Ügyfélbarát, jól felkészült munkatársakat toboroznak a Kormányablakokba
2012. augusztus 15.
A Kormány döntése alapján megyeszékhelyeken biztosított képzéssel készítik fel a Kormányablakok leendő munkatársait az egyre növekvő feladatokra. Közlemény.
Az ősszel induló továbbképzés távoktatási módszerekkel, előadások és személyes konzultációk formájában zajlik. A továbbképzésen részt vevők és sikeresen vizsgázók dolgozhatnak a Kormányablakokban, amelyek száma a jelenlegi 29-ről 2013 végére körülbelül 300-ra nő. Nemcsak a Kormányablakok száma, hanem az ott elintézhető ügyek száma is megnő, a Kormány célja ugyanis az egyablakos ügyintézés bevezetése. Ehhez az ügyeket jól ismerő, képzett és az ügyfelekkel készséges munkatársakra van szükség.
Összesen 6500 fő számára szerveznek továbbképzést. A jelentkezésnél előny az eddigi ügyfélszolgálati munka és a nyelvvizsga, de az ügyfelekhez, az ügyfélszolgálati munkához való hozzáállást is hangsúlyosan mérik.
A Kormány elfogadta azt a rendeletet, amely rögzíti a Kormányablakoknál dolgozó személyek kiválasztásának és képzésének feltételeit, amely a most a közzétett jelentkezési felhívás alapját is képezi. A képzés költségeit Európai Uniós forrás biztosítja.
A munkakör betöltéséhez szükséges jelentkezési felhívás a kormany.hu-n és a Hivatalos Értesítőben is olvasható. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium www.kabkarrier.kormany.hu címen külön honlapot indított, ahol a továbbképzéshez kapcsolódó minden szükséges információ megtalálható. A jelentkezéshez szükséges pályázati űrlap is ezen a honlapon érhető el. A képzésre elektronikusan lehet jelentkezni 2012. augusztus 31-ig.
A képzés során megszerezhető végzettség elismert közigazgatási szaktudást és hosszútávú, kiszámítható munkakört biztosít. Az ősszel induló képzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezi a megyeszékhelyeken. Az ügyintézők közigazgatási alapismereteket, közigazgatási hatósági eljárási ismereteket, elektronikus közigazgatást, ügyfélszolgálati informatikát tanulnak, felkészítik őket az egyedi ügyek és élethelyzetek kezelésére, és a képzés fontos része az ügyfélszolgálati készségfejlesztés.
A felsőfokú végzettséggel rendelkezők két féléves szakirányú továbbképzésen, a középfokú végzettségűek pedig 316 órás közszolgálati továbbképzésen vesznek részt. Az ilyen képesítéssel rendelkezők lehetnek a Kormányablak dolgozói. A kiválasztási eljárás során a képzésre jelentkező közszolgálati tisztviselőnél előnyt jelent, ha középfokú „C” típusú nyelvvizsgával rendelkezik, vagy a jelentkezésekor ügyfélszolgálati munkakörben foglalkoztatják. A képzés szóbeli és írásbeli vizsgával zárul.
A Kormány célja az egyablakos ügyintézés biztosítása az ügyfelek számára. Ez azt jelenti, hogy az állampolgárok lehetőleg egyetlen helyen, a - 2013 végéig kialakítandó - Kormányablakoknál tudják majd hatósági ügyeiket intézni. Ehhez vezető fontos lépés, hogy 2013. január 1-jével felállnak a járási hivatalok, a jelenleg működő okmányirodák Kormányablakokká alakulnak át. A jövő év végére a jelenlegi 29 Kormányablak helyett már kb. 300 Kormányablak működik majd az országban, ahol hétfőtől-péntekig reggel 8-tól este 8-ig várják az ügyfeleket.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Kabkarrier: Kormányablak ügyfélszolgálati munkatársak kiválasztása
Tisztelt Jelentkező!
Köszöntjük Önt a Járási Kormányablak ügyfélszolgálati munkatársak kiválasztásával és képzésével kapcsolatos információs honlapunkon.
Magyarország Kormánya elkötelezett a területi közigazgatási rendszer átfogó, történelmi léptékű átalakítása mellett, amely a Jó Állam működésének egyik alappillére. A célkitűzés megvalósításának két kiemelt jelentőségű eleme a széttagolt területi közigazgatási szervezetrendszer egységesítése, és az egyablakos ügyintézési rendszer kialakítása.
A járási államigazgatási rendszer létrehozásának keretében kialakul az ügyfélszolgálati irodák országos hálózata, amely az állampolgárok számára tartalomban és színvonalban is magas szintű szolgáltatást biztosít. A Járási Kormányablakok garanciát nyújtanak arra, hogy az államigazgatási szervezetrendszer egységes keretek között, ügyfélközpontúan, hatékonyan és magas színvonalon működjön.
Célunk a jelenleg közigazgatási szerveknél foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők közül olyan ügyfélszolgálati munkatársak toborzása, kiválasztása és képzése, akik a kiválasztási és felkészítési folyamat eredményeként 2013 év végére szakmailag felkészült munkaerőként képesek lesznek a kormányablakok komplex ügyfélszolgálati feladatainak ellátására.
Eredményes jelentkezést kívánunk!
Pályázati felhívás (pdf) a Hivatalos Értesítőből


10-i vizsgajegyek
Pesi vagyok, nekem már fent van az összes.
10-i vizsga
A 10-i vizsgajegyek fenn vannak már valakinek a neptunon? Nekem még semmi, de már lassan két hete volt a a vizsga, kezdek aggódni...
Vendég 86!
