Itt az ideje, hogy a szociális szférában elinduljon egy kedvező változás.Sajnos számos szociális intézményben, semmibe veszik a dolgozói jogokat, és visszaélnek egyes vezetők a posztjuk által nyújtott hatalommal. Ezen topik nyitásával, szeretném azt, hogy létrejöjjön egy szabad, és nyitott információs bázis, hogy a jó szociális szakemberek, ápolók,gondozók elkerüljék az un. "nyírós" helyeket, és megleljék azokat a munkahelyeket, ahol várható a megbecsülés, a jó kollektíva,és a normális, valóban szociálisan érzékeny,humánus szakmai vezetés (akik igazából "a" szociális szakemberek!).
Szempontok:
1.A szociális otthon neve, címe
2.Szakmai szempontból milyen?
3.A kollektíva milyen? Az új dolgozókat befogadják?
4.A vezetés hogyan viselkedik a dolgozóival?
5.Működőképes náluk a munkavállalói érdekképviselet?
6.Mekkora az elvándorlás?
7.Besorolásuk korrekt?
8.A kötelező béren felül vannak e egyéb juttatási formák?
9.Munkabeosztások korrekten készülnek? (ápolók,gondozók főleg)
Kérem az érintetteket, hogy a fenti szempontokat figyelembe véve,a kérdésekre válaszolva, írják be ide mind a rossz, mind a jó szociális otthonokat, indoklással, rövid jellemzéssel.


Köszönöm a választ! Nagy
Köszönöm a választ! Nagy segítség volt!
válasz
Kedves Unoka!
Törvényes képviselő alatt a gondnokra gondolnak (bírósági határozattal van kirendelve). Egyébként, ha nincs gondnok, akkor csak legközelebbi hozzátartozót kérnek. Vagyonnyilatkozatot azért kell tenni, hogy ha nincs aki kiegészítsen az intézményi térítési díj összegére, akkor a különbözet ráterhelhető ingatlanra is (értéktől függően). Ezt jogszabály írja elő. Közjegyzői okirat kérése nem általános. Még nem is hallottam ilyenről, amit leír. Ha valakit határozatlan időre szóló szerződéssel fölvesznek, akkor köteles az intézmény a megszűnése esetén is gondoskodni az ellátottak elhelyezéséről másik intézményben. Távollétre bármennyi időre elviheti. Ilyen esetben a napi térítési díj 20 %-át fizeti. Ha a távollétek száma éves szinten meghaladja a két hónapot, akkor a napi díj 60 %-át kell fizetni. Remélem segítettem.
Kérdések
Hamarosan beadjuk intézetbe a nagyszülőnket, nem igazán értek a beadási procedúrához, ezért is szeretnék kérdezni pár dolgot:
1. Törvényesen kinek kell lennie a törvényes képviselőnek? Arról gondolok, hogy ez bárhol is megvan határozva, hogy egy családban pl. a legidősebb testvér,(férj nem él)..
2. Miért kell vagyonnyilatkozatot tenni?
3. Miért kell közjegyzői okirat?
4. A kapott papírok között van egy rész azzal a címmel: Közjegyzői okiratba az alábbiakat kérjük belefoglalni, ebből kiemeltem egy részt:
"...Kötelezettséget vállalok továbbá, hogy /lakó neve/ lakásomra szállításával összefüggő költségeket megfizetem..." Nekem ez nem stimmel nincs benne, az a lehetőség, hogy mi szállítjuk el, egy megbeszélt időpontban, és az sincs benne, hogy egyáltalán ki szállítja!???
Ugyanebben a részben van az is "....Intézmény jogviszonya bármilyen okból megszűnik, állandó, bejelentett lakásomba befogadom...." nos jelen esetben a gondozásra szoruló rendelkezik saját lakással, ezt eszünk ágába sincs eladni!! Ilyen esetben miért kellene a saját lakásomba bejelenteni?
5.Személy szerint vasárnaponként hazavinném családi ebédre, ez lehetséges? Ilyenkor egy kajával kevesebbet kell fizetnem?
Örülnék ha tudna valaki válaszolni a kérdéseimre!
Köszönettel:
Egy aggódó Unoka
Eszter A válaszom Önnek
Eszter
A válaszom Önnek szólt. Minden intézmény, amelyik nem emelt szintű (működési engedélyben meg tudja nézni) köteles jogszabály szerint fogadni az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket is. Vagy oda jutottunk volna, hogy éppen az nem kapja meg az ellátást, aki igazán rá is szorul?!
Hol van ez az otthon nagyon
Hol van ez az otthon nagyon sürgős és fontos lenne,.
VAJNA ??????
A világ vége !!!! Tirpákország-
jo idosek otthonat keresek
Kerem aki tud elfogadhato idosek otthonat Budapesten, ill. kornyeket irja meg. Edesapam agyverzesen esett at, agylagyulasa van, jelenleg fel oldala benult,nem szobatiszta. Most korhazban van, sajnos csaladon belul nem tudjuk megoldani apolasat.Konkret helyeket szeretnek tudni,ill. tippeket, hogy milyen lehetosegeket erdemes megnezni.Jo lenne ha 100.000,- Ft-nal nem nagyon lenne tobb havonta.Elore is koszonom.
válasz
Elméletileg (jogszabály szerint) az emelt szintű intézmények kivételével bárhová fölvehető ezzel a jövedelemmel is. Ha nincs olyan személy aki vállalja a kiegészítést, illetve ingatlana sincs, amire terhelhető a különbözeti összeg (személyi és intézményi térítési díj között) akkor a törvény szerint a rendszeres jövedelem 80 %-át fizeti, mint személyi térítési díjat. Kifogások persze vannak a gyakorlatban.
Szociális Otthon
Cím:4562,Vaja Nagy Sándor út.42.sz./Szabolcs-Szatmár Bereg -Megye/
Szociális Otthon
Én tudok egy Szociális Otthont ahová az említett összegű nyugdíjjal el lehet helyezkedni,nem 5 csillagos hotel de nagyon családias a légkör és szeretnek ott lakni a bentlakó idősek.El kell jönni,meg kell nézni!
És az ország minden pontjáról szívesen fogadja az érdeklődőket
Cím:
szoc otthon keresése
Kérem segítsetek 60000 forintos nyugdíjból szociális otthont találni.Esetleg max,. 70000 forintért,.Sajnos nem tudunk többet fizetni érte,.Köszönettel Kérem segítsetek,.
Éjel miért tesznek egyedül egy ápolót?
Milyen munka beosztás kérdezem az ápolók részéről? Milyen az egy intézményben? Az újakat el küldik ki használják nincsen ápoló például vasmegyében miért van ez így más helyen miért nem? Délutános héten kettő ápoló! Nappal nyolc ápoló hétvégén két ápoló, éjjeles héten egy ápoló, miért kérdezem milyen beosztás ez!
valaki mondja meg
Azt szeretném tudni,hogy illetékes emberek elolvassák-e ezeket az oldalakat,vagy csak mi érintettek levelezünk egymással,vagy ha azt akarom pl.,hogy az illetékesek fülébe jusson az írás,akkor milyen módon érdemes Én pl szociális otthon ügyben hová,kinek? Mert a kormányhivatal illetékes hivatalába írtam emailt,de vajon azt elolvassák?,időben?,félév mulva?, vagy valamikor?, vagy egyáltalán érdemes? Vagy íródjon hagyományos módon levél?
KEDVES Dolgozó! Merem
KEDVES Dolgozó!
Merem remélni,hogy levelemmel még véletlenűl sem az otthon dolgozóit bántottam,mert nem is az volt a szándékom. A Vezetőt szerettem volna minősíteni.Tisztában vagyok a munkájukkal,elismerem és becsülöm Őket. Arról sem Ők tehetnek,amit leírtam és azt is jelezni szerettem volna,- bár így utólag elolvasva egy kis zavar van ezügyben a levelemben,ott,ahol éppen azt ecseteltem,hogy a képükbe vágják minden reggel,hogyha nem tetszik el lehet menni,hiszen ezrek állnak sorban helyettük. A takarítással kapcsolatba is azt akartam mondani,hogy l fő kevés. Azért had ne én menjek minden nap Wc-t takarítani,ha a Tesóm egy kicsit igényesebb a többieknél.
Ja és aki ma Magyarországon dolgozik, az mind cseléd. Én is egy iskolában takarítok,ahol a gyereknek mindent szabad,meg a Tanárnak,meg a Főnököknek. És kettönkön kívül,még sok százezer embernek.
