Nem emelkednek a közszolgálati fizetések 2013-ban sem. Az Országgyűlés által elfogadott 2013. évi központi költségvetés szerint a közszolgálati tisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla a 2008. januári szinten marad befagyasztva. Így a fizetésekben továbbra sem fog megjelenni az elmúlt 5 év inflációja. A korábban megszokott 13. havi fizetés és alkalmankénti jutalmak is évek óta hiányoznak a közszolgák fizetési borítékából.
A maximálisan adható éves kafetériakeret 200.000 forint marad, amelyből az adók levonásra kerülnek.
Köztisztviselői és kormánytisztviselői bérek
A köztisztviselői és kormánytisztviselői illetményalap egységesen 38.650 forint. A köztisztviselői alapilletményt az előbb említett illetményalap és a bértáblában található szorzószám segítségével számolják ki.
Példaként egy tanácsost véve, a szorzószáma 1-2 évente automatikusan emelkedik, a kategórián belüli három fizetési fokozat szerint:
Szolgálati idő 3-4 év: Tanácsos, 4. fokozat - 3,5-ös szorzó
Szolgálati idő 4-6 év: Tanácsos, 5. fokozat - 3,7-es szorzó
Szolgálati idő 6-8 év: Tanácsos, 6. fokozat - 3,9-es szorzó
A köztisztviselői fizetés az így kiszámolt alapilletményből és további tételekből (pl. nyelvpótlék, egyéb juttatások) alakul ki a közszlgálati tisztviselőkről szóló törvény melléklete által rögzített módon.
Jövedelemkalkulátor a köztisztviselői bérekhez >>
Közalkalmazotti bérek
A közalkalmazotti bértábla fizetési osztályokra és fizetési fokozatokra bontható. A fizetési osztály az adott közalkalmazott végzettségétől, szakképzettségétől függ. Például alapfokú végzettséggel az "A" fizetési osztályba kerül, felsőfokú szakképzettséggel az "E" osztályba, az akadémiai doktori címmel rendelkezők pedig a legmagasabb, "J" fizetési osztályba kerülnek. Ennek részletei a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 61.§-ában vannak leírva.
Az adott osztályba sorolt közalkalmazott fizetése a munkában eltöltött évek függvényében emelkedik a fizetési fokozatokban megadott szorzók szerint.
A bértábla alkalmazását szintén befolyásolja a minimálbér. Akinek a táblázat alapján kiszámított bére a minimálbér alatt maradna, annak fel kell kerekíteni a fizetését.
Közalkalmazotti bértábla
A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata szerinti garantált illetmények havi összege forintban, valamint a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok 2013. évben
forrás: 2013. évi költségvetési törvény 7. melléklete
| Fizetési fokozatok | Fizetési osztályok | |||||||||
| A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | |
| 1. | 69.000 | 77.000 | 78.000 | 79.000 | 89.000 | 122.000 | 127.000 | 129.500 | 142.000 | 154.500 |
| 2. | 1,0175 | 1,0175 | 1,0200 | 1,0250 | 1,0275 | 1,0350 | 1,0350 | 1,0500 | 1,0450 | 1,0600 |
| 3. | 1,0350 | 1,0350 | 1,0400 | 1,0500 | 1,0550 | 1,0725 | 1,0725 | 1,1000 | 1,1025 | 1,1350 |
| 4. | 1,0525 | 1,0525 | 1,0650 | 1,0750 | 1,0900 | 1,1100 | 1,1100 | 1,1500 | 1,1675 | 1,2100 |
| 5. | 1,0700 | 1,0700 | 1,0900 | 1,1000 | 1,1250 | 1,1475 | 1,1475 | 1,2000 | 1,2425 | 1,2850 |
| 6. | 1,0875 | 1,0875 | 1,1125 | 1,1250 | 1,1600 | 1,1850 | 1,1850 | 1,2600 | 1,3175 | 1,3600 |
