Megújult a vidék onkológiai műszerparkja

Kásler Miklós: várólistán kívül kellene kezelni a daganatos betegeket

2015. szeptember 9.

Van elég műszer és szakember a daganatos betegek két héten belüli diagnózisához - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Kásler Miklós hozzátette: a májusban bevezetett rendszer működik, most a legfontosabb, hogy a finanszírozás lehetővé tegye a mihamarabbi gyógykezelést is.

Májusban vezették be az előírást, mely szerint minden daganat gyanújával orvoshoz forduló betegnek kötelesek két héten belül elvégezni a diagnózishoz szükséges vizsgálatokat. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint az elmúlt néhány hónap bebizonyította, hogy a rendszer működik.

"Van elég gép, van elég orvos, 14 napon belül megszületnek a diagnózisok"

- jelentette ki a főigazgató.

Kásler Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: fontos, hogy a betegek időben orvoshoz forduljanak, mert a legtöbb idő - akár egy-két év is - itt veszik el. A főigazgató kiemelte: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ma már az országban mindenütt korszerű műszerekkel és modern gépparkkal dolgoznak az onkológiákon.

"A második nagyon jelentős esemény az utolsó években az volt, hogy a vidéki onkológiának a műszerparkja megújult, nemcsak a diagnosztikai, hanem a terápiás műszerpark is. Vidéken most az első feladat, hogy a szakembereket is a megfelelő képzettséggel kell a gépekhez rendelni"

- mutatott rá.

Kásler Miklós megjegyezte: a főváros és a közép-magyarországi régió az elmúlt években elmaradt a fejlesztés tekintetében, mivel az uniós források elsősorban a vidéki intézményeket támogatták.

A főigazgató szerint most a legfontosabb feladat a finanszírozás átalakítása, hogy a diagnózis után a beteg mihamarabb megkaphassa a szükséges kezelést.

"Át kell alakítani a finanszírozási rendszert ennek megfelelően, elsősorban a TVK keretekre gondolok, tehát arra, hogy ott fizesse meg a gyógykezelés költségeit, ahol maga a gyógykezelés történik. De ismereteim szerint - és ehhez az intézet is nagyon sok anyagot bocsátott rendelkezésre - ez az átalakítás folyamatban van és a közeli jövőben várható"

- jelezte.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a daganatos betegeket érdemes lenne a várólistákon kívül, a gyors diagnózis után mihamarabb kezelni. A főigazgató lát reményt arra, hogy a kormány támogassa az ezzel kapcsolatos szakmai elképzeléseiket.

