ez csak azoknak kedvezmény akik a 8 általános elvégzése után minden képesítés nélkül munkába álltak és valami csoda folytán így is meg tudták őrizni a folyamatos munkaviszonyukat.Arra volt ez jó,hogy hihető mesével tudják alátámasztani a nyugdíjjárulék megemelését. Nincsenek ismereteim a 2011-ben 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők számáról,de abban biztos vagyok,hogy nincsenek annyian mint amennyiről a mese szól.
Kedves Fórumozók! 1952.
Kedves Fórumozók!
1952. április 19-én születtem. Prémium Éves vagyok 2010. április 1-je óta (mondtam is mindig, hogy ez áprilisi tréfa, mert úgy érzem, hogy tréfát űznek velem!) Nekem már megvan a 40 éves munkaviszonyom, tehát január 1-jével mehetnék nyugdíjba? A Prémium Évek Program szerint, csak ha elérem az 59. életévemet. Addig szól ugyanis a 70 %-ra csökkentett bérű, heti 12 órás munkaidejű (amit a munkáltató eddig el is várt), határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyom.
A kalkulátor szerint nekem,
A kalkulátor szerint nekem, nem úgy tűnik, hogy emelkedni fog a fizetésem.
2010-ben 4000 a csökkenés, 2012-ben már 10000.Megszűnik ugyan a szuperbruttósítás, de az adójóváírás is.
http://adohirek.hu/berkalkulator/berkalkulator.php
Így könnyebb
Így könnyebb megtalálni:
http://adohirek.hu/berkalkulator/berkalkulator.php
Itt 2010-2011-2012 évi nettó
Itt 2010-2011-2012 évi nettó jövedelmet lehet összehasonlítani:
http://berkalkulator.net/component/tag/b%C3%A9rkalkul%C3%A1tor-2011
Van egy bérkalkulátor ahol is
Van egy bérkalkulátor ahol is az első éven lesz a kis fizetésüeknek - mint nekem is - kevesebb a fizetésem, de ahogy az elkövetkezendő években megszűnik a szuperbruttó - agyis a munkaadó által fizetett 27 %-kal felszorzott bruttó bér - úgy 2 év múlva - ha kicsivel is, de mindenkinek emelkedni fog a fizetése.
Nem tudom, hogy miért
Nem tudom, hogy miért kellene, hogy a főiskolai anulmány beleszámítson a munkaviszonyba? Fizetett Ön akkor nyugdíjjárulékot? Szerintem ösztöndíjat kapott - ha jól tanunlt - és valószínű, hogy államilag finanszírozott képzésre járt. Akkor még számítson is munkviszonynak? Mire fel? Teljesen jogos, hogy azok a nők akik 40 évet valóban ledolgoztak elmehessenek nyugdíjba, hiszen ennyi ideig fizették a nyugdíjjárulékot. Én kis fizetésű ember vagyok, de miért kell valakitől többet elvenni, mert többet keres?
Én is rátaláltam már
Én is rátaláltam már korábban,és szomorúan tapasztaltam,hogy a "mindenki jól jár" új szja-val havi 2.400 Ft-al kapok kevesebbet,a br.83.000 béremből.De most olvastam a kormányszóvivő nyilatkozatát,és máris vidámabb lettem.Szerinte,ha valaki havi 2000 Ft-al kevesebbet kap,az is jól jár,mert nem kell egy egész napot eltölteni az adóbevallás elkészítésével.( Csak alig cinikus.)És örömömbe eszembe jutott,hogy januártól 6-7%-al emelik a gázt,nincs gázár támogatás,élelmiszer várhatóan 10-15 %-al nő,a gyógyszer,a minden.Egyedül a fizetésem csökken.Egy másik cikk szerint OV.éves szinten 5 M Ft-al kap többet,míg Botka L.csak 4,5 M-val az új szja szerint.De semmi gond,a bevallást rövid idő alatt elkészíthetem,ha még lesz egyáltalán munkahelyem.Köszönjük FIDESZ!
Elégedett vendégnek!
Kedves Vendég!
Az, hogy kit lát szívesen az ország vezetésében magánügy.
Viszont a tényeket azért szem előtt kellene tartani!
Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy van két gyerkőc, aki hozzásegíti ahhoz, hogy több maradjon a családi kasszában. Viszont ezek a gyerekek /sajnos nagyon hamar/ felnőnek, és akkor is meg kellene valamiből élni, mikor nem lehet igénybe venni a családi adókedvezményt. Ezen kívül azoknak is meg kellene élni, akiknek nincs annyi jövedelmük, hogy érvényesíteni tudják az összes családi adókedvezményt. Számukra a 16%-os SZJA - a jóváírás megvonásával /csökkentésével/- az új adótörvény jövedelemcsökkenést eredményez. Ezért irritáló, hogy a nagyon magas jövedelműek plusz pénzhez jutnak az egykulcsos adóval. Ez akkor is így van, ha tudomásul vesszük, hogy egyeseknek több illetmény jár, s eszünkben sincs mások zsebében kutakodni.
A kötelező óraszám megemelése - vitathatatlan - anyagi hátrányt jelentett. A 13. havi illetményt viszont - keresetkiegészítés néven - még 2010-ben is megkapták az emberek. /Szerintem Ön is!/ Igaz, hogy nem teljes összeggel, és nem mindenki jutott hozzá. / magas jövedelműek pl. egyáltalán nem/ Megkérdezem: mi akadályozta az új vezetést abban, hogy a fenti két "méltánytalanságot" kiküszöbölje? Ha az ország anyagi helyzetére hivatkozik, akkor azt is tudnia kell, hogy április előtt sem volt rózsás a helyzet! Vagyis nem "úri passzóból" történt a csökkentés. Mellesleg a jövő évi költségvetési tervezetben sem találtam utalást sem a 13. havi visszaadására, sem a bértábla módosítására ugyanúgy, mint a - mindenkit bosszantó - szuperbruttó eltörlésére.
Ön szerencsés abban is, hogy nem került abba a helyzetbe, hogy nyugdíj előtt 4-5 évvel létszámfelettivé minősítsék! Lehet mondani, hogy miért nem keresett az illető másik munkahelyet? Fiatalon, még jogos is ez a kérdés, és úgy tűnhet az elbocsátott részéről csak "nemakarásról" volt szó. Biztosíthatom, hogy nem így van! Nem kívánom Önnek, hogy valaha is átélje ezt a megalázó helyzetet.
Aztán minderre jön az új különadó törvény. Kérem, számoljon egy kicsit.Egy vezetőként dolgozó, szakvizsgázott pedagógus 4 évvel nyugdíj előtt bruttó 250.000 Ft-ot keresett. Ebből hozzávetőleg 130 ezret kapott kézhez. Elbocsátották. Minden -törvény biztosította - juttatást /felmentési idő + emelt összegű végkielégítés/megkapott. 250.000Ft x 17 hónap =4.250.000 Ft /bruttó/ Ez kb. 2.200.000 Ft nettóban. Ebből kell megélnie nyugdíjas koráig, mondjuk 48 hónapig. Egy hónapra /felkerekítve/ 46.000 Ft jut. Családi segítséggel megpróbálja beosztani. S akkor, derült égből villámcsapásként jön a visszamenőleges különadó! Mivel nem lett nyugdíjas 3 és fél éve, fizetnie kell. 4.250 ezerből 3.500 ezer = 750.000 x 0,98 =735.000 Ft- ot. Most, szinte azonnal az APEH-nek. Tessék mondani miből? Igazságosnak érzi?
Mennyi valósult meg az elmúlt fél évben a beígért 1 millió munkahelyből? Akárhogy figyelek, csak elbocsátásokról hallok. A beígért egymillióból is már "csak" 400 ezer lett,az is a ciklus végére!
A nyugdíjtörvény:Egy picit itt is sántít az Ön felvetése. Aki 1955-ben született, a januártól élő nyugdíjtörvény szerint 61 éves korában /37-év szolgálati jogviszonnyal, csökkentett összegű előrehozott nyugdíjra jogosult./ Vagyis elmehet, ha úgy érzi, elég volt.Viszont a régi tv. szerint - főiskola beszámításával- ekkor már 43 év szolgálati ideje van. Ez minden bizonnyal kompenzál valamit a csökkentésen. Tehát ebben a megközelítésben, nem nyer két évet, hanem 1 évet veszít az illető!
Bízom benne, hogy legalább elgondolkodik azon, hogy az éremnek két oldala van!
Örüljön a most kialakult helyzetének, de próbálja beleélni magát azokéba is, akik vesztettek, és nem keveset!