Egyetértek veled. Szintén a
Egyetértek veled. Szintén a szakmában dolgozom. Mindkét oldalon vannak igazságok. Az alkalmazott, vezető, hozzátartozó, ellátott mind ember. Van jóindulatú, és rosszindulatú is. Senkit nem akarok védeni. Egy dolgot viszont érdemes mindenkinek megértenie: ha a hozzátartozó otthonba költözteti a rokonát, akkor az ott lévő dolgozókra bízza. Ha pedig rájuk bízza, annak oka, hogy Ő nem tudja ellátni. Ebben az esetben ne azért járjon be, hogy kritizálja a munkát, és megmondja a nővéreknek, hogy mi a dolguk. Ők tudják a feladatukat, és nagyon sokan képzetten, becsületesen, elhivatottan végzik, míg el nem veszik a szakmától a kedvüket. Ha viszont komoly a kifogás, akkor ne beszélje tele az épületet az elképzeléseivel, hanem forduljon illetékeshez, aki kivizsgálja, hogy valóban jogos-e a kifogása. Minden éremnek két oldala van. Vagy több is.:) Akik nem látogatják a szeretteiket, csak rossz híreket terjesztenek az intézményekről nézzenek tükörbe, és legalább saját magukkal legyenek őszinték.
Végre valaki kiírta a
Végre valaki kiírta a valóságot ! Teljes mértékben így van ahogy írtad !
A hozzátartozók 80 %-a nem törödik az idős rokonnal, csak a nyugdíjával, vagyonával ! Persze Tisztelet a kivételnek !
De legtöbben belökik a rokont az otthonba, majd a törödés látcatjaként megjelennek havonta egyszer amikor is elhordják mindennek a dolgozókat, és az intézményt! Lehuzzák a rokont és lépnek is tovább.
Egyszerű a megoldás ! : Ha ennyire rosszak vagyunk mi szociális munkások, miért hozzátok, adjátok be a rokonokat efféle otthonokba ??????????????
Ha ennyire törödtök velük és aggódtok értük, miért csak 1 látogatjátok őket havonat ?
Ellátásban részesülők : Kérlek olvassatok el !!!
Kedves olvasók / kollegák !
Most vagyok itt előszőr. Olvasgatom a szociális ellátásban részesülők/hozzátartozók tapasztalatait. 90 %-ban csak rossz dolgozókat, vezetőket mutattatok be. Nem vitatom,hogy van valóság alapja a leírtaknak,de mielött itélkeztek nézzetek a dolgok mögé.
Én hosszú évek óta szociális dolgozóként/házi ápolást végzek.
Mindössze: 70 ezer ft-ért !
Először is a tisztán látás kedvéért : a szociális gondozó és ápoló nem takarító társaság. Elvileg fizikai-egészségügyi-mentális ápolást tanúltam, korházban gyakorlatoztam , ennek ellenére az ellátottak számára ez semmi mást nem jelent csak : ingyenes takarítónő!
A kezdetekkor lekes voltam, odadó, mindenkiért mindent megtettem. A legjobb akartam lenni, imádtam segíteni az embereknek !!!
Az, hogy hálát soha senkitől nem kaptam, az, hogy soha senki száján nem esett ki ez a rövid mondat: "köszönöm a segítséget" az nem igazán érdekelt. Sajnos egy idő után azzal szembesűltem, hogy már semmi nem elég, mindig több kellet nekik, (tipikusan a kisulyam nyújtom de már az egész karom is kevés volt), ha szivességből megtettél valamit ami messze nincs benne a munkakörödbe, következő alkalommal már egyenesen követelték... mind ezek miatt mert még ekkor is "jó gondozó" szerettem volna lenni, belementem egy borzalmas játékba:
Kb. 1 teljes éven át, a napi 8 órás műszakm után még + 5-6 órát dolgoztam le az ellátottaknál, hóba-fagyba-forróságba-ködbe-szélbe. ( ezt senki nem fizette ki számomra )
Ennek hatására a családom szépen lassan, de biztosan kezdett szétesni.
Beláttam ez így nem mehet tovább. Be kell tartanom a munkaköri leírásom és ha ez kevés, ha e miatt "rossz" leszek, ám legyen, a családom nem veszíthetem el.
Hát volt is belőle kemény atrocitás! Az állandó 15 ellátottamból, 2 értette meg, ez így nem mehet tovább. Ésszerű, hogy kimerűltem én is és a családom is. A többiek szó szerint támadásba lendűltek. Az, hogy megettem 1000 jót-segítséget, semmi volt, mert ez az 1 dolog, ami tulajdonképpen egy szabály és soha nem kellett volna megsértenem, eltörölte az 1000 jótettet.
Mivel nem voltam hajlandó ezek után puszira túlórázni rémálommá vált a munkám.
Személytől függően, kisebb - nagyobb bosszú hadjáratot indítottak ellenem.
Mind fizikai, mind lelki bántalmazásoknak lettem kitéve. Munkámat olyan mértékben megnehezítették, hogy 2 évvel késöbb idegösszeomlást kaptam !
Az utcáról vitt el a mentő. - Ennyit az ellátottakról !!!
Pár alapvető tapasztalat munkakörön belűl:
1, Az ellátottnak szó szerint : mindenhez van joga!!!!
Őket számtalan hivatal védi, ellátotjogi képviselő stb.
Ők panasszal élhetnek akár névtelenűl is, akár alaptalanúl is.
Bármilyen jellegű bejelentés után, hangsúlyozom akár : ROSSZINDULATÚ-ALAPTALAN-MENTÁLIS ZAVAROKBAN SZENVEDŐ vagy akár NÉVTELEN bejelentéskor is, a gondozónőt olyan szintü felülvizsgálatnak vetik alá, hogy azt nem kívánom senkinek. Olyan mértékű vádolás, kérdéssorozatok, írásszakértő, pszichiáteri felmérés, akár bírósági eljárásba rángatják bele, hogy örökre megutálja szakmáját a dolgozó.
Amennyiben ártatlansága bebizonyosodik, SENKI nem kér tőle elnézést, de még csak 1 nap pihennőt sem kap, hogy feldolgozza az ezzel járó lelki taraumájaát.
A bejelentés tevő ellátottnak, még csak annyit sem mondanak, hogy : ejnye - bejnye, nem éppen volt ferr dolog valótlant állítani.
Mivel ezzel tisztában vannak az ellátottak, erőszeretettel ki is használják. Követelőznek, olyan mértékű kéréssel állnak elő, ami sok esteben megvalósíthatalan, ha napi 24 órát dolgoznál nekik a ház körűl az i kevés lenne, és akkor is elégedetlen lenne, hibáztatna miért csak 24 óra egy nap !, ugy bánnak velünk gondozókkal mint egy cseléddel az rabszolgatartó !
Továbbá ami teljes mértékben felháborított az elmúlt hónapban:
Elégedettségi szintet mértek fel !
Az ellátott közli nincs megelégedve az ellátással. - Hogy miért ? azt meg sem kérdezték, csak vésték befelé a negatív jeleket.
Mikor a gondozó próbálná elmagyarázni, hogy ő mindent megtett ami a kötelessége, és az ellátott csak azért elégedetlen, mert a munkaköri leíráson felűl, + óraszába nem dolgoztál, közlik velünk : nem kérdezett senki, az ellátott szava szent és sérthetelen ! Külömben meg old meg kreatívan, hogy elágedett legyen !
2, A gondozónak semmihez nincs joga ! Senki,semmi nem védi őket !
Nincs jogunk semmihez ?? - a válasz a főnökség részéről ez : de van jogod valamihez : "mosolyogva , csendbe eltűrsz mindent" "Nyelsz-nyelsz és nyelsz " Sajnálom de ez van ! Hát én ezt nem akartam elhinni !
És igen, higgyétek el minket senki és semmi nem véd ! Akár merre mentem segítséget nem kaptam!
Saját költségemen mentem el, egy jogi tanácsadásra, a munkám közben ért bántalmazások kivédése érdekében.
A jogász közölte, hogy a 2011-es szabályok értelmében, nem hogy jogom nincs szó szerint : semmihez, de még ha a munkámat tökéletesen végzem, odadással, munkaköri leírás betartásával, akkor is, elöbb vagy utóbb valam "nem éppen jól fog elsűlni" .
?????? MIÉRT ????
Mert a szabályok olyan nyakatekerten vannak meghatározva, hogy szinte már-már
minden önvédekezés, akár emberséges akár nem, akár ésszerű akár nem, akár bizonyított akár nem, minden sérti az ellátottak jogait!