Világos voltál, sőt kisütött a nap! Üdv. újra a közszférában! :-)
Na most már elég!!!! DRÁGA ARIMACS
Drága Arimacs, most 2013.május 21-én csodálkozva néztem, hogy megint szádra vettél engem, főleg azon nyílott ki a szemem, hogy azt írtad valamire, hogy másoddiploma=Vendég86, ezúton tájékoztatlak körülbelül utoljára ezt az oldalt 2013.márciusában olvastam, most is csak úgy kíváncsiságból léptem fel, jó lenne, ha esetlegesen valaki szidja a közszférát, kormányhivatalt, vagy mit tudom én mit, ne egyből rám asszociálj, és kérlek ha üldözési mániád van sürgősen keress fel egy orvost, mert ezek szerint szükséged lenne rá, köszönettel, egy volt kormánytisztviselő, jelenleg már több hónapja iskola adminisztrátora! Remélem ezek után befejezed a pocskondiázásodat, mert ezzel személyiségi jogok megsértéséért fel is jelenthetnélek, remélem világos voltam, üdv mindenkinek, a továbbiakban a többi kormányhivatalokban és önkormányzati dolgozóknak pedig jó tanulást sok sikert az elkövetkezendő évekre!
http://www.kormanyhivatal.hu/
http://www.kormanyhivatal.hu/download/6/76/90000/KAB%202013%20I%20f%C3%A9l%C3%A9vi%20modulz%C3%A1r%C3%B3%20vizsgaeredm%C3%A9nyek%20%28SZTK%20B%20csoport%29.pdf#!DocumentBrowse
Hajdú-Bihar Megye SZTK B csoport vizsgaeredmények!!!!!!!!!
titokzatos levél
Te az NKE hallgatója vagy ugyan úgy mint a többi X száz ember különböző szakokon, te éppen a kab képzésen. Mindenkire egyforma TVSZ vonatkozik, ennek egy részéről kaptál - automatikus - tájékoztatást. Ami nem érint, azzal nem foglalkozol.
Kab ügyintézőként ki kell majd szűrnöd a felesleges infókat, nem elmélázni rajta és levelekkel bombázni másokat.
További jó munkát és gondolkodást!
titokzatos levél
Valaki kapott ilyen levelet?
Már 4 levelet írtam, de nem voltak képesek válaszolni, megmagyarázni, miért írták ezt.
Tisztelt Hallgató!
2013. április 12-én bevezetett elektronikus „Egyéni elővizsga kérelem” benyújtása kapcsán az alábbiakra hívjuk fel a figyelmét.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata alapján:
A vizsgáztatás rendje 36. § (8)
„A hallgató vizsgára csak akkor bocsátható (jelentkezhet a vizsgaidőpontokra), ha nincs az adott félévben költségtérítési és egyéb díjfizetési hátraléka, valamint a tantárgy előtanulmányi feltételeit, és a szorgalmi időszak követelményeit maradéktalanul teljesítette.”
A bevezetést követően előfordult olyan engedélyezett kérelem, ahol a hallgatónak pénzügyi tartozása volt.
Amennyiben a hallgató sikeres elővizsgát tett, de a díjtartozás továbbra is fenn áll, ezen eredményeket az oktatók a vizsgaidőszakban nem tudják rögzíteni, így teljesítetlen marad a tárgya.
Ezúton kérjük Önöket, hogy rendezzék tartozásukat az akadálytalan vizsgajelentkezés érdekében!
Továbbiakban azon hallgatóknál, ahol a tanulmányi ügyintéző díjfizetési hátralékot állapít meg az egyéni elővizsga kérelem benyújtását követően, a kérelem elutasításra kerül.
Ameddig a hallgató nem egyenlíti ki a hátralékait, addig az egyéni elővizsgára irányuló kérelme nem engedélyezhető.
2013.05.10.
Központi Tanulmányi Hivatal
__
Erzsikének szeretettel :)
Mutassa be a választási rendszereket!
Mit jelent a klasszikus minisztériumi struktúra fogalma?
Milyen fő részből tevődik össze a kormánytisztviselő illetménye?
Melyek a jegyző feladatai?
Mutassa be a járási hivatalok szervezeti felépítését!
Mit jelent a jogszabály érvényessége?
Melyek a jogszabályok érvényességi kellékei?
Van-e a közigazgatási jogban egy általános anyagi-jogi kódex?
Ha igen, melyik? Ha nem, akkor hol találhatók meg a közigazgatási-jogi anyagi-jogi elemek?
Vannak-e a Ket.-ben eljárási alapelvek? Szabályozza a Ket. a jóhiszeműség alapelvét?
Kinek kell bizonyítani, ha az ügyfél rosszhiszemű?
Mit jelent a hatóság jogellenes hallgatása?
A közigazgatási hatósági eljárásban milyen általános döntésfajtákat ismer?
Milyen hivatalból induló felülvizsgálatokat ismer a Ket.?
Mikor kerül sor a döntés hivatalbóli felülvizsgálatára?
A jogosultságot megállapító döntés végrehajtási cselekmények útján kikényszeríthető-e? (Kényszerjogszerzést ismer a Ket.?)
Milyen kötelezettséget rögzített az információs társadalom a közigazgatás részére?
Melyek az adatvédelem nemzetközi alapelvei?
Mit jelent az ügyintézési rendelkezés?
Mire használható az ügyfélkapu?
Mutasson be európai uniós nyilvántartásokat!
Ezt nem tudom, gondolom majd
Ezt nem tudom, gondolom majd ha az egyetem felkéri az eredményeket és felteszi a Neptunra.
Vendégasdf!
Azt nem mondták véletlenül a szervezők, hogy mikor lesz felrakva az eredmény? A vizsga előtt szerdát mondtak.
Neptun-leckekönyv, de ahogy
Neptun-leckekönyv, de ahogy belépsz üzeneteket is küld a rendszer minden jegy beírásáról is, szóval az üzenetek között is ott van.
vizsgaszabi
Szerintem sehol sem adnak, mert szvsz nem jár. :(
Ha főiskolára(egyetemre) járnánk, akkor járna, de tanulmányi szerződés híján a szabadság terhére.
Ellenben szvsz akkor a munkáltató köteles kiadni, nem rendelhet be munkára.
Megérdeklődtem az
Megérdeklődtem az eredményemet a szervezőktől.
Nekünk most sem adtak tanulmányi szabit a vizsga előtt, a záróvizsga előtt miért kéne adni?
