Skip to main content
A Közszolga.hu-t elsősorban az olvasók írják. Eddig 5218 felhasználó regisztrált a portálon.

Van-e ma még reálisan gondolkodó kormányzhati politikus, vagy már ott sem mer szólni senki?

Témakör:

42 ezer egészségügyi dolgozó = felcsúti fociakadémia
2011. december 16.

A kormány határozata alapján közel 42 ezer egészségügyi alkalmazott kap többletpénzt. Az idén befolyt népegészségügyi termékadóból (közismert néven "chipsadóból") a pótlékra jogosult egészségügyi dolgozók a pótlékalap csaknem háromhavi összegének megfelelő egyszeri juttatást - bruttó 21 600, 72 000, illetve 90 000 forintot - kapnak. Összesen 3,4 milliárd forintot osztanak szét közöttük.

Júliusban az országgyűlés elfogadta azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján a befizetendő társasági adó (tao) maximum hetven százalékával támogatni lehet az úgynevezett látvány-csapatsportokat, köztük a labdarúgást.

A labdarúgásban tevékenykedő sportszervezetek összesen 30,6 milliárd forint támogatást igényeltek a 2011/12-es bajnoki szezonra. A legnagyobb értékű - 500 millió forint feletti - pályázatok elfogadásáról az MLSZ elnöksége Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Matolcsy György adópolitikáért felelős miniszter jóváhagyásával döntött keddi ülésén.

A legnagyobb támogatást az Orbán Viktor alapította Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát fenntartó Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány veheti igénybe. Az alapítvány négymilliárd forint körüli összeget igényelt a társaságiadó-kedvezményből, és ebből nagyságrendileg hárommilliárd forintot ítéltek meg a számára.

Összesen mintegy 20 milliárd forintot fizettek ki. Ennek hatodát egyedül a felcsúti akadémia kapta. Érdemes megnézni az akadémia támogatóinak a névsorát ...

A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben.

Majd amikor jövő évben a betegekre nem lesz elég orvos meg ápoló, mert elhúznak dolgozni külföldre (a kórházak már készítik a vészforgatókönyveket), a várólista meg az emberhiány miatt fog tovább hízni, jusson ez eszünkbe. Hogy a magyarfocira jutott 20 milliárd. És a felcsúti fociakadémiára annyi jutott, mint a 42 ezer egészségügyi dolgozóra.

Ha a cégeknek lett volna választásuk, hogy a társasági adó egy részét a nővérek fizetésére ajánlják fel, vagy a magyarfoci velejéig rohadt, bundázó, korrupt világának, szerintem egyértelmű lett volna a válasz. A cégvezető is ember, meg a dolgozóik is, aki néha bizony megbetegednek ...

Egyszerűen érthetetlen ... magyarfoci kb. annyira "fehér" mint a kínai piac, és ebbe beletolnak 20 milliárdot, mikor a nővérek meg orvosok meg ... á, hagyjuk is.

Vastagbőr
zero

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

többletpénz?

18 éve munkaviszonyban állok egy khnál, 2011. 01. 01től Tp voltam majd, 2011. 08. 05től szül szabin SBOn dolgoztam nekem vajon jár-e az egyszeri juttatás?

Azért nem várható el, hogy

Azért nem várható el, hogy egy focista vagy menedzsere nélkülözzön...:))
Aki a közszférában dolgozik és nem csókos, úgy tűnik, hogy rossz lóra tett...