Csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jelentős előrelépésként értékeli ezt.
Nagy Anna kormányszóvivő példaként kifejtette: ha valaki hárommillió forint végkielégítésre számított, az kétmillió húszezer forintot fog kapni. Például ha valakinek járna hat havi végkielégítés, de az nem éri el a kétmillió forintot, akkor megkapja a neki járó összeget. A kivételek között - amelyekre ugyancsak nem vonatkozik a különadó - említette a katonák részére kifizetett leszerelési segélyt, a szabadságmegváltást az adott évre, valamint a jubileumi jutalmakat.
2010. július 2. 17:23 FN.hu, MTI
Beküldte: ijudit Időpont: 2010, július 2 - 17:31.
Témakör:


Az illetékes ebben Orbán
Az illetékes ebben Orbán Viktor, meg Navracsics.
Link: orbanviktor@orbanviktor.hu ill. bocsi: .avh.hu
Szomorú!
A bevezető cikket én találtam anno a neten, s másoltam be azonnal. Már akkor is találtam ellentmondásokat a tájékoztatóban. Ma már inkább úgy mondanám, megtévesztéseket; megnyugtatásul. A megszületett törvényt - miután szerencsémre, nem vagyok érintett /vagy csak nem tudok róla!/ - nem olvastam el. A szóvivő nyári tájékoztatójában szó sincs a végkielégítés összegének és a felmentési időre járó illetménynek az összevonásáról. Egyértelműen végkielégítésről beszélt.
Nagyon sajnálom, ami az érintettekkel történik. Elképesztőnek tartom a visszamenőlegesség érvényesítését.
Miért nem szólalnak meg már azok, akik tehetnének valamit? Ma megrökönyödve hallgattam a PDSZ elnökének nyilatkozatát az oktatási államtitkár asszony tegnapi megnyilvánulásáról. Az államtitkár azt mondta /én most finoman fogalmazok/, hogy balga az a pedagógus, aki ilyen helyzetben fizetésemelést remél. A szakszervezeti vezető szerint pedig a szövegkörnyezetet is meg kellett volna ismerni ahhoz, hogy megértsük a lényeget. Nem azt kell érteni, amit hallunk, hanem a célt: majd egyszer, valamikor, ha jól megy a sorunk akár 50%-os béremelést is kap a pedagógus! Melyik párt, melyik oktatási minisztere nem mondta el ezt eddig? Mind elmondta, s biztos, hogy mindegyik úgy is gondolta /akkor/.
Én emlékszem még 2006-ra. Az ún. "öszödi beszéd"-re. Ki foglalkozott akkor a szövegkörnyezettel, a tartalommal. Ment /és megy/ a gyalázkodás miatta. Pedig annak a beszédnek is volt szövegkörnyezete. Nem mellesleg egy munkaértekezlet résztvevőinek és nem az egész pedagógustársadalomnak szánták.
Most pedig - egy szakszervezeti vezető magyarázza az államtitkár megdöbbentő mondatait, tökéletesen helytállónak, ígéretesnek minősítve azokat.
Na, ezért lehet és kell nálunk 98% különadót fizetni!
Sajnos még sokan nem fogták
Sajnos még sokan nem fogták fel, hogy ez mit jelent a közszférában. Én a saját bőrömön tapasztalom.
Középfokú végzettségű köztisztviselő vagyok, 39 év munkaviszonnyal.
Gyógyíthatatlan betegségem miatt eü.alkalmatlanság címén, ez évben szüntetik meg a munkaviszonyom.8 hónapra felmentettek a munkavégzés alól, állapotom miatt.Így a felmentési időre kapott bérem beszámít a különadó alapba.Ehhez még hozzájön 6 havi végkielégítés, és már meg is haladtam a 2 millió forintot.
A szomorú az, hogy a 2 millió fölötti összeget nem kapom meg, és nem is számít be a nyugdíjalapba.Így kétszeresen büntetnek, mert a nyugdíjam is kevesebb lesz majd.A meg nem kapott összeg után, tőlem levonnak 98 % különadót, a munkáltatóm befizeti utána a 27 % eü.hozzájárulást, vagyis 125% megy vissza az államkasszába.Jól ki lett ez találva.Mi bűnhődünk, mert mások 100 milliókat vettek fel!m
Vélemény?