| 7. | 1,1075 | 1,1075 | 1,1375 | 1,1525 | 1,1975 | 1,2225 | 1,2225 | 1,3350 | 1,3925 | 1,4200 |
| 8. | 1,1275 | 1,1400 | 1,1625 | 1,1875 | 1,2350 | 1,2650 | 1,2725 | 1,4100 | 1,4675 | 1,4825 |
| 9. | 1,1500 | 1,1725 | 1,1950 | 1,2250 | 1,2725 | 1,3075 | 1,3325 | 1,4850 | 1,5275 | 1,5450 |
| 10. | 1,1725 | 1,2075 | 1,2300 | 1,2625 | 1,3100 | 1,3675 | 1,3950 | 1,5600 | 1,5875 | 1,6075 |
| 11. | 1,1950 | 1,2425 | 1,2675 | 1,3000 | 1,3475 | 1,4275 | 1,4575 | 1,6250 | 1,6475 | 1,6700 |
| 12. | 1,2175 | 1,2775 | 1,3050 | 1,3375 | 1,3775 | 1,4875 | 1,5200 | 1,6900 | 1,7075 | 1,7325 |
| 13. | 1,2400 | 1,3125 | 1,3425 | 1,3750 | 1,4075 | 1,5475 | 1,5825 | 1,7550 | 1,7775 | 1,8025 |
| 14. | 1,2625 | 1,3500 | 1,3800 | 1,4125 | 1,4425 | 1,6075 | 1,6450 | 1,8200 | 1,8475 | 1,8725 |
A bértábla (illetménytáblázat) segítségével a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben leírtak szerint lehet kiszámítani a közalkalmazotti fizetést.


Szuperbruttó
A Bérkalkulátor 2010 szerint a 160000,.ft-os fizetésből 113356.-ft-ot kellenne
megkapni.
szuperbruttó
én 30 éves középiskolai tanár vagyok 2 diplomával és a fizetésem bruttó 160000-nél nettó 8000 ft-tal lett kevesebb. Nem csak a technikai dolgozókat érinti a csökkenés. Csak azt nem értem, hogy ha a pénzügyminisztérium kalkulátorát megnézem, az szerint sokkal többet kellett volna kapnom. Most akkor mi van?
A bankok nem állami cégek, de
A bankok nem állami cégek, de a válság címén milliárdokat kaptak állami költségvetésből, bankmentés címén. Emellett vannak állami bankok is, ahol igen magas fizetések vannak. A bankszektorban nagyon magasak a fizetések, állítólag egy ügyfélszolgálatos kb. 250-300 ezer Ft nettót kap.
Dajkák-óvónők viszonya
Teljes mértékben egyet értek azzal amit a dajka-óvónő viszonyáról írtál.
Biztosan vannak kivételek is.Nem hiszem,hogy ez a viszony csak azért ilyen, hogy kinek mennyi a fizetése.
Bérbefagyasztás????????
Meg nem tudom mondani mikor volt utoljára béremelésünk!!!!!!!!!
Most is inkább nekünk csökkent a fizetésünk, a nagyobb fizetésűeknek meg minek bér emelés, amikor az adókulcs csökkentésével több fizetésük maradt, mint tavaly.
Senki sem a másik pénzét nézi
El vagy tévedve!!!!
Csupán le írtam, hogy ez a mi óvodánkban hogy működik.
Vagyis az óvónő túlóráit kifizetik, a dajkákat a tálalosok helyettesítik, és mivel annak a munkáját más végzi addig el ., így azok kapnak helyettesítési pénzt, napi 2 órát, vagyis az órabérük 2/3-ával számolva.
Csupán ennyi az egész, és nem kell bele magyarázni semmiféle irigylést.
Szó sincs irigykedésről
Szó sincs arról, hogy a dajka irigyli az óvónő pénzét!!!!!!!!!
Csupán arról van szó, hogy bizony igazságtalan az, hogy nekünk amúgy is jóval kisebb a fizetésünk és most még az is kevesebb lett.
Pedig ebből kellene fizetni a duplájára felemelt étkezésünket, a munkaruhánkat is.
A bankok nem állami cégek, és
A bankok nem állami cégek, és bérfejlesztés ott sincs évek óta. Túlóra nincs fizetve, pedig az ott dolgozók a munkaidő végeztével nem mennek még haza, folytatják munkájukat, amit az ügyfélfogadási idő miatt nem tudnak elvégezni.
