A központi közigazgatásban dolgozó 73 460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön újságírók előtt.
Tájékoztatása szerint elvonják az összes betöltetlen álláshelyet - 2440-et -, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt 6719 álláshely szűnik meg. Így körülbelül ötszázalékos az a létszámcsökkentés, amely a betöltött státusokat érinti - tette hozzá, emlékeztetve, hogy 2011 elején már volt egy hasonló arányú leépítés minisztériumi szinten. Közölte, a mostani döntést számos egyeztetés előzte meg, a konzultációk tavaly szeptember óta folyamatosak.
A közigazgatásban dolgozók érdekképviseletei azonnali egyeztetést követelnek a kormányzati létszámcsökkentésről - olvasható a szakszervezetek által csütörtökön kiadott közleményben.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a létszámcsökkentésről szóló döntés - érdekegyeztetés nélkül - törvénysértő módon született.
"Jellemzően az először vág, aztán mér gyakorlatát követve, most sem került sor a feladatok és hatáskörök szakszerű áttekintésére" - fogalmaztak.
Hozzátették, az elmúlt években az elbocsátások főleg a beosztott munkatársakat érintették, ennek következtében ma már "a közigazgatás frontvonalában szinte nincs közkatona".
A szakszervezetek követelik azt is, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásakor a szakmai, a jogi és a szociális szempontokat vegyék figyelembe a munkáltatók, a helyi döntésekbe érdemi módon vonják be a munkahelyi érdekvédelmi szervezeteket.
Mint írták, az elmúlt hetekben különböző hivatalokból már kaptak vészjelzést, hogy titokban készülnek a "halállisták", azok a névsorok, amelyek az elbocsátandó munkavállalók nevét tartalmazzák. A hatályos jogszabályokra hivatkozással a közelmúltban többször kezdeményezték érdekegyeztetést ebben a témában, "de a kormányzat mindig elhárította azzal, hogy még kormányon belül folyik az egyeztetés". "A döntés nem teljesen váratlan, de teljességgel elfogadhatatlan. Érthetetlen, hogy a kormány miért üldözi saját apparátusát" - olvasható a közleményben.
A három érdek-képviseleti szervezet elégtelennek tartja az elbocsátottak megsegítésére hivatott Karrier Híd Programot.
Gál András Levente elmondta: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, segíteni szeretnének a versenyszférában való elhelyezkedésben, de várhatóan lehetőségük lesz például állami vállalatoknál dolgozni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Programban. Az új munkahelyen elhelyezkedőknek a minimálbér értékének kétszereséig 50 százalékos járulékkedvezményt biztosítanak majd - közölte, hozzátéve, hogy emellett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül az elhelyezkedést szolgáló tanácsadással is segítik az érintetteket.
"Örömteli, hogy a jó, az egyszerűbb állam kisebb létszámmal is megvalósítható" - fogalmazott a jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, aki szerint egy kisebb létszámmal, kevesebb költségvetési forrásból működő állam hatékonyabb. Felidézte azt is, hogy a szervezetek csökkenő számának és az eljárások egyszerűsödésének logikus következménye a kisebb létszám. "Most elérünk arra a szintre, ahol további lépésekre nincs szükség" - mondta.
Az MTI kérdésére, hogy mi alapján határozták meg az egyes szervezeteknél megszűnő álláshelyek számát, illetve nem tartja-e túl gyorsnak, hogy a felmentések kezdőnapja legkésőbb január 18-a, Gál András Levente megismételte: szeptember óta folynak az egyeztetések az érintett vezetőkkel, a leépítés intézmények közötti létszámkülönbsége pedig "a megváltozott állami feladatgyakorlással" is összefügg.
Azzal kapcsolatban, hogy az elbocsátások a tárcák közül egyedül a Honvédelmi Minisztériumot nem érintik, emlékeztetett: a honvédelmi tárca már tavaly végrehajtotta a maga létszámleépítését.