Vélemény?
üröm az örömben
Nagyon örülök, hogy csak a 2 millió feletti összeget adóztatják meg, de mi van azzal, ha 2 milliót kap valaki? azután is adózunk rendesen. Vagy nem jól tudom?
EZ az ügymenet leírása volt...:D
T. "don quijote"!
Amit leírtam nem az én gondolatmenetem, hanem az ügymnet leírása volt...
Én sem értem, azaz nagyon is.
Ez a p e (c) h... :(
Bocsi, olvastam, de nem
Bocsi, olvastam, de nem bírtam követni a gondolatmenetedet.
APEH - pech-em
Miután több, mint százezer forintot kellett visszafizetniük nekem, eközben csak tortúrával - meghatalmázásom elillant így egy év után...- vezették át illetéktartozásom kiegyenlítésére kb. ennek az összegnek negyedét.
Eddigra sok-sok telefon (költségemen)sok-sok levélváltás, végül számomra meállapított késedelmi pótlékok...
Újabb tiltakozásom, kérelem, elengedték.
Megint levelet kaptam: akkor most fizessek meg a fentiek miatt eljárási díjat, amelyhez nyilatkozzam - mert szerintük ezt elmulasztotam - családtagjaim jövedelméről és sok egyébről pl. a még a 20 éves Ladáról és kis túlzással fehérneműm színéről... Egyébként minden jövedelmünket látják,mert mindig alkalmazottak voltunk... (ez ki is derült a telefonos beszélgetés során...)
Mondtam küldjenek csekket.
Küldtek levéllel, miszerint 8 napon belül, mert különben...
Gyorsan befizettük.
Néhány nap múlva 4 oldalas levél: tartozom...kb. ötezer forinttal, ami...nehezen megfejthető
Telefon - megjegyzem teljesen padlóra kerültem - hogy is van ismét tartozásom, mikor két levélváltás óta nem keletkezhetett, márpedig akkor 0 lett szerintem az egyenleg.
Egy üÜgyintéző elmagyarázta, hogy a banki egyenleg most (július) látható....
Tehát én még 2008-2009-re tartozom a késedelmi pótlék kamatával...
(amit ugye kérvényeztem, hogy engedjenek el és úgy gondoltam el is engedték, amikor jóváírták a szem. jövedelem adóm többletéből, ezek szerint mégsem )
Megkérdeztem, hogy, ha ezt a kb. ötezret is befizetem...akkor ...
Nem már 2010-re is van késedelmem... százakárhány forint, mert a múlt héten befizetett eljárási díjat 04.29-ig kellett volna befizetnem.... Mondom: a múlt héten időre befizettem, válasz: hát akkor ez nincs...
Kértem csekket, és bocsánatot...
Hogyan tovább?
Most is van egyébként adószámlámon jó sok többlet, de.... hát....
I S Z O N Y A T... NEM?
UI:
Mindez egy csekély örökösödési illeték miatt / amely ingatlanrészhez még bonyolultabb hozzájutnom
Kik űznek sportot az
Kik űznek sportot az adó-eltitkolásból?
Neki kell menni az országban működő maffiának, be kell börtönözni őket, és teljes vagyon elkobzás. Ezt OV sem meri megtenni.
"aktuális minisztérium"
"aktuális minisztérium"
ilyen megfogalmazást sem hallottam még, de hát mindig tanul az ember!
Aztán kik "űznek sportot az
Aztán kik "űznek sportot az adóeltitkolásból?"
Tudnék pár tippet, de hát én laikus vagyok. Az APEH nem tudja. Én meg nem mondom meg nekik, beee!
Nekem az a véleményem, hogy a
Nekem az a véleményem, hogy a befizetett adó az állam bevétele, azaz "mindannyiunkké". Az APEH sem dolgozhat saját zsebre. Ameddig állandó az államkassza hiánya, nincs olyan hogy többletbevétel. Nem is értem, hogy mondhatnak ilyet. Ha az állami alkalmazottak megszorításokat kell elszenvedjenek, akkor nem hiszem, hogy lehet olyan közszolga aki többletjuttatásban részesülhet. Egyik állami cég sem dolgozhat saját zsebre, még ha eredményérdekeltségű akkor sem. Az állam érdekében, az államnak munkálkodnak.