Fizetés...?
Már megint ezzel jön mindenki,hogy a dajka irigyli az óvónő pénzét.Nem így működik.Ezzel a bértáblával megteremtették a bérfeszültséget a két munkakör között.Aki benne dolgozik becsületesen,az tudja,hogy nem lehet éles vonallal elválasztani a a két munkát,mert egymásra vagyunk utalva.De a dajkák is végeznek érdemi munkát. Ledolgozzák a napi 8 órájukat,amibe beletartozik a takarítás,gyerekfelügyelet,étkeztetés,stb...Ezen felül nagyon sok olyan dolgot tesznek amit nem nekik kellene elvégezni.Nem akarom részletezni,mert most más témáról írunk. Az a lényeg,hogy nincs elismerve anyagilag a munkánk,beleestünk abba,hogy a kevés fizetésből még kevesebb lett,és ez igazságtalan.Hozzáteszem nálunk a dajka is túlórázik.
Szerintem ezzel vigyázz. Mert
Szerintem ezzel vigyázz. Mert a jelenlegi kurzus egyetlen közszférának szánt ötlete a 3 éves bérbefagyasztás, vagy akár örökre. Közben a multicégek, bankok béremelését részben állami pénzből fedezik. Szóval nagyon is gondoljuk meg, hogy kire szavazunk!
Hihetetlen, hogy mennyire
Jó hogy nálatok még van pénz a helyettesítés kifizetésére.Nálunk sajnos nincs. Ha egyedül van az óvónő akkor tovább is dolgozik.a dajka ilyenkor nem túlórázik . Már megint a másik pénzét irigylik.
Hihetetlen, hogy mennyire
Hihetetlen, hogy mennyire kihasználják a dajkákat.Tisztelet a kivételért,mert azért van.Pedig az óvónők is nők és mindig fáradtak,a dajka soha nem lehet fáradt..A dajkák is bent vannak napi 6 órát a csoportban és minden munkában résztvesznek.Ha az óvónő kimegy valamiért és elfelejt vissajönni,akkor is a dajkának kell felügyelni és lefoglalni a 25 gyereket.Az egyik óvónő hiányzása esetén,amikor a másik óvónö megkapja az átfedési időre az 50% órabért,akkor a dajka is többletmunkát végez,mert ő is dolgozik a hiányzó óvonő helyett,akár egész héten,mégsem kap érte semmi juttatást.A helyettesítésekről ne is beszéljünk..Az óvonők bére emelkedett, hiszen a 35 %adósávból,a 17%adósávba került a bérük, tehát több marad nettóban.De erről nem beszélnek,pont azért hogy ne legyen bérfeszültség.Pedig itt kezdődne az összefogás fogalma.Ilyen emberek ne beszéljenek empátiáról és toleranciáról, akik nem tudják beleélni magukat a másik ember helyzetébe.Minden hónapba fele annyi pénzért és napi 8 órát dolgoznak a dajkák,ők is lehetnek fáradtak...fizikailag is idegileg is.Beosztani ezt a pénzt számlákra,stb nem egyszerű, ez is fárasztó.Talán mégsem kellene kihasználni a dajkákat,inkább a tolerancia és empátia szó amit oly gyakran használnak, itt is előtérbe kerülhetne és más is lehetne az óvonő-dajka kapcsolata.Vagy az is lehet,hogy ezt a bérfeszültséget direkt okozzák,hogy ne a politikusokra tudjunk figyelni,hanem egymással folglalkozzunk...
SZAVAZÁS!!!!!!!!! Legszíveseb
SZAVAZÁS!!!!!!!!!
Legszívesebben el sem mennék szavazni, mert egyik kutya , másik eb.
Megy a sok pénz kidobás a kampányolásokkal is.
Nyilván nem volna ennyi párt sem, ha nem kapnának állami pénzeket és csak a saját tagjainak kellene eltartani a pártot. Nem ennyi pénzt elkölteni a kampányolásra is.