És ha az ő jogaik sértve vannak, : Önt vonják felelőségre!
És az én jogaim ?
Akkor minket dolgozókat a sárga földig taposhatnak, alázhatnak az ellátottak ?
A válsz ez volt : , hogy ha nem is szó szernit, de igen, ez a lényeg!
Tanácsa : Sürgősen váltsak munkakört, saját érdekemben ! A lehető legidegfeszítőbb és leghálatlanabb munkakör ez !
Mind -e borzalmak melett sokunknak még azzal is szembe kell néznie, hogy a főnökség kivételezik, szemtelenkedik, kihasználja öncélökra a dolgozót, fenyegetőzik... stb.
Ugyhogy kedves ellátottak / hozzátartozók !
Tisztelet a kivételnek, de mind én magam, mind a kollegáim ezt éljük át nap mint nap! Mi csak egymásra számíthatunk, mi egymást óvjuk egy kis odafigyeléssel, beszélgetéssel, egymás válán sírunk.
Azt gondolom örülni kéne, hogy ennek ellenér van még szociális dolgozó, ápoló !
Nem éppen jóleső dolg, amikor még a hozzátartozók is támadnak minket.
Sajnos a hozzátartozók, rokonok természetes módon, elfogúltak, de ha a dolgok mőgé néznének néha, sokkal könnyebb lenne mindannyiunknak !
Ha csak az egyik oldalt halagtjátok meg, nem fogtok tisztán látni, a valóságon alapuló részletekre kell odafigyelni !
Várom az észrevételeket, vélemyényeket !
panasztétel
Tisztelt Petiné!
Első körben az ellátottjogi képviselőhöz fordulhat. Ha Ő nem teszi meg a szükséges lépéseket, hiszen az ellátotti jogok elég keményen sérülnek, akkor a
területileg illetékes kormányhivatalhoz érdemes fordulni.
integrált szociális otthon,Inárcs
Sajnos Down szindrómás húgom él itt,sok-sok éve.Rendszeresen látogattam mindig,de mivel járóképes volt és majdnem normális,ezért nem mentem fel a szobájába,csak ritkán. De Inárcson - ha belegondolok a mostani helyzetbe - nem is volt gond,főleg amíg a régi vezetőnő volt. Azóta volt egy másik nő,aki igazából semmire sem volt jó,és hát a mostani férfi sem oda való. Most már rátérek a mondanivalómra. kb.2 vagy három éve felhívtak novemberbe,hogy Erikát haza tudnám-e vinni egy hétre,mert felújítják az otthont. Hát idáig azóta sem jutottak,sőt elköltöztették őket Gyömrőre,egy az Inárcsinál ezerszer szarabb helyre. szavakat sem találok rá.Ugye itt is csak azóta látok jobban bele a dolgokba,mióta a húgom bakteriális agyhártya-gyulladását túlélve,most betegszobában van. Én egy héten kétszer-háromszor járok,tehát május 3-a óta azért le tudtam mérni a dolgokat. Azt látom,hogy a takarítónő l db reggeltől estig takarít,látszatja ugye mégse nagyon van. Ma szembesültem a dolgokkal,hogy az idáig 3 ágyas betegszoba kibővült 5 ágyasra. A nővér csak annyit mondott,majdnem sírva,hogy 2 betegszobát be kellett zárni. Ja azt is tudom,mivel a múltkor én mostam le a WC-t a húgomnak, hogyha elromlik egy Wc,akkor le kell zárni,mert nincs aki megjavítsa. Így a viszonylag normálisabbaknak nem tudnak fenntartani egy külön Wc-t, Nem kívánom senkinek,sem a húgom helyzetét,sem a dolgozókét. Sajnos nem tudom megoldani a dolgot,mert dolgozom. De felháborít,hogy ezért fizetek havonta 92.000 Ft-ot.HÁT PERSZE AZÉRT TUDOK EGY két dolgot,de a nővéreknek meg van tíltva,hogy bármit elmondjanak,ezért nem hozom őket kellemetlen helyzetbe.Egyébként minden na mehetnek,mert ezren állnak sorba fejükhöz vágják,hogy ha nem tetszik, ami nem igaz hiszen speciális embereket ápolnak és mi sem szeretnénk,hogy idegenek kerüljenek oda.
Remélem valami illetékes elolvassa a levelemet,de ha nem valaki írja meg,hogy hová írhatnék hivatalos panaszlevelet.
ágymelletti pótlék-házigondozás
Sziasztok!
Házi gondozóknak, elvehetik-e "megtakarítás" céljából, állami intézmény keretein belül az ágy melletti pótlékot? Nem számít hogy esőben,hóban, forróságban és hidegben is menniük kell.
Számoljátok ki, hogy egy nettó 85 ezres kereset esetén mit jelent, az ágy melletti pótlék levonása!
Ezt a lehetőséget, egy békéscsabai szociban, egyenlőre pletyka szinten, de már a köztudatban kering.
Szerintetek?
Egyszerűen döbbenet amit itt
Egyszerűen döbbenet amit itt olvastam! Nem kapok szikrát! Azért keveredtem erre a lapra, hogy tájékozójak némileg a szociális szféráról kialakult véleményekről. Hát érdekes élményben lett részem. Hál'Istennek saját tapasztalatom nincs az ügyben, de több kolléganőmnek igen. Az ő véleményük alapján mondhatom, hogy vegyes az intézetek hozzáállása a gondozottakhoz, de ez az egészségügyben is így van. Van jó és van rossz szolgáltató is, mint ahogy dolgozók közt is van elhivatott, és van lógós, nyaló és becstelen. Véleményem szerint a vezetésen múlik szinte minden. Hogy mit tűr el és enged meg, és mennyire tartatja be a szabályokat, mennyire korrekt mind a fenntartó, mind az ellátottak és a dolgozók felé. Ha a vezetés megfelelő, eltudja érni, hogy jó körülmények közt éljenek a lakók és dolgozzon a személyzet. Ehhez erős jellem, akarat és kitartás kell, no meg jó emberismeret, hogy ne tudják félrevezetni a túlélésre hajtó seggnyalók.
Vagy lehet, hogy tévedek? De szerintem nem. Abban mindenesetre egyetértek, hogy a fejétől büdösödik a hal. Ha meg valaki nem alkalmas a posztjára, hát jobb ha távozik onnét. Akár beosztottról van szó, akár vezetőről.
És azzal is egyetértek, hogy az ember ne szarjon a saját fészkébe. Ha annyira rossz és elviselhetetlen a helyzet a munkahelyén saját érdeke is, hogy távozzon, mert a sok stressz előbb utób pszicho-szomatikus megbetegedésekbe fog torkollni. Az a sok keserűség ami egyes hozzászólásokból kitűnik nagyon lélekromboló munkakörülményekre utal.
Tisztelt nem pesti! Miközben
Tisztelt nem pesti!
Miközben olvastam a sorait, a következő gondolatok merültek föl bennem:
Tudomásom szerint minden bentlakásos intézményben működik Érdekképviseleti Fórum, mely az ellátottak jogait, érdekeit hivatott képviselni. Az ellátottjogi képviselőről nem is beszélve. Az intézménnyel kötött megállapodás pedig felbontható. Tehát, ha én nem vagyok elégedett a hozzátartozóm ellátásával több fórumon is lehetőségem van panasztételre, illetve a szerződés megszüntetésével másik intézménybe is vihetem. Mindezt azelőtt tenném, hogy esetleges tájékozatlanságom miatt a nagynyilvánosság előtt lejáratom az adott intézményt.
Szomorú ilyen dolgokról
Szomorú ilyen dolgokról olvasni! Én már többször írtam ezen a fórumon, hogy milyen képtelenségek történnek az otthonokban. Az érintettek persze mindig visszautasítják.Az én rokonomat 5 éve nem sétáltatják! Járókerettel kimehet a kapu elé - és ennyi.De állandóan gyűjtést szerveznek a bentlakóktól, hol valamelyik dolgozó esküvőjére vagy nyugdíjba vonulására, vagy éppen az otthon új bútoraira, függönyeire. És még meg is feddik, ha -szerintük - keveset adnak!
Nagy kár, hogy az illetékes felettes szervek nem olvassák ezt a fórumot!