Ajánlom mindenki figyelmébe a
Ajánlom mindenki figyelmébe a bérkalkulátort.Itt összehasonlítható a 2010 és 2011 évi nettó jövedelem:
http://berkalkulator.net/component/tag/b%C3%A9rkalkul%C3%A1tor-2011
A Vendég55 nickből kiindulva
A Vendég55 nickből kiindulva azt feltételezem, hogy Ön 1955-ben született és a 2010. január 1-jei törvény értelmében csak 64 évesen mehetne nyugdíjba. Ha 22 évesen végezte el a főiskolát, akkor 40 év munkaviszonya 62 évesen lesz meg. NYER 2 évet! HA ez is baj, akkor NE menjen nyugdíjba!
Én is tanár vagyok és mindig is utáltam és utálni is fogom azokat a kollégáimat, akik a másik zsebében kotorásznak. (Sokan megnézik a jutalmazási papírokat, hogy a másik mennyit kapott...) Engem nem érdekel, hogy a magasabb jövedelmű többet fog kapni jövőre mint én. Engem csak az érdekel, hogy a bruttó 170.000-es fizetésem és 2 gyerkőc mellett jövőre ~24.000 forinttal több marad majd a családi kasszában!
U.i.
2007 ősze óta azzal, hogy megemelték a pedagógusok kötelező óraszámát 2 órával és hogy elvették a 13. havi fizetésünket, átlagosan több mint bruttó 500.000-et vettek ki a zsebünkből!!! Csak 2011-ben majdnem visszakapom ezt az összeget a családi adókedvezménnyel! Soha többet nem akarom viszont látni az ország vezetésben az MSZP-t vagy az SZDSZ-z!!!
Nagyon egyetértek! Én is most
Nagyon egyetértek! Én is most olvasom,hogy nem számít bele a 4 év főiskolai tanulmány. Akkor kérdezem mi ebben a kedvezmény?? Remélem akik megadták ennek a pártnak a 2/3-os többséget már régen megbánták.Mit segítenek a kis fizetésű pedagógusoknak??Semmit, csak jól belerúgnak.És még emelik is a nyugdíjjárulékot,azzal az indokkal,hogy a nők elmehetnek 40 évi munkaviszony után.Vegye már észre a pedagógus társadalom,hogy semmibe nem néznek bennünket.A képviselők ,meg a nagy fizetésüek bére bezzeg min.30000Ft-tal fog növekedni az új adótörvény alapján.Mi meg 5000Ft-tal kevesebbet.És hitessük el a gyerekekkel,hogy érdemes tanulni.
Igen, kellene a pedagógusoknak a korkedvezmény!
Igen, kellene a pedagógusoknak a korkedvezmény!
Lásd alább és egyéb fórum oldalakon is, bizony 25-30 év tisztességes -nem vezetőként, gyerekek között eltöltött - pedagógus munka ma már nagyon fárasztó. 55-60 évesen egyáltalán nem olyan könnyű helytállni, mint bárki gondolná...
Kellene a korengedmény!
KI MIT TUD a nyugdíjról? Lesz hát és milyen feltételekkel?
KI MIT TUD a nyugdíjról?
Lesz hát és milyen feltételekkel?
Hogy is van az a 40 év munkaviszony vagy szolgálati idő?
Hogy is lesz az iskolai évek beszámítása?
Mi is van szakmunkás, szakiskolai évekkel?
Akkor a rendőrök és katonák esetében sem számítják ezután?
Mert egyébként itt az lesz előnybe azt gondolom, aki analfabéta segédmunkás, fuvaros, takarító volt anno szegény, de, ha nappali tagozaton szakmát szerzett, akkor mi van? Hát nincs 40 év munkaviszony az biztos 54-55 éves kora előtt.
Újra beigazolódott, hogy hátrányban van a képzett, tanult...
Akkor érdemes volt-e tanulni kedves kortársaim? :(
Mire is bíztassuk ezután (gyermeket már most is vállalni nem merő)gyerekeinket, jövendő (mert ugye születni egyenlőre nem merő) unokáinkat? :(
GyES-GYED-GYET-GYÁS - Szülési szab.-nyugdíjhoz évkedvezmény
GyES - GYED - GYET - GYÁS - Szülési szabadság ...-nyugdíjhoz évkedvezmény
Mind-mind szép vívmány volt a maga idejében :).