Szuper bruttósítás után a
Szuper bruttósítás után a fizetés.Óvodában dolgozom konyhán, megkaptuk a fizetést, nálunk a konyhások és dajkák 3-5000 ft-al kaptak kevesebbet, míg az óvonők 10-20 ezerrel kaptak TÖBBET, mint eddig.
Vagyis a kis fizetésüeknek kevesebb lett a pénzük, akinek meg eddig is több volt, azoknak meg több lett a fizetésük.
Hogy lehet olyat csinálni, hogy az ország kb. 2/3ának csak 1 %-al csökkentik az adókulcsot, míg a kevés nagy fizetésünek, meg majdnem a felére csökkenti az adókulcsot.
Ennek köszönhetően most a nagyobb fizetésűek JÓL jártak. akinek kis fiztése van ÉS AZOK VANNAK JÓVAL TÖBBEN- azok meg megszívták.
Kis túlzással mondhatjuk azt is , hogy amit a kisfizetésüektől elvettek, azt megkaptak a nagyobb fizetésüek.
Gondolom ehhez a témához lesz hozzászólás.
szavazás
Ami pedig az áprilisi választásokat illeti, van egy javaslatom, menjünk el szavazni, és mindenki dobjon be egy vonallal áthúzott azaz szándékosan érvénytelenné tett szavazószelvényt!
Ez is egyfajta tiltakozás, és véleménynyilvánítás! Még mindig jobb, mint nem elmenni szavazni!
Sztrájk???
Szerintem a konkrét megoldás maximum az lehetne, hogy minden egyes dolgozó ember, itt nem a vezetőkre céloztam, egszerre beszüntetné a munkát, a közalkalmazott, a köztisztviselő, a munkás, vagyis mindenki. És amikor teljesen leáll minden, az ügyintézés, a boltok, benzinkutak, vendéglátás minden, akkor esetleg észhez kapnának, de még ez sem biztos...
Itt már csak ez a megoldás létezik szerintem, hogy a teljes országot meg kell bénítani, és ezzel demonstrálni, hogy mennyire qrvára elege van mindenkinek ebből az egészből...
Ma én is így
Ma én is így jártam.Egészségügy, 27 év után nettó 78.000.- Ft.
Ebből élj, tanittasd a gyereketdet, meg esetleg képezd magad, mert ezt is elvárnák!
Tehát nekem most 8000 Ft-tal
Tehát nekem most 8000 Ft-tal lett kevesebb a nettóm, és nem értem,miért. A végén még eljutok odáig, így 27 évesen(és 2 diplomával), hogy elgondolkodom, merjek-e egyáltalán gyereket vállalni. Miből???
Fizetés...?
Sziasztok mindenkinek!Megnézve a bérpapíromat elgondolkodtam azon,hogy a kis jövedelműeknek lassan luxus lesz fűteni,világítani,gyereket taníttatni.Sajnos az a legrosszabb,hogy a közalkalmazottakat egy kalap alá veszik,nem tudják,hogy sokan minimálbér környékén keresnek.Most olyan a bérezés,hogy aki többet kapott eddig,az többet kap most is.Nem az irigység szól belőlem,de ennek így kellene működnie?Én egy óvodában dolgozom dajkaként,besorolás szerint D6,ami minimálbért jelent.
Nekem 8000 Ft-tal lett
Nekem 8000 Ft-tal lett kevesebb a nettó fizetésem.
Nálunk 1csoportban van csak
Nálunk 1csoportban van csak 2óvónő és 1 dajka és 28 gyerek. A másik 2 csoportban 1-1 óvónő és 1-1 dajka és 17-17 gyerek. Ha 2 csoporba osztottuk volna akkor nálunk is 2óvónő 1 dajka és 31-31 gyerek az arány ugyan olyan.
Azért arra kíváncsi lennék,
Azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen fizetés kategóriától maradt több nettó fizetés a borítékban, mert hogy bruttó 100000,. körüli fizetésnél vagy 4000,.nettóval .....
150 e Ft alatt keresetcsökkenés tapasztalható, az e fölött összegnél kisebb mértékű az emelkedés. Jelentős emelkedés 200 e Ft-nál van, az emelkedés mértéke eléri a 10 e Ft-ot.
Kiszámoltam
Kiszámoltam már!!!!!!!!!!