Hanganyag (mp3): Seres Gerda

InfoRádió

Hozzászólások

Ha elmennek az ápolók külföldre, akkor az itt megmaradó ápolási díjon lévő embereknek miért nem lehet felemelni ezt a mélyszegénységet megalapozó díjat? Talán ezeket az embereket kellene a legjobban segíteni, akik egyedül hordozzák el a terheket, minden nap segítség nélkül!Ráadásul már 2 beteg családtaghoz sem adnak segítséget, csak önerőből várják el, hogy mindent egyedül finanszirozzon a család. Se ápoló szolgálat, se semmit nem adnak hozzá! Nemhogy anyagi hozzájárulást. Közömbös, bürokratikus ügyintézés a XI., ker-ben, a XIV. kerületben is e téren. Mintha a szociális segélyek már nem is léteznének ilyen élethelyzetbe került embereknél, és családtagjaiknál. Ki ellenőrzi azt, hogy mikre mennek el a segélyek. Ha pont azokhoz nem jut semmi, akik igazán rászorulnak. Pl. azért, mert a kórházak ápolási osztályait váltják ki a saját maguk erejével.
Az ápolási díj drasztikus felemelése lenne a megoldás! A betegápoló családtagok már így is a létminimum alatt élnek! Központi segítség híján!
Rájuk miért nem gondol a kormány? Az egészségügyi ellátás már nem biztosított egyik kórházban sem megfelelő szinten! Nézzenek már be az elfekvő rehabilitációs intézményeknek csúfolt kórházakba. Pl a XIV. ker-be, ahol nem rehabilitáció folyik, hanem csak a betegek ott tartása, megfelelő ápolási munka nékkül.
Akik viszont felvállalják az ápolási munkákat, azokat viszont támogatni kellene minden erővel, nem csak lesajnálni a családtagokat, akik önként felvállalják az egészségügy helyett az ápolást!
Hiszen, ha nincs már egészségügyi ellátás, csak minimális, akkor az a pénz, ami valóban oda kellene, hogy menjen, aki ezt elvégzi becsületesen, annak fizessék meg a minden napos, folyamatos ápolási munkáját!
Éhbérből, legyen már végre rendes bére annak, aki a családtagját felvállalja ápolni, vagy akár a családtagjait is. Mivel az idős, fekvő beteggé, vagy gyógyíthatatlan beteggé vált családtagokat már sehol sem ápolják!
Akik viszont ápolják, azokat meg nem fizeti meg a Magyar Állam.
Csak hagyja eladósodni, mélyszegénységbe kerülni a családot!
Ahelyett, hogy támogatná Őket, ha már egyszer nem tud gondoskodni a kórházban megfelelő szinten a betegekről!
Gyakorló ápolási díjon lévő, aki látja a valós helyzetet,mert saját maga tapasztalja meg a sok hátrányos megkülönböztetést A kórházi és a házi ápolási segítségadás között. Hiszen nincs kéznél sem orvos, sem másik betegápoló. Sem takarító, bevásárló, főző személyzet. Mindent egy személyben kell megoldani. Még a körzeti orvos sem segít benne, max. ha receptet kell felírni a betegnek. De már a fekvőbeteghez nem küld ki szakápolói segítséget a családnak. Ez van a XIV. kerületben.Tehát nem csak a kórházi dolgozók vannak rossz helyzetben, hanem az otthoni betegápoló családtagok is! Csak egy a különbség, hogy Ők nem tudnak sztrájkolni menni, mert nincs aki leváltsa Őket, és nem tudnak egymásról. Nincsenek reflektorfénybe, nem tudnak fellázadni, mert féltik a betegeiket. A szomszédra mégsem bízhatják. Hiszen az nem tud rajtuk segíteni! Az állam mindenre költ, csak a fontos dolgokra nem. Ami a legfontosabb, az emberi élet gondozása, fenntartása, az kimarad mindíg a költségvetésükből. Nem csak az egészséges emberek szeretnének élni, hanem a betegek is, és azok családtagjai is! Akik eddig is súlyos anyagi terheket hordoztak/nak, a kellő anyagi segítség híján!
Ha már levesszük a terheket az államról a kórházakról, akkor legalább méltó fizetés járna ezért az ápolási díj megalázóan alacsony, elszegényítő díjazása helyett!

Ha elmennek az ápolók külföldre, akkor az itt megmaradó ápolási díjon lévő embereknek miért nem lehet felemelni ezt a mélyszegénységet megalapozó díjat? Talán ezeket az embereket kellene a legjobban segíteni, akik egyedül hordozzák el a terheket, minden nap segítség nélkül!Ráadásul már 2 beteg családtaghoz sem adnak segítséget, csak önerőből várják el, hogy mindent egyedül finanszirozzon a család. Se ápoló szolgálat, se semmit nem adnak hozzá! Nemhogy anyagi hozzájárulást. Közömbös, bürokratikus ügyintézés a XI., ker-ben, a XIV. kerületben is e téren. Mintha a szociális segélyek már nem is léteznének ilyen élethelyzetbe került embereknél, és családtagjaiknál. Ki ellenőrzi azt, hogy mikre mennek el a segélyek. Ha pont azokhoz nem jut semmi, akik igazán rászorulnak. Pl. azért, mert a kórházak ápolási osztályait váltják ki a saját maguk erejével.
Az ápolási díj drasztikus felemelése lenne a megoldás! A betegápoló családtagok már így is a létminimum alatt élnek! Központi segítség híján!
Rájuk miért nem gondol a kormány? Az egészségügyi ellátás már nem biztosított egyik kórházban sem megfelelő szinten! Nézzenek már be az elfekvő rehabilitációs intézményeknek csúfolt kórházakba. Pl a XIV. ker-be, ahol nem rehabilitáció folyik, hanem csak a betegek ott tartása, megfelelő ápolási munka nékkül.
Akik viszont felvállalják az ápolási munkákat, azokat viszont támogatni kellene minden erővel, nem csak lesajnálni a családtagokat, akik önként felvállalják az egészségügy helyett az ápolást!
Hiszen, ha nincs már egészségügyi ellátás, csak minimális, akkor az a pénz, ami valóban oda kellene, hogy menjen, aki ezt elvégzi becsületesen, annak fizessék meg a minden napos, folyamatos ápolási munkáját!
Éhbérből, legyen már végre rendes bére annak, aki a családtagját felvállalja ápolni, vagy akár a családtagjait is. Mivel az idős, fekvő beteggé, vagy gyógyíthatatlan beteggé vált családtagokat már sehol sem ápolják!
Akik viszont ápolják, azokat meg nem fizeti meg a Magyar Állam.
Csak hagyja eladósodni, mélyszegénységbe kerülni a családot!
Ahelyett, hogy támogatná Őket, ha már egyszer nem tud gondoskodni a kórházban megfelelő szinten a betegekről!
Gyakorló ápolási díjon lévő, aki látja a valós helyzetet,mert saját maga tapasztalja meg a sok hátrányos megkülönböztetést A kórházi és a házi ápolási segítségadás között. Hiszen nincs kéznél sem orvos, sem másik betegápoló. Sem takarító, bevásárló, főző személyzet. Mindent egy személyben kell megoldani. Még a körzeti orvos sem segít benne, max. ha receptet kell felírni a betegnek. De már a fekvőbeteghez nem küld ki szakápolói segítséget a családnak. Ez van a XIV. kerületben.Tehát nem csak a kórházi dolgozók vannak rossz helyzetben, hanem az otthoni betegápoló családtagok is! Csak egy a különbség, hogy Ők nem tudnak sztrájkolni menni, mert nincs aki leváltsa Őket, és nem tudnak egymásról. Nincsenek reflektorfénybe, nem tudnak fellázadni, mert féltik a betegeiket. A szomszédra mégsem bízhatják. Hiszen az nem tud rajtuk segíteni! Az állam mindenre költ, csak a fontos dolgokra nem. Ami a legfontosabb, az emberi élet gondozása, fenntartása, az kimarad mindíg a költségvetésükből. Nem csak az egészséges emberek szeretnének élni, hanem a betegek is, és azok családtagjai is! Akik eddig is súlyos anyagi terheket hordoztak/nak, a kellő anyagi segítség híján!
Ha már levesszük a terheket az államról a kórházakról, akkor legalább méltó fizetés járna ezért az ápolási díj megalázóan alacsony, elszegényítő díjazása helyett!