Ha ez mégsem így van, akkor az nincs rendben, ott változtatni kell.
don quijote-nek
Számomra viszont ez a tájékozatlanság taszító .
A beszedni valót az aktuális minisztérium határozta meg, ami a költségvetés része.
De a megoldás adott, ha nem teljesülnek a tervszámok, nincs bevétel, hiányzik a kasszából és akkor nem lehetnek kiadások, egészségügyre, oktatásra.
Ha nem űznének sportot az adóeltitkolásból, biztos, hogy nem tartanánk itt.
De az alulfizetett revizorok (ehhez a bértáblázat ismerete szükséges) dolgozhatnak annyit is amennyit fizetnek nekik. Lehet, hogy tisztességes fizetés kellene, és akkor nem lehetne csámcsogni a jutalmakon, igaz akkor a közepesen dolgozó is annyit kapna, mint aki rosszul.
"Túlteljesítik a beszedni
"Túlteljesítik a beszedni valót"
Elemezzük ezt a mondatot, mert nagyon jellemző az apehesek gondolkodására:
1. ezek szerint van ún. beszedni való
2. "túlteljesítik"
ad1: hogy lehet meghatározni a "beszedni valót", ki határozza meg "a beszedni valót?" Ez esetleg egy differenciál egyenlettel kiszámolható? Ki határozza meg? Ez olyan, mint amikor a rendőrkapitány kiadja parancsba, hogy x összeget kell behajtani szabálysértésként?
ad2. 66mi az, hogy túlteljesítik? mert rászállnak a kis/kényszer vállalkozóra, a gazdákra stb.akik tönkre mennek.Bírságolnak mindenkit, hogy "túlteljesítsenek". (Mert lesz lovetta év végén. ) UNDORÍTÓ!!! és ezerszer is UNDORÍTÓ!!
APEH
Megtörtént ! A féléves eredmény aranyos jutalom elmaradásának oka: hogy felhasználták az árvízkárosultak javára. Bár sokuknak még a rezsi számlájuk sincs kifizetve. Csak ezt nem írja meg a sajtó, mert akkor nem lehet utálkozni rajtuk, és nem lehet szítani az ellenszenvet!
(a)pech-nek
Sajnos nincs mit felajánljunk, mert még a jogosan járó eredményarányos jutalmunkat sem kapjuk meg évek óta. Nekünk kellene fizetni az árvízkárosultaknak,mert aki 5-szöre is ártérre építkezik, és évente összedől a háza, nem is érdemel segítséget. Az Apeh-osok viszont megdolgoznak az eredményarányos prémiumukért, azért kapják, mert többet hoznak az államnak az előirányzottnál. Egyébként lehet menni az APEH-be dolgozni, ki kell próbálni milyen kellemes ott. És főleg a 70.000.-ft-os havi fizetés is nagyon csábító.
teljes mértékben egyetértek
teljes mértékben egyetértek veled, minket egyáltalán nem fog érinteni a különadó, bár érintene. Sajnos a nagyobb keresetüek úgy el vannak azzal foglalva, hogy hová menjenek nyaralni, hogy nem is jut el a tudatukig, hogy egyes családok hogyan élnek, hogyan tudják beosztani azt a kis pénzt. Mióta az új kormány van csak a nagy emberekkel foglalkoznak, hogy kit hová nevezzenek ki minél hosszabb időre, a kis ember már régen el van felejtve. MIndegyik kormány csak minket üt lásd: szuperbruttósítás? milyen jól jártunk mi minimálbéresek. Gondolják ha eddig be tudtunk osztani csodával határos módon, akkor biztosan a kevesebbet is be tudjuk osztani, a gazdagok pedig élik világukat.