"A záróvizsga előtt saját
"A záróvizsga előtt saját szabadság terhére lehet majd szabadságot kivenni. A Hivatalvezetés megkérte a szervezeti egységek vezetőit, hogy ezt tegyék lehetővé. De külön szabadságot nem biztosít a Hivatal e célra."
H.megye
Máshol sem?
B csoport vizsga
Sziasztok!
Valaki nem emlékszik mik voltak a B csoport kérdései? Fontos lenne! Előre is köszi! Erzsike
Te hol tudtad megnézni a
Te hol tudtad megnézni a jegyeidet??
Heves megyében minden
Heves megyében minden eredmény megvolt a tegnapi napon.
"csatolt dokumentum" az előzőhöz
A FŐVÁROSI ÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATALOK KORMÁNYABLAKAIBAN INTÉZHETŐ ÜGYKÖRÖK
I. A KORMÁNYABLAKOKBAN JELENLEG INTÉZHETŐ 63 ÜGYKÖR:
1. a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény 17. § (9) bekezdése szerinti kártalanítás,
2. az állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozat és kérelem, továbbá az állampolgárságról lemondó nyilatkozat, valamint az állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelem,
3. kivételes nyugellátás-emelés és egyszeri segély iránti kérelem nyomtatvány kiadása, átvétele és továbbítása,
4. a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál nyilvántartott adatokba a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96. § (7) bekezdése alapján történő „betekintési jog” iránti kérelem nyomtatvány kiadása átvétele, továbbítása,
5. a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről szóló igazolások kiadása iránt a felszámoló/végelszámoló által benyújtott kérelmek átvétele, továbbítása,
6. a nyugdíjfolyósításhoz és a megváltozott munkaképességű személyek ellátása folyósításához kapcsolódó bejelentési kötelezettségek teljesítése, továbbá nyomtatvány kiadása, átvétele,
7. TAJ kártya igénylés befogadása,
8. Európai Egészségbiztosítási kártya igénylés befogadása,
9. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 22. §-a szerinti utazási költségtérítés igénylése,
10. a táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj iránti méltányossági kérelmek előterjesztése,
11. méltányosságból - az Egészségbiztosítási Alap terhére - adható egyszeri segély iránti kérelmek átvétele,
12. egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezése,
13. családi gazdaság nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtása,
14. családi gazdaság nyilvántartásba vételének törlése iránti kérelem benyújtása,
15. őstermelői igazolvány kiadása iránti kérelem benyújtása,
16. őstermelői igazolvány elvesztésének, megsemmisülésének bejelentése,
17. őstermelői igazolvány adattartalmában történő változás bejelentése,
18. bejelentés parlagfű fertőzött ingatlanról,
19. fogyasztóvédelmi panaszok, közérdekű bejelentések felvétele,
20. természetes fürdővíz fürdési célú engedélyezése,
21. természetes fürdőhely kijelölési eljárás,
22. gyermektáboroztatás helyének és időpontjának, valamint a táborozásban résztvevők személyének bejelentése,
23. vándortábor útvonalának több népegészségügyi szolgálat területi illetékességét érintő bejelentése,
24. veszélyes anyaggal vagy veszélyes készítménnyel folytatott tevékenység bejelentése,
25. bejelentés megtétele, továbbítása a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet alapján a veszélyes anyagok és keverékek felhasználásáról, illetve annak változásáról,
26. műemlékre kiterjedő, a Magyar Államot megillető elővásárlási jognyilatkozat iránti kérelmek és mellékleteik átvétele, továbbítása,
27. polgári felhasználású ipari robbanóanyagok behozatali, kiviteli és reexport engedélykérelmek előterjesztése,
28. biztonsági papírok kiviteli, behozatali, reexport engedélykérelmének befogadása,
29. utazásszervezői- és közvetítői tevékenységgel kapcsolatos kérelmek befogadása,
30. egyes tűzijátékokra és más polgári célú pirotechnikai eszközökre behozatali, kiviteli és reexport engedélykérelmek befogadása,
31. illékony szerves vegyületet tartalmazó egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek gyártására és forgalomba hozatalára vonatkozó kérelmek befogadása,
32. gyermekgondozási segély igénylése,
33. anyasági támogatás igénylése,
34. családi pótlék igénylése,
35. gyermeknevelési támogatás igénylése,
36. fogyatékossági támogatás iránti kérelem-nyomtatványok kiadása, kérelmek átvétele, továbbítása, lakcím/számlaszám/változás bejelentés, utalásváltozás lakcímről számlaszámra, eljárás megszüntetéshez dokumentumok átvétele,
37. építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésének és az adatok változásának bejelentése, előzetes bejelentés, utólagos bejelentés, bejelentő lapok, és mellékleteik átvétele és továbbítása,
38. teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat és az apai elismerő nyilatkozat teljes hatályához szükséges hozzájárulás,
39. a Magyar igazolványok, Magyar hozzátartozói igazolványok által biztosított diákkedvezmények bejegyzésére, visszavonására irányuló eljárás,
40. a Magyar igazolványok, Magyar hozzátartozói igazolványok által biztosított pedagógus és oktatói kedvezmények bejegyzésére, visszavonására irányuló eljárás,
41. a Magyar igazolvány és Magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával összefüggő eljárás,
42. gyermekgondozási díj igénylésével kapcsolatos eljárás,
43. terhességi-gyermekágyi segély igénylésével kapcsolatos eljárás,
44. a bemutatott külföldi okiratok elfogadhatóságának elbírálása, amennyiben nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni,
45. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak igénylése,
46. nem magyar állampolgár házasságkötése és bejegyzett élettársi kapcsolatának létesítése,
47. házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése,
48. a házassági névviselési forma módosítása,
49. születés anyakönyvezése,
50. hatósági bizonyítvány kiállítása az anyakönyvből,
51. haláleset anyakönyvezése
52. egyéni vállalkozói tevékenység elektronikus bejelentése,
53. egyéni vállalkozói tevékenység adatváltozásának elektronikus bejelentése,
54. egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének és szünetelés utáni újrakezdésének elektronikus bejelentése,
55. egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésének elektronikus bejelentése,
56. a kormányablak tájékoztatást nyújt az egyéni vállalkozást alapítani kívánó természetes személyeknek, és az egyéni vállalkozóknak az egyéni vállalkozás működési szabályairól, képesítéshez kötött gazdasági tevékenység esetén a jogszabályokban meghatározott képesítési követelményekről, bejelentéshez vagy hatósági engedélyhez kötött gazdasági tevékenység esetén - ide nem értve az önkormányzati rendeletet - a szükséges bejelentésekről, hatósági engedélyekről és az engedélyező, továbbá bejelentést fogadó hatóságok elérhetőségéről,
57. a kormányablak betekintési lehetőséget biztosít az Országos Cégnyilvántartási és Céginformációs Rendszer cégadatbázisába,
58. a kormányablak az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendelet szerinti építésügyi és építésfelügyeleti hatósági engedélyezési, tudomásulvételi kérelmet és az ezekhez az eljárásokhoz kapcsolódó egyéb kérelmet, nyilatkozatot, igazolást papír alapon vagy elektronikus adathordozón átveszi. Az iratról elektronikus másolatot készít, azt továbbítja és feltölti az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe,
59. a kormányablak iratbetekintési és iratmásolati szolgáltatási lehetőséget biztosít az ügyfél azonosítását követően az egyedi ügy irataiba, amelyben az ezt kérelmező ügyféli jogállással rendelkezik és amely iratra iratbetekintési joga van,
60. a kormányablak ügyfélkapu regisztrációs szervként jár el,
61. a Kormányablak lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfél az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában róla nyilvántartott adatokat megismerje,
62. az Ingatlan-nyilvántartásból az ingatlanok adatait nem hiteles és elektronikusan hitelesített tulajdoni lap másolat lekérdezésével, valamint térképmásolat lekérdezésével külön jogszabályban megállapított igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében megismerheti az ügyfél,
63. a kormányablak lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfél az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában róla nyilvántartott adatokat megismerje,
II. A KORMÁNYABLAKOKBAN 2013. JÚLIUS 1-JÉTŐL INTÉZHETŐ TOVÁBBI ÜGYKÖRÖK
64. otthonteremtési támogatás iránti kérelem
65. gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése iránti kérelem
66. gyermek családi és utónevének megállapítása iránti kérelem
67. a családi jogállás megállapítása iránti perindításhoz történő hozzájárulás iránti kérelem
68. a 16. életévet betöltött gyermek házasságkötésének engedélyezése iránti kérelem
69. lakáscélú állami támogatásokat (közvetlen támogatások, kamattámogatások) igénylők hitelintézeti elutasítása miatt a támogatásra való jogosultság feltételeinek a megállapítása iránti kérelem
70. lakástámogatás visszafizetési kötelezettség felfüggesztése iránti kérelem
71. hatósági közvetítői nyilvántartásba vétel iránti kérelem
72. hatósági közvetítői nyilvántartásból való törlésre irányuló kérelem
73. igazolás kiadása iránti kérelem arról, hogy az ügyfél nem kedvezményezettje másik lakás-takarékpénztári szerződésnek
74. lakástakarék-pénztári megtakarítás esetén az állami támogatás visszafizetésére kötelezettek fizetési könnyítés iránti kérelme
75. lakásfenntartási támogatás iránti kérelem
76. az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet szerinti, törlesztési kötelezettség felfüggesztése iránti kérelem
77. aktív korúak ellátása iránti kérelem
78. rendezvénytartási engedély kiadása iránti kérelem
79. rendezvénytartási engedély jogosultjának adatváltozásról szóló bejelentése
80. rendezvénytartási engedély jogosultjának bejelentése a tevékenység megszüntetéséről
81. adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti kérelem
82. olyan személynek a bejelentése, akinek a hagyatéki eljárás megindításához jogi érdeke fűződik
83. az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény szerinti panasz benyújtása kivéve adótitok vagy vámtitok esetén az adóhatóság elleni panaszokat
84. a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 92. §-a szerinti panasz benyújtása
85. a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 26. §-a szerinti panasz benyújtása
86. az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 22. § (4) bekezdés b) pontja szerinti panasz benyújtása
87. az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény szerinti közérdekű bejelentés benyújtása kivéve adótitok vagy vámtitok esetén az adóhatóságnak intézett közérdekű bejelentéseket
88. annak igazolása iránti kérelem, hogy a kérelmező az elmebeteget gondozásban, ellátásban és felügyeletben tudja részesíteni
89. anyakönyvi kivonat kiállítása iránti kérelem
90. temetkezési szolgáltatási tevékenység engedélyezése iránti kérelem
91. állatvásár tartásának engedélyezése iránti kérelem
92. állatpiac tartásának engedélyezése iránti kérelem
93. állatkiállítás tartásának engedélyezése iránti kérelem
94. közterületen lévő fás szárú növény kivágásának engedélyezése iránti kérelem
95. állatmenhely létesítésének engedélyezésére irányuló kérelem
96. állatpanzió létesítésének engedélyezésére irányuló kérelem
97. üzlet működési engedélyének kiadása iránti kérelem
98. vásár üzemeltetésének engedélyezésére irányuló kérelem
99. vásár 20 óra utáni nyitva tartásának engedélyezésére irányuló kérelem
100. piac üzemeltetésének engedélyezésére irányuló kérelem
101. piac 20 óra utáni nyitva tartásának engedélyezésére irányuló kérelem
102. bevásárlóközpont üzemeltetésére irányuló bejelentés
103. helyi termelői piac üzemeltetésére irányuló szándék bejelentése
104. helyi termelői piac 20 óra utáni nyitva tartásának engedélyezésére irányuló kérelem
105. szálloda szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelem
106. panzió szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelem
107. kemping szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelem
108. üdülőház szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelem
109. közösségi szálláshely szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelem
110. egyéb szálláshely szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelem
111. szálloda szálláshely-üzemeltetési engedély jogosultjának adatváltozás bejelentése
112. panzió szálláshely-üzemeltetési engedély jogosultjának adatváltozás bejelentése
113. kemping szálláshely-üzemeltetési engedély jogosultjának adatváltozás bejelentése
114. üdülőház szálláshely-üzemeltetési engedély jogosultjának adatváltozás bejelentése
115. közösségi szálláshely szálláshely-üzemeltetési engedély jogosultjának adatváltozás bejelentése
116. egyéb szálláshely szálláshely-üzemeltetési engedély jogosultjának adatváltozás bejelentése
117. szálloda szálláshely megszüntetésének bejelentése
118. panzió szálláshely megszüntetésének bejelentése
119. kemping szálláshely megszüntetésének bejelentése
120. üdülőház szálláshely megszüntetésének bejelentése
121. közösségi szálláshely megszüntetésének bejelentése
122. egyéb szálláshely megszüntetésének bejelentése
123. természetes személy, gazdálkodó szervezet üzletszerű ingatlanközvetítői tevékenység engedélyezése iránti kérelme
124. természetes személy, gazdálkodó szervezet üzletszerű ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenység engedélyezése iránti kérelme
125. építési engedély iránti kérelem
126. összevont engedély iránti kérelem
127. fennmaradási engedély iránti kérelem
128. használatbavételi engedély iránti kérelem
129. bontási engedély iránti kérelem
130. az országos építési követelményektől való eltérés engedélyezése iránti kérelem
131. engedély hatályának meghosszabbítása iránti kérelem
132. összevont telepítési engedély iránti kérelem
133. jogutódlás tudomásulvétele iránti kérelem az építésügyi eljárásban
134. használatbavétel tudomásulvétele iránti kérelem
135. veszélyhelyzet esetén szükségessé váló építési tevékenység tudomásulvétele iránti kérelem
136. hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem
137. előzetes szakhatósági vélemény iránti kérelem
138. bontás tudomásulvétele iránti kérelem
139. kivitelezés kezdésének tudomásulvétele iránti kérelem
140. építésügyi hatósági szolgáltatás iránti kérelem
141. elektronikus gyűjtőtárhely és feltöltő tárhely létesítése az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerben (ÉTDR)
142. információ, illetve adatszolgáltatás az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY) nyilvános adataiból”
143. tájékoztatás a tervezett építési tevékenység engedélyezésére, a választott eljárástípus lefolytatására hatáskörrel rendelkező illetékes építésügyi hatóság megnevezéséről és elérhetőségéről
144. tájékoztatás arról, hogy mely hatósági engedély iránti kérelmek nyújthatók be együtt
145. tájékoztatás a kérelmezendő eljárástípus illetékének mértékéről
146. tájékoztatás az egyes szakhatósági eljárások illetékének vagy igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről
147. információ, felvilágosítás és segítségnyújtás az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) kapcsán az elektronikus ügyintézésre vonatkozóan”
148. A kormányablak Internet használatot és hozzáférést biztosít az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ adataihoz és elektronikus alkalmazásainak használatához, elektronikus ügyintézés indításához
149. A kormányablak Internet használatot és hozzáférést biztosít az Országos Építésügyi Nyilvántartás adataihoz és elektronikus alkalmazásainak használatához, elektronikus ügyintézés indításához.
150. A kormányablak beszedi, továbbítja, illetve igazolja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági és a szakhatósági eljárás illetékét és az építésügyi igazgatási szolgáltatási díját.”
Egy kis ízelítő...
Tovább bővül a Kormányablakok ügyköre – Július elsejétől már 150 ügy intézhető a Kormányablakokban
2013. május 15. 11:23
A Kormányablakokban intézhető ügyek köre 2013. július 1-jétől 87 új ügykörrel egészül ki, így az állampolgárok már 150-féle ügyben fordulhatnak országszerte a Kormányablakokhoz. Az év végétől kiépülő Kormányablakok - ezzel együtt - már több mint 2000 ügyben állnak majd az ügyfelek rendelkezésére. Közlemény.
Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság
Hírek
Az államtitkár
Helyettes államtitkárok
Szervezet
Felelősségi területek
Tovább bővül a Kormányablakok ügyköre – Július elsejétől már 150 ügy intézhető a Kormányablakokban
2013. május 15. 11:23
A Kormányablakokban intézhető ügyek köre 2013. július 1-jétől 87 új ügykörrel egészül ki, így az állampolgárok már 150-féle ügyben fordulhatnak országszerte a Kormányablakokhoz. Az év végétől kiépülő Kormányablakok - ezzel együtt - már több mint 2000 ügyben állnak majd az ügyfelek rendelkezésére. Közlemény.
Az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésének fontos állomása volt, amikor 2011. január 1-jén az ország 29 pontján elindultak a Kormányablakok, ahol ma már 63 ügyben kérhetünk segítséget. Most az elérhető és intézhető ügyek száma megint bővül,, így július 1-jétől többek között otthonteremtési, gyermektartásdíj állami megelőlegezésével, lakásfenntartási kérelemmel vagy haláleset bejelentésével is már a kormányablakokhoz kell fordulni. Az új ügykörök esetében is csak az lesz a dolga az ügyfélnek, hogy beadja kérelmét a Kormányablakban, nem kell ügyintézési helyszínek és időpontok között keresgélni. Ilyenkor – az eddigi ügykörökhöz hasonlóan – a Kormányablak tájékoztatja is az ügyfeleket az eljárás menetéről, és az eljárással kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről, valamint a Kormányablakban dolgozó munkatársak segítséget nyújtanak az ügyfélnek a kérelem kitöltésében is.
A Kormányablakok kezdettől fogva ügyfélbarát nyitva tartással, munkanapokon reggel 8 óra és 20 óra között várják az ügyeiket intézni kívánó állampolgárokat. 2014 –re az ország 380 pontján, több mint 2000 ügyben lehet majd felkeresni a Kormányablakokat, így az ügyfelek egy helyen, rövid időn belül még több ügyben kezdeményezhetnek majd eljárást, anélkül, hogy több hatóságot meg kellene keresniük.
A bevezetendő ügykörök teljes listája a csatolt dokumentumban olvasható, továbbá a részletes ügyfél tájékoztató anyagok hamarosan elérhetők lesznek a kormanyhivatal.hu honlapon is.