Szocilis otthonokról
Az én édesanyám demensként került be egy XIII.kerületi otthonba,ahol katasztrofális állapotok uralkodtak egér rohangászott a 3.emeleti koedukált WC-ben.Nem fürdették őket,csak nagyon ritkán.Az anyukám augusztistól decemberig NEM VOLT LEVEGŐN!!!!JÁRÓKÉPESEN!!!!!!!!!!Nem cserélték megfelelő időközönként a pelenkát!!!!!Senkinek nem ajánlom,hogy szerettét ide vigye!!!!!!
Azzal éltek vissza,hogy mivel demens volt,de még nem volt gondnokság alatt,ezért minden papír nélkül felvették az én aláírásommal.SEHOVA MÁSHOVA NEM TUDTAM elhelyezni.Örültem,hogy ezt találtam!!!!Megjegyzem,nem kis pénzért mindezt!!!!A havi fizetésem nem sokkal volt több.
De amikor sikerült találnom egy másik otthont, és megnézték az anyukámat,ők is elborzadtak az ottani állapotokon.Azt hiszem,ezzel mindent elmondtam!!!!
Az Empátia nevű otthonnak csak a neve hordozta mindazt,amire hivatott lett volna!!!Messze nagy ívben kerülje,akinek ilyen szolgáltatásra lenne szüksége!
Szomorúan olvasom a különböző
Szomorúan olvasom a különböző vélemény nyilvánításokat.Magam is egy szociális otthon ápolónője vagyok és nem ajándékokért gondozzuk a lakóinkat ,hanem elkötelezettségből. A hozzátartozók pedig csak akkor agresszívak ha nem értik meg valahol az ő lelki állapotukat,mivel sokat épp a bűntudat motiválja amiért a hozzátartozóját be kellett ,hogy adja otthonba. Nálunk a nővérek úgy bánnak a lakókkal,mint a saját szüleikkel,sok megszorítással kell szembenéznünk,de egy megnyugtató mosoly vagy csak odafigyelés lakóink számukra a nyugodt otthonos légkört,hangulatot eredményezi. Ha az egymásra mutogatás helyett inkább az összefogás lenne a közös érdek,akkor az otthonok lakói,személyzete és a hozzátartozók is harmóniában kijöhetnének egymással. De ez csak a szerény észrevételem volt. Köszönöm ha elolvasták.
-
Én egy Pest megyei szociális otthon intézményvezetője vagyok január 1. óta. Nem könnyű a helyzetem, de mindig próbálok olyan döntéseket hozni, ami megfelel a fenntartók, a lakók és hozzátartozók igényeinek, elvárásainak is. Döbbenten olvasom a fórumot, hogy mi minden megtörténik, és hogy néhány helyen a minimális emberség sincs meg, ami elvárható lenne. Én (és az intézményem többi dolgozója) próbálunk mindent megtenni, hogy a ránk bízott idősek ne szenvedjenek hiányt semmiben. Ha nincs pénz, kreativitással pótoljuk, már amit lehet. Nálunk szerencsére jó a munkaközösség. Persze mindenhol van rosszakarója az embernek. Itt egy mentálos kolléga van, aki nyírná a nővéreket, ha hagynám. Mikor kritizálja a munkájukat, mindig mondom neki, akkor tegye, ha naponta megcsinál olyan minőségű és annyi munkát, mit ők. Sajnálom, hogy mellétek nem áll senki, és intézményvezetőként is azt mondom, jó ez az oldal, igenis tudni kell arról, ha egy intézmény rossz, mert a jók munkáját és dolgozóit is minősítik vele. A hírek mindig a rosszal/rosszakkal, nem jól működőkkel lesz tele, azt sosem fogják kiemelni, ha valaki jól csinálja, amit vállalt. Nekem minden elismerésem azoké az embereké, akik megpróbálnak munkájukkal valódi OTTHONT adni ezeknek a kiszolgáltatott embereknek, ahol az otthon nem egyenlő a tetővel a fejünk felett.
"5. Ha igény merül fel rá,
"5. Ha igény merül fel rá, megadom az elérhetőségeimet, sőt referencia is kérhető. Névtelenségbe csak annak nagy a szája, aki nem jár igaz úton."
...vagy mert nem hülye, és az igazságát most nem tudja kellő képen érvényesíteni, vagy nincsen olyan erőben, hogy egy despota, sikkasztós, idióta szoci igazgatóval és slepejével csakúgy felvegye a harcot.
Egyébként kiírhatod a referenciádat! Megnézzük!
Másik dolog: nem baj ha írogatnak ide a szocik dolgozói. Szerintem meg a fejétől bűzlik a hal.
Döbbenet
Véletlenül keveredtem erre a fórumra és komolyan megdöbbentem. Ennyi negatív, rosszindulatú,méltatlan bejegyzést, nem is értem.
1.Érdekes világban élünk. A szeretnek,tiszteletnek,egyéni felelősség vállalásnak nincs értéke. Éppúgy mint a munkának és a családnak. Nem mások alakítják ezt, az emberek maguknak. Könnyű kritizálni a szocit, nem kell bedugni idős,demens,beteg "szeretteiket" miután házat,földet,részvényt,aranyat,betétkönyvet szétosztott a gyerekek között. Hoppá! De sok van ilyen! Meg olyan is, hogy 8 év bentlakás után a közjegyzőnél több hozzátartozóval találkozni mint a temetésen.
2. Egy szociális intézményben éppúgy mint bárhol máshol van negatív vezetés és sajnos még több negatív dolgozó. Örök érvényű igazság: ha mindenki teszi a dolgát és nem mással foglalkozik, a káosz elkerülhető.
3. Kedves önérzetükben sértett beosztottak: Hivatástudatról,munkaköri kötelezettségekről mi a véleményük? Az enyém az, hogy kár ott maradni, ahol ennyire nincs helyén az ember. Elveszi a helyet attól aki értékes munkát végezhetne. Sőt a mundér becsületének sem tesz jót, mert oda pakolja a fekáliát ahonnan táplálkozik.
4.Igenis kettőn áll a vásár, vagy ahogy mondják amilyen a mosdó olyan a törölköző. Időnként azt is tisztára kell mosni. Remélem én most sok tisztességesen működő, nehéz körülmények között is becsületesnek maradó intézmény nevében nagymosást végeztem.
5. Ha igény merül fel rá, megadom az elérhetőségeimet, sőt referencia is kérhető. Névtelenségbe csak annak nagy a szája, aki nem jár igaz úton.
Kiváló tisztelettel: - egy segédápolóból lett igazgató
z idősek panaszkodnak az
z idősek panaszkodnak az ápolónak, aki jelzi a főnővér felé, aki egy személyben az intézetigazgatója és ennek ellenére sem tesz lépéseket a kiegyensúlyozottabb étkeztetés érdekében.Nálunk nem probléma a mennyiség a levest kicsit bővebb lére veszik.nyolcvan-kilencven éves emberek nem hajlandók hamburgert enni.Nem figyelnek arra,hogy a főzelékben a feltét darált hús legyen sok maradna a darálóban.Nálunk végül is, nem azért éhezik az idős ember mert nem kap eleget,csupán azért, mert nem abban a tálalási formában kapja ahogy eltudná fogyasztani.Nincs három fázisú mosogatás,jön az ellenőrzés a harmadik medencén lecsepegő állvány van,így abban nem tud munkafolyamat történni,de ez még nem tűnt fel senkinek.Na igen egy kis frissensült pogácsa egy ebéd "mindenkit levesz a lábáról" ?Mindenki jó ismerősünk?Mikor fogjuk az emberi nemet tisztelni, hisz nem tudhatja senki, mikor válik kiszolgáltatottá és ha így haladunk a lejtőn, kutyának is érdemesebb lesz lenni mint embernek.Úgy bánj embertársaiddal, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak!