Azonban anno az 1970-s években is volt, most is van, aki csak a szülési szabadság idejét veszi igénybe.
Nekik valóban meg kellene adni a kedvezményt.
Ugye elismeri mindenki, hogy 20 hét, 1 év vagy 2 év vagy épp 3 év után munkába állni ismét az tudjuk nem ugyanolyan terhelés...
És: épp a R.gyerekek esnek ki ismét e kedvezményből is, tehát én is úgy gondolom kellene a gyerekek után kapni kedvezményt, legalább nekik.
Különösen azért, hogy legalább az unokáikkal többet tudjanak foglalkozni, ha már annak idején hamarabb visszaálltak a munkahelyünkre...
Ráadásul kevesebb juttatást vettek igénybe, több adót és járulékot fizettek be az állami alapokba, amiből juttattak azoknak, aki a fenti kedvezményekkel éltek, így legalább most visszaadhatnának nekik is valamit.
No, de lesz-e nyugdíj akkor hosszútávon?
No, de lesz-e nyugdíj akkor hosszútávon?
Állami Magán és Önkéntes
Jó lenne, ha a sok kommentárban tisztán megjelenne végre, hogy mi is a differencia, hol is van kapcsolat, van-e egyáltalán ezen számlák között.
Mert igen-igen keverik a fogalmakat még jó nevű, igencsak népszerű orgánumok.
Mert: igazán öngondoskodó csupán az, aki önkéntes ny.pénztárba lépett be. ne tévesszük össze a magánny.pénztárat az önklntessel....
Az álllami ny.alapból pl. azn 1953-54-55-56-ban születetteknek már nem volt érdemes kilépni... Igaz most felemelték a korhatárt ismét, de már megint lekéstük, ha anno 1998-ba nem léptünk (nem is engedtek, nem is vártak bennünket a rövid kifutási idő miatt).
Nem írom le, de R. gyerek vagyok! Velünk igen-igen kitoltak és nem mi nem "ÖNGONDOSKODTUNK", ahogy vádlóan mondja nekünk címezve némelyik ifjú 20-30-40-es.
Jön még sajnos rájuk is DÉR, nemcsak a mai "nyögve nyugvókra", pedig ők sem kutyák,még, ha oda számítják is őket vagy számba se veszik e korosztályt.
R.GYEREK
Gyerekkedvezmény...
A GYES, GYED a gyerek-kedvezmény, amikor a nyugdíjbamenő nők még kapták, akkor nem volt még ilyen, s 6 hét, után mentek dolgozni az anyák, hacsak nem htb-ek voltak...
Nyögve nyugszunk, lesz-e nyugdíjunk:
A gyermekkedvezményt is elvették!
Ösztönözzük a fiatalokat a gyermekvállalásra, de nem becsüljük meg azokat az anyákat, akik már megszülték és felnevelték a gyerekeket! Miért nem érdemli, meg az az asszony aki gyerekeket szült és felnevelt, hogy hamarabb mehessen nyugdíjba?
Kérjük az Országgyűlést, hogy állítsa vissza a gyermekkedvezményt!
Igen, korkedvezmény kell a "RATKÓ gyerek" pedagógusoknak
Igen, korkedvezmény kell a "RATKÓ gyerek" pedagógusoknak!
Annyira sokszor megindokoltuk már, de, aki nem hiszi járjon utána...
Szégyen, amit ezzel a korosztállyal művelnek folyamatosan.... :(
Olvassátok a fórum, a társalgó oldalait, magukért beszélnek, sírnak a sorok...
Borzasztó tragédiák voltak vannak és lesznek még ezzel a krosztállyal, de gyermekeivel is :(
Így nem leszünk soha többé 10 M. magyar országa, csakhogy magyarkodjak...
Sajnállak, ha '54-es vagy és ha 42 éved van, akkor....
Sajnállak, ha '54-es vagy és ha 42 éved van, akkor....miért is szólsz a hát a pedagógusok ellen, hisz neked meg akarják adni most majd a nyugdíjat... azt ígérték...
Nekem nem ígérték..., egyébként - sajnos -nincs is csak 37 évem, mert a fene az agyamat van..., tanultam, dolgoztam, gyerekeket szültem, nem voltam GYES-en, volt, hogy - legálisan - többletmunkát, mellékfoglalkoztatást is vállaltam közel 10 évig(jócskán járulékoztam utána, de nem számít...)