(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)
Én már tudom a sajátomat,
Én már tudom a sajátomat, elég jól sikerült ahhoz képest hogy sokkal nehezebb volt mint az előző héten.
B csoport vizsga
A B csoportosok közül tud már valaki eredményt? (Hajdú- Bihar)
Moderálás
Tisztelt hozzászólók, kérjük az alapvető udvariassági szabályok, szokások betartását, lehetőleg mindenki csak olyasmit írjon, amit nem csak a monitor mögül, hanem szemtől szembe is elmondana embertársának.
Itt nem szokás a moderálás, mert ezeket a szabályokat olvasóink be szokták tartani, kérjük, ne kényszerítsenek rá.
Ne foglalkozzatok
Ne foglalkozzatok másoddiplomával. Ő már egy másik topicot szétvert itt ezen a honlapon. Ott Dr. Provonak hívtuk, mert mindenkit csak provokált a hozzászólásaival. Így éli ki beteges hajlamait, kicsinyes, bosszúálló és irigy.
beteg vagy..... és szánalmas!
beteg vagy..... és szánalmas!
béla és ildi
Ildi szégyelld magad, olyan mocskos szád van, mint egy vonat wc.
Süt belőled, hogy rossz a szexuális életed és itt élet ki magad.
Ismerkedj meg Bélával vagy a Wc pumpa nyelével, hátha pszichésen helyre zökkensz!
Béla, neked a neved is béla, nem is kell enné többet mondani, tudható, hogy vesztes vagy.
Szánalmasan próbálkozol, miközben még gyerekkori sérelmeid miatt nem léptél túl az óvodáskori fixációkon.
Próbálkozol, hogy a társaság tagja légy, de csak béla maradsz, örökre.
Szép napot a veszteseknek, holnap is ez vár rátok :)
Hagyjátok már szegény
Hagyjátok már szegény "jóembert"! Neki úgyse lesz KAB-os diplomája.
Nem véletlenül nem dolgozik már közszolgaként. Látszik, hogy még nem talált új helyet, máskülönben hogy érne rá mindig mindenre rögtön reagálni.
Most érthető, hogy fel van dühödve, hisz leépítették, (lást korábbi hozzászólásait). Biztosan nagyon be lehet sértődve, s most azt hiszi azzal nagyobb lesz, ha ezt másokon rója le. Biztosan nem jutott még el arra a szintre, hogy öntudatra ébredjen, s magába nézzen.
Bánjatok vele úgy, mint ahogy a hisztis kisgyerekkel szoktak bánni, ne hergeljétek tovább, akkor majd megbékél, s megnyugszik a lelkivilága.
Kegyetlen, hogy mit engedsz
Kegyetlen, hogy mit engedsz meg magadnak! Hogy bírsz bánni az emberekkel, ha a kollégáiddal nehezedre esik??? Már csak abban bízom, hogy a KAB-nál valami háttérmunkát bíznak rád, ahol emberekkel nem, vagy alig-alig, mondjuk 100-ast szedve a WC-előtt találkozol, mint "kolléga". Mégegyszer sugallom: Etikából gyorstalpaló (lehet bármely egyetemet könnyebben elvégzed, mint ezt az egyetlen képzést) Jó tanács! Ne dolgozz ügyfelekkel és ne beszélj kollégákkal!
Hofi és a körömreszelő :-)
Kedves másoddiploma!
Tegnap este szinte epedve vártam a hozzászólásodat, nem akartam reagálni rá...
de ez annyira jó szöveg, hogy muszáj lesz idéznem! Köszi, kedves KOLLÉGA! :-)
felhábotórodtam-nak válasz!
Arimacs, mi sosem lehettünk kollégák!
Ahogy Hofi kérdezte egyszer: Kollégaaaaa, hát mióta vagyok én kurva?
Nyálas semmitmondó szöveged sokak szemében szálka, te tudjuk, hogy a körömreszelőd hosszabb, mint az eszed. Semmitmondó nyelvköszörülésed most sem visz előre, hát próbáld ki, hogy ezentúl a körmöcskéidet is a nyelveddel köszörülöd.
felhábotórodtam-nak válasz!
Igazad van teljes mértékben, ez a hangnem ami itt előfordul a fórumon elég durva... De nagy valószínűséggel "másoddiploma"=Vendég86, és ő már nem kolléga! :-) Aki már régebben is olvasta a fórumot, tudja ki az. A stílusa, a hangneme, a hozzászólásai viszont könnyen felismerhetők! Nem érdemes vele komunikálni, mert az csak olaj a tűzre! Ez élteti! A 2 éves köz.ig tapasztalatával azt hiszi ő találta fel a spanyol viaszt. Én már a hozzászólásait válaszra sem méltattom. Jobb ha te is így teszel...:-)
hangnem
Kedves Kollégák!
Visszaolvastam a hozzászólásokat és elszörnyedtem azon a hangnemen, melyet egyik másik kolléga megenged magának. Több mint 3 évtizede vagyok a pályán, de még ilyen szöveget kollégák között nem hallottam. Teljesen mindegy kinek mi a pártállása, mit gondol, mi választottuk hogy a közigazgatásban dolgozunk és annak megfelelően kellene viselkedünk. Ha egymás között ilyen a modor és nem adjuk meg egymásnak a tiszteletet, ne csodálkozzunk azon ha a közigazgatásban dolgozóknak nincs becsülete az ügyfelek előtt. Szégyellje magát az aki ilyen parlagi módon tud kommunikálni a kollégájával !
KAB-igazgatásszervező
Törvény szerint az igazgatásszervező szak elkezdésére és elvégzésére csak a középfokúak kötelezettek.
Az persze látható, hogy az irány arra megy, hogy az államigazgatásban állig. vagy jogi végzettséggel dolgozhass csak, szóval közép-hosszú távon ahhoz hogy közszolgálatban maradhass, biztos kelleni fog majd.