En is idosek otthonaban
En is idosek otthonaban dolgozom mint apolono,imadom ezt a munkat,szeretek az idos emberek kozott rohangaszni,mert sajnos vannak egyes kollegak,akik csak az un.fonoverrel traccsolnak majd 1 szolgalat alatt,ami nalunk 12 ora.Az un.fonover minden nap csak sikitani tud,es pont azokkal,akik tisztelettel elvegzik a munkajukat,persze a kollegak helyett is,akik csak pletykalni tudnak.En is ebben a cipoben jarok,mert kapom a lecseszest nap mint nap,ha szolgalatban vagyok,1 olyan embertol,akinek nincs megfelelo kepesitese arra a posztra,ahol dolgozik,csak hosszu volt a nyelve es sikerult neki minden,ezt a nagysagos fonoverkere ertem.Ma mar ott tartok,h kapom tole a fenyegeteseket,hogy kileszek rugva,csak mert visszamertem szolni neki.Kerdezem en,hogy hogyan lehet ilyet megengedni az egeszsegugyben,h 1 zsakkepzetlen nagysag alljon a szakkepzett apolonok felett. En is megfelelo vegzettseggel rendelkezek,megis ha szolgalatba kell mennem,gyomorideggel indulok dolgozni,csak mert nem tudom,h mi var ram,mikor leszek kirugva,csak mert az igazsag oldalan allok.Kerek minden olyan kollegat,aki hasonlo cipoben jar mint en,es tud megoldast erre,segitsen abban,h a nagysagat kicsit lelehessen allitani,mert a munkamat nem szeretnem elvesziteni,csak mert o sokat kepzel magarol.Koszi mindenkinek.
szociális otthonok
üdv a nevem szendrő attila és immár tizetöt éve élek a zsirai fogyatékosok otthonában. az othonommá lett. szeretek itt élni habár vannak hiányosságai (pocsék koszt) de az otthonom én rengeteget utazom megismertem sok más otthont
is nem lehet egy kalap alá venni az otthonokat. van amelyik úgy méz ki mint egy láger (szentgothárd) és van amelyik úgy mint egy szálloda (tordas) de a lényeg nem is a szállás minőségén van. az harmadrendű a számunkra ami fontos a jó kialakult közösség (ami például tordason nincs meg) és a harmonikus kapcsolat az ápoló személyzettel
előzőre reagálva
Olvasva az előző véleményt, igazat adok, de.....
De egyes nővérek rohangászása nem a főnök elvárásán és a kevés létszámon múlik, hanem az illető dolgozó habitusán, hozzáállásán és a többi kolléganő, kolléga "nemdolgozásán" is.
Ez az intézmény, ahová én járok bizony elkanászodott dolgozókkal van tele, az ápoltak hozzászoktak ahhoz, hogy a nővérektől csak ritkán kérjenek valamit, (már aki tud beszélni, mert a néma betegekkel általában senki sem foglalkozik, azok csendesen bujkálnak a helyiségekben).
Az valószínű, hogy az igazgatói rendelkezések, elvárások megvannak, csak éppen a dolgozók többsége nem tartja be ezeket, ugyanis kinevezett "kis igazgató helyettesek", meg fő-főnővérkék és még hasonló lezser, csak papírmunkát végző egyének színesítik a palettát és mivel ezek a "kisfőnökök" nem tartózkodnak a betegek között, nem is igen foglalkoznak az alájuk beosztottak valódi teljesítményével. Ellenőrzések nincsenek, az igazgató pedig nem tartózkodik az intézményben, mert más intézeteket is "írányít".
De ami a legjobban zavar, az az, hogy az ápoló személyzet a betegek hozzátartózói felé kijelentik azt, hogy ők semmiért felelősséget nem vállalnak ! Sem az ápoltak testi épségéért, esetleges gondatlanságból bekövetkező sebesülésükért, halálukért, hiányos higéniájukért, névvel felcímkézett személyes tárgyaik eltűnéséért stb.
Azok a betegek, akiket betesznek egy magyarországi intézménybe, azonnal, sokszor indokolatlanul is -életfogytiglanig tartó- gyógyszeres kezelés alá kerülnek, az illetékes pszichiáter tönkreteszi még az épen maradt agyterületeiket is. Mellékhatásokra, gyógyszerallergiákra nem figyelnek oda, emiatt a betegek életminősége tovább romlik. Ennek és az intézeti unalmas, ingerszegény környezetnek, hiányos higéniának és foglakoztatásnak köszönhetően ezek a bentlakók gyors szellemi és fizikai hanyatlásra vannak ítélve.
Ezt a saját szememmel látom, és tehetetlenül idegeskedem az összes ott élő emberke miatt. Bárkinek szólok az illetékesek közül, el vagyok taposva, hülyének vagyok nézve, ha a betegek érdekei mellett próbálok kiállni.
Csak az ott dolgozók tudnának ezen a helyzeten változtatni, az ő szemüket kellene felnyitni, de sajnos nagyon sok sumák és primitív dolgozóval találkoztam már, akiktől ez a fajta pozitív
változás nem is remélhető.
Remélem, hogy vannak Magyarországon empatikusabban működő intézetek is, nem csak gettóhoz hasonlító helyek.
A börtönökben tartott gyilkosok külömnb ellátásban részesülnek, mint az otthonokban sínylődő emberek.
üdvözlettel hozzászóló
komplex a szoci
Eléggé bonyolult dolog ez.
Nagyon ráférne egy reform a szoc. szférára.
Az sem normális, ha egy ápoló, úgy szaladgál egy szociban mint egy kerge birka.Az időseknek nyugalom kell, nyugodt ápolói jelenlét. Más ügy, ha a vezetőápoló, főnővér, azt várja el a beosztottjaitól, hogy azok egész nap szaladgáljanak, mint egy hülye. Kérdem én: egy 85 éves időst hogy gondoz szakszerűen egy futkosó/pelenkázó/etetőgép? Én biztos nem adnám be az idős hozzátartozómat, egy ilyen helyre, ahol az ápolók szét vannak hajtva. Higgadtan is lehet dolgozni, ha van létszám, és nem idegbeteg a főnővér, vagy a szoci igazgatója. Utóbbit, jó lenne ha nem párttámogatással jelölnék ki, hanem szakmai, emberség szempontjából.
Nagyon sok függ egy szoci igazgatójától.Ő tőle indul minden. Ha idegbeteg,karrierista,hazudós,nyírós valaki, akkor az egész szocis dolgozói létszám erre hangolódik. Eredmény: óriási elvándorlás, állandósult személyzetcsere,leterheltség, az idősek pedig nem tudják megszokni az állandóan megújuló ápolói csapatot, az pediglen a nyugalom helyett, feszültséget eredményez.Érdemes elvinni onnan a hozzátartozót, ahol gátlástalanul nyírják a dolgozókat.
Egy állandó feszültségbe hozott ápoló, milyen színvonalú gondozást végez?
Sok szociban, pedig ez zajlik.
szociális otthon
Szeretném én is véleményemet megírni, ami sokaknak nem fog tetszeni.
15 éve rendszeresen elviszem magamhoz hozzátartozómat egy nagy létszámú intézményből. Sok olyan hiányosságot látok és hallok az intézetben, amin könnyen lehetne változtatni, ugyanis nem csak pénzhiányból eredő hiányosságok, hanem a dolgozók flegmaságából, oda nem figyeléséből adódó károk és balesetek, sajnos elkerülhető halálesetek következnek be.
Köszönet és tisztelet jár azoknak az ápoló dolgozóknak, akik lelkiismerettel, empátiával, szorgalommal végzik a beteg emberek mellett a munkájukat napi 10-12 órában, leizzadva, idegeskedve futkosnak a helyiségek között, mert "dolgoznak", de az ilyen rátermettek szinte 1/4-üket teszik ki azoknak a "gondozóknak", akik velük ellentétben szinte csak cigarettázni, ücsörögni, trécselni járnak be az intézménybe, és csak a legstrapamentesebb munkálatokban hajlandók résztvenni. A betegek szükségleteire, napi bajaira oda sem akarnak figyelni, elzavarják a panaszkodó ápoltakat maguktól és csak azokkal állnak szóba, akiket dolgoztatni lehet. Ezek a "lezser" dolgozók kihasználják a keményen dolgozó munkatársaikat is.
Ezen a helyzeten a vezetőnővéreknek kellene változtatni, keményebb fegyelmet kellene megkövetelniük a beosztottjaiktól, de az az igazság, hogy a vezetők sem akarnak már a papírmunkán kívül semmit sem csinálni. Akinek már érettségije vagy felsőbbfokú végzettsége van, az már csak ücsörögni szeretne 8 órában és esze ágában sincs a betegek közé menni ( tisztelet a kivételnek).
Meglátásom szerint, sok olyan nővér jön ilyen intézetekbe dolgozni, aki szakképzetlen, vagy aki már kipróbálta egy kórházban a nehéz és felelősségteljes munkát, de nem tetszett neki a strapa, ezért ugyanannyi fizetségért elszegődik egy fogyatékosok otthonába, ahol felelősségvállalás nélkül, saját munkaidejét beosztva ellébecolhat. Sajnos nagyon sok ilyet ismerek személyesen, de hát tartani kell a számat..............
