Szerintem jó

Nekem tetszik a honlap, jók a témák. Esetleg annyiban lehetne javítani rajta, hogy túl kicsik a betűk.

Jó lenne ha Székely Tamás válaszolná meg az egészségügyben vitatott kérdéseket, a bértábla értelmezése kapcsán ,mert a középfokú végzettség alapján adható bérminimum,nem egyezik meg bértábla alapján. várom a választ,arra ha a kötelező béremelésem most van ,D8 a D9 kerülök,mennyi a bérem.Köszönöm.Nagyon jó a honlap!Hogyan értelmezhető,a min.89500Ft

a béred 96775 !a 79000 kell szorozni 1,225-el., akinek kevesebb mint 89500annak megemelik hiszen ez a minimum!!

Jó, hogy vagyunk még néhányan, akik akarnak, s tesznek is valamit.
Lassan én lennénk a legaktívabb válaszadó, de a Szerkesztő tudja, nem sok időm van, az éjjeleim hasonló ügyre mennek el.
Több éve én is így indultam, aztán rájöttem, ki kell tennem kinek és milyen lapjára jönnek az érdeklődők.
Kiadásom csupán nekem van:) Munkám tengernyi. Próbálkozom mással is, ne én fizessek a létért, de még nem igazán jött be...
Sokat olvasgattam az internet marketingről, erről-arról, a jövőről. Én egy hatékony együttműködést ajánlok, ezt a háttérben megbeszélhetjük. Nem összeolvadás, a hatékonyság, látogatottság növelésében vannak elképzeléseim.
Blogot pedig etikusan nem írok, bár szívesen teném, ha több időm lenne, talán egyszer olyan is lesz.

"Ha elsőre nem sikerül, akkor próbáld lelkesebben"
Üdv: Gizus

Előre szeretném bocsátani, hogy senkit nem szeretnék megbántani, főleg azt, aki ezt a honlapot létrehozta.
Nekem a következő lenne a javaslatom. Több éves web fejlesztési tapasztalattal a hátam mögött azt javaslom, hogy ezt a fórum cseréljék le, mondjuk a phpBB-re.
Meg is mondom miért!
Nekem az első dolgom lenne kikapcsolni a vendég hozzászólásokat. Csak regisztrált felhasználók tudjanak hozzászólni. Így létre lehet hozni szabályokat, amit a tagoknak be kell tartani a fórum használata közbe. Jelen esetben ez nem így van, nagy munka nehezedik így a fórum karbantartójára.
A fórum használata közben is a tagoknak és nem tagoknak jelenleg problémái vannak a hozzászólások kezelésével.
A fórum használata később un. zűrös is lehet. Nagyobb mennyiséget így nem lehet kezelni.
Természetesen ez csak tanács, ill. észrevétel.
További jó munkát kívánok!

http://fejlesztok.hu -- http://joomla.extra.hu

Köszönöm a javaslatot. Ez egy Drupal alapú oldal. Itt is be lehetne kapcsolni a regisztrációhoz kötött hozzászólásokat, de szerencsére eddig erre igazán nem volt szükség.
Pontosan milyen probémákra gondoltál a hozzászólások kezelésével kapcsolatban?

Nekem nincs problémám a fórum kezelésével, mert a magam mögött tudott évek alatt a különböző fórumokat megtanultam kezelni. Itt a fórumon olvastam a különböző hozzászólásokban a formázással és a hozzászólások kezelésével kapcsolatos kérdéseket. Pontosan most nem tudom ide linkelni, de a fórumon belül olvastam az biztos.
A másik észrevétel, ami szintén csak javaslat.
A mai nap egy másik számítógépről probáltam elérni a honlapot. (igaz nem fórum probléma) A htaccess átirányítás szerintem még nem került beállításra, mert a www nélküli névre 503 hibát dob ki.
Drupal? Hmm, én Joomla-ban tevékenykedem. Egy szintén nagyon jó CMS rendszer. :)

ui. átgondolva a hozzászólások szerkesztését a következőt vélem felfedezni a tagok problémájában. A hozzászólás mező alatti HTML formázási lehetőség szerintem több embernek nem tiszta. Ez nem a fórum hibája!
Talán erre kellene valamit kitalálni a tökéletesebb használathoz.

http://fejlesztok.hu ** http://joomla.extra.hu

Ebben teljesen igazad van, a formázási lehetőségek nem eléggé felhasználóbaráti módon működnek, sajnos. Ha lesz időm, valamikor megnézem, hogy van-e olyan Drupal modul, ami segítene ezen (bár nem ígérem, hogy hamar lesz időm :-)

Drupal-ban igazán nem vagyok otthon, ezért megpróbálok ismerősöket megkérdezni én is ebben a témában.
(Joomla-ba tudnám a megoldást)
Viszont azt vettem észre a htaccess átirányítás most rendben van. :)

ui. megint utólag gondolkodtam, de ez is csak javaslat.
Az ötletem a következő. A hozzászólás ablak alatt egy formázási segítség linkre kattintva a különböző lehetőségek felsorolása és bemutatására lenne lehetőség. Mert így a hozzászólok nem tudják mi a különbség pl. az ul és li között.