Ez már tényleg
Ez már tényleg elszomorító,hogy megint a kiskeresetűek járnak rosszul,senki fel nem szólal ez ellen,minden kormány csak a saját pecsenyéjét sütögeti,hogy ő járjon csak jól.Senki meg nem védi a kisembereket,ez már annyira megalázó,de sajnos ez a nagyokat egyáltalán nem érdekli. Tényleg a sok beígért szociális támogatások az életszinvolnal emelkededése,ez csak a nagypénzűekre vonatkozik.Úgy látszik a FIDESZ sem különb az előző kormányoktól, igaz nem is várt tőlük semmit sem az ember,mert aki egy kicsit odafigyelt mindenki tudta,hogy csak a hatalom megszerzésére megy ki az egész.Az adójóváírás elvonása a kiskeresetűeket teljesen nyomórba fogja dönteni, nem mintha eddig nem így éltek volna,de ezután csak még rosszabb lesz. Kívánom ennek az emberbarát kormánynak,hogy havi 70-80 ezerből éljen meg,jővőre pedig az adókedvezmény megvonásával csökkent nettó keresetből próbálja eltartani a családját és fizesse a havi rezsiköltségeket.
Gyerekek! Eladó egy 2x3 m-es,
Gyerekek!
Eladó egy 2x3 m-es, eredeti, férfialakot ábrázoló friss olajfestményem, vastag aranykeretben!
Kikiáltási ár: ktj bértábla felső zonája szerint.
Beküldte: (a)pech (nem
Beküldte: (a)pech (nem regisztrált) Időpont: 2010, július 4 - 19:10.
Gratulálok, te nagyon korlátolt. A jutalmat a törvény rögzítette. Azért kapják, mert túlteljesítik a beszedni valót, több bevétel folyt be a kasszába, mint amennyit tervezet.
Vagyis nyugodtan állj sorba segélyért, lesz miből kifizetni neked :-)
Azt szeretném kérdezni, hogy
Azt szeretném kérdezni, hogy felmondás esetén mekkora nettó összegre számíthat egy 26 éve dolgozó pedagógus a felmondási időre járó fizetésével és a végkielégítéssel együtt. Az átlagbére legyen 120000 Ft. Csak példaként írtam az összeget. Előre is köszönöm a választ.
A 2 millió feletti Beküldte:
A 2 millió feletti
Beküldte: qwer123 (nem regisztrált) Időpont: 2010, július 4 - 14:45.
A 2 millió feletti részt.....hozzászólónak
Beküldte: Vendég (nem regisztrált) Időpont: 2010, július 3 - 17:01.
A 2 millió feletti részt adóztatják meg 98%-al, de milyen 2 milliót?
Mindig bruttó összegről van szó.
Nettó: 925 488,- Ft
visszamenőlegesség
Jól tudjuk, hogy 2008-ban az APEH munkatársai 16 milliárd (!), 2009-ben 18,7 milliárd (!)forint jutalmat kaptak. Csupán azért, mert a munkaköri leírásukban foglaltakat teljesítették, épp úgy, ahogy például egy önkormányzati tisztviselő. A Nemzeti Összefogás Magyarországában kívánatos volna elgondolkozni azon, hogy nem ajánlhatnák-e fel e köztisztviselők jutalmuk 98 százalékát az árvízkárosultak javára! Bízom abban, hogy lesznek ilyen önkéntesek, mert nagyon hiányzik a segítségnyújtáshoz az a 30 milliárd! Előre is köszönjük az APEH önfeláldozó köztisztviselőinek példamutatását!
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!
A 2 millió feletti
A 2 millió feletti részt.....hozzászólónak
Beküldte: Vendég (nem regisztrált) Időpont: 2010, július 3 - 17:01.
A 2 millió feletti részt adóztatják meg 98%-al, de milyen 2 milliót?
Nettó: 925 488,- Ft
Egy sztrájk, demonstráció
Egy sztrájk, demonstráció valóban jó lenne, de a közszférán belül se nagyon jellemző a szolidaritás. A mai helyzetben melyik munkahelyen merne bárki bármit is tenni? A másik dolog, hogy sajnos a közszférában sok helyen igenis munkaerő felesleg van. Ez nem a dolgozók, hanem a rendszer hibája: mindannyian tudjuk, hogy sok-sok ember ül jó állásokban nagy pénzért, szinte munka nélkül, míg mások húznak helyettük, kis pénzért. Nagyon sok valóban "sóhivatal" működik. Én dolgoztam közalkalmazottként és köztisztviselőként is. A ktv.-s helyen az zavart a legjobban, hogy a főosztályok nem működtek együtt egymással, hanem fúrták egymás munkáját, nem az ügy elintézése volt a lényeg, hanem, hogy mindenkinek legyen valami feladata. Ahogy hallom, ez sok helyen így van. Ebből következően sok helyütt igen megnőtt a létszám. Van sok mondvacsinált, felesleges feladatkör.