Nekem 5 nap miatt ráadásul egy év "késésem is van", mert anno nem lehetett beiskolázni mivel akkor szept.1-i születésel lehetett csak beíratni...így aztán a korosztályomhoz képest egy évvel később kezdtem..., de már ez sem számít...
Szóval nem kellene egymással szembe menni, ha segíteni nem tudjuk, nem akarjuk, hát ne ártsunk, ahelyett, hogy összefognánk.
A pedagógus munkaideje heti 40 óra, havi és kéthavi, sőt három
A pedagógus munkaideje heti 40 óra, havi és kéthavi, sőt három havi órakeretben dolgozik,mert van már olyan település, ahol csak januárban fizetik a túlmunka után a bért........ EZ NEM VICC. Ezt sajnos "lehet"... Ráadásulnem 4-5-6 órát dolgoznak. Szoktak órák után felkészülni, javítani, kötelezően korrepetálni, tantermet meszelni, festeni, berendezni, gépeket cipelni, táblát lemosni, takarítani, ha kell, azért, hogy a gyerekek konszolidált állapotok mellett legyenek és tanuljanak, mert ugye az iskolák finanszírozása is olyan, amilyennek ugye tudjuk...
Ezen túl: meg kell jelenjen példamutató öltözetben, ápoltan - ahogy a gyerekek szeretik - "illatosan", jókedéllyel, mosolygosan, fáradhatatlanul az esetleg ingerül szülővel, nyughatatlan gyermekkel való foglalkozás során...
ÉS: inzultációknak is, fertőzéseknek is ki van téve, lehet, hogy nem futja új cipőre neki vagy a gyerekének, kevés a kosztpénz, gondot okoz neki a rezsiszámla, beteg a szülője vagy más családtagja, meghalt épp valakije, elhagyta valakije, intőt kapott a gyereke, kiborult az ebédje a szatyorba, letört útközben a cipője sarka... Nem mosdanak a tanítványai..., vagy épp túlárad róluk a kipróbált parfüm, Meg még mi minden történhetett vele..., de érdekel ez valakit? Tanítson!
RÁADÁSUL: nem feketén dolgozik, adózik az utolsó forintjáig, nem kap paraszolvenciát, nem adnak neki borravalót, nem kap természetbeni juttatásokat, nincs ajándék kávé, tea, csokoládé,sütemény, dezodor, zsebbe dugott 200- Ft, a tanév közben nem mehet szabadságra, lehet, hogy a szabadságának nagy részét a kötelező táborban kell töltenie... Egyébként, aki számol rájön nem is sok az a szabadság...
Ráadásul rengeteg más kötöttség is van naponta, rendszeresen... És nem lehet nemet mondani, ha azonnal kell elvégezni valami munkát. Érteni kell a legkorszerűbb eszközökhöz, tájékozottnak kell lenni úgy a tudományok fejlődésében, de a legkorszerűbb divatban, gépekben...
DE: ugye nem vagy közszolga, ha így állsz hozzánk!
Nem kellene szerintem sem leszólni az egyes szakmai területeknek egymást...
Küzdjön minden szakma a maga szakmai tisztességével, bár a közszolgák között illene működnie a szolidaritásnak, összetartásnak a közös szakmai, emberi célok érdekében.
Jó lenne, ha csak közszolgálati dolgozók érvelnének mellettünk és mások, akik az MT hatálya alá tartozó munkavállalók, ha támogatni nem tudnak bennünket, hát legalább ne gátoljanak küzdelmünkben.
Ugye, kÖSZÖNJÜK.
UI: természetes, hogy veletek érzünk, de nem volt korrekt a hozzászólás.