Elnézést kérek, hogy beleszóltam az ön munkájába, ill. észrevételeztem pár hibát, de a jó szándék vezérelt csak.

Üdvözlettel, Fodor Zoltán

http://fejlesztok.hu *** http://joomla.extra.hu

Örülök ennek a honlapnak, mivel annyi lehetőséget rejt magában.
Kiváltképp azért, mivel látom, a Szerkesztő elég aktívan gondozza. Köszönet érte.
Jó lenne, ha ez így is maradna. :-))
A lehetőséget pedig abban látom, hogy mindennapi problémáinkban nyújthat segítséget úgy a tudástár, mint a fórum.
Segítség az is, ha naprakész az oldal, a közszolgákat érintő kérdésekben.
Van amikor az is segítshet, ha kiírjuk magunkból a rossz élményeinket - de a jókat is ki kellene (én készülök rá)!
A fórumról:
Jó, hogy nem csak a köz szolgái olvassák az oldalakat.
Egyszer talán megérti mindenki, ha hőzöngünk, akkor azt nem valakik ellen, hanem valamiért tesszük!!!
Azt is jónak tartom, hogy vendégként is lehet válaszolni, így megtudhatjuk, hogy mit gondolnak rólunk.
(Bár a fórumot olvasva, úgy tapasztaltam, hogy van aki megsértődik a bírálat hallatán, de én építőnek tartom a kritikát. Azon mindíg el kell gondolkodni. "Nem zörög a haraszt, ha...)
Biztos az időmúlásával tovább fog fejlődni az oldal.
Jelenleg annyi észrevételem van, hogy a formázások nehézkesek, ezért én sem használom. Nem minden közszolga dolgozik számítógép mellett, nekik eléggé bonyolult így a szövegszerkesztés. (Nekem pl. nem sikerült egy táblázatot beillesztenem, pedig szívesen fel tettem volna - 2008.közalk.bértábla felszorozva Ft-ban .) Még tanulnom kell nekem is.
Egyszerűbb lenne azonban, ha a szövegdoboz alatt, vagy fölött lenne egy tálca, amivel egy kattintással formázhatnánk.

(ide szerettem volna egy képet tenni, de ez sem siketült!) :-((
Ügyetlen!
Szép napot mindenkinek!

Köszönöm a tippeket. Még várok további véleményeket, és ha elég összegyűlt, a későbbiekben, ha lesz némi szabadidőm, megnézem, lehet-e valamit javítani a portálon.
A hozzászólásokba, cikkekbe egyelőre csak én tudok képet beilleszteni adminisztrátorként, de ha bárki jelzi nekem az oldal alján található linkre kattintva ilyen irányú szándékát, küldök egy címet, ahova a kép elküldhető és felteszem a kívánt helyre.

Ez egy klasszikus "közszolgálati" portál, nagyon jó, amióta rátaláltam hetente ránézek. Pici hiányérzetet ad az impresszum hiánya, jó lenne látni ki működteti, bár szerintem biztosan nem állami cég, hanem egy elhivatott magánzó. :)
Egy ex-közszolga "vendég"

Egyébként köszönöm a gratulációt, de annak is örülök, ha negatív észrevételeket írtok, mert az segít igazán kijavítani az esetleges hibákat. Az impresszumon gondolkodok, előbb-utóbb biztos lesz.

jó lesz ez, csak fejts ki egy kis propagandát
én

Köszi a hozzászólást. A nagy felbontású monitorokon valóban kicsi a betű, én is gondolkodtam ezen. Még várok egy kicsit, jön-e más vélemény. Lehet, hogy néhány hét múlva módosítunk kissé a portál kinézetén. Ha addig bárkinek van egyéb javaslata, szóljon.

Kicsit növeltem a betűméretet, remélem, így olvashatóbb... Kompromisszumot kell keresni, mert a kisebb felbontású képernyőkön így a nagyabb betűk miatt kevesebb szöveg fér el.

Szólj hozzá!

Plain text

  • Engedélyezett HTML formázás: <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
SPAM SZŰRŐ (Captcha)
Ezt a kérdést azért tesszük fel, hogy kiszűrhessük az automatikus spam robotokat.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható karaktereket!