Szerintem várjuk meg a
Szerintem várjuk meg a törvényt, meg, hogy kire fog pontosan vonatkozni...
Ok, szomorú a 400 ezret kereső 50-es ktv.-k helyzete, de, ha belegondoltok, sok ember számára más jogviszonyokban a br. 2 millás végkielégítés elérhetetlen vágyálom, így ők jogosnak érzik, ha másoktól is vesznek el valamit. (pl. pedagógus, orvos.)
A visszamenőlegesség eleve
A visszamenőlegesség eleve nagyon sikamlós dolog, de amúgy egyetértek: aki(k) pofátlanul vettek fel milliókat, azoktól mindenüket elvenném én is. De te ismered a köztisztviselői bértáblát? Ott a legmagasabb fizetési fokozattal sem lehet elérni a 9-10 millás végkielégítést! Ergo: NEM A KÖZTISZTVISELŐK végkielégítésével van baj! Ébredjenek már fel az emberek: egy előre kidolgozottan hamis (hazug) kampány folyik már évek óta a közalkalmazottak ellen. Ha annyira púp az állam hátán, akkor rúgjanak minket ki mind, na akkor kíváncsi lennék mi lenne ebben az országban... Kíváncsi lennék például, hogy Navratics úr mikor és hogyan tudná ellátni a feladatát ha nem lennének titkárnők, iktatók, ügyintézők, beszédírók, szakértők, programszervezők, kormányőrök, gépkocsivezetők, stb…. Még a sarokig se érne el, máris összesz@rná magát Viktorral együtt. A baj az, hogy ebben az országban mindent meg lehet tenni az emberekkel és semmi következménye sincs semminek. Ha lenne csak egy kis szolidaritás a magyar emberek között, akkor mindjárt lenne tisztelet pl. a köztisztviselők irányában is. Egy kis sztrájk (általános és mindenki részvételével) a közalkalmazottak részvételével (bár tudjuk, hogy erre (SE) ad lehetőséget a törvény) mindjárt tiszteletet és odafigyelést váltana ki a kormány és az emberek részéről. Akkor megtudnák az emberek, hogy kik a közalkalmazottak és mit lehet elintézni nélkülük. Mivel erre semmi esély, így marad minden a régiben és marad minden olyan sz@r amilyen eddig is volt!
Az önkormányzati
Az önkormányzati választásokra már nem megyek el, mert nem lehet egy normális politikai erőre szavazni ebben az országban...
visszamenőlegesen
A véleményem az, hogy a visszamenőlegeség alkotmányos feltételének megteremtése után, a "kobzást" minden olyan köztisztviselőre és közalkalmazottra ki kell terjeszteni, aki az elmúlt nyolc évben kapott végkielégítést! Miért röhögjön az, aki 2009-ben, vagy előbb mart fel 9-10 millát? Ha az fizet, akit 2010 elején rúgtak ki, akkor az is fizessen, akit az előtte való években bocsájtottak el. Ha valaki fizetésképtelen lesz, attól vegyék el a lakását,vegyék el az autóját, és ítéljék közmunkára, vagy ítéljék börtönbüntetésre! Ez volna a társadalmi igazságosság!
Akkor az önkormányzati
Akkor az önkormányzati választásokon, ha lesznek egyáltalán, tedd máshová az x-et.
És tegye oda minden önkormányzati dolgozó, aki ma még a ktv hatálya alá tartozik, mert az őszi voksolás után ők következnek.
Ugyanis azt még jó kormányunk megvárja, aztán ott is tisztogatásba fog.
Pofátlanság
Ha ez így igaz, akkor azt csak nemes egyszerűséggel pofátlanságnak tatom. Bevallom, hogy én a FIDESZ-re szavaztam mert véleményem szerint azt, ami ebben az országban folyt évekig, azt nem lehetett tovább folytatni… (hozzátenném, hogy abszolút pártsemleges vagyok). Abban a minisztériumban ahol dolgozom a „fideszesek” egyfolytában azt hangsúlyozták, hogy a Gyurcsány és Bajnai kormány által „bebetonozott” VEZETŐKET (a 6 évre kinevezet vezetők esete) és POLITIKAI KÁDEREKET (ejtőernyősök, tehetségtelen hulladékok) kell eltávolítani a közigazgatásból, nem a „normális” köztisztviselőket. Ezzel szerintem mindenki egyet is érthet, mindenkinek szúrta/szúrja a szemét ez az igazságtalanság. A FIDESZ azonban ezzel a köztisztviselői törvénymosósítással, a végkielégítés és felmondási szabályok megváltoztatásával nem csak ezeket az embereket sújtják, hanem mindenkit! Sőt! Azoknak az embereknek van mihez nyúlniuk és a „kapcsolataik” révén tuti nem az utcán végzik, mint azok akik 20-30 évig húzzák az igát. Tehát nagy baklövést követtek el és ezzel ki is vívták maguknak az ellenszenvet a közszférában. Most nem érdekli őket, de majd 4 év múlva megint visszaüt ez az átgondolatlan és dilettáns törvény….
Üdv és köszi a válaszod!
Így gondolom...
Kedves Vendég!
Figyelembe véve a fenti cikk tartalmát és a jelenlegi kifizetési szabályokat, én a következőképpen gondolkodom:
Mindig a bruttóból számolják az adót.
A kormányszóvivő példája alapján, az általad jelzett esetben: 340.000Ft x 8 hónap = 2.720.000 Ft
Mivel a szuperbruttósítási r. életben van, úgy gondolom ezt szuperbruttósítani kell: 2.720.000 x 1,27 = 3.454.400 Ft
Ebből kivonva a 2 milliót, marad: 1.454.400 Ft. Ennek a 98%-t elviszi az adó /kormányszóvivői példa is erre utal/, tehát marad belőle 29.088 Ft. Ezt hozzáadják a 2 millióhoz, így a végkielégítési járandóság: bruttó: 2.029.088 Ft. Aztán ezt adóztatják, csökkentik a járulékokkal a szokásos módon. Általában a fele marad meg nettóban! Csak azt nem értem! /Jó lenne, ha csak ezt nem érteném!/ a 2 millión felüli rész egyszer már adózott jövedelem. Most másodszor is? Ha meg nem így van, akkor a fenti cikkben foglaltak megtévesztőek.
Jó elmélkedést kívánok: Judit
A 2 millió feletti részt
A 2 millió feletti részt adóztatják meg 98%-al, de milyen 2 milliót? Bruttót vagy nettót? Tehát ha valakinek jelenleg 340.000.- bruttó fizetése van (ami e mostani adószabályok szerint 192.000.- FT nettó) és 8 hónap végkielégítés járna neki (21 éves közszolgálati visza van), akkor mennyit kap nettó? Ugyebár 8 x 192.000 = 1.536.000.- FT netto... Akkor ennyit megkap az illető vagy a bruttó összeg számít? Ki tudja ezt megmondani biztosra? Erről ugyanis SENKI nem beszélt egyettlen fórumon sem...
"Aki szegény, az a legszegényebb"
Kedves NEM fideszes!
Szerintem, a tény - pártállástól függetlenül - tény.
Tény: Megvonták a 13. havi nyugdíjak kifizetését. Szomorú, hiszen sokan ettől a plusz bevételtől jutottak egy kis lélegzetvételhez. De! A havi megélhetési forrás, azaz a nyugdíj megmaradt, s a törvény előírása szerinti %-ban növekedett is. A közszolgák 13. havi illetménye is - valóban - megszűnt. De! felváltotta a 98.000 Ft-nyi keresetkiegészítés. Ez az összeg nem egy ember esetében több, mint az eredeti 13. havi volt. Tény, hogy a havi 340.000 Ft körül keresőknek ez már nem járt, de úgy gondolom, aki havonta ennyit keres, ha nem is dúskálhat a javakban, azért pl.számlabefizetési gondja nincs. A havi járandóságokat nem csökkentették. /Igaz, nem is emelték/
És most kérlek, gondold végig a következőt. Az egyszerű közszolgák közül több havi végkielégítésre az jogosult, aki régóta dolgozik. Vagyis idősebb embereket érint, közel a nyugdíjhoz. Szerinted - hol tudnak elhelyezkedni? Gazdasági válság van. A beígért, sok-sok munkahely helyett én még csak elbocsátásokról hallottam. A kapott végkielégítés az egyetlen megélhetési tartaléka lenne a "fölösleges" embernek. Lehet, hogy hónapokig, évekig; esetleg nyugdíjas koráig! Mégis ezt tervezték 98%-nyi különadóval megterhelni.
A munkanélküli támogatás sem végtelen. /sem időben, sem mértékében/
Erre is mondhatnánk, hogy válság van, meg kell érteni!! Csakhogy: közben, egy másik tv. szerint a nagyon magas jövedelemmel rendelkezők SZJA-ja felére csökken. Sokkal magasabb lesz a nettó bérük. A keveset keresőktől megvonják az adójóváírást, a jelenleginél alacsonyabb lesz a nettó keresetük. Tényleg nem kell szót emelni?? Nem nevetséges, hogy az eredeti elképzelés - és az eddig előírt bérszámfejtés - alapján az elbocsátott embernek befizetési kötelezettsége keletkezett volna a végkielégítés összegének átvétele helyett?
Az általad leírt dolgok és a luxusadó - hidd el - nem azonos fajsúllyal bírnak!
Válasz a
Válasz a hozzászólásra
Kétmillió alatt nincs különadó
Csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó
A 2010. január 1-től hatályos Szja.tv. szerint az alábbiak szerint alakul egy 12 Millió Ft-os végkielégítés adófizetési kötelezettsége:
2 millió Ft: 812.800
10 millió Ft: 12.466.000
Összes levonás: 20.574.000 Ft
Ebben az esetben már járulékfizetés nem terheli a végkielégítést, mivel elérte a járulékfizetési felsőhatárt.
Itt plusz elvonás keletkezik az elküldött dolgozónál, egy fillérje sem marad a végkielégítésből.
Nem Alkotmányellenes ez az adóztatás?
Lemodellezte ezt valaki a Nemzetgazdasági Minisztériumban?
Csak nem hiszitek, hogy a
Csak nem hiszitek, hogy a fidesz olvasgatja ezt a fórumot, és ez alapján változtat törvényeket?:))
Nem vagyok fideszes, de
Nem vagyok fideszes, de tényleg előre zokogott mindenki... Amikor a jó Bajnai és Fletó elvette a 13. havit, akkor a baloldali sajtó: Index és társai ujjongtak...:))
Most meg nagy a sajnálkozás, érdekes:))
Mesterházy és Lendvai is nagy barátja lett hirtelen a közszférának:))
Előre zokogtunk?
Kedves Vendég!
Szerintem viszont jó, hogy nagyon sokan nemtetszésüket fejezték ki a tervezett jogszabály miatt. Olvasd végig a július 1-jén született hozzászólásokat! Javaslom még a figyelmedbe a címlap egyik cikkét! A címét bemásolom: Sarc, amely visszamenőleges és a közszolgálatban dolgozó valamennyi munkavállalót érint. /Figyeld meg Navracsics Tibor kijelentéseit!/ Tényleg, "előre zokogtunk?"
Nagyon sok igazsága van az utánad szóló vendég négy pontjának is.
Hidd el, hogy egy párt magas támogatottsága nem jár együtt elképzelései tökéletességével.Erre viszont kötelességünk felhívni a figyelmet!
Sajnos nem értek egyet!
Nekem nagyon úgy tűnt már többedszerre, hogy
1. vagy nem tudják mit akarnak,
2. vagy nem tudják megfogalmazni, hogy mit akarnak,
3. vagy megfogalmaznak valami kínosat, hogy az annál kicsit enyhébbet szívesen nyelje le mindenki,
4. vagy megfogalmaznak valamit, majd a felháborodás miatt visszakoznak.
(Lehetnek még további variációk is.)
Bármelyik eset az igazi, minden alkalommal jó, ha a közszféra hallatja a hangját, mert anélkül vesztett pozícióba kerülhetünk. (Mindezt politikától függetlenül!)
Ebben a témában ma olvastam az Indexen egy tanúságos cikket, melynek ide vonatkozó része így szól:
Járai három feltétele
Járai Zsigmond a választások előtt ezeket mondta: „Egy új gazdaságpolitikai irányvonalnak három feltétele van. Az egyik a társadalmi támogatottság, ez meglesz, hiszen a választások után a jelek szerint többségi támogatást élvező párt fog kormányt alakítani. A másik feltétel, hogy legyen víziója az új kabinetnek, a Fideszben pedig, remélem, megvan a vízió. A harmadik feltétel, hogy legyen mindehhez szellemi kapacitás. Elméletileg megvan, de valójában kicsit szkeptikus vagyok ebben.”
Az első feltétel tényleg teljesült.
A másodikban nem vagyunk teljesen biztosak. Lassan bontakozott ki a várható gazdaságpolitika, és még mindig nem indult meg az ezzel kapcsolatos törvénykezés. Az Index az utóbbi két hétben két interjút (Fellegi Tamással és Szócska Miklóssal) készített jelentős kormányzati személyekkel, akik minden konkrét kérdésre mindössze annyit bírtak válaszolni, hogy „majd meglátjuk”. Egyre erősebb a gyanú, hogy a Fideszben nagyon sok ügyben semmilyen vízió sem volt.
A megtorpanás érezhető a beígért nagy számonkérés kapcsán is. Ahogy a Varga Mihály-féle tényfeltáró bizottság úgynevezett csontvázjelentése is eltűnt Orbán Viktor fiókjában.
A szellemi kapacitás körüli Járai-féle aggodalom megalapozottságára is utalnak jelek. Az MKP-ra épített Szlovákia-politika megbukott. A Kósa-Szijjártó elszólásokon lovagolni most már unalmas közhely. Az új médiatörvény tartalmi szabályozásra vonatkozó részei megbuktak, Rogán Antal és Cser-Palkovics András internetregulázó és a Meciar-Slota-Fico koalíció törekvéseit idéző kísérletét úgy tűnik, megúszhatja az ország. Egyes kormányzati nyilatkozatok és gesztusok bőven kimerítik a politikai giccset. Schmitt Pál köztársasági elnökké választása ennek az iránynak a kicsúcsosodása. Van botladozás bőven, bár az is fontos, hogy kifejezetten kártékony, a demokráciát vagy a gazdaságot alapvetően veszélyeztető lépések nem történtek.
http://index.hu/dedi/2010/07/02/van_elet_a_fideszen_kivul/
Egyébként nem akarok bántani
Egyébként nem akarok bántani senkit, de kár volt ennyire zokogni, mielőtt a kormány kihozta a törvényt...:)) Az egész sajtó, meg a baloldal (aki korábban nem volt éppen a közszféra barátja:)), is előre zokogott...
Azért ne túlozz! A
Azért ne túlozz! A közszférában is bőven vannak olyanok, akik bruttó bérük alapján több millás végkielégítésre jogosultak: pl. minisztériumi oszt. vez. főov., belőlük nem kevés van:))
Nem iskellene, hogy a Kt. és Kjt. hatálya alá tartozókat érintse
A Kt és a Kjt hatálya alá tartozók esetében nincsenek magas összegek, ezért csak az MT hatály alá tartozó Gazdasági társaságok, Kft, Kht,holdingok, ZRT, Rt.. stb esetében kellene szankcionálni, mert ott vannak nagy jövedelmek, amiből a nagy összegű végkielégítések következnek.
A közalkalmazott, a köztisztviselő egész "életpálya" modell szolgálati ideje alatt annyit keres - nem igen talál sokat - hogy megélhetését épp , ...egyik napról a másikra...
Tehát a sok-sok közlekedési, energia, fűtést, áramellátást, vasúti közlekedést.. . egészségügyi ellátást szolgáltató nagy cég - ahol nem közszolgák vannak - kollektív szerződését, stb. munkaszerződéseit, igazgatósági és felügyelő bizottsági tag juttatásait és egy - két kivételezett nagyon nagy tudású szakértő alkalmazását, fizetését kell vizsgálni...
Mert ugye a max. 2 millió forint :( havi jövedelem egy közszolga egész évi bruttó bére (ha elég idős és ...felsőfokú végzettségű, munkaköre megfelel végzettségének...)
ELGONDOLKODTATÓ, NEM?