Az alábbi idézetet a kórházi ellátásban is jó lenne, ha figyelembe vennék!
Nagyon hasznos gondolatok vannak benne! Amit Ferenc Pápa mondott! Ami most is így van, sajnos!Aktuális a téma most is! -A betegápoló családtagokat kellene a legjobban támogatni, akik valóban a krisztusi szeretetet naponta gyakorolják. Annak ellenére, hogy a TB-t és adót nem nekik fizette a családtagjuk be, hanem a Magyar Állam felé, és az OEP felé. De Ők ebből már semmit sem látnak, de a beteg sem!

"FERENC PÁPA: AHOL NEM TÖRŐDNEK AZ IDŐSEKKEL, A FIATALOKNAK SINCS JÖVŐJÜK!

“Az idősek mi vagyunk: előbb vagy utóbb megöregszünk, elkerülhetetlenül, még ha nem is gondolunk rá. És ha nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, akkor majd velünk is így bánnak.”

Ferenc pápa a március 4-i általános kihallgatáson folytatta katekézissorozatát a családról: most az idősek, a nagyszülők társadalomban elfoglalt helyéről beszélt.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az ember élettartama meghosszabbodott, ám a társadalom nem „tágult” együtt az élettel! Az öregek száma megsokszorozódott, de a társadalom nem eléggé szervezte meg úgy az életét, hogy helyet biztosítson számukra, hogy kellően megbecsülje őket s a gyakorlatban is figyelembe vegye törékenységüket és méltóságukat. Amíg fiatalok vagyunk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az öregséget, mintha valami távol tartandó betegség volna, amikor viszont megöregszünk, különösen ha szegények, elesettek és egyedül élők vagyunk, megtapasztaljuk a hatékonyságra berendezkedett, következésképp az öregekkel nem törődő társadalom hiányosságait. Az öregek viszont gazdagságot jelentenek, nem lehet mellőzni őket.