Ezen ápolók hanyagsága, sokszor képzetlensége és negatív hozzáállása miatt romlik a betegek hangulata, higéniája, életminősége és az odafigyelés hiánya miatt az épületek, berendezési tárgyak állapota is rohamosan hanyatlik. Pedig ezen dolgokra való odafigyelés és karbantartás a nővéri, ápolói munka része a munkaköri leírás szerint !
A szakszerű és szükségszerű foglalkoztatás, tornáztatás, szórakoztatás, szabadidő eltöltésében való segítségnyújtás hiánya miatt a betegek csak a folyosókon kószálnak, egymást idegesítik, nincsenek saját tárgyaik, mert az erőszakosabb lakók kirabolják őket, egy szórakozásuk és életértelmük marad...AZ EVÉS !!! Várják a reggelit, az ebédet és a vacsorát, mert más inger nem éri őket !!!
Miközben a betegek várják, hogy az étkezések közötti hosszú órák elteljenek, a foglakoztatást véghez sem vívő gyógypedagógusok és egyéb vezető dolgozók ünnepélyes keretek között veszik át -talán meg sem érdemelt- kitűntetéseiket........
De hát ez nem rám tartozik.....
Én csak azt szeretném kérni, hogy ha valaki rászánja magát arra, hogy ilyen helyen vállal munkát, azt csak akkor tegye, ha sajnálatból és segíteni akarásból teszi.
Aki csak lezserségből, munkakerülés céljából vetődik egy ilyen munkahelyre, az ne tegye, mert a betegeknek igenis, odafigyelő, kedves, anyáskodó, megértő és szorgalmas segítőkre van szükségük !!!
Az állam egyre kevesebb pénzt fog áldozni ezekre az intézményekre, ha a bent dolgozók nem figyelnek oda kellőképpen az ott élő betegek egészségére és a körülöttük lévő tárgyakra, élőhelyekre, akkor nagyon gyors pusztulás vár ezekre az otthonokra !!!
Kérem az érdekelteket, hogy a jelszó ez legyen : MAXIMÁLIS ODAFIGYELÉS, JÓINDULAT ÉS SEGÍTŐKÉSZSÉG !!!
Kár felháborodni az
Kár felháborodni az igazságon! Akinek nem inge, ne vegye magára!
DE:
1. Mi 130 (oda-vissza tehát 260 km-re) vagyunk az otthontól, mivel van egy rendelet, mely szerint csak a területileg illetékes otthonokban lehet hozzátartozót elhelyezni.(Sajnos!) Így a látogatás elég ritka - csak amikor elhozzuk magunkhoz a hölgyet. Nem könnyű, hiszen a lakásunk túl kicsi, a fürdetése nem megoldható. Nem a nemakaráson múlik!
2.Eleinte rendszeresen vittem a nővéreknek ajándékot - köszönetet sem kaptam érte.Úgy tették el, mintha természetes járandóságukat kapták volna meg!
3. Nyugdíj? Hol él Ön? A legtöbb bentlakónak semmi nyugdíja nincs! Akinek meg van, azt megsarcolják! Ez tény! És megvetetik vele az otthonból hiányzó bútorokat, annak fejében, hogy egyrészt nem fogják ide-oda tenni, másrészt ha majd csak így fogják pelenkázni, ha arra kerül a sor!
EZ VAN, bármilyen hihetetlen!
Már gondoltam rá többször is,
Már gondoltam rá többször is, de félő, meg kellene nevezni az otthont, s akkor annyi az ottlakóknak!
Még egyszer
A szociális területtel sajnos az a probléma/ebben az elanyagiasodott világban/hogy az idős ember már nem "termelőerő" így a velük való foglalkozást nem értékeli sem kormányunk,/teljesen mindegy ki van hatalmon/ sem a hétköznapi laikus ember. Szociális gondozót csak úgy tudnak elképzelni,hogy elvégez egy "gyorstalpallót" és mehet pelenkázni.Pedig ez a fajta tevékenység csak kis %-ban van jelen.Ennél sokkal összetettebb ez a feladat.van olyan ember aki otthonában egy kedves szót nem kapott. Ha egy ilyen ember már akar menni a foglalkoztatóba,az óriási eredmény. Mindennap egy-egy kihívás. Vagy olyan,aki uralkodott a családján.Mindenki főlőtt érzi magát. És ha ő is úgy dönt egyszer hogy elmegy a közös programokra. Avagy egy-egy rendezvényen betanul egy verset,vagy egy szerepet. Egészen másképpen látja a világot, és te is másképpen látod őt. Eszedbe sem jut.hogy éppen fél órával ezelőtt kellett tenát cserélned neki.:):)Vagy éppen zuhanyozás közben együtt énekeled vele a valamikori kedvenc slágerét,dalát. A leg szomorúb embert is fel lehet rázni,csak ki kell tapasztalni hogy mi érdekli.:)
Egy vélemény.
Én 1978-ban végeztem e.ü. szakközépiskolát. Szinte minden területen dolgoztam ahol ez a végzettség megfelelt.Kórház ,rendelőintézet. Majd a rendelők privatizálása után szociális területre mentem,ahol a mai napig is dolgozom.kezdettől fogva nagyon szerettem az idős embereket, 2 gyermekes férjezett nő létemre szinte "gyereknek" éreztem magam közöttük:)A szakmai csúcs számomra itt tudott kiteljesedni,amikor kineveztek főnővérhelyettesnek.Ez tulajdonképpen erkölcsi elismerést jelent.Soha senkinek nem pitiztem, nem árultam be egy kollegát sem ha véletlenül hibázott. Azzal indokolták a kinevezésemet ,hogy amikor dolgozom,már a bejárati ajtónál érzik hogy milyen jó a légkör./A dolgozók is és a lakók is felszabadultak voltak, mindenki gördülékenyen végezte a munkáját.Az ilyen emberekre mondják hogy" húzóerő".Néhány év után,megemlítették,hogy kötelezővé teszik a felsőfokú végzettséget minden vezető számára, jó lenne ha felvételiznék. A válásom folyamatban volt,földrajzilag is máshová kerültem így nem tudtam vállalni.jelenleg is szociális területen dolgozom,immár sok-sok éves gyakorlattal/már kórházba nem vesznek fel ezzel a végzettséggel/.A fentebb leírtakból én is tudnék ide írni néhány mondatot, mint például azt hogy a jelenleg szociális területen dolgozó főnővér/aki korábban beosztott volt/ nem tudja kezelni a nagy"rangot" ami a nyakába zúdult./kivételek mindig vannak és tisztelet nekik./ Mert pár évvel ezelőtt még néhány helyen elég volt az e.ü.szakközép is szoc ter.en hogy főnövér legyen valakiből. Gyorsan elvégeztetnek vele egy mentálhigiéne-s tanfolyamot,ami már felsőfokú. Ennek kapcsán úgy nézi a dolgozókat is hogy ha valamit szóvá tesz akkor biztosan lelki problémája van,vagy személyiségzavaros. A gerontológiához nem is konyít. Fogalma sincs hogy az idős ember lelkében fejében mi megy végbe.Ha egy idős ember vidámabb,avagy éppen szomorúbb, rögtön pszichiátert neki és elkezdik szépen az embert leépítő antidepresszast.Holott,csak beszélgetni kellene vele.De,nem lehet véleményed,hiába látják hogy ragaszkodnak hozzád,az csak olaj a tűzre. Ha az embert név szerint hiányolják a lakók,vagy valakire panaszkodnak,nem találod az igazadat, Nem kap az ember elismerést/félreértés ne essék nem azért igyekszik az ember/ de nem is azért hogy az legyen a vélemény hogy "ha te vagy itt téged dícsérnek,ha más van itt téged szidnak".Szerintem a munkánk méltóságát csak mi magunk tudjuk megteremteni ha méltósággal végezzük. Akkor azt a kívülálló/hozzátartozó/ is úgy látja.Még picit visszatérve egy olyan kijelentésre hogy nehéz naprakészen lenni az adott jogszabályokban,ill.a tb.szabályzatba. ÓÓÓÓ istenem. Hát bocsánat de ne csak a rang dübörögjön ezerrel hanem a hozzáértés is. Ha a dolgozók mögött "karikásostorral" csattogtatnak,jobban ért hozzá?? Avagy tán csak nem a saját hiáynosságát,gyengeségét akarja leplezni azzal hogy a beosztott dolgozónak k...ss. Dióhéjban ennyi.
hozzászólás
Én is egy szociális otthonban dolgozó nővér vagyok. Mi a belünket is kidolgozzuk a lakóinkért.