40 év után nyugdíj
T. Hobovitez13! A nevezettek email címét az országgyűlés képviselői honlapjáról vettem le. Orbán Viktornak egyébként van saját honlapja, oda is lehet írni. Válasz viszont nem jön sehonnan. Nagymama
40 év után nyugdíj
heló sors társam.én is 3 gyerekes nagymama vagyok,de sajnos nem tudok az unokákra vigyázni,mivel alkalmi munkából tengődöm,vállalkozonál éh béré,nem bejelentve.és nem is rendszeresen,csak mikor mást már nem kap.én a feléjé is el vállalom.el vettek tőlem mindent,az jó volt,hogy 42évig robotoltam,és még ma is betegen.muszály,sokszor ha keresek 2000ftot,a feléből tejet kenyeret,bébi ételt veszek a gyesen lévő lányomnak.jó lenne ha el tudnád küldeni annak a három ,,úri embernek az email címét"az email cimemet majd elküldöm privibe.köszi,és kitartás. hobovitez
véleményem
Miért kéne a pedagógusokat hamarabb nyugdíjba engedni,mint azt aki 14éves kora óta termelt,műszakba járt és 3 gyereket iskoláztatott?.nekem már 42év munka viszonyom van,68 óta fizikai munkát végeztem,igen nehezet.bele is rokkantam ,94ben levettek 50%ra,24000fttal,amit 2009ben lecsökkentettek 30%ra.erre nem jár semmi,magam után kell a tb met fizetni,a semmiből,a gyógyszereimet sem tudom kiváltani,meg se indokolták,pedig se nem fiatalabb,se nem egészségesebb nem lettem.munkát még egészségesen sem találok,nem még betegen,főleg,falun élek,a városba 15000ft a bérlet,amit nem fizetnek.mi sokszor a szabadságunkat se vehettük ki,ki se fizették,sőt 12óráztunk a 8órai béré.akinek nem tettszett,el mehetett.önök 9hónapot dolgoznak,4-6 órát,3 hónap szünet,tavaszi,nyári,őszi,téli.ha napokban számolják a nyugdíjat,nincs igazság,mert én a 42év után se mehetek el,mert bejelentve hivatalosan,csak 38év,256napom van,és szűk másfél évet meg nem tudok össze hozni már,hogy a hivatalos 40évem meg legyen.a magán nyugdíjamat is el tapsolták ,állítólag csődbe ment,10évig vonták a fizuból.felelős persze nincs.meg az én befizetett nyugdíj pénzem is már el tapsolták a mai nyugdíjasok,a szüleim,csak 3-5évig élvezhették,korán meghaltak.legalább ők élvezték volna az én be fizetett pénzem. .na ezért nem lehetek én nyugdíjas. majd fel dobjuk a pacskerunkat.a 2 diplomás lányom,35éves,azért nem kap munkát,mert szingli,és nem akarják,hogy 1-2 év mulva gyesre menjen.hiába mondta nincs kitől,kinek,miből,hová szülnie.az ikrek,32 évesek,az egyiket azért küldték el mert két kicsi gyereke van,az iskolába nem mehet skarlátosan,a kisebbik az ovodába,mire meg gyógyultak/3hét/hólyagos himlősek lettek.mikor ment volna dolgozni,mondták,közös megegyezéssel,felmondanak neki,másfél éve sehol nem tud el helyezkedni,saját erőből 120000ft,elvégzett élelmiszer,vegyi áru sulit,de nem veszik fel,miest meg tudják a 2 gyereket,és a beutazást se fizetnék.a másik lányom az ikrekből,gyesen van.minden családban van munka nélküli.munka persze sehol.hát azért kellene előbb a fizikai munkásokkal kezdeni a ,,NYÖGDÍJAT",mert több idöt le húztunk.annak arányában ki mennyit dolgozott.54 ben születtem,56éves el múltam,és csak 84 nappal kellett volna előbb születnem,hogy előnyugdíjba mehettem volna :( az én nyugdíj bónuszom a cián kapszula lesz,de lehet bele lőnek bennünket a dunába.
Ratkós pedagógusokat el kellene engedni nyugdíjba
Továbbra is az a véleményem nekem is, hogy Ratkós pedagógusokat el kellene engedni nyugdíjba.
Nem megosztás, hisz mi a pedagógusokról tudunk írni, hát ezért panaszkodunk a pedagógusok tapasztalatával, fáradtságával.
Mi, akik közszférában dolgozunk általában - nem tudunk 42 évet betenni 54-55 éves korubkra, mert diplomázás - de érettségizés esetén ugyancsak - legfeljebb is 58-59 éves korunkra lesz meg a 40, ha beszámítjuk a felsőoktatás idejét akkor is...
Sajnos nekünk diplomásoknak ez a 40 év szolgálati idő, nem megoldás az esetek nagy részében...
Egyébként is sok ez a szolgálati idő évek óta, amit e munkakörben a mai viszonyok és tényezők mmellett teljesíteni kell.