Szakirányú továbbképzés
Nem tudom, hogy mindenkit így informáltak-e a felvételi során, de Nekünk akik főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezünk, a kormányablakos ügyintéző felvételijén azt mondták, hogy ránk is érvényes a jogi egyetem vagy az államigazgatási főiskola elvégzése. A szakirányú továbbképzés után biztosított munkalehetőségnél valóban van ilyen feltétel? Ki mit tud erről az infóról, mert mindenki másképp lett informálva. Köszönöm a válaszokat.
Lezajlott a mai napi vizsga.
Lezajlott a mai napi vizsga. A legtöbb kérdés olyan szintű volt mint az egy héttel ezelőtti. Nálam konkrétan kettő kérdés volt, ami nem egészen volt egyértelmű, ott nem vagyok biztos benne, hogy vajon jót írtam-e, de megírható volt. Remélem sikeres lesz. Valóban teljesen normálisak voltak a vizsgáztatók. Ez most egy megszervezett és nyugis légkörű vizsga volt. Már lehet pihizni. Mindenkinek egy nagy kalappal!
Ja és szerintem ne vitázzunk már azon kinek jó, meg kinek nem. Mindenkinek megvan a maga gondja-baja, úgy készül ahogyan tud. Egyéniek a lehetőségeink, ez van, még egy félév, aztán ez is meglesz! Én abszolút nem sajnálom sem középfokútól sem felsőfokútól a megszerzett végzettséget. A középfokúaknak majd a Közszolgálati Egyetemen jön a neheze úgyis, ezt mi diplomások már csak tudjuk. Mindenkinek szép nyarat, ne bosszankodjatok! :)
KAB project
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a kormányablakok kialakításához kapcsolódó hatósági eljárásokat
2013. május 9. 18:13
Az egyszerűbb és gyorsabb hatósági eljárások, a kevesebb adminisztratív teher és az uniós támogatások hatékony és gyors felhasználása érdekében a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt hatósági üggyé nyilvánítja a kormányablakok és a hozzájuk kapcsolódó munkaügyi kirendeltségek kialakításával, illetve felújításával kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokat. Közlemény.
A kormány kiemelt célja, hogy a járási hivatali rendszer keretein belül országos hálózatként – mintegy 380 helyszínen 3000 munkaállomással – 2013 végétől egységes megjelenéssel megkezdjék működésüket az új integrált ügyfélszolgálatok, a kormányablakok. A hálózat kialakítása során több településen a kormányablakok és az egyes munkaügyi kirendeltségek egy épületben, egységes ügyfélszolgálattal valósulnak meg.
A most megjelent kormányrendelettel célegyenesbe érkezett a kormányablakok országos rendszerének kialakítása. A Magyar Közlönyben közzétett jogszabály melléklete tartalmazza mindazon települések listáját is, ahol 2014-ben már egyablakos ügyintézéssel fogadják az ügyfeleket. A kormányhivatalok és a járási hivatalok felállításával átláthatóbb, tisztább, egyszerűbb és stabilabb lett a magyar közigazgatás. Az integrált ügyfélszolgálatokkal számos hatósági ügyünket lehet majd egy helyszínen intézni, olyanokat is, amelyekért ma külön ügyfélszolgálatokat kell felkeresni, néha más településen. A kormányablakok bevezetése további könnyítést jelent majd az állampolgárok számára, akik gyorsabban, hatékonyabban fogják tudni az állammal kapcsolatos hatósági ügyeiket intézni.
A kormány rendelete a kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára a kormánymegbízottakat jelöli ki. A szükséges hatósági ügyekben a szakhatóság eljárására 8 napot, a hatóság eljárására – az építésügyi hatóság kivételével – 15 napot rögzít ügyintézési határidőként. Az építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárás sem lesz szükséges. Kimondja a jogszabály azt is, hogy a közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, valamint az eljáró hatóság az általa meghozott döntéseket – a személyesen az ügyfélnek szóló végzések kivételével – hirdetményi úton közli.
Meghatározza a jogszabály az eljáró hatóságokat is. Az összeférhetetlenségi szabályok miatt a beruházásoknál építésügyi hatóságként és örökségvédelmi hatóságként, első fokon a megyei kormányhivatalok illetékességi területén megvalósuló kormányablak esetén, minden esetben az egyik szomszédos, kormányrendeletben kijelölt, a megye megyeszékhelyén lévő járási hivatal, másodfokon pedig a kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatala jár el. A Pest megyei beruházások esetében ugyanez a hatóság a budapesti I. és V. kerületi hivatal.
A többi hatósági engedélyezési eljárás során szintén egyik szomszédos megye hatáskörrel rendelkező megyei szakigazgatási szerve, másodfokon annak a szakigazgatási szervnek az országos főhatósága az illetékes.
Az eljáró hatóságok kijelölése – Budapest és Pest megye kivételével – nem viszonossági alapon történik, tehát az egyes szomszédos megyei kormányhivatalok nem „egymás ügyeit” fogják intézni.
Igaza van Vendég4791.Mindenki
Igaza van Vendég4791.Mindenki tisztába volt vele,milyen képességekkel rendelkezik,amikor aláírta a papírt akkor is tudta,hogy munka,család,háztartás mellett és ennyi idősen mibe vágja a fejszéjét,függetlenül attól,hogy középfokú vagy felsőfokú a végzettsége.Ne irigykedjünk és mutogassunk a másikra, örüljünk a lehetőségnek,hogy olyan szerencsések vagyunk,hogy részt vehetünk a képzésben,esetleg az azt követő főiskolai oktatásban!
középfokú felsőfokú...
A középfokú kormányablak tisztviselőnek 6 éven belül el kell kezdenie az igazgatásszervezői iskolát.
Az, hogy most van államilag támogatott hely, nem jelenti azt, hogy oda fel is veszik vagy el tudja végezni, vagy ha felveszik, de nem teljesít átkerül a költségtérítésesek közé.
Aki közülük bírja, munka és család mellett, gyakran 45-50 évesen elkezdve elvégzi a 3 évet, és lediplomáz, az nagyobbat teljesít, mint akinek a szülei még a meleg tejet is megrágják.