Érdekes bejegyzéseket olvastam. Néhol igen felhábórítóak. De kérdeznék azért valamit a kedeves hozzátartozóktól????
1. Miért akkor látogatják meg a lakókat, amikor az megkapja a nyugdíját?
2. miért vannak tele a szocik az eltartási szerződést köttöt idős emberekkel?
3. Mikor köszönték meg a nővérek munkáját?
4. Miért hiszik el a hozzátartozó rémtörténeteit, ha meg sem bizonyosodnak annak igazságtartalmáról?
5. Ha annyira vacak a szoci, miért nem viszik haza a lakót, és ápolják ő maguk????????
ja.......hogy az már nem derogálna????
Kifogásokat lehet gyártani...(mi 15 évig ápoltuk otthon a démens, pelenkás nagypapámat......)
szoc.
Úgy tudom hogy a "A" kategória 8 általános, "B" szakmunkás,vagy szakiskolai végzettség, "C" érettségi, "D" érettségi+szakirányú végzettség. Vagyis nálunk a szociban így sorolnak be. De úgy látom, hogy ahány ház annyi szokás...Osztályvezető helyettes is lettél... szerintem ne eléretlenkedj, hisz a főnővér jobb keze vagy, fixebb a helyed. Másik dolog, ha nem vagy biztos a besorolásodban, :) menj suliba! Ott van pl. az "E" kategóriás szakápoló képzések. Az egyértelmű.
Egyébként nem csodálkozom, hogy szocikban csak így megy. Gázos ez a szféra.Olvasd csak át a fórumot! Semmin se csodálkozz!
besorolás
Sziasztok!
Ica vagyok
Megkaptuk az átsorolást és nem elég hogy annyit kapok Szociális szférában 25 év munkaviszony után mint egy két éves munkaviszonnyal rendelkező érettségizett segéd ápoló.
De szerintem a mostani átsorolásba nem is számít a bértábla szerinti szorzó.
De én szociális gondozó és ápoló minősítő vizsgát tettem ami érettség nélküli középfokot adott, jelenleg is szociális gondozó és ápolóként dolgozom pszichiátriai és szenvedély betegek szociális intézményében. az első munkahelyemen C kategóriába tettek 12 évig és az új helyemen a B kategóriába tettek vissza 13 éve mindig kimagyarázzák, csak most a munkaköröm annyiból változott hogy nem csak ápoló hanem oszt vez hely is lettem. Jó lenne tudni az igazságot.
Felügyelet
:) ajánld a figyelmükbe, hátha elolvassák.
Jó ilyet is olvasni! DE: most
Jó ilyet is olvasni! DE: most hallottam, hogy óvodások adtak karácsonykor műsort az időseknek, majd a lakóktól pénzt gyűjtöttek az óvoda játékaira! Akkor, amikor több bentlakónak nincs is nyugdíja!De kötelező volt az adakozás!És én vagyok annyira kételkedő, hogy nem hiszem el, hogy az óvodába kerül a pénz.Szegény idősekkel mindent meg lehet etetni! A főnővér pedig állandóan arról panaszkodik, hogy nincs pénz semmire, ezért csak 1 (!) szelet kenyér jár reggelire/vacsorára az 1 db kockasajt vagy 1 szelet párizsi mellé. Van konyha, de csak mirelit ételeket "főznek", soha semmi frisset, még szezonban sem! És hogy korán hazamehessenek a dolgozók, du. 4-kor van a vacsora. Kár, hogy a felügyelet nem olvassa ezt a fórumot!
szerencsés vagy!
Örülj neki míg lehet, hogy ilyen jó helyen dolgozol. Bízzatok abban, hogy ne jelenjen meg körülöttetek, egy politikai párt által támogatott, diktatórikus, pénzlenyúlós szoc.otthon igazgató jelölt...
pozitív példa
Hát először is a hajam égnek állt attól amiket olvastam! Nehéz ekhinni, hogy intézmények vannak. Én egy Tolna Megyei szociális intézményben dolgozom.A csapatunk nagyon jó,és mindenki segít mindenkinek.Itt is árulják az avont stb., de soha nem vetetik meg az idősekkel, mi anélkül is pelenkázunk. A tolókocsisokat is letesszük ebéd után pihenni és vacsira vannak kiszedve. Akinek pedig olyan az állapota az is megkapja a megfelelő ellátást. Nem megyünk gyomorgörccsel dolgozni és nem is azzal megyünk haza. Inkább az forog a fejünkben, vajon mindent megtettünk az ellátottakért???
A vezetőség ugyan nem mindig áll a helyzet magaslatán, de amiket itt írtak, ahhoz képest nincs okunk panaszra.Ugyan a szakadt papucsainkra azt mondják nincs pénz, de ez azt hiszem a többi hozzászólóhoz képest elenyésző.
Az intézetben van mosoda személyzettel, konyha a saját személyzetével, takarító brigád.Minden adott a megfelelő ellátáshoz. Az épület is modern. Tehát összegezve szeretünk itt dolgozni és hála istennek az ellátottak is jól érzik magukat!!
Régebben többször
Régebben többször hozzászóltam már a témához - mint olyan, akinek a rokona szociális otthonban él.Azt is leírtam, hogy a panaszosoknak össze kellene fogniuk, s feljelenteni a lelkiismeretlen dolgozókat.
Egy újabb adalék: az otthon lakóitól kértek pénzt az árvízkárosultak megsegítésére! Azoktól, akiknek egyáltalán nincs miből4 Akik szintén rászorultak az állami támogatásra! Ha mégis adtak pár forintot, a nővér zsebrevágta, elismervény, stb. nélkül.Aztán pár nap múlva új terítők jelentek meg az étkezdében.Nyilván senki sem tudja követni az összegyűjtött pénz útját.Most várom az újabb hírt: biztos gyűjtést rendeznek a vörös iszap által károsultak számára is!
Az már csak hab a tortán, hogy ezeket a szerencsétleneket állandóan zsarolják, hogy ha nem vesznek a nővérektől pl. AVON RÁNCTALANÍTÓ krémet (70-80 éves hölgyek!), megnézheti majd magukat, ki fogja őket ápolni! De adakozni kell a tavaszi virágosításra, az új függönyökre, a nyugdíjba vonuló dolgozóknak, stb.
Hol itt az etika?! A kutyát nem érdekli, mennyit keresnek - tanultak volna más szakmát, ill. én sem mások meglopásából élek (mert én mindezt annak tartom).
Szóval, ne tessenek panaszkodni kedves ott dolgozók, inkább szálljanak magukba!
Vezetői vélemény - re reakció
"Néha persze kell szorítani a gyeplőn, mert elszáll egy-egy kolléganő. Én azt mondom, hogy minden aspektusból meg kell vizsgálni a dolgokat. Egy intézményvezetőn nagyon sok teher van. Oké, nem sz@rt töröl fillérekért, - és ezzel nem akarok védeni senkit - de bele kell gondolni: övé az anyagi és erkölcsi felelőség a lakókért, a beosztottakért, az intézményért, a fenntartó, a közig, államkincstár, antsz, kedvenc FSZH felé stb... Olyan bonyolult a szociális igazgatás, hogy tanítani kellene. És ez még csak a szociális része. Ott van a munka, tb, gazdasági, élelmezési rész. Higyjétek el nem könnyű."
Igazad van, meg kell vizsgálni minden oldalról a dolgokat. Az itt leírtak, is egy oldalt tükröznek, egy olyat, amelyet szemtől szemben egy szoci intézményvezetőjével, vagy főnővéreivel nem lehet minden esetben, egyszerűen letisztázni. Vajon miért? Azért mert az ápolói, gondozói réteget sok szoci vezető kőkeményen , sokszor igazságtalanul nyírja. Nos hogy egy intézményvezetőnek van sokféle felelőssége... és? Egy ápolónak nincsen? Bevállalta nem? vagy egyeseket, akiket valamilyen poltikai párt odapakolt intézményvezetőnek,elfelejtettek szólni neki, hogy mi vár rá?Szerintem nem nettó 100 000 Ft-ért rágja a kefét.
"Oké, nem sz@rt töröl fillérekért" --- írod,
persze hogy nem,nem is az a dolga. Ez a beírásod, eléggé tükröz valamit, számomra azt, hogy valahol lenézed az ápolói munkát, és lehet, hogy fogalmad sincs az egészről.Az általad nevezett: sz@r törlésről: erről annyit, hogy bár lennél beteg, magatehetetlen, szívesen fektetnélek saját levedben pár órát, hidd el, egy idő múlva nem lennék a szemedben filléres sz@r mosó... beteg szemszögéből is nézd.