Pedig csak egy konyhai dolgozó vagyok érettségivel, mindenféle főiskolai végzettség nélkül. Talán azért mi is értünk valamihez!!!!!!!!!!
Már kiszámoltam a nettó
Már kiszámoltam a nettó bérkalkulátornál., de köszi.
Ez valahogy sántít amit te
Ez valahogy sántít amit te írsz.
Nálunk 8 csoport van, ami azt jelenti, hogy csoportonként 30 gyerek és erre van 2 óvónő és 1 dajka.Ez akár hogy is nézem, több gyerek és több munka.
nem biztos, hogy kevesebb
nem biztos, hogy kevesebb csoportos óvodában kevesebb a gyerek.Nálunk most 62 gyerek van a 3 csoportban ez átlagban 20 fő,de nem igy van .mivel csak 4 óvónő van 2 óvőnővel 28gyermek, 1-1 óvónővel 17-17 gyermek van.Ha a dajka nem segítene a nap folyamán még a mosdóba sem tudnánk kimenni.Nálunk a dajka miden tevékenységben szívesen segít. tavaly több 72 fő volt felvéve.tehát egy többcsoportos óvodában a csoportonkénti 2-2 óvónőre is kb.15-15 gyermek jut (30fó-ből).
itt
itt számolgathatsz:
http://www.pm.gov.hu/php/adokalkulator1.php
Azért arra kíváncsi lennék,
Azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen fizetés kategóriától maradt több nettó fizetés a borítékban, mert hogy bruttó 100000,. körüli fizetésnél vagy 4000,.nettóval lett kevesebb a fizetésem.
Sajnos mi még nem kaptuk
Sajnos mi még nem kaptuk eddig meg a fizetési papírunkat, de minél később annál jobb, legalább addig sem idegeskedünk, hogy miért is lett ennyivel kevesebb a fizetésünk.
Óvónő-dajka , ez nagyon jó és
Óvónő-dajka , ez nagyon jó és örökös téma.
Sajnos ezek a dolgok már elég régóta így vannak.
Ha egy kicsit is becsülnék a másik munkáját nem lennének ilyen feszültségek a dolgozók között.Sajnos sokszor tényleg úgy érzi az a "technikai dolgozó" , mert ugye csak így hívnak bennünket, hogy nem vagyunk megbecsülve.
Ha valakinek nincsen óvónői főiskolai diplomája, az még ugyan olyan ember, és nem kell állandóan azt kihangsúlyozni, hogy az óvónők mennyit tanultak.
Mindenki óvónőnek tanult volna, akkor ki segítené a munkájukban, vagy netán ki lenne a gyerekekkel, ha ők mást csinálnak.
Nem kéne ez az ellenségeskedés, nagyon nem mindegy, hogy a napi /nekünk 8, nekik 6,5 órát/ milyen hangulatban és körülmények között kell ledolgozni.
Én úgy gondolom mindenkinek nagyon sok munkája van, mivel nagy létszámok vannak a csoportokban./Persze itt is vannak kivételek, mert valahol 30-as, létszámok vannak 8 csoportos oviban, máshol meg még a 20-at se éri el./
Erről viszont az jut az eszembe, hogy nagyon nem mindegy, hogy valaki egy kevesebb csoportos , kisebb létszámú oviban dolgozik, vagy ott ahol 100%-os a telítettség. Sajnos annak is annyi a fizetése aki 20 gyerekkel dolgozik, és annak is aki 30-al, vagy netán ettől is többel.
Természetesen, ez érinti az óvónőket és a dajkákat is, sőt még a konyhai személyzetet is.
Nagyon nem mindegy, hogy egy kisebb csoportú oviban van esetleg 120gyerek, vagy egy nagyobban pl. egy 8 csoportosban kb 210 és hozzá még vagy 30 felnőtt.
Sajnos ugyan akkora fizetésért dolgozik a másik jóval többet,mert sajnos a bérezés az csak élet kor és végzettség függvénye.
Azt gondolom senki sem vitatja, hogy egy több csoportos, nagyobb gyerek létszámú óvodában több munkája van a dolgozóknak.