A kormány a mai ülésén döntött arról, hogy a közszférában dolgozókat állami kamattámogatással segíti devizahitelük törlesztésében. A kamattámogatás az árfolyamgátas konstrukcióba épülne be, melyet a Bankszövetséggel kötött megállapodás értelmében a bankok dolgoznak ki - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő péntek délután.
A sajtótájékoztató mindössze néhány perces volt, kérdezni nem lehetett. A bejelentést úgy lehetett érteni, hogy a konstrukció a már kifutó végtörlesztés helyett enyhíthet a közszférában dolgozó adósok terhein.
Pozitív diszkrimináció
Giró-Szász bejelentése egybevág Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára által korábban elmondottakkal; ő a Matolcsy Györggyel történt megbeszélést követően szintén az árfolyamgátas koncepció továbbfejlesztéséről beszélt. Eszerint a Bankszövetség is úgy látja, hogy a devizahitel árfolyamgát feletti tőkerészére fizetendő kamathoz biztosított állami támogatás lehet a járható út. "A pontos szabályok, eljárásrendek, folyamatok előreláthatólag február második felére alakulnak ki, ezt követően pedig néhány hónapon belül indulhat a konstrukció" - mondta Kovács Levente.
A közszolgákat a kormány eddig is pozitívan diszkriminálta: míg mindenki más legfeljebb tavaly év végéig vehetett igénybe munkáltatói hitelt, a közszolgák egy hónappal több időt kaptak munkáltatói kölcsön megszerzésére a végtörlesztésükhöz. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma pedig kamatmentes kölcsönt kínált a végtörlesztéshez tíz éves futamidőre, mint ahogy erről a hvg.hu-n beszámoltunk.
forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20120120_kozszfera_kamattamogatas_arfolyamgat


Arra felhördült valaki, hogy
Arra felhördült valaki, hogy a saját (a mi csodálatos munkát végző vezetőink) devizahiteleiket már az első körben lerendezték?
Ez meg szemfényvesztés, mint ahogy minden más. (más a szöveg, más a cselekedet) Lelkiismeret az nincs bennük, nagyot kaszálni, még jobban kifosztani ezt a kizsigerelt kis országot :(
Senki nem kapott semmilyen
Senki nem kapott semmilyen munkáltatói hitelt!!! Max. a csókosok, de nem hallottam ilyenről. A közintézményeknél egyszerűen nincs pénz a kasszában. Ha a 2008 óta tartó bérbefagyasztás, meg az 5-20 % közötti elbocsátás kivételezés, akkor nagyon örülünk neki!
Kivételeznek? Persze lehet
Kivételeznek? Persze lehet "egyesekkel" Nagyon sokat meg elbocsájtanak, pl. a Csepel Önkoritól 2012. 01.31-ig 20 embernek mondanak fel.......Hátha ez kivételezés?....