"Én az intézményvezető kollégákkal találkozva, azt látom, hogy azért a nagy átlag igyekszik a dolgozók kedvében járni."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD hol? pozitív példákat lécci! A "nagy átlag" sztem egy szűk réteg.Gyakorlati igazolás: nem működik a szociális szféra szakszervezete.
Lásd: http://www.sztdsz.hu/ weblapját, egy nulla. Általános rizsák vannak rajta.
Tükrözi is a mai helyzetet: lefenyített szociális dolgozók tömege.Gondolom, ez is az intézmények vezetőinek humanitását tükrözi, tisztelet a kivételnek. :) Ők a főfő humanisták!
"Sokszor akkora lelki nyomás alatt vannak, hogy nem is lehet leírni. Napi szinten gondot jelent a törvények betartása, és az intézmény szabályos működésének biztosítása. Annyi felesleges hülye adminisztráció van, aminek semmi értelme. Ahogy látom: a törvények köszönő viszonyban nincsennek a valósággal. Bonyolultak, értelmezhetetlenek. A szakmai képviselet létezik, de nem működik. A szociális szervezetek el vannak, de igazán nem tesznek semmit. Sokszor senki nem tud semmit. És ekkor jön az, hogy nem panaszkodni kell hanem konzultálni, meg szakmázni stb. De! Beszélhetünk itt etikai kódexről, tudományról, szakmai konzultációról, konferenciáról, ilyen-olyan szupervízióról (ami persze hasznos dolog), öntönmjénező jogszabályalkotásról, amíg nincs anyagi és erköcsli megbecsülése, az ápolóknak és szoc. gondozóknak addig rossz kedvvel és kényszerből lesz a munka elvégezve, ami nem jó sem az ellátottaknak, sem az intézményvezetésnek. Ilyen feszült hangulatban nem lehet előre haladni."
:) hullajtunk most már nagy krokodil könnyeket! Újra leírom: amikor elvállalta, vagy amikor valamelyik politikai párt odarakta, nem szólt mi van? Másik: ha az ápoló-gondozó réteg legalább erkölcsileg megbecsülést élvezne, szívesebben járna dolgozni. Ez biztos! Hülyén hangzik, de a pénz ebben az esetben másodlagos. Fontos, de nem a minden. Nyilván jó, ha párhuzamban van a kettő. De ilyen nem létezik, és nem is lesz. Nyugaton is ápoló hiány van. Fölös a mismásolás.
"Amíg sok a kontár és az élősködő ebben a szakmában addig állni fog. Túl sokan akaszkodnak rá szolgáltatásban, oktatásban, reklámban, stb. Fel kellene már fogni, hogy a motorja az egésznek az ápolói munka. Ha rossz és hanyag, akkor a gondozottak, és a vezetés is feszültek. Legyenek idős központú otthonaink, de az ott dolgozók ne szolgák legyenek, hanem gondozók, akik szeretnek dolgozni, és megbecsülik őket. innen kellene kiindúlni. Aztán jöhet a többi."
Igen, a motorja az ápolói munka.Nyilván vannak kontárok, de idióta intézményvezetők, és betegagyú-személyiségzavaros főnővérek is (tisztelet a kivételnek). Pl.: ha bolond a főnővér, hogy alakul ki egy jó ápoló team? Sehogy. A vezetésen nagy a hangsúly. De amíg sok helyen, az intézményvezetők politikai döntés alapján kerülnek hatalomra, és ezen belül, hozzák a sleppjüket a szocikba, minden szintre, akik vastagon nyalják a hátsóját, és lefelé taposnak, addig katyvasz az egész. Jelen Magyarországon, ez a helyzet. Sok szocis ismerősöm van különféle helyekről, zöme fogja a fejét.
Könnyű ránk hárítani sok mindent, és mosni a szoci vezetőket (egyáltalán nem sajnálom őket, kevés kivétellel). De egyet jegyezz meg, nem csak hülye birka ápolók dolgoznak a szoc. szférában, hanem olyanok is, akik nyitottak a világra, és figyelik az eseményeket stb.
Vezetői vélemény
Sziaszok kedves Kollégák!
Sajnállak benneteket, mint intézményvezető. Elég rossz olvasni ezt a sok kiábrándult írást. Én igyekszem az ápolókat és szociális godozókat képviselni a fenntartó előtt, és kiharcolni mindent amit lehet. A szűkös normatíva és a behatárolt térítési díjak és jogszabályok no meg a szociálisan érzéketlen fenntartó között nehéz. Sokszor a gondozottakkal szemben is meg kell védeni őket. Néha persze kell szorítani a gyeplőn, mert elszáll egy-egy kolléganő. Én azt mondom, hogy minden aspektusból meg kell vizsgálni a dolgokat. Egy intézményvezetőn nagyon sok teher van. Oké, nem sz@rt töröl fillérekért, - és ezzel nem akarok védeni senkit - de bele kell gondolni: övé az anyagi és erkölcsi felelőség a lakókért, a beosztottakért, az intézményért, a fenntartó, a közig, államkincstár, antsz, kedvenc FSZH felé stb... Olyan bonyolult a szociális igazgatás, hogy tanítani kellene. És ez még csak a szociális része. Ott van a munka, tb, gazdasági, élelmezési rész. Higyjétek el nem könnyű. Én az intézményvezető kollégákkal találkozva, azt látom, hogy azért a nagy átlag igyekszik a dolgozók kedvében járni. Sokszor akkora lelki nyomás alatt vannak, hogy nem is lehet leírni. Napi szinten gondot jelent a törvények betartása, és az intézmény szabályos működésének biztosítása. Annyi felesleges hülye adminisztráció van, aminek semmi értelme. Ahogy látom: a törvények köszönő viszonyban nincsennek a valósággal. Bonyolultak, értelmezhetetlenek. A szakmai képviselet létezik, de nem működik. A szociális szervezetek el vannak, de igazán nem tesznek semmit. Sokszor senki nem tud semmit. És ekkor jön az, hogy nem panaszkodni kell hanem konzultálni, meg szakmázni stb. De! Beszélhetünk itt etikai kódexről, tudományról, szakmai konzultációról, konferenciáról, ilyen-olyan szupervízióról (ami persze hasznos dolog), öntönmjénező jogszabályalkotásról, amíg nincs anyagi és erköcsli megbecsülése, az ápolóknak és szoc. gondozóknak addig rossz kedvvel és kényszerből lesz a munka elvégezve, ami nem jó sem az ellátottaknak, sem az intézményvezetésnek. Ilyen feszült hangulatban nem lehet előre haladni. Amíg sok a kontár és az élősködő ebben a szakmában addig állni fog. Túl sokan akaszkodnak rá szolgáltatásban, oktatásban, reklámban, stb. Fel kellene már fogni, hogy a motorja az egésznek az ápolói munka. Ha rossz és hanyag, akkor a gondozottak, és a vezetés is feszültek. Legyenek idős központú otthonaink, de az ott dolgozók ne szolgák legyenek, hanem gondozók, akik szeretnek dolgozni, és megbecsülik őket. innen kellene kiindúlni. Aztán jöhet a többi.
Lehet itt beszélni rossz főnökökről,
ki nem beszélt munkahelyi problémákról, leterheltségről, kevés fizetésről, elfásultságról, ne adj Isten hozzá nem értésről, akinek volt/van hozzátartozója idősek otthonában vagy kórházban olyan állapotban, amikor már teljesen kiszolgáltatott, az tudja igazán, hogy mit nyújtanak az ott dolgozók. Vérlázító emberek, egyszerűen vérlázító! Lehet itt puderozni, mellébeszélni, akkor is így van ez. Pontosan tudja mindenki aki így vagy úgy érintett! Szégyen és felháborító!! Attól a kevés lelkiismeretes ápolótól aki még létezik,elnézést kérek az erős megfogalmazásért, de a többiek megérdemelnék a hasonló bánásmódot ha majd odajutnak. De esély van rá, hogy nekik sem jut jobb ellátás...
Hát ez igaz.............
Csatlakozom az előttem szólóhoz, ugyanis a nagybátyám abban az idősek otthonába van ahol ugyanaz az intézményvezető aki a ****-i pszichiátrián, hát elég sok érdekesség megtörténik ott is, lehetne mesélni az biztos .A bátya szerint a főnővér ott is egy igazi hárpia.Na mindegy egyforma itt mind. de én nem szeretnék soha ilyen helyre kerülni az biztos.