Valóban nem lesznek így unokáink, mert gyermekeink is látják mi zajl(ott)-lik
40 év után nyugdíj
1. Szerintem nem csak a pedagógusnak járna 40 ledolgozott év után a nyugdíj, hanem minden nőnek. Nem kellene ebben a megosztást javasolni!!! Én már 42 éve dolgozom. Mindenki tegyen be ennyit a közösbe, és akkor már biztosan megérdemli a pihenést, akkor is ha varrónő, pénztáros, takarító vagy bármi más.
2. Én megkérdeztem emailben Prof. Iván László (Nyugdíj és idősügyi albizottság), Szijjártó Péter és Dr. rvbán Viktor úrakat, hogy mi lesz ezzel a törvénnyel, mikor várható döntés ügyünkben. Választ sem kaptam senkitől.
3. Nekem 3 gyermekem van. Nekik csak azt tudom javasolni (és a többi ma 25-40 évesnek is), hogy ne szüljenek gyereket, legfeljebb egyet, elég lesz az is, hogy 70 éves korukig dolgoznak.
Egy nagyon elkeseredett Nagymama
Nyugdíj????
Kedves Ratkó-gyerekek Gyerekei! Remélem, kivárjátok, amíg anyáitoknak meglesz a 40 szolgálati év utáni kedvező nyugdíjtörvény, és csak az után léptek át eddigi kötelező magánnyugdíjpénztári tagságotokból az államiba- szabadon!Legalább ekkor majd úgy érzitek,saját szülőtökre fordítják ezt a befizetést. Ti, szegények, Isten tudja, mily szörnyű változásoknak lesztek részesei idős korotokra.
Igen, joggal kérhetjük mi Ratkósok, gyerekeinktől ezt. Meggyőződésem, hogy (Pedagógus-Ratkósok)gyerekeink többsége diplomával, magas járulékbefizetői státusszal rendelkezik:A mi öngondoskodásunkat beléjük, taníttatásukba fektettük.Elvárjuk, hogy ennek hozama most ily módon kamatozzon számunkra, s hogy ez a nyereség nem olyan csoportnál startol, ahol soha semmit nem tettek annak érdekében,hogy utódaik valaha is aktív járuléktermelői legyenek a társadalomnak.
Valóban, érdekel egyáltalán valakit mi lesz a Ratkó gyerekekkel
Valóban, érdekel egyáltalán valakit mi lesz a Ratkó gyerekekkel?
Szerintem nem.
Nem érdeke ez senkinek sem.
Aki nyugdíjas félti a nyugdíját, aki nem is félti, mert azt gondolja, ha mi kapunk, neki nem jut majd.
Az pedig, hogy mi finanszíroztuk a legtöbb tb és nyugdíjállátást, hogy mi voltunk a legnagyobb számban, a legtöbbet befizető adózók és járulékfizetők kit is érdekel...:(
Szerintem ez velünk szemben tisztességtelen és megalázó, de lesznek még mások is ebben a korban és az ő utódaik is így fognak dönteni róluk, ahogy mostanában látják.
Szégyen, hogy 55 évesen mehettem volna nyugdíjba,mert így indult pályám, aztán 60, majd 62 évesen most 65 (de elmehetek hamarabb 63,5 évesen). Azaz az elmult 10 év alatt három alkalommal emelték meg a nyugdíjba vonulásom idejét...
Ez aztán társadalmi szolidaritás és tisztesség a RATkó gyerekekkel szemben!
így soha többé nem lesz 10 M lakosa ennek az országnak, mert ezt mások sem felejtik el...
Felháborító valóban, ami a Ratkó gyerekekkel történik
Szerintem is felháborító valóban, ami a Ratkó gyerekekkel történik :(
Nézzen szenbe a társadalom azzal a ténnyel, hogy ezek az emberek töltötték fel a népességet és évtizedeken át az állami TB és nyugdíjalapokat.
Sokan elfeledkeznek arról, hogy a legnagyobb létszámú adó és járulékfizető rétegről van szhó.
Persze az is lehet, hogy nem annyira feledékenyek, sőt és itt a lényeg, most ennek az időszaknak a gyermekei következtek volna végre nyugdíjba vonulni, s elfizetgették már a nyugdíjra valójukat...
Hát azt gondolom így állunk, illetve így halunk meg nyugdíj nélkül.
SZÉGYEN.