XVI. Benedek pápa, amikor egy idősotthonba látogatott, világos és prófétai szavakat használt: „Egy társadalom, mondhatni civilizáció milyenségét az alapján is le lehet mérni, hogy miként bánik az öregekkel, milyen helyet biztosít nekik a közéletben” (2012. november 12.). Így van, a civilizációk között az idősekre való odafigyelés tesz különbséget. Meg kell nézni: az adott civilizációban odafigyelnek-e az öregekre? Van-e helyük az öregeknek? Ez a civilizáció előrehalad, ha képes megbecsülni az öregek bölcsességét és tudását. Az a civilizáció viszont, ahol nincs hely az időseknek vagy kidobták őket, mert problémát jelentenek, halálos vírust hordoz. Nyugaton a tudósok az elöregedés századaként jellemzik századunkat: egyre kevesebb gyermek születik, az öregek száma pedig nő. Az egyensúlynak ez a felborulása kérdést intéz hozzánk, sőt, nagy kihívást jelent a mai társadalom számára. A nyereségorientált kultúra azon van, hogy teherként, „kidobható nehezékként” láttassa az öregeket. „Nemcsak, hogy nem termelnek semmit, gondolja ez a kultúra, de még nyűgöt is jelentenek. Mi tehát a következménye az ilyesfajta gondolkodásnak? Szabaduljunk meg tőlük!” Szomorú látni az öregek félresöprését, ez bűn! Persze nem merik ezt nyíltan kimondani, a gyakorlatban viszont eszerint cselekszenek! Egyfajta gyávaság rejtőzik a leselejtezés kultúrájához való hozzászokás mögött. Hozzá vagyunk ugyanis szokva az emberek kidobásához. Meg akarjuk szüntetni a gyengeségtől és a sebezhetőségtől való, növekvő félelmünket; ezáltal viszont növeljük az idősekben azon aggodalmukat, hogy nehezen tűrjük meg és magukra hagyjuk őket.

Már Buenos Aires-i szolgálatom idején magam is megtapasztaltam ezt a valóságot, a problémáival együtt: „Az időseket magukra hagyják, és nem csak anyagi bizonytalanságban. Magukra maradnak, mert önző módon képtelenek vagyunk elfogadni korlátaikat, melyek a mi korlátainkat tükrözik vissza, magukra maradnak sok nehézségükben, amellyel meg kell küzdeniük, hogy életben maradhassanak egy olyan civilizációban, amely nem engedi meg részvételüket, nem engedi meg, hogy elmondhassák a maguk véleményét, sem azt, hogy vonatkozási pont lehessenek, hiszen a fogyasztói modell szerint »csak a fiatalok lehetnek hasznosak, és csak ők élvezhetik az életet«. Ezen időseknek ellenben – az egész társadalom számára – népünk bölcsességi tartalékának kellene lenniük.
Ferenc pápa
Egyszer gyermekkoromban a nagymama elmesélte nekünk egy idős nagypapa történetét, aki leette magát evés közben, mert nem tudta pontosan a szájához emelni a leveseskanalat. A fia, vagyis a családapa, úgy döntött, hogy elküldi a közös asztaltól. Csinált neki egy kis asztalt a konyhában – ahol nem látszott –, hogy egyedül egyen. Így aztán nem okozott botrányt, amikor barátok jöttek ebédre vagy vacsorára. Néhány nappal később, amikor az apa hazaérkezett, látja ám, hogy a legkisebb fia fadarabokkal, kalapáccsal és szögekkel játszik, és barkácsol valamit. „Mit bütykölsz? – kérdezte tőle. – Készítek egy asztalt, apa. – Asztalt, minek? – Hogy legyen neked is, amikor megöregszel, és akkor majd te is tudsz ott enni!” A gyerekeknek jobban működik a lelkiismerete, mint a mienk!


Az idősek olyan férfiak és nők, apák és anyák, akik előttünk járták ugyanazt az utat, mint mi, ugyanabban a házban éltek, mint mi, ugyanúgy megvívták mindennapi küzdelmüket az emberhez méltó életért, mint mi. Olyan férfiak és nők ők, akiktől sokat kaptunk. Az idősek nem idegenek. Az idősek mi vagyunk: előbb vagy utóbb megöregszünk, elkerülhetetlenül, még ha nem is gondolunk rá. És ha nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, akkor majd velünk is így bánnak.

Idősként mindnyájan törékenyek vagyunk egy kicsit. Vannak azonban különösképpen gyengék, sokan magukra maradva és betegen élnek. Vannak, akik ápolásra és mások gondoskodására szorulnak. Talán emiatt hátat fordítunk nekik? Sorsukra hagyjuk őket? Perverz az a társadalom, amelyben az emberek nem állnak egymás mellé, és ahol az ingyenesség, a viszonzást nem váró szeretetet eltűnőben van. Az egyház, ha hűséges Isten szavához, nem tűrheti el ezt a romlást. Az a keresztény közösség, amelyben a másik mellé állást és az ingyenességet már nem tekintenék nélkülözhetetlennek, saját lelkét is elveszítené ezekkel együtt. Ahol nincs becsülete az időseknek, nincs jövőjük a fiataloknak.




Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály és magyar Kúrir katolikus portál"