Különben meg a KAB képzésben a közép és felsőfokúak részére ugyanaz a tanagyag. :)
oklevél v. diploma
Hihetetlen mi folyik itt. Érdekes, egy felsőfokú végzettségű sem jegyezte meg, hogy a középfokúak most államilag finanszírozott képzés keretében végezhetnek el főiskolát és jutnak diplomához,felsőfokú végzettséghez, ha úgy tetszik(bár ők is diplomának fogják hívni, ha a kezükben lesz!).
Miért kell ennyire utálni, hogy diploma lesz a mi kezünkben is év végére!?
51.§ (4) Oklevél kiállítására
51.§ (4) Oklevél kiállítására csak az e törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézmény jogosult. Az oklevél megnevezést csak a felsőoktatási intézmények által e törvény alapján kiállított szakképzettséget és – a felsőoktatási szakképzés és a szakirányú továbbképzés kivételével – felsőfokú végzettségi szintet igazoló okiratra lehet használni.
52.§ (3) Az alapképzésben és mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben, szakirányú továbbképzésben, felsőoktatási szakképzésben kiállított oklevél – jogszabályban meghatározottak szerint – munkakör betöltésére, tevékenység folytatására jogosít.
(4) A felsőoktatási szakképzésben az oklevél kiadásának előfeltételeként a képzési és kimeneti követelmény előírhatja a nyelvvizsga letételét.
(5) A Magyarországon kiadott oklevelek által tanúsított végzettségi szintek angol és latin nyelvű jelölése:
a) alapfokozat „Bachelor” vagy „baccalaureus” (rövidítve:. BA, BSc),
b) mesterfokozat „Master” vagy „magister” (rövidítve MA, MSc).
A végén úgyis kiderül,hogy mit kapunk,de pl nekem diplomám van(az angol szövegű oldalon ez a szó szerepel), míg a magyar fordításban oklevélként van feltüntetve. Oklevél=diploma, a fenti értelmezésben.
Mindenesetre ezen nem szabad veszekedni,annyit nem ér,hogy egymást szapuljuk.
Erre a részre gondoltál? 3. §
Erre a részre gondoltál?
3. § (1) A felsőoktatás egymásra épülő, felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzési ciklusai:
a) az alapképzés,
b) a mesterképzés,
c) a doktori képzés.
(2) Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként, vagy jogszabályban meghatározott esetben osztatlan képzésként lehet megszervezni. A ciklusokra bontott, osztott és az osztatlan képzések szerkezetét a Kormány határozza meg.
(3) A felsőoktatás keretében - az (1) bekezdésben foglaltak mellett - felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzésként
a) felsőoktatási szakképzés,
b) szakirányú továbbképzés
is szervezhető.
Mert e szerint a mi KAB szakirányú továbbképzésünk oklevelet ér ugyan, de nem diploma lesz a neve.
Bizonyos hozzászólóknak a
Bizonyos hozzászólóknak a kötelező tananyag mellé, ajánlott irodalomként javasolnám a Kormány hivatalos weboldalán található Etikai Kódex tervezetét! http://www.kormany.hu/download/4/d5/c0000/Etikai_kovetelmenyekrol_Zold_Konyv_%20tarsadalmi_egyeztetesre.pdf
A leckekönyvben is néztem meg
A leckekönyvben is néztem meg a felvett vizsgáknál is,de egyelőre még semmi.
felsőfokú KAB jegyek
BAZ megyei eredmények:
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/borsod-abauj-zemplen/hirek/kormanyablak-ugyintezo-szakiranyu-tovabbkepzes-elso-felevi-vizsgaeredmenyei
jegyek
A leckekönyvben nézed?
Sziasztok!Én is pénteken
Sziasztok!Én is pénteken vizsgáztam,de még nem látom a neptunba az eredményeimet.
Kab képzés jegyek
Sziasztok!
Én pénteken vizsgáztam, néztem a neptunon a jegyeket, volt kb 3 tantárgy, ahová nem lett érdemjegy beírva. Másnak sem? Volt, amit eléggé lehúztak. Nektek milyenek lettek az eredmények?
tuki liba
Hiába tagadod, süt a szövegedből gágogós rinyálós komcsi vagy ízig vérig.
Sajnálom, hogy nagyvizit idején nem tudsz írni, de megértem, hogy kényszer zubbonykában nehéz.
Na most jól mellétrafáltál!
Na most jól mellétrafáltál! Csak azért javasoltam a trafikot Neked, mert ilyeneknek nincs helye a köz szolgálatában! De javasolhattam volna közmunkát is! De ne lovak mellé menj, mert egy jó érzésű ló nem enné ki a zabot a kezedből! És ismétlem, köszönjük, ha többet nem szólsz hozzá! Én biztos többet nem reagálok okos érveidre!Nem érsz annyit!
tuki liba
Hej, tuki, a traffikos gágogásodból ítélve a libajnai tábor vazallusa lehetsz. Annyi is az eszed. Mi abban a segítség, ha valaki valótlan információkat kezd el terjeszteni, mond már?
Ja bocs, ti komcsik szerettek félreinformálni meg suttó propagandát terjeszteni.
Szólj szépen valakinek, hogy bent felejtettek az oviban, de itt a nagylányokat hagyd szépen békén.
Szörnyű ezt olvasni! Emberek,
Szörnyű ezt olvasni! Emberek, ébresztő, hová vezet ez! Azért vagyunk itt, hogy segítsük egymást, nem azért, hogy pocskondiázzuk!Fejezze be a hozzászólásait, aki csak trágárságokat vág a másik fejéhez. Ki kellene mosni a száját hypoval. Könnyű ismeretlenül- márdiplomásnak -nevezve magát, igazi név nélkül bunkónak lenni! Lehet,hogy diplomás vagy "már" velem és sokunkkal együtt, de Te ne légy rá büszke, mert neked csak az van. Szókincsed, kultúrád nincs, és semmi tisztelet nincs benned embertársaid iránt. Nem lennék semmi pénzért se a főnököd, se beosztottad, se a párod, a gyereked meg pláne! Köszönöm társaim nevében, ha többet nem szólsz hozzá! Menj nyiss trafikot!