A kormány döntése alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban és a hozzá tartozó szervezeteknél 2.826 álláshely szűnik meg, a legtöbb, 2.343 a kormányhivataloknál. A Miniszterelnökségen 19, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál és intézményeinél 742, a Belügyminisztériumnál 200, a nemzetgazdasági tárcánál és intézményeinél 350 státus szűnik meg. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és intézményeinek álláshelyei 903-mal csökkennek, míg a fejlesztési minisztériumé és a hozzá tartozó hivataloké 393-mal. A Külügyminisztérium annyi kedvezményt kapott, hogy a létszámcsökkentés 50 százalékát jövő januárra halaszthatja; összesen 279 munkahelyet kell megszüntetnie.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal létszáma 577-tel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségé 39-cel, a Központi Statisztikai Hivatalé 70-nel, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságé és szerveié 162-vel, az Országos Egészségbiztosítási Pénztáré pedig 159-cel csökken.
A rendelkezés szerint a kormány az idei költségvetési hiánycél teljesítése és a hatékonyan működő állam kialakítása érdekében döntött a leépítésekről.
forrás: http://index.hu/belfold/2012/01/12/a_jo_allamnak_nincs_szuksege_6719_koztisztviselore/


Gyed alatti dolgozó helyettesítése
Tulajdonképpen a kismamák most védettek a közintézményekben is, ez most mindenkinek jól jön: a társadalomnak azért mert új magyarok születnek, a munkahelynek meg azért, mert nem kell fizetni a bérét, de helyettesíthető amíg vissza nem jön. Tehát bizony átszervezés alatt átrakhatnak kollégákat határozott idejű státuszba, míg visszajön a kismama kolléga. Ezzel valaki megúszhatja a kirúgást, de az ő állása megszűnik, így nem kell kirúgni senkit, viszont egy állással többet spórol az intézmény, de a kérdés az, hogy ki akarja ezt a szituációt, hiszen, ha 2-3 év múlva nem rendeződik a gazdaság az állását nem kapja vissza az illető, és a kismama visszajövetelekor már is kirúgható lesz a helyettesítő.
leépítés
Nagyon sajnálom, és sajnos át tudom érezni a helyzetét..lassan 1 éve lesz, hogy engem is elküldtek egyik napról a másikra és sajnos azóta sem sikerült másik állást találnom.
A volt munkahelyemen az elrendelt leépítést jelenleg úgy oldották meg, hogy mivel van jó pár Gyed-en lévő kismama így az ő helyükre tettek át papíron dolgozókat, tehát addig van a szerződés amíg a kismama vissza nem megy dolgozni..elvileg, de ezt már akkor eljátszották mikor engem és még több kolléganőmet is elküldtek és azóta már határozatlan idejű munkavállalók ismét... szóval csak a vezetőségen múlik minden, és persze hogy kiket akar megmenteni...
leépítés
Sajnos engem is elküldtek, pedig 2 kiskorú gyermeket nevelek egyedül.
Undorító, amit művelnek, hiába túlóráztam szinte mindennap, szabadságon is alig voltam, mert nem mertem elmenni, mégis kirúgtak.
Persze vezetőt nem lehet elküldeni, pedig van belőlük elég, nekem is szinte mindenki a főnököm volt, vagy annak képzelte magát.
Egyedülállóság
Én azért lettem elbocsájtva mert nincs senkim. A két senkim persze tiltakozik, mert ők még valakinek érzik magukat. Az egyik fél éve munkanélküli, a másik diplomás feketelábú külföldön. De ő legalább él ha egyik napról a másikra is. Igaz a diákhitelét és az egészségbiztosítását én fizetem. Fizettem eddig legalábbis míg volt munkám. De most 52 évesen, két nagykorú gyerekkel aki már nem gyerek, mit lehet kezdeni ? Túl öreg vagyok nyugdíjba menni és túl fiatal elhelyezkedni vagy meghalni. Nekem akar átképzési tanácsokat adni a Karrier Híd Programban ? Aki diplomával, minden szintű és fajta szakvizsgával 22 évig dolgoztam az államigazgatásban ?
Az végletekig leegyszerűsített munka során orrvérzésig dolgoztunk az utóbbi években mi akik még túl éltük az előző leépítéseket. És ugráltunk a felénk épített megyei Kormányhivatal utasításainak megfelelően, akik nélkül is tökéletesen elláttuk addig a feladatainkat. Persze azért volt most nálunk 15 % a leépítés mert onnan nem küldtek el senkit. Nevetséges. Kb 6 ember dolgozik ott azon, hogy engedélyezze a másiknak, hogy az engedélyezze a harmadiknak, hogy az engedélyezze ..... hogy mi vegyünk egy tekercs wc papírt. Nyilván csak takarékos felhasználásra.
Na és persze a 2 hónapja idehozott 3 új embernek sem lehetett felmondani, akik mind a két hónapja szívvel-lékekkel szolgálják a közt. A három elbocsátott összesen 53 itt munkában eltöltött éve mindehhez semmi ...... Arról már nem is beszélve, hogy nekik tényleg se kutyájuk, se macskájuk.
Nem csak 6719 tisztviselőre nincs szükség, hanem senkire
Azoknak a tisztviselőknek akik maradnak, már nincs szüksége lassan fizetésre,13-ik havi juttatásra,étkezési utalványra, egyáltalán semmire. Sőt, hozzájárul és támogatja a nagy nemzetet és vezért a csőd elkerülése végett. Minek ide pénz, amennyiben becsődöl az ország itt úgy sem lesz szükség forintra.Igaz, ami igaz azért azt tudni kell, hogy az ilyen hozzállást Líbiában is tolerálta a nép. Igaz nem demokratikus eszközökkel hanem ott egyfajta "agresszív véleménycsere" alakult ki, de meg lett az eredménye. Lehet ezt így is játszani. Jó felé haladunk!
Egy pesszimista.
NA EZ ÚGY VAN, HOGY NEKED ÉS
NA EZ ÚGY VAN, HOGY NEKED ÉS A HASONLÓ IGAZI MAGYAROKNAK NEM IS AZ FÁJ, HOGY NEM KAP HANEM AZ, HOGY A MÁSIK MIÉRT. HA LENNE EGY CSÖPP ESZED TE IS KI TUDNÁL HASZNÁLNI IGEN SOK LEHETŐSÉGET DE AZÉRT TENNI KELLENE. ÉN TÉNYLEGESEN EGYEDÜLÁLLÓ VAGYOK ÉS NINCS GYEREKEM, DE AKI EBBŐL A SEMMIREKELLŐ ÁLLAMBÓL BÁRMILYEN CÍMSZÓVAL PÉNZT TUD KIHÚZNI CSAK TÁMOGATNI TUDOM, MERT AZT SEM OTT FENT FOGJÁK ELRABOLNI!
Hát ha ment ilyen levél a
Hát ha ment ilyen levél a KH-nak, akkor ők azt valahogyan nagyon félreértelmezték! Vagy teljesen máshogyan értelmezték, legalábbis nálunk. Védettség?! Itt? Mikor bekerültem a közszférában, mindenkitől azt hallottam, hogy húú mert azoknak olyan jó, mert annyi mindent kapnak, meg az egy biztos állás.... Hát amióta közszolga vagyok, minden csak rosszabb lesz. Már kezd olyan érzésem lenni, hogy a munkavállalókat a Mt. jobban védi (bár az újat nem ismerem még annyira), mint minket akár a köztisztviselői tv. vagy a Kormánytisztviselői tv. Itt már bármikor bárki, bármit megtehet. Ha elveszik a fizetésünket úgyis jó, majd akinek nem tetszik elmegy, legalább nem kell elküldeni...
Ha a KH azt mondja hogy el kell küldeni 15 embert, akkor elküldjük. És utána szólnak, hogy lehet hogy még ez nőni fog, ha a többi intézményből nem tudnak annyit elküldeni, hogy tartani tudják a létszámot.... Nagyszerű... Azt is el tudom képzelni, hogy a KH a saját embereiből nem is küldött el senkit, hanem az összlétszámot leosztotta az intézmények között, hogy hány főt kell elküldenie. No comment.
Nem akarok senkit vigasztalni
Nem akarok senkit vigasztalni - sem Nógrád megyében sem máshol - de sajnos szerintem a versenyszféra nem nagyon fog kapkodni a 10-20 év után a közigazgatásból kieső (legtöbb esetben semmi más gyakorlattal nem rendelkező) munkavállalók után. Nem tudom hol mi volt a mérvadó, de való igaz, nincs szó itt semmiféle védettségről. Nálunk az elküldött kollégák 90 %-a idősebb hölgyek, akik mondjuk 1-3 éven belül elmehettek volna nyugdíjba..... A maradék 10% pedig kisgyermekes anyuka... Szóval hol van itt védettség, empátia?!
A főnökség részéről annyi volt a létszámleépítéshez a hozzáfűznivaló, hogy a fiataloknak sem könnyebb a munkakeresés....
Félreértés ne essék, én is 30-as korosztály vagyok, szerencsére jelenleg megúsztam a szelektálást, de ezen én is felháborodtam. Igen, nyilvánvalóan mindenkinek nehéz a munkakeresés, de egy 50-55 éves nőnek mennyivel nagyobb esélye lesz elhelyezkedie a munkaerőpiacon mint egy 30-40 évesnek?!
versenyszféra
Én csak azon gondolkodom, ki fogja Nógrád megyében a versenyszférát megmutatni. Egy gyár van és nyista. Itt a versenyszféra abból áll max. hogy ki tud nyári virágcsokrot, vagy tyúkot a piacon eladni. Ki fog utánam két kézzel kapni?
Karrier Híd Program
"Gál András Levente elmondta: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, segíteni szeretnének a versenyszférában való elhelyezkedésben, de várhatóan lehetőségük lesz például állami vállalatoknál dolgozni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Programban. Az új munkahelyen elhelyezkedőknek a minimálbér értékének kétszereséig 50 százalékos járulékkedvezményt biztosítanak majd - közölte, hozzátéve, hogy emellett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül az elhelyezkedést szolgáló tanácsadással is segítik az érintetteket."
Jó vicc. Gál András Leventének üzenem: Minden 3 hónapnál hosszabb ideje regisztrált álláskeresőnek jár a START BÓNUSZ kártya, ami teljes, 27%-os kedvezményt biztosít a leendő foglalkoztatójának. Mintha ez több lenne, mint a karrier híd kedvezmény...
Ráadásul már (15 nap alatt!) rájöttek a munkáltatók, hogy ha meglévő munkavállalóikat elküldik 3 hónap munkanélkülire, utána visszavehetik őket a START BÓNUSSZAL és máris tízezreket spóroltak.
Nem hiszem, hogy lennének
Nem hiszem, hogy lennének ilyen "emberbaráti" elvek. Eddig nem így ismertük meg őket. Mikor nálunk volt egy leépítés csak a "pofa" és a kapcsolati tőke értéke számított. Elküldtek öreget és fiatalt, családost egyaránt... Sajnos csak a szubjektív okokat nézték. Az is elég volt, hogy valaki korábban munkaügyi perrel fenyegetőzött egy különben jogos ügye miatt, most a leépítéssel indoklás nélkül el tudták küldeni. Igazából azokon kívül, akiknek Párt rokonuk, ismerősük van, senki se védett.
leépítés közszférában
Én úgy gondolom, hogy itt nem az MT szerinti védettségről van szó, hanem mehetett egy körlevél a KH-k élén álló kormánymegbízottaknak , a minisztereknek, stb..., amiben benne volt, hogy milyen alapon döntsenek.
Ott szerepelhet egy ilyen "védettségi kategória".
Nálunk is sok a fiktív egyedülálló. És igen, olyan is van, aki nem örökölt, hanem kapott a szülőktől lakást. És nem biztos, hogy ők a legjobb munkaerők... Valószínűleg mindenhol vannak olyanok, akiket ténylegesen le lehetne építeni, hatékony átszervezést végrehajtani. De tudjuk, hogy a közszférában nem így mennek a dolgok.
Én is félek. Házasságban élek, két gyerekkel, hitellel. És közel nincs 100ezer az egy főre jutónk, mint pl. gyermektelen egyedülállónak vagy egy gyerektartást kapó gyermekét egyedül nevelőnek nálunk. Arról nem is beszélve, hogy 90%-nak van élettársa, akit mindenhol letagadnak (pl. családi pótlékot is többet kap így.) Nekem ez a része nem kerek. De tudom, hogy nem is bizonyítható.
leépítési elvek-hez
Az idézett MT rész az rendben van. DE! a kormányhivatalnokokra más szabályok is vonatkoznak, melyek az MT-től lényegesen kedvezőtlenebbek! Gondolj csak arra, hogy mi a különbség X év után végkielégítéssel (MT) vagy a két havi felmentési bérrel távozni!
Egy-két napon belül mindenki tisztán lát! :( És ne felejtsük el, hogy indoklásnak azért lenni kell!
leépítési elvek
Szerintem a két védettség nem igaz, az elöttem párral író vendég beidézte pontosan a törvényt, az az érvényes. De hamarosan amúgy is bárkit indok nélkül ki lehet rúgni. Nálunk volt már egy csoportos leépítés (meg sem indokolták) "nem voltak elégedettek" és frissen babázó fiatal kollégák is mentek. Valóban volt védettség, de a törvényben írtakon kívül nincs senki biztonságban, főleg, ha az anyagiak miatt át lehet szervezni a munkákat. Sajnos afelé megyünk, hogy a főnök tekintetéből szavak nélkül is ki lehet olvasni "ki kell tudni Olvasni", hogy két ember helyett is fogsz dolgozni majd. Biztos, hogy van felesleges munkakör is, meg rossz munkatárs, ne is áltassuk magunkat, mindenhol van.
egyedülálló magyarok :(
"Az egyedülállóról csak annyit, hogy rengetegen szerepelnek mindenféle adatbázisban egyedülállóként illetve gyermekét egyedül nevelőként, miközben az elvált férjükkel élnek vagy pedig élettársi kapcsolatot tartanak fenn évek óta. Mégsem fizetnek pl. az óvodaért..."
Soha nem fogják ezt vizsgálni szerintem, de én sok ilyen "hazafit" ismerek és jól élnek. Amikor kérdeztem mi ez a szitu? Akkor azt mondták, amit ad a kormány el kell fogadni. Bár egyértelmű LOPÁS az ilyen eset, ráadásul határon túli Magyar, aki kedvezményesebben kapott hitelt mint én és több pénzt vett fel, kevesebb törlesztővel Hogy is van ez?
Az egyetlen szerencséje a fent tárgyalt "szegény családnak", hogy nem közszolgálatot lát el. "vállalkozó"
leépítés
"Jaaa és a hab a tortán azok akik "védettségük" miatt nem lettek tőlünk sem elküldve csak annyira "jó" dolgozók, hogy effektíven munkát nem is végeznek mert még elrontanának valamit...hányinger az egész :( "
Hát ez a helyzet mindenhol. Ráadásul a rokonság megtartásai is jellemző. Nem is merek ajánlani senkit a munkahelyemre többet az életben sem. Még a végén én kapok ki.
A Mtv 90.§.(1.) bekezdése
A Mtv 90.§.(1.) bekezdése szerint
90. § (1) A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt:
a) a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év, továbbá az üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés miatti keresőképtelenség alatt a táppénzre való jogosultság,
b) a beteg gyermek ápolására táppénzes állományba helyezés,
c) a közeli hozzátartozó otthoni ápolása vagy gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság (139. §),
d) a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés, a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság [138. § (1) bekezdés],
e) a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak [138. § (5) bekezdés], illetve - a fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is - a gyermek hároméves koráig terjedő,
f) a sor- vagy tartalékos katonai szolgálatnak a behívóparancs, a polgári szolgálatnak a teljesítésre vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított,
g) a külön törvény szerinti rehabilitációs járadékban, rehabilitációs ellátásban részesülő személy esetén a keresőképtelenség teljes,
h) a külön törvény szerinti, örökbefogadás előtti kötelező gondozásba helyezés esetén az örökbe fogadni szándékozó munkavállalót - közösen örökbe fogadni szándékozó házastársak döntése alapján a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló házastársat - érintően a kötelező gondozásba helyezéstől számított hat hónap, illetve, ha a gyermek a hat hónap letelte előtt kikerül a gondozásból, a kötelező gondozás
időtartama.
(2) A felmondási idő, ha az (1) bekezdésben meghatározott felmondási védelem időtartama
a) a tizenöt napot meghaladja, ezt követően csak tizenöt nap,
b) a harminc napot meghaladja, ezt követően csak harminc nap
elteltével kezdődhet el.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott védelem nem vonatkozik a munkavállaló munkaviszonyának felmondására, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül [87/A. § (1) bekezdés].
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott védelem fennállása szempontjából a felmondás közlésének időpontja az irányadó.
Sajna én ebben a nyugdíj előtti védettséget nem olvasom ki. Engem ez érintene.
egyedülállóság
Én már hozzászóltam a témához, de nem hiszem, hogy az egyedülállóság simán téma lenne. Egyedülálló gyermektelen vagyok. Sokszor megkapom, Neked könnyű. Hát igen. 20 év munka után kevesebb, mint nettó százból egyedül tényleg az. Nekem is kell főzni, enni, fizetni. És hála a közhivataloknak, ahol egész nap robotolok esélyem sincs párt találni. Szerintem ne essünk egymásnak. Amúgy azokat tényleg elítlem, akik csak látszatból élnek külön. De itt a csalóké a világ. Én pont azért félek, mert egyedül élek, hogy elküldenek. Amúgy nem csak az egyedülállók örökölnek a szüleiktől lakást, tudtommal a házasoknak is van volt anyjuk, apjuk. Devizahitelem meg azért nincs, mert nincs kocsim, meg új házam. De bánom, hogy nem vettem fel, könnyelműnek áll a világ. Tisztelet a kivételnek, akit természeti csapás ért. Annyi mindent tudnék írni, de felesleges, sajnos látom itt a környékemen is sok a káröröm, megértünk a pusztulásra.
leépítéshez SOS kérdés
Mennyire biztos az az információ, hogy kik védettek?
Mert ha igaz, hogy az egyedülállók köztük vannak, akkor hiába 30 fő feletti a létszámunk, biztosan belekerülök, mert alig van házas a hivatalnál. És gondolom az sem számít, hogy a párom nem egy jól kereső vállalkozó vagy vezető valahol, hanem tanár, közalkalmazotti bérrel, csökkentett juttatásokkal (kajajegyet már tavaly sem kaptak, most meg ingyen kell túlórázniuk, plusz órákat vállalniuk).
És azt sem fogják nézni, hogy a fiatal egyedülálló már örökölt vagy kapott két lakást a szülőktől...
Gondolom, az sem számít, hogy az én munkaköröm megmarad, de mások feladatai csökkenek, akkor sem abból a csoportból küldenek majd el. Hanem áttesznek valakit onnan az én helyemre, mert én még nem váltam el.
3 nap alatt el lehet válni???
Ha még a devizahitelesek is a védett kategóriába számítanak, akkor végképp esélyem sincs a forint hitelemmel... Mehetek a híd alá két gyerekkel, csak azét mert kitartunk egymás mellett.
Kérem, aki közel van a tűzhöz, jelezzen a védett körről!
Előre is köszönöm!
leépítés
Szintén egy évek óta túlórázó, hülye hivatalnok vagyok. Aki elsősorban az ügyfél érdekeit nézi és próbál mindenben segíteni, a legtöbb információt nyújtani...
"Tényleg a következő két „védett” kategória van?
egyedülálló – akár gyermekkel, akár gyermek nélkül.
a korban nyugdíj időhöz közelítő."
És ha ez igaz, hogy a fentiek a védett kategóriák, akkor nem sok esélyem van. El kellett volna válnom ahhoz, hogy ne én legyek a célpont???
Az egyedülállóról csak annyit, hogy rengetegen szerepelnek mindenféle adatbázisban egyedülállóként illetve gyermekét egyedül nevelőként, miközben az elvált férjükkel élnek vagy pedig élettársi kapcsolatot tartanak fenn évek óta. Mégsem fizetnek pl. az óvodaért...
leépítés
A kérdésedre "A munkánk mennyisége, minősége egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy ki kerül lapátra?" csak annyit tudok neked írni, hogy ez már régen befolyásoló tényező a közigazgatásban. Az én volt munkahelyemen sem az volt a jellemező, hogy azokat küldték volna el akik a legnagyobb számú ügyiratot dolgozták fel, reggel 7-től este 6-ig bent voltam szinte minden nap még sem voltam elég jó a főnökségnek, pedig minden hónapban több ellenőrzésen is átestem és persze soha 1 hibát nem találtak a munkámban még sem maradhattam... mindez lassan 1 éve történt azóta sem találtam munkát teljesen ellátatlan vagyok mert meghaladjuk 4-en 89000ft-ot. Csak azt kívánom, hogy próbáljon ennyiből megélni bárki, gyermeket nevelni lakás részletet fizetni a rezsit már nem is említem... hát itt tartunk 2012...gratulálok a kormánynak!!!
Jaaa és a hab a tortán azok akik "védettségük" miatt nem lettek tőlünk sem elküldve csak annyira "jó" dolgozók, hogy effektíven munkát nem is végeznek mert még elrontanának valamit...hányinger az egész :(
Leépítés 2.
Létszámleépítés alapelvek?
Kérdezném, hogy halott valaki ennek az ad-hoc jellegű leépítésnek az alapelveiről?
A munkánk mennyisége, minősége egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy ki kerül lapátra?
Tényleg a következő két „védett” kategória van?
egyedülálló – akár gyermekkel, akár gyermek nélkül.
a korban nyugdíj időhöz közelítő.
Büntetik, hogy éves ügyiratszámom kétszerese a „kevésbé hatékony” munkatársaménál. Büntetik, hogy tavasztól őszig reggel munkakezdéstől este hétig dolgozom. Büntetik, hogy van férjem és gyerekem, és a férjem dolgozik.
Nagyon fontos kérdésem lenne, hogy ez utóbbi „szociális adatokat” kinek az „információi” alapján veszik/vették figyelembe?
leépítés
Azt sem veszik észre, hogy reggel hattól estig nyomjuk, meg hétvégén is. Tiszta terror van. Nem a TSZ-irodista időket éljük, hogy kávézgatunk. Ráadásul az összes fejetlen intézkedés miatt minket vág az összes "polgár". Harmincas korosztály vagyok, de lassan minden kortársam krónikus beteg, mert félti az állását és az élete árán is húzza az igát. Egysezrűen nincs időm nem szórakozni, hanem egy filmet a tv-ben megnézni. Közbe meg 5 vezető ül a nyakamon. Hol a vezetői leépítés? Nagyon kiábrándultam és ha még megérem a következő választást, soha a büdös életbe nem szavazok Rátok, pedig Én kitartottam a végsőkig. De hol van a beigért számonkérés? Csak a kisemberen meg a munkáson lovagoltok. És vegyétek tudomásul Mi döntünk, Ti csak a Mi kegyünkből ültök ott. Szolgáljatok Minket ! Azért tartunk !!!
Logikát ebbe (sem) kell
Logikát ebbe (sem) kell belelátni. Hiszen fel lehet tenni a kérdést, hogy miért megint alulról kezdik? Miért jó, ha az ügyfél az eddigi negyed-fél óra helyett 2-3 órát vár az ügyei intézésére? Miért fontos olyan intézményeket feleslegesen továbbra is fenntartani, aminek nincs hasznos funkciója? Miért fontos újabbnál újabb szinteket betenni a közigazgatásba, aminek csak politikai célja van? Miért fontos továbbra is befagyasztani a béreinket, amikor az életszínvonal még átlagos éves béremeléssel is esik? Nem veszik észre, hogy ezzel nem emelik a szolgáltatások minőségét, hanem éppen ellenkezőleg, a "hatékonyság" álcája alatt szándékosan züllesztik a színvonalat?
A jó államnak...
Nem teljesen értem a logikát...Ha a jó és hatékony államigazgatásnak ennyi emberre nincs szüksége-akik döntő többsége nem fog tudni hol elhelyezkedni(és nem a tudás hiánya miatt)- akkor miért van szükségünk egyre több tárca nélküli miniszterre,kormánybiztosra...Hogy mernek a kormány emberei arra panaszkodni, hogy az Audiuk nem indul reggel a hidegben...Néha az én lábam is nehezen, de nekünk